1996 õszén a New York-i Lincoln Center nemzetközi kiállítást és kongresszust rendezett Bábok és színielõadások a 20. században címmel. Ezt a maga nemében páratlan, több hónapos eseménysorozatot komoly nemzetközi kutatómunka elõzte meg. A cél: összegyûjteni és felsorakoztatni azokat a mûvészeket, akik e területen valami újat és maradandót alkottak. Néhány név a kiállított mûvészek közül: Joan Miró, Gordon Craig, Orson Welles, Picasso, Hans Arp, Fernand Léger, Marcel Duchamps, Oskar Schlemmer, Paul Klee.

E jeles társaságban kiemelt helyen szerepelt műveivel három magyar is: Blattner Géza, A. Tóth Sándor és Kolozsváry Zsigmond.

Ki volt ez a három magyar művész?

Az 1960-as években kiadott, s mind a mai napig a legteljesebbnek, legalaposabbnak tartott Művészeti Lexikon szűkszavú szócikkei szerint a három művész expresszionista, kubista, nonfiguratív festő volt, a 20-as évektől Párizsban éltek és dolgoztak, s rendszeres szereplői voltak ottani csoportos és egyéni kiállításoknak. Arról azonban semmit sem közölnek a szócikkek, hogy e három magyar művész, akik a nyugati múzeumokban féltett kincsként őrzött műveikkel szerepeltek New Yorkban: a modern bábszínház megteremtői voltak. 

1986-ban Frankfurtban Konstruktivista irányzatok a színpad- és képzőművészetben 1910-1930 címmel rendezett, elsősorban orosz, osztrák és német anyagból merítő kiállításon a magyar Blattner Géza és A. Tóth Sándor festményei is szerepeltek.

Az idegenben jelentős sikereket elért, s a hazai újrafelfedezésre váró három magyar közül ma a legtöbbet A. Tóth Sándorról tudunk, elsősorban a Párizsi Magyar Intézetnek köszönhetően, ahol 2001 őszén a francia múzeumokban és magángyűjteményekben fellelt képeiből kiállítás nyílt. Ezzel együtt egy reprezentatív kiállítású dokumentumkötet is megjelent a művész fiának köszönhetően. A fentiek miatt a bábjátszás XX. Századi magyar származású megújítói közül elsősorban A. Tóth Sándor művészetének megismertetésével foglalkozunk, munkatársait és barátait pedig a fellelhető dokumentumok, mai felvételek és archív anyagok (film, fotográfia, plakátok, bábtervek stb.) segítségével szeretnénk megidézni.

Mielőtt azonban a fenti, s érzésem szerint méltatlanul elfeledett magyar művészek emlékét ébresztgetni kezdenénk, röviden szólni kell a bábjátszás múltjáról, már csak azért is, mert ennek a mind a mai napig népszerű műfajnak valamennyi európai és Európán kívüli változatát ismerték és használták a Párizsban működő magyar művészek.

A bábjáték eredetét Keleten, a letűnt kultúrák bölcsőjénél kell keresnünk. Az egyiptomi művészetben már vannak nyomok ismeretére, a görögöknél írott feljegyzések tanúskodnak létéről, a rómaiak pedig név szerint ismert bábjátékosokról tudnak. Xenophón, Arisztotelész, Apuleius idevonatkozó megjegyzésein túl Hérodotosz Egyiptomban látott bábjátékról ír. Keleten olyan élő bábjátékkultusszal találkozunk, főleg az irreális-meseszerű világot megjelenítő árnyjátékokban, ami ma is elkápráztatja az európai szemlélőt. A Jáva szigetén régtől ismert és művelt ún. pálcás bábjáték mind a mai napig igen közkedvelt szórakozás a felnőttek körében is. A japán bunraku-za bábjátéknál a gyermek nagyságú bábukat kámzsás felnőttek mozgatják.

