Bizonyára többen vannak, akik másfél éve is eljöttek az Eckermann kávézóba, hogy tanúi legyenek az apró csodák egyikének, amelyek nélkül nincs, nem mûködik a kulturális emlékezet: a feledés homályából egyszer csak elõkerült Putti Lya, a színésznõ, akinek a neve az itthoni közönségnek már semmit sem mond, Berlinben viszont a húszas évek ünnepelt filmsztárjaként tudnak róla, és képhagyatékának gyûjtõje, Zeilinger doktor még gondosan, egyben izgalmasan megírt monográfiát is megjelentetett pályájáról. Az akkor egybegyûltekkel mi másról is beszélgethettünk, mint hogy Lya de Putti mellett a magyar színészeknek milyen sereglése volt a két világháború közti Európa filmfõvárosában, ki mindenkirõl feledkeztünk el legalább ennyire, vagy még irgalmatlanabbul. Pillanatok alatt újabb és újabb nevek kerültek elõ, mindenki mondta az övéit, akár egy lelkes iskolai találkozón. És akkor Kõniger Miklós, a Berlinben élõ színész-rendezõ-szakíró-mindenes, akinek a Putti-gyûjtemény hazalátogatását köszönhettük, azt mondta: "Kérem, ismerek Schönebergbõl valakit, akinek nyolcvanezres képeslap-kollekciójában hihetetlen mennyiségû és felbecsülhetetlen értékû anyag található Berlin magyar filmszínészeirõl." A magyar közönség megismerkedhet ennek az anyagnak ha csak a töredékével is, annyival, amennyi elfért itt a falakon és a tárlókban.

Egy gyors pásztázás körben: kiket láthatunk? Itt vannak, akiket úgy is nevezhetnénk: Max Reinhardt magyar tagozata, hiszen ő fedezte fel a német színpadnak s majd a filmnek Beregi Oszkárt, Darvas Lilit, Halmay Tibort, még gyerekszínészként Bulla Elmát - akinek a többiekével szemben fordított volt az útja: előbb lett külhonban ismert művész, s csak azután látta a magyar közönség. Itt van Hollay Kamilla, akit pedig Reinhardt legjobb filmes tanítványa, Karl Grune "talált meg".

Beregi Oszkár, akit még 1905-ben Ady Endre látott-hallott egy versmatinén, a húszas évek egyik legnagyobb férfi sztárja odakint. Darvas Lili, aki tudvalevően nagyon kevés filmszerepet vállalt, a legendás Baskircsev Mária megformálójaként lett a mozivilágban is ismert - az ő emlékével több szerencsénk van: a minap is gondolhattunk rá a minden idők legjobb magyar filmjei közé választott Szerelem kapcsán. Aztán itt van Esterházy Ágnes, aki grófnőnek hívatta magát, noha önéletrajzában a hercegi ágról beszél, ezen mosolyoghatunk, ám a lényeg: gyönyörű és tehetséges volt, a szigorú Leni Riefenstahl is "a némafilmkorszak egyik legattraktívabb csillagának" nevezte. Láthatjuk Eggerth Mártát, az operettprimadonnát, Danzigtól Lisszabonig énekelték-fütyülték a dalait a mozirajongók - Günter Grass Bádogdobjának főhőse is a Cárevicsből dúdol valamit egy helyütt. Eggerth Mártával készült az első hangos Csárdáskirálynő-adaptáció - de persze a Csárdáskirálynőnek volt némafilmváltozata is: annak berlini forgatásakor készült egy itt látható felvétel az ifjú Ráday Imrével. Több képen megcsodálhatjuk a rendkívüli koloratúrszopránt, a nagy játékintelligenciájú Alpár Gittát, aki Hitlernek behódoló férje, az ünnepelt Gustav Fröhlich oldalán nem volt hajlandó felállva énekelni a Horst Wesselt, s 1933 őszén, egyik napról a másikra - állapotosan - otthagyta Berlint. S hányan hagyták maguk mögött még, akiknek ’33 előbb-utóbb a berlini művészélet végét jelentette, mint Gaál Franciskának, az oly tüneményes gyorsasággal megszeretett berlini kedvencnek, Lorre Péternek, aki egykori "tettesként" úgy gondolta, nélküle is elég gyilkos marad Némethonban. És itt van Csikós Rózsi és Bársony Rózsi, és a gyönyörű Tasnády Mária, és nagyon helyesen nem kevesebb, mint 56 fotón láthatjuk Käthe von Nagyot, azaz Nagy Katót, aki minden jelmezben, minden smink alatt más és más, de egyformán izgalmas jelenség. S ha nem is olyan szép, de ki ne hagyjam legalább Huszár Pufit - fantasztikus karakterfotók vannak róla -, ha már annyi mindenki úgyis kimarad e névsorból.

Amelynek persze így vágtában is lenyűgöző a gazdagsága. Ritkaság, hogy ebben az országban másfél év alatt valami nemesen ártatlan kezdeményezés hagyománnyá válik. Nagy örömünkre most ez történt. A Putti-kiállítást - a művésznő természetesen most is itt van köztünk - annak idején a Magyar Filmintézet közreműködésével az Örökmozgóban vetítéssorozat kísérte, ezúttal is így van: egy kis történelmi filmszemle az aktuális szemle idején. Tavaly ugyancsak az Örökmozgóban, ugyancsak Kőniger Miklós segédletével, Gaál Franciska-műsort láthattunk, és február elejétől a Műcsarnokban - plusz Goethe Intézet plusz Kőniger - Edd Zacharias jóvoltából Németországban forgalmazott magyar filmek plakátjaiból nyílt kiállítás. Mert hál’istennek kollektív memóriánk fogyatkozhat ugyan, de a gyűjtők kifogyhatatlanok.

Reményi József Tamás

 

NKA csak logo egyszines

1