Cserje Zsuzsa nyughatatlan lélek, az északi régiókból (Terény, Nógrád) lepillantott a déliekre is (Andocs, Somogy) - s látá, hogy ott is jó. Fél évtized alatt tehát két új helyszínt gründolt, szívvel-lélekkel, s ami a színjátszás és a nyár összefüggésében még fontosabb, ízléssel. Az Andocsi Művészeti Napok "egyfajta misszió". És mindenki, aki "a struktúra" kereteit feszegeti, bizony, misszionárius.
A második nyarát töltő Andocs messzebb is van, bejáratlanabb is, ezért ide összpontosítottuk figyelmünket: adva van egy híres templom, kegyhely, zarándokszállás, altemplom, kert, gyönyörű kilátású általános iskola, művelődési ház előtti tér, kocsmasátornak ideális hely, meg árusoknak stb. Ideális tehát koncertre, táncra, bábos produkcióra, rég nem látott főiskolás összeállításra, monodrámára, apróbb dramolettre, régiós sikerre, műfajok és közönségigények összehangolására. Nívós, hangulatos, jóízű együttlétre nyílt tehát alkalom idén augusztus 8. és 10. között. A nyári, nagyon vegyes, kevert-kavart minőségű színházi lehetőségeket mérve (kategóriáit l. Csáki Judit osztályozásában a Magyar Narancs július 23-i számában) a relatíve új hely mindenképp kiemelkedőt nyújtott. Ha csak az igazán nagy dobásokat nézem: Bazsinka Zsuzsáék koncertjét, Pályi János Vitéz Lászlóját, táncot - Somi Panniék indiai csodáját - és elemzését, dr. Sári Lászlónak az indiai nőszerepről szóló élvezetes értékelését, Szőke Szabolcsékat - már megvan az egzotikum és a színvonal. Nem szokványos falusi program, mégis sokan élvezték. És ez még mindig nem szűkített szakmai szempontú színház. Kellett is a prózai hozzáfűznivaló: igazán csak így válik valódi kulturális csemegévé az egzotikus látvány.
|
De hát Cserje Zsuzsa elsősorban színházorientált, úgyhogy ebbéli válogatásában szintén minőséget kaptunk. Kevésszer ment például - ősztől a Katonában sorozatban lesz látható - az Én egy szemüveges kisfiú vagyok című produkció, tele fiatal(abb) "sztárokkal", tehetségekkel, Pelsőczy Réka rendezésében. Életútkijelölő vallomás- és dokumentumrészletekből szerkesztett előadás ez - dicsérjük s dicsérték. Amúgy meg depressziónk és kilátásaink hű tükre.
Ugyancsak delikát-ügy, kevésszer volt látható a főiskolai gyakorlatsorból kinövesztett, Zöld Csaba és Szőcs Artúr által előadott, Heltai Jenő-versekből szerkesztett Nőügyek című est. Aki nem tudja, milyen, ha valaki muzikális, "jól énekel", akkor lesz szíves ezt megtekinteni, a DVD-t megszerezni - mert ez tényleg etalon. Heltai Jenő ilyen up to date pesti utcai vágáns költő lenne? A két nagyon tehetséges fiatal színész feszes ívűvé szerkesztett versválogatása ezt mutatja: "Kis Kató szárnyalása és bukása" közt kifeszül az érzelmeket és a kort megjelenítő paraván.
A Stúdió "K" esetében - felesleges szuperlatívuszokat használnunk, aki jár oda, tudja - remek volt látni, mennyire egyedi a bábhasználat és a színészi létezésmód összehangolása. Előbemutatóként volt jelen Zalán Tibor vérgőzös (no de melyik igazi mese nem ilyen?) mesejátéka, a Rettentő görög vitéz. Ezt a Közösségi Ház fülledt, egyszintű termében adták elő az "alázatos" szóval sem pontosan jellemezhető művészek: viszont értő, 3-10 éves korú közönségre leltek. Mi, felnőttek az "eszközhasználat" és a színészi individualitás fenntartása közötti érzékeny egyensúlyon, a pazar, dimenziókat, optikákat varázsoló bábhasználaton ámuló nézőkké váltunk: zene, szó, látvány bámulatos egybehangzásán örvendezvén.