A bábjáték már az ókorban is veszedelmes konkurense volt a színészek által előadott színházi előadásoknak. Athenaeus szemére veti az athéniaknak, hogy Potheinos "drótrángató" bábjátékának átengedték Dionüszosz színházát, sőt, ami még ennél is sértőbb, a közönség jobban élvezi ezeket, mint Euripidész drámáit. A XVII-XVIII. század fordulóján a párizsi Opera "tisztességtelen és előnytelen verseny" felkiáltással felveszi a harcot a páratlanul népszerű bábszínház, az Opére des Comiques ellen. A keresztény Európában a búcsúk, vásárok, zarándokközpontok ugyanolyan elengedhetetlen műsorszámai voltak a bábmozgató előadások, mint a szaporodó misztériumjátékok. Ekkoriban alakultak ki a műfaj állandósuló komikus figurái is. Az ókori Róma elöl-hátul púpos, horgas orrú Maccusa tovább él a nápolyi Pulcinelle, a francia Polichinille, az angol Punch, a lyoni Guignol, a belga Tchantchés, a német Hanswurst és az osztrák Kasperl figurákban. Paprika Jancsi közismert és nyugati rokonaihoz hasonló alakját eredetileg Vitéz Lászlónak nevezték, aki egy elnyomott, kötéllel fogott, zsandárok által üldözött magyar katona. Igazi népi hős: lovagias, vakmerő, duhaj, de jószívű és gyöngéd is, aki mindig megvédi a gyöngébbeket és "elveri a hatalmaskodókat". A figura eredete minden valószínűség szerint a XV-XVI. században felbukkanó ukrán "vertep"-bábjátékban szereplő magyar huszárban keresendő.

A bábjáték, bár nem különíthető el mereven a nagyszínháztól, a maga törvényei és lehetőségei szerint működő önálló műfaj. Minden időben a kor jellemző hangján szólal meg, sokszor olyankor is, amikor a felnőtt színészeket hallgatásra kényszeríti a cenzúra, a "babák" merészen kritizálhattak. A nézők minden korban ezekkel a paravánok mögött mozgóbeszélő figurákkal azonosultak, tőlük kaptak orvoslást hétköznapi gondjaikra, a "hatalmaskodóktól" elszenvedett bajaikra. A gondolkodók hamar felismerték a bábszínházban rejlő különleges lehetőségeket: Voltaire nemcsak írt, de játszott is bábszínházat, s tudjuk, hogy Goethe, Georges Sand és Lord Byron is nagy kedvelője volt e műfajnak.


Devant la scčne du Théâtre de marionettes Arc-en-Ciel, aprčs la premičre.
Paris, 1929. (de gauche ŕ droite) : Sándor A. TÓTH, Mme BLATTNER née Helén SULYOK,
Géza BLATTNER, Tivadar FRIED, des deux cőtés : corbeaux, dessins de Tivadar FRIED,
17×22 cm, photo : André KERTÉSZ, OSZMI

A bábjátékot művelők csoportosítása általában a bábuk mozgatási technikája szerint történik: kesztyűs és zsákos kézi bábu, a felülről, zsinór által mozgatott marionettbábu, pálcás bábu, amelynek legszebb példái a már említett jávai wayangok. Külön csoportnak tekinthetők a magyarországi bábtáncoltató betlehemezés figurái, amelynek primitíven megmunkált bábui a színpad alján vágott járatban, sínben közlekedtek, a bábtáncoltató által alulról mozgatva. A vallásos bábjátszásnak nagy ösztönzést adott a karácsonyi ünnepkör idején szokásos templomi jászolállítás, amely a hordozható bábszekrények kialakulásához vezetett. Állítólag innen ered a marionett, "Máriácska" név is.

Az első ismert magyar bábszínművek Balog István hagyatékából kerültek elő a XIX. század elejéről. Repertoárjában olyan nemzetközileg is ismert témák bukkantak elő, mint a Don Juanról, Faustról szóló bábdarabok, s olyan hazai témákon alapuló művek, amelyek Ludas Matyiról, Angyal Bandiról vagy Tündér Ilonáról szóltak. Az egyetlen még aktív magyar vásári bábjátékos, Kemény Henrik (a Kemény-dinasztia utolsó tagja) bábfigurái között Rózsa Sándor alakja is megtalálható az állandó figurák, az Ördög és a Halál mellett. Tévedés azt hinni, hogy a bábszínház csupán gyerekeknek szól, igaz, a leghálá sabb közönség mindig a gyereksereg marad. A keleti bábjátékok nézői felnőttek, de például a párizsi Champs-Élysées Guignol színházaiban is olyan témájú és hangvételű darabokat játszottak (s játszanak ma is), amelyek elsősorban felnőtteknek szólnak.

