Megátalkodott ember Szegő György. Él egy olyan városban, amelynek központi terén, a Vörösmarty téren a magyar romantika csúcsteljesítményét, a Feszl Frigyes által megalkotott patinás pesti Vigadót a tér felől újra és újra átépítik. A mostani, befejezettként számon tartott épület designja maga a felállványozottság, az állványos szisztéma - eredetije az Institut du Monde Arabe, Párizs épületén látható. Az alumíniumoszlopok erdejében a koszlott üvegtáblák mögött, különböző ringy-rongyokban, mozdulatlanná merevedett ács-állványozók. Rosszul viselik a szecessziós épületek gyűrűjét. Ebben a városban, ahol a Kálvin teret poros üvegmonstrumok nyomasztják, ahol a belső hetedik kerület belső udvaraiban még utolsókat lehelik az életet adó vadgesztenyefák, él ez a megátalkodott ember, aki vallja: "az új évezred építészetének kulcsa a kommunikáció az ember és a föld, ember és önmaga között" (7. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar katalógusa, 2000.). Ő csak egyféle mértéket ismer: az értékét. Akármilyen ellenszelek is fújnak, teszi a dolgát. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki diplomát 1972-ben, majd dolgozott tervezőként. Szcenikus főmérnök. 1976-78-ban már a Budapesti Szabadtéri Színpad új szcenikai megoldásainak kidolgozója. Tervezett díszleteket a kaposvári, a győri, a szolnoki színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, de az Operaház és az Operettszínház előadásaihoz is. Nem polihisztor. Műveivel és írásaival a vizuális művészet (legyen az színházi látvány, fotó vagy épület) szolgálója. Felkészült és éles szemű alkotó, aki a minőségen kívül nemigen ismer más mutatót.

Több kötetét tarthattuk már a kezünkben, amelyeket a kilencvenes években írt. Azóta is rendszeresen publikál az Élet és Irodalomban, a Balkonban, az Új Művészetben, de a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Fotóművészet hasábjain is. Ő az Új Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője. A Ráday Könyvesház által kiadott, legutóbb megjelent kötetében az elmúlt tíz évben, különböző szakfolyóiratokban megjelent írásaiból válogatott. A kötetszerkesztő Götz Eszternek nem volt egyszerű dolga, mert a szerző sokfélét és sokfélén véleményezett. Ami az írásokat egységbe fűzi, az a felelős gondolkodás és az alapos szakmai felkészültség.

Öt alfejezetbe csoportosították az írásokat. Az első az épületek terével foglalkozik.  Az indító elemzés a nemzeti hangversenytermet (Milleniumi városközpont, Kulturális tömb, újabb nevén a MűPa) elemzi. Nemzetközi példák alapján is összehasonlítja a funkciót és annak megfelelését. De ugyanebből a szempontból értékeli a szerző az MVM székház átépítését, a megújult Mai Manó Házat, a Budakeszi Nap-szentélyt, a szentendrei skanzent s a nyírbátori kulturális központot. A közélet és elmélet fejezetben azokat az írásokat találjuk, amelyek hazai és nemzetközi példákat sorakoztatva a konferenciákon is elhangzott beszédeket és tanulmányokat tartalmazzák. A sokféle kérdéskörből számomra a legmegragadóbb az Emlékezet, köztér, mentalitás címet viselő, s a régi pesti zsidónegyed itt és most "régészeti szemszögből" című.  A harminchat lábjegyzettel gazdagított írás Knósszosz (i. e. 1400), Timgad (i. e. 100), Konstantinápoly (6. sz.) történelmi példáit is sorakoztatva elemzi Erzsébetváros rehabilitációs terveit. Az utolsó mondat ez: "Kérem, emeljék fel szavukat a rombolás leállítása, a negyed kultikus-kulturális örökségére figyelő szellemiségű, valódi revitalizáció mellett!" Szívfájdító, ami a Kazinczy, a Dob és a Síp utca környékén zajlik.

A társművészetek tere fejezet kiállításokról szóló kritikák sorozata szegős megközelítésben. Hogy a változatosságot érzékeltessem,  többek között  a Néprajzi Múzeum bemutatójáról ugyanúgy elmondja a véleményét, mint Kovács Endrének  Halász Péter színházáról itthon és külföldön készített fotósorozatairól, Németh Ágnes földképeiről, Pauer Gyula retrospektív kiállításáról, Gink Judit experimentális textiljeiről, Péri László betonmunkáiról  vagy a Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállításáról.

Külön fejezet foglalkozik az építészeti témájú tárlatok elemzésével. Ez húsz írást tartalmaz. Négy közülük a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálékat elemzi. A többi közel hozza hozzánk az EXPO Hannover 2000 kiállítási tárgyait, Zaha Halid világ- és Santiago Calatrava repülő modelljét, Louis C. Tiffany bemutatóját a bécsi KunstHausban, és a Francesco Borromini születésének négyszázadik évfordulója alkalmából rendezett tárlatot a Bécsi Albertinában.

Nagyon izgalmas a Vallás, kultúra és építészet címet viselő gondolatcsokor. Itt is konkrét, főleg vallási célból újonnan készült, vagy felújított épületek szakmai elemzésével találkozunk: így az Athosz-hegy műemlékvédelmi csodájáéval, a negyven zsinagógát tervező Baumhorn Lipót munkásságáéval, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény új épületéről és több egyházművészeti kiállításról szólóval. Az itt közölt tanulmányok legizgalmasabbja a Santo Stefano Rotondo: az égi és földi kommunikáció temploma címet viseli, s a magyar kiállításba épített római templommodellhez készített katalógus tanulmánya.

Emeli a kötet értékét az írások gazdag lábjegyzetanyaga, amely az ismeretek sorát bővíti. Külön érdeme a műnek a hat oldalas, háromhasábos névmutató, amelyben minden az írásokban megemlített alkotót, művészt megtalálunk.

A Táj, templom, szobor című kötet kivételesen izgalmas olvasmány építész szakembernek csakúgy, mint laikusok számára. Szegő ítéletalkotása megalapozott tudásra épül, stílusa gördülékeny, nyelvezete élvezetes, s mindenki számára érthető és világos. Igazi tudást bővítő irodalom. A könyv a Ráday Könyvesház (felelős kiadó: Orbán György) gondozásában látott napvilágot.

JÓZSA ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1