A Pécsi Harmadik Színház produkciója is látható volt (s bizonyította a merítés-válogatás bőségességét). Edit Piaf kimeríthetetlen személyisége és munkássága inspirálta Rosner Krisztina adaptációját: Bonyár Judit éneke behunyt szemmel tökéletes Piaf-hang, ugyanakkor egyedi előadói karakter - az előadás igazi szenzációja. Bacskó Tünde az érdekesen megkettőzött, de dramaturgiailag még tovább munkálható szereposztásban a prózai rész előadója, érdesebb, gyakran erőltetett hangsúlyokkal. Mindig kínos az életút-felmondás kényszere (az "apánk, aki gazdag gabonakereskedő volt, mint tudjuk" típusú mondatok), s bizonyos mértékig elkerülhetetlen - a további hányadban meg elviselhetetlen. A kiválasztott epizódokért és a remek zenéért hálás közönség azonban ezt annyira nem szálazta szét a hűvös andocsi altemplomban.
|
A táncot és elemzését már említettük, a bábozást még fokozta a Figurina Bábszínház miniatürizált Microcircusa, de a prózai színház hagyományosnak mondható kategóriáját leginkább Gál Tamás erősítette.
Ő a nevében magyarázatra szoruló Epopteia Műhely Társulás képviseletében lépett színre - jó, ha megjegyezzük, dunaszerdahelyi műhely. (Az epopteia-élményt pedig vagy elmeséli Czajlik, vagy utánanézünk.) Ugyanis Czajlik József rendező nevét mind a Felvidékről, s szlovákiai színházi eseményekből, mind a pesti Bárka Színházból ismerjük. Hirtelen maradjunk abban: jó márkanév. A Hogyan ettem kutyát? című Griskovec-monodráma pedig színháztörténeti akció. A magyar recepció szinte a keresztnevét is titkolja a kortárs, alig negyvenes, kemerovói majd kalinyingrádi írónak: nos, Jevgenyij. Regénye (Az ing) és színpadi szövegeinek egy része is megjelent már magyarul. Jó lesz emlékezni rájuk. Unokáinknak, a Nobel-díj indoklásakor meg kötelező lesz. Hányaveti leszek: nagyon jó író, tessék figyelni.
Meg Gál Tamás is nagyon jó. Már Terényben, Kisvárdán, és számos helyen fellépve bizonyított: one man show és stand up tragedy szakértő. (Ez utóbbi még nem létező kategória, de Gál Tamást hallván, kínálkozik a megalkotása.) Amúgy keresett cseh-szlovák színész. Terényben láttam A helység kalapácsa színrevitelét. Nem vagyok teljesen ibolyavirág érintetlenségű, mégis, amit Gál Tamás csinál, az elvarázsol, zavarba hoz. A hagyomány s az invenció, a humor teljessége, amit zenésztársával egyfajta beavatást indukálva létrehoz, nos, mindez elvarázsol. Bennünket is meghív, belevisz a produkcióba: civil tapintattal. Senki nem érezheti úgy, hogy megszégyeníti, amikor bevon Fejenagy produkciójába, kötélhúzásba, templompadi szunyálásba stb. És hát többen düllesztünk 55 éves érdemekkel, hasonlóan, mint szemérmetes Erzsók...
Ennél is van tovább: az imént méltatott Gál Tamás elmondja Griskovec katonatörténetét. Olyan színművész, akiről nem tudhatjuk, mikor színművész. Az említett Griskovec-monodráma, a Hogyan ettem kutyát? előadása ugyanis elindít egyfajta értelmezői iskolai mondatot, majd megakaszt a zavarral. Gál Tamás úgy csinál színházat - pünktlich az andocsi iskolában, bíbor függönyökkel behatárolva -, hogy egy borzasztó katonatörténetet mesél, meg egy felnőtté válás történetet is. Nem színészként. Úgy tesz, mint akinek nincsenek eszközei, holott ördögi erősségű színházi eszközei vannak - ám észrevétlenül. Ott születik minden, a szemünk előtt - véljük. A szemembe kapcsolódik a tekintete - véljük. De mindez, a fantasztikus intenzitás a színészi felkészültség gyümölcse. Gál Tamás a mi korunk hőse. Egyszerre harangozó: a bezárt nagytermészetű férfiú, és a nyomorult kiskatona, aki az orosz haditengerészet kötelékében kell, hogy hugyozzon a Csendes-óceánba, és kezet fogjon a parancsnokkal búcsúzóul. Hogyan utazott? Hogyan vált felnőtté? Hogyan lelt otthontalanságra?
Gál Tamás egyszemélyes színháza szinte megaláz, illetve megalázza a kérdezőket: válaszol, mesél, odakönyököl, a kocsmában mondja. Ott születik minden, a kimondás által lesz valósággá. Tudjuk, milyen nehéz lefedni a tudást. Úgy tenni, mintha ott születne, csak akkor, csak nekünk. Gál Tamás ezt a hihetetlen, előzmény nélküli színész-létet valósítaná meg a saját, lefegyverző emberi és színészi eszközeivel. Emberi, mert figyel ránk, akik ott ülünk. Színészi, mert tud úgy artikulálni, hogy halljuk, habár nem erőlteti. Mondja, bár nem hiheti, hogy megértik, akik itt kínlódnak e földtekén.
Kivételesen nagyszerű színészi és emberi produkció.
BUDAI KATALIN