*

A nagy hagyományú bábjátszásról sajnálatos módon megfeledkezett a média. A közszolgálati tévécsatornák beiktatnak néha egy-egy régi bábfilmet műsorukba, de egy-egy aprólékos műgonddal felépített előadás létrejöttével, a bábok, a "mesék" típusaival s azok történeti gyökereivel, a választott bábmozgató technika bemutatásával stb. mind ez ideig alig foglalkozott műsor. A politikai rendszerváltás óta egész sor olyan művész, művészeti terület rehabilitáltatott, amelyről addig nemigen hallhattunk. Világhírnévre szert tevő, Nyugaton elismert és megbecsült magyar származású művészek, sokszor már csak műveikkel, de visszatérhettek szülőföldjükre. Ilyen például a nemrégiben újra felfedezett Réth Alfréd, a kubista festő. Réth fellelhető képeiből előbb Párizsban, majd Budapesten nyílt kiállítás 2003-ban. Ekkor derült ki, hogy itthon már régen megfeledkeztek Mednyánszky László és Ferenczy Károly valamikori tanítványáról, akinek mindkét világégés idején el kellett hagynia Párizst, így képei legnagyobb része eltűnt, elveszett, egy részét eladták. Ma egy-egy felbukkanó festményéért valóságos hajtóvadászatot folytatnak az amerikai és nyugat-európai galériatulajdonosok. De a példák tovább sorolhatók. Egész sor olyan művész, író települt 1990-től haza, vagy folytat kétlaki életet, aki eddig ezt, elsősorban politikai okokból, nem tehette. Sokan mellőzve, belső emigrációban töltöttek évtizedeket Magyarországon, miközben nevüket nyugati lexikonokban jegyezték, szakirodalomban hivatkoztak rájuk. Ezek közé tartozik A. Tóth Sándor is, aki Párizsban töltött évei alatt barátaival olyat alkotott, amire jogosan büszkék a franciák, s amiről jóformán semmit sem tud a hazai értelmiségi közvélemény.

A Tóth Sándor 1929-ben készült akvarellje egy a Montparnasse-on, a Rue Tisserand sarkán álló szögletes kis épületet örökít meg. Itt kezdte meg munkáját az 1925-1941 között működött "Théâtre Arc-en-Ciel" nevet viselő bábszínház, amelynek olyan látogatói voltak, mint Szergej Eizenstein, Balázs Béla, s olyan "udvari fotós" örökítette meg az előadásokat és az alkotókat, mint André Kertész.

Az "Arc-en-Ciel" - azaz a "Szivárvány Színház" - három meghatározó művésze egy ország olyan három, egymáshoz viszonylag közeli településéről indult, amelyeken 1920 után három ország osztozott. Blattner Géza Debrecenben, A. Tóth Sándor Rimaszombaton, Kolozsváry Zsigmond Bánffyhunyadon született.

Blattner Géza, a kor divatját követve, Hollósy Simon magániskolájában tanult Münchenben, majd az ottani Iparművészeti Akadémiát is elvégezte. 1918-tól szülővárosában és Budapesten dolgozott. Az első világháború előtt a Belvárosi Színházban a Balázs Béla vezetésével működő "Wayang" művészcsoportban működött. 1924-ben a Műcsarnok kollektív kiállításán groteszk-realista képekkel jelentkezett. Kritikusai szerint piktúrájában marionettszerű hatások érvényesültek. 1925-ben Franciaországban telepedett le, ahol egy bábszínházat, s hozzá társulatot szervezett...

A. Tóth Sándor nagyapja Bécsben végzett akadémikus festő volt. Édesapja Budapesten tanult építészmérnök, aki feleségével, Schulek Frigyes unokahúgával, a kiváló festő- és iparművésszel visszatért Rimaszombatba, ahol ma is látható több általuk tervezett, stukkó ornamentikával díszített középület és lakóház. Fiuk, Sándor 1922-ben átszökött Magyarországra, s Glatz Oszkár és Rudnay Gyula növendéke lett a Képzőművészeti Főiskolán, ahol a műtörténetet Lyka Károly tanította.

A festő- és grafikuscsaládban született Kolozsváry Zsigmond szintén Pesten tanult, az Iparművészeti Főiskolán. Festő, grafikus és szobrász. Első kiállítása a Műcsarnokban volt 1922-ben. 1926-tól Párizsban tanult, élt és dolgozott, ahol Kolos- Vari, Sigismond néven expresszionista, szürrealista képeivel vált ismertté...

