Bizonyára többen vannak, akik másfél éve is eljöttek az Eckermann kávézóba, hogy tanúi legyenek az apró csodák egyikének, amelyek nélkül nincs, nem mûködik a kulturális emlékezet: a feledés homályából egyszer csak elõkerült Putti Lya, a színésznõ, akinek a neve az itthoni közönségnek már semmit sem mond, Berlinben viszont a húszas évek ünnepelt filmsztárjaként tudnak róla, és képhagyatékának gyûjtõje, Zeilinger doktor még gondosan, egyben izgalmasan megírt monográfiát is megjelentetett pályájáról. Az akkor egybegyûltekkel mi másról is beszélgethettünk, mint hogy Lya de Putti mellett a magyar színészeknek milyen sereglése volt a két világháború közti Európa filmfõvárosában, ki mindenkirõl feledkeztünk el legalább ennyire, vagy még irgalmatlanabbul. Pillanatok alatt újabb és újabb nevek kerültek elõ, mindenki mondta az övéit, akár egy lelkes iskolai találkozón. És akkor Kõniger Miklós, a Berlinben élõ színész-rendezõ-szakíró-mindenes, akinek a Putti-gyûjtemény hazalátogatását köszönhettük, azt mondta: "Kérem, ismerek Schönebergbõl valakit, akinek nyolcvanezres képeslap-kollekciójában hihetetlen mennyiségû és felbecsülhetetlen értékû anyag található Berlin magyar filmszínészeirõl." A magyar közönség megismerkedhet ennek az anyagnak ha csak a töredékével is, annyival, amennyi elfért itt a falakon és a tárlókban.
Egy gyors pásztázás körben: kiket láthatunk? Itt vannak, akiket úgy is nevezhetnénk: Max Reinhardt magyar tagozata, hiszen ő fedezte fel a német színpadnak s majd a filmnek Beregi Oszkárt, Darvas Lilit, Halmay Tibort, még gyerekszínészként Bulla Elmát - akinek a többiekével szemben fordított volt az útja: előbb lett külhonban ismert művész, s csak azután látta a magyar közönség. Itt van Hollay Kamilla, akit pedig Reinhardt legjobb filmes tanítványa, Karl Grune "talált meg".
|
Amelynek persze így vágtában is lenyűgöző a gazdagsága. Ritkaság, hogy ebben az országban másfél év alatt valami nemesen ártatlan kezdeményezés hagyománnyá válik. Nagy örömünkre most ez történt. A Putti-kiállítást - a művésznő természetesen most is itt van köztünk - annak idején a Magyar Filmintézet közreműködésével az Örökmozgóban vetítéssorozat kísérte, ezúttal is így van: egy kis történelmi filmszemle az aktuális szemle idején. Tavaly ugyancsak az Örökmozgóban, ugyancsak Kőniger Miklós segédletével, Gaál Franciska-műsort láthattunk, és február elejétől a Műcsarnokban - plusz Goethe Intézet plusz Kőniger - Edd Zacharias jóvoltából Németországban forgalmazott magyar filmek plakátjaiból nyílt kiállítás. Mert hál’istennek kollektív memóriánk fogyatkozhat ugyan, de a gyűjtők kifogyhatatlanok.
Reményi József Tamás