|
A megtámadott rendező
Jászai kontra Hevesi
|
|
1904-tõl 1908-ig Somló Sándor volt a Nemzeti Színház igazgatója. Hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában õrzik. Az egyik aktán ceruzás felirat: Hevesi S. rendezõ jelentése Jászai M. eljárása felõl.1 Nocsak..., vajon milyen összeütközése volt Hevesi Sándornak a legnagyobb magyar tragikával? A kíváncsiság csillapítására álljon itt rögtön a levél: Nagyságos Igazgató Úr! F. hó 5-én délben, közvetlenül az Alku2 című egyfelvonásos színmű próbája előtt Jászai Mari, színházunk örökös tagja, az udvaron, több szem- és fültanú jelenlétében váratlanul rám támadott (engedelmet kérek a kifejezésért, de a helyzetet gyöngébb szóval nem jellemezhetem), mint ő mondja, azért, mert Lady Windermere legyezőjének3 két előadásán (minthogy Lady Windermere legyezője aznapig az idén csak egyszer került színre, az egyik előadás még a múlt évben volt), én a felvonás vége előtt távoztam a nézőtérről, éppen az ő jelenése alatt. Ő tudniillik ebben tüntetést és rosszakaratot látott részemről, s ezért fakadt ki ellenem. Amikor én ezt az inszinuációt4 a leghatározottabban visszautasítottam, megjegyezvén, ha távoztam a nézőtérről, úgy bizonnyal dolgom volt, haragja és fölindulása általános irányba csapott, s az egész direkciót és az egész vezetést hangosan vádolta rosszakarattal, miközben gyűlöletének leplezetlenül kifejezést adott. A kínos jelenetnek véget vetendő, kijelentettem előtte, hogy ezentúl nem fogom az ő jelenése alatt a nézőteret elhagyni, amely kijelentésemet gúnyos fölindulással vette tudomásul. Mint utólag értesültem, Jászai Mari asszony e jelenetet megelőzőleg a színház több tagjával üzenetet küldött rám, olyan szavakkal, amelyek állásomra és személyemre nézve sértők, s amely üzenetet az illetők jó ízlésüknél fogva velem nem közöltek. A jövőre nézve azonban kénytelen vagyok Nagyságodnak szíves tudomására hozni, hogy recidíva5 esetén nem leszek abban a helyzetben, hogy az ügyet ilyen békésen és simán intézzem el. Budapest, 1905. december 7. alázatos szolgája Jászai Mari temperamentumát, hirtelen fellobbanó haragját legendák őrzik. De vajon ebben az esetben csak a rossz tulajdonság heves megnyilatkozásáról volt szó, vagy valami másról?
Jászai Mari életének egyébként is legválságosabb időszakát élte ezekben az években. Ekkor kellett szerepkört váltania. Büszke rá, hogy 56 évesen Medeát játssza, de minden téren érzi az öregedést. Ráadásul a színház, a színjátszás hivatásának gyökeres megváltozása is napirenden van. A Vígszínházban érte az első sokk, naplójában ezt jegyezte fel: "És valld be szegény, vén Mirjám, hogy az az aranyhajú, szépszemű színésznő érdekesebb látvány, mint te. Ő azt adja a közönségnek, ami a közönségnek való: a csiklandozást. Nagy, széltében száguldozó érzéseket kevés lélek bír meg."7 Jászai abban reménykedett, ha visszatér a Nemzetibe, minden jóra fordul. Nem így történt. Ismét a naplóból: "Az én sérelmem a színház sérelme. Itt vagyok, Constanciát8 játszhatom, jól játszhatom és nem játszom. Kell ennél nagyobb sérelem a színházra és a közönségre?" Majd később: "Fenn voltam, úgy kellene írnom, hogy lenn a poklok fenekén: Vészi Józsefnél, beárulni az igazgatómat. Milyen undok érzés. Bizonyos, hogy egyszer ilyen állapotban, mikor szeretném magamat szembeköpni, mikor beteg vagyok az utálattól magam iránt, bizonyos, hogy ilyenkor irtom ki egyszer magam."9
De vajon mi a csudáért ment ki Jászai jelenete alatt a nézőtérről? S vajon ki mondta ezt meg Jászainak? GAJDÓ TAMÁS
Jegyzetek 1 OSZK Kt. Fond 24/330. A levelet a mai helyesírás szerint közlöm. |