Hogy miért éppen Párizsban találkozik e három magyar? Azért, mert mint mindig, s különösen azokban az években, Párizs volt a világ szellemi központja. A rivális Berlinben nőtt már a nemzetiszocializmus rémisztő árnya, a modern művészek ellen vad terror tombolt Oroszországban. Érthető hát, hogy a 20-as évek elején olyan neves menekültek érkeztek Párizsba, mint Chagall, Soutine, Rahmanyinov, Kandinszkij. A város ekkor a szürrealizmus lázában égett: André Breton, a mozgalom pápája, Aragon, Eluard, Péret a La Révolution Surréaliste kiadványaiban publikálták meghökkentő írásaikat. Itt alkotja meg Giacometti első műveit (Mozgó és néma tárgy, Nyomok órája), itt kelt óriási botrányt Salvador Dalí és Luis Buńuel közösen forgatott filmje, Az andalúziai kutya, itt gyűlnek össze a szürrealizmus fiatal sztárjai: Magritte, Miró, Tanguy, Chirico, Delvaux, Arp. Henri Matisse személyét már glória övezi, s Picasso ezekben az években kezdi festeni a csontszerkezetre emlékeztető tengerparton ülő nőalakjait...

A. Tóth Sándor budapesti, rimaszombati kiállítások, bécsi, nürnbergi, kölni és angliai tanulmányutak után, 1929-ben, hazafelé jövet avval a szándékkal állt meg Párizsban, hogy meglátogassa unokanővérét, Blattnerné Sulyok Helént. A rövidre tervezett látogatásból hároméves folyamatos tartózkodás és több rövidebb párizsi utazás lesz. A. Tóth Sándor ekkor köt egy életre szóló barátságot Blattner Gézával, a kísérletező kedvű, eltúlzott figurájú képeket festő fanatikus bábművésszel. Blattner és a köréje sereglő, új megoldásokat kereső mintegy két tucatnyi avantgárd művész (a teljesség igénye nélkül: az orosz emigráns festő és szobrász, Marie Wassilieff, a szobrász Huszár Imre, Fréderic Abel zeneszerző, Kolozsváry Zsigmond, Kiss Vilma, Garas Irma festő, Koffán Károly grafikus, Walleshausen Zsigmond - Sigismuond de Walles - festő, Csáky József, Etienne Beöthy szobrász, Martyn Ferenc festő, Harsányi Tibor zeneszerző, Fried Tivadar - Thei Fried - festőművész, Detre Szilárd - Constantin Detre - dramaturg, a francia író-műtörténész, Paul Jeanne, s a bábművészek, Fanfan, Jacques Chesnais és Yves Yolli stb.) iparművészeti munkából, művészi lámpaernyők készítéséből és festéséből fedezték a bábszínházhoz és a megélhetésükhöz szükséges anyagiakat.

Tóth Sándor azért tudott az itthonról már ismert Blattner Géza (akiről vagy tucatnyi rajzot és festményt készített) "első és legjobb munkatársa" lenni, mert kubista-expresszionista stílusú képei, kisplasztikái egybeestek az izmusok világában élő és égő csapat ízlésével. A. Tóth Sándor egész sor előadás bábfiguráit tervezi és kivitelezi. (A maga készítette, faragta, festette és öltöztette bábfigurák egy része, az újjáéledt "Gesamtkunstwerk" igazi remekművei, szerencsénkre megmaradtak. Nagyobb részüket Budapesten, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, néhányat a Münchner Stadtmuseum Puppentheatermuseum őrzi.)

