Velencét csupán egyetlen falinaptár idézi az egri előadásban. A Szent Márk tér idilli látványa helyett Ambrus Mária díszlete napjaink panelrengetegét mutatja. A félkörben elnyúló hátsó falról vigasztalan betonházak néznek ránk. A falban kis mélyedések; ezeken közlekednek a színészek, mivel Zsótér Sándor a járásokat jobbára nem horizontálisan, hanem vertikálisan gondolta el. Értelemszerűen e tér szűkre szabott keretei között játszódik a történet, Velence és Belmont közt sincs tehát különbség.

A díszlet sivárságát nem pusztán Benedek Mari színes és fantáziadús jelmezei ellensúlyozzák, hanem a játék kellékei is. A műanyag szívpreparátum kezdettől főszerepet játszik az előadásban: Antonio első színre lépésekor a Biblia lapjai közé szorítja, majd a sajátos szendvicset majszolni kezdi. (Később több funkciót is magára vesz - immár egyértelműen Antonio szívére utalva.) A testből kivágandó szív motívuma mellett a biblikus asszociációk erőteljesek az előadásban. Ezeknek van egy inkább naivan játékos, mintsem ironikus képekben kifejezett vonulata, melyre a már említett nyitó ötleten túl a giccses biblikus tárgyak, szimbólumok is például szolgálnak. (E játékosság a produkció más elemeire is érvényes: a derűs belmont-i világ meghatározó elemei a babák. Amikor Bassanio kinyitja az ólomládikát, jutalmul a Portia babát kapja meg.) Ám az áldozathozatal biblikus motívumát az előadás mindvégig komolyan veszi, s összekapcsolja a főszereplők közti érzelemhálóval. Antonio homoszexualitása, Bassanióhoz fűződő érzelmei itt az első pillanattól nyilvánvalóak, ám a játék Shylock és Antonio kapcsolatában is latens homoerotikus viszonyt tár fel, mely az uzsorásban talán nem is tudatosul, mégis, mintha tetteinek fontos, ösztönös motivációja lenne. Amikor a lemeztelenített felsőtestű Antonio nyakát átkarolja, az akár ölelés is lehetne  -  ha Shylock kezében nem lenne tőr.
A férfiszerelem szenvedély mozgatta bonyolult viszonyhálójához képest a szövegben megjelenő társadalmi feszültségek másodlagosnak tűnnek. Az antiszemitizmusnak, a zsidó-keresztény viszonynak inkább csak az identitáskeresés szempontjából van hangsúlyos jelentősége, de nem annyira Shylock, mint inkább lánya, Jessica esetében, aki - köztes helyzetét hajszálpontosan elemezve -  bölcs rezignáltsággal állapítja meg, hogy származását bárhogyan és bárhonnan vezeti is le, kárhozatra juthat. Maga Shylock egyébként színen marad az utolsó felvonásban, s miközben a szerelmi műbalhé zajlik Portia és Bassanio, illetve Nerissa és Gratiano között (melyet majd az ekkorra már szintén kívülállóvá váló Antonio simít el), szórakozottan a Bibliát lapozgatja, ismerkedve talán az Újszövetséggel. Nem vallásának elvesztése fáj igazán, hanem azé az emberé, akire szerelmes gyűlölettel rontott. Miként Antonio is elvesztette azt, akiért a halált is vállalta volna. Az előadás így értelemszerűen nem érhet véget Gratiano bohókás monológjával, a zárszót a két magányos vesztes végső szembesülése adja. Kár, hogy az ideollózott szöveg nem igazán erőteljes, így a szövegkezelés gesztusa ugyan intellektuálisan lekerekíti a mondandót, de emocionálisan átélhetővé kevéssé teszi azt.
A szövegkezelés, a dramaturgiai munka egyébként bámulatos: Ungár Júlia úgy rövidítette bő másfél órányira a drámát, hogy sem a cselekmény nem sérült, sem az alapmű jelentésének lényeges elemei nem iktatódtak ki. Csonkultak persze a belmont-i jelenetek, kimaradtak a hoppon maradt kérők próbálkozásai, vékonyodott a komikus mellékszál (így vált kevésbé fontossá Gratiano és Nerissa figurája, s