André-Charles Gervais, a francia bábtörténetet összegző művében kiemelten foglalkozik Blattner kísérleti színházával: "Blattnernek két egymásra illeszkedő színpadot kellett építenie. A zsinóros marionettek egy-egy alsó színpadot igényeltek, míg a kesztyűs vagy pálcás bábok egy fölötte lévőt. Ennek az építésnek az elve, a szükséges folyamatos átalakítások ellenére, a mai napig fennmaradt. Az 1929-1932 között kilenc átalakítással tökéletessé tett bábszínház egy speciális szerkezettel működött. Boulogne-sur- Seine-i műhelyében helyezte el Blattner párizsi színházának legelső deszkáját, és a szimbolikus Szivárvány nevet adta neki. 1929-ben az első marionett kongresszus lehetővé teszi az Arc-en-Ciel számára, hogy szembesüljön a párizsi közvéleménnyel. Paul Jeanne bátorítására Blattner körülveszi magát a francia kultúrába szerelmes magyar festőkkel, akikkel változatos programot készít, amelynek dramaturgiai munkáit Detre Szilárd vállalta." Néhány idézet a korabeli kritikai visszhangból: "A marionettművészet teljes megújhodásának lehettünk tanúi. Most figyeltünk fel arra, hogy a marionett önálló művészetet képes létrehozni, nem korlátozódik arra, hogy egyszerűen csak utánozza az életet." (L’Intransigeant) "Ez az első kísérlet bábjátékkal gépi zenére - tökéletes siker." (Le Figaro) "Azzal, hogy életre keltik és bemutatják saját művészetüket, amely független a kizárólag irodalmi színháztól és a szavaló estektől, a realista élet peremén helyezkedik el a költői képzelet és a társadalmi szatíra kettős síkján, a holnap marionettbábui végleg kivívják majd az elismerést." (Le Monde) "A vak vadász anélkül, hogy szó esne az egyszerű bábok felvonultatásáról, csodálatos ízlésvilág, ügyesség és szellemesség." (Comoedia) "Úgy tűnik, ez a mi kis Guognolunk Grand-Guignolja." (La Semaine in Paris) "Az Arc-en-Ciel Színház, mert ezt a nevet adta neki alapítója, Blattner úr, valami teljesen új, nagyon különös és rendkívüli sikert ígérő." (Le Journal)

Tóth Sándor darabjait - Az utca, Az ici-pici ház, A kezek, A fakatonák parádéja - 1929 és 1934 között sikerrel tartotta repertoárján a bábszínház. Ő volt az, aki az állandóan kísérletező, újítani akaró Blattnernak azt ajánlotta, hogy vigyék színre Az ember tragédiáját.

Blattner Géza társulata az 1937-es Párizsi Világkiállításon Madách Imre művének Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója által másfél órányira sűrített változatát mutatta be. A Magyarországon tartózkodó A. Tóth Sándornak többek között ezt írta Blattner: "Nagy fába vágtuk fejszénket. Marionnette á clavierval (billentyűs bábbal) bemutatjuk a nagy kiállításon francia nyelven a tragédiát. Egymás fölé helyezett színpadtervezetemet elfogadták. Minden jelenetet más-más művész marionettjei után készítjük... Több művész vállalkozott a kivitelezésre, mint pl. Beöthy, aki a phalanszter jelenetét készíti... A paradicsomot ábrázoló, állatokkal teli nagy függöny az első színpadon Juhász műve lesz... Az elveszett paradicsomot ábrázoló függöny egy absztrakt festő - Martyn Ferenc - maquettje után készül... A paradicsomon kívüli részt én vállaltam, úgyszintén az égi jeleneteket is, ami tulajdonképpen a fény és az árnyék játéka lesz, azaz a Jó és a Rossz örökös harca. Az angyalok átlátszó reliefek lesznek, amit hátulról színekkel világítunk meg. Lucifer mint árnyék, de teljesen fekete plasztikával... Ruha és egyéb accessoire: Stúdió Arc-en-Ciel, ami különben most áttette színhelyét a 6 rue Huyghens alá, ahol egy nagy műtermet bérlek..."

A világkiállításon először hivatalos közönség és egy művészeti zsűri előtt léptek fel. A sok munka, kísérletezés meghozta jutalmát, a zsűri a Blattner-féle társulatnak ítélte a kiállítás aranyérmét, amelyet Paul Valéry adott át. Az Arc-en-Ciel büszke lehetett magára. Magyarország ügyét szolgálta színháza leghatalmasabb művének bemutatásával; szolgálta a kissé elfeledett bábművészetet előadásaival, amelyek nagy közönségsikert arattak.

Az A. Tóth által az egyiptomi színhez tervezett színpadképek, mozdulatvázlatok, akvarellek, zsírkrétarajzok megtalálhatók az említett budapesti és müncheni múzeumban.

A Blattner által említett új "játszóhely" a Montparnasse kellős közepén volt, a Dome, a híres művészkávéház melletti utcácskában, nem messze a Coupole-tól, ahol olyan művészek fordultak meg rendszeresen, mint Manet, Picasso, Braque, Hemingway, Cocteau, Apollinaire, a magyarok közül Ady és Kassák, Rippl-Rónai, Szinyei Merse, Ferenczy, Mednyánszky stb. A Montparnasse- on folyó művészéletről olyan világhírű fotósok készítettek felvételeket, mint Brassai és Kertész. A Coupole, műemlékileg védett divatos párizsi étterem falait "fizetségként itt hagyott festmények" díszítik ma is, köztük a Blattnertársulathoz tartozó Marie Wassilieffé is.

"A marionett bűvölete elragadott. Ez a bűvölet irányít és mindig egy új cél felé hajt, sosem tudnám elhagyni ezt a szinte irreális területet, mely számomra korlátok és határok nélküli országnak tűnik." A Blattner Géza vezette társulat előadásairól nem maradt fenn mozgófilm. Örök fájdalma volt, hogy miközben sorra készültek a szerinte rosszabbnál rosszabb bábfilmek, ő sohasem tudott megnyerni egyetlen olyan producert sem, aki felfigyelt volna az ő és munkatársai munkájára. Így elsősorban a francia újságokban megjelent cikkekből, a társulat és Blattner munkáit értékelő szakmunkákból lehet következtetni az előadásokra. "A. Tóth Sándor franciaországi tartózkodása idején készített bábui a 20-as évek végének konstruktivista törekvései közé illeszkednek, csak néhány évvel későbbiek a Bauhaus és Oskar Schlemmer hasonló kísérleteinél." (Belitska-Scholz Hedvig) "Milyen karakteres az a kubista ihletésű francia katona, amely a századunk húszas éveiben Blattner Gézával együtt dolgozó A. Tóth Sándor alkotása. A maga idejében a világszínvonalat képviselte." (Székely György) "Az Aranylakodalom, Blattner remek kis darabja huzamos időn keresztül fejlődött ki a tökéletességig. Elragadó a fényképező masina tánca, s az adott pillanatban végre kirepül a kismadár a lencséből - ez volt az ötletem -, amit évtizedeken át hiába ígértek a föld minden részén a fényképészek. Ezt is csak a bábszínházban lehet megcsinálni." (A. Tóth) "Az Országúti Komédiások (Comédiens Routiers) megalapítója és igazgatója, Léon Chancerel a fakomédiások iránti lelkesültségében kapcsolatba lép az Arcen- Ciellel, és újságjában fenntart egy rovatot a marionett számára, hogy tájékoztassa olvasóit mindenről, ami a megelevenített bábokkal történik." (A.- C. Gervais) "Blattner alakított egy kört, amely a Prizma (Prisme) nevet kapta, hogy ezáltal jelezzék az eszme kikristályosodását. Itt ismerkedik meg Blattner Henri Héraut festőművésszel és művészeti kritikussal, akinek nagy lelkesedéssel sikerült a Montparnasse művészeit a Prizma vonzáskörébe gyűjtenie." (André Coeuroy)

"Blattner fáradhatatlanul dolgozott a bábjáték új technikai módszerein. Például ott van egy középkori misztériumjáték Ádámról, Éváról és az Atyaistenről. Ezt már sajátosan új, ún. billentyűs marionettekkel oldotta meg. A jávai wayangtechnikát messze felülmúlóan finom mozgásúak ezek a bábok. Általában a megvilágításnak és a megfelelő zenének igen nagy szerepe van Blattner játékainak összhatásában. (Georges Stuart) stb.

A. Tóth Sándor 1929-ben a Salon d’ Automne kiállításán mintegy két tucat képpel szerepel.

1931-ben az Art Hongrois Moderne 35 művészt felvonultató kiállításán olyan festőkkel szerepel együtt, mint pl. Basch Andor, Blattner Géza, Czóbel Béla, Farkas István, Korda Vince, Kolozsváry Zsigmond, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos, Vértes Marcell.

Tóth Sándor 1930-ban két hónapot tölt Berlinben, majd Zoltán bátyjánál Dessauban, aki a Bauhaus iskolájában építészmérnöknek tanult. 1931-ben, honvágytól hajtva, visszatért Magyarországra. 1932-ben a több nyelvet beszélő, Európát járt művészt két évre megválasztják a pápai Református Kollégium ideiglenes helyettes tanárának. A szabadkézi rajzon és műtörténeten kívül számtant, mértant, ábrázoló geometriát, műszaki rajzot, angolt, németet és franciát is tanított. A 30-as években többször rövidebb időt tölt Párizsban, ahol Blattner társulatának futó darabjaiban közreműködik. De mindig hazatér családjához Pápára.

Egy a 30-as évek közepén készült fotón Tóth magányosan ül pápai gyűjteményes kiállításán. A hatalmas felületen egymás mellett sorakoznak szebbnél szebb képei, és ő vár... Aztán majd még vagy fél évszázadon át várt (1980-ban érte a halál), élte a mellőzöttek életét, közben sokat festett, előadásokat tartott a hazai bábművészet elismertetéséért. 1944-ben Pápán megrendezte a Magyar Mesterművek című kiállítást Paál László, Mednyánszky, Glatz, Szinyei Merse, Csók, Vaszary, Rippl-Rónai, Perlmutter, Csontváry stb. műveiből. A háború alatt négy családot mentett, a fiatal lányokat, az asszonyokat csúfra pingálta - hiszen kiváló festőművész volt -, 1947-ben megszervezi az I. Magyar Bábjátékos Kongresszust. (Itt megjelent Balázs Béla is, akinek A halász és a hold ezüstje című darabját még 1932-ben megrendezte Pápán.) 1952-ben bezárják a református gimnáziumot, A. Tóth Sándort, több tanártársával együtt az állami Türr István Gimnáziumba helyezik át, ahol oroszt tanít. Aztán amikor 1960- ban megérkeztek a frissen végzett orosztanárok, abbahagyta azt is... A. Tóth Sándor nem érhette meg, hogy az 1990- es politikai változás kiemelje őt az élvonalból kiszorultak/kiszorítottak feneketlennek tűnő tavából... De nem "járt jobban" a másik két magyar sem. Kolozs váry Zsigmond első kiállítása 1928-ban a Miromesnil Galériában volt, s az expresszionista és a szürrealista korszaka után az 1950-es évektől fokozatosan áttért a lírai absztrakt festészetre. Utolsó korszakának festményei tájképekre emlékeztetnek, párhuzamos elemei a horizontot, színes korongjai a napot idézik. Az 1983-ban La Chaux-de-Fonds-ban elhunyt magyar művész munkásságát több francia szerző elemzi műveiben... Blattner Géza, ez a bőkezű zseni, ötleteit, műveit szétszórta barátai között. A maga által kikísérletezett egyedülálló plasztikus anyagból készített bábuját, amelynek gyönyörű üvegfeje volt, mindenki megcsodálta, aki látta. Amikor befejezettnek gondolta, odaajándékozta bábmozgatójának, Paul Jeanne-nak. Volt egy bábfilmhez készített figurája, egy zseniálisan mozgó, minden porcikájában reszkető aggastyán, talán egyedüli ilyen a világon. Elajándékozta. A magyar marionett szerelmesei 1933-ban megkérték Blattnert, vegyen részt a Budapesti Nemzetközi Vásáron. "Gézuka", ahogy barátja, A. Tóth Sándor nevezte, egész párizsi kollekcióját, rengeteg dokumentációval együtt "kölcsönadta". Sohasem látta viszont őket. 1929-ben tervezett egy fémlemezekből és gömbökből összeállított konstruktivista bábot, amellyel Paul Jeanne konferált az előadások előtt és alatt. Ezt a maga nemében egyedüli szerkezetet André Kertész fotográfiája örökítette meg az utókornak. Néhány figurájáról A. Tóth Sándor akvarelljeiből nyerhetünk fogalmat. A budapesti és a müncheni múzeumban megbújik néhány bábu, amelyekről többen feltételezik, hogy Blattner tervezhette őket. De bizonyosat már nem mondhat senki... Blattner Géza a háború alatt Párizsból Valencaybe költözött, itt elvesztette feleségét. Tóth Sándor látott egy olyan fotót, amely "Gézukát" ábrázolta akkor, amikor a németek mindent elpusztítva átvonultak a városkán: Blattner Géza áll egy romos ház előtt, kezében bábuit tartja, amelyeket megmentett a pusztulástól... A háború befejezése után visszajött Magyarországra, Debrecenben halt meg 1967-ben...

 *

A bábszínház illékony műfaj, nincs két egyforma, ugyanúgy megismételhető, azonos előadás. A Blattner-féle Szivárvány Színház tagjai és előadásaik, higgyünk a szakembereknek, megújították a XX. századi francia, illetve az európai bábművészetet.

SZAKÁLY SÁNDOR

 

NKA csak logo egyszines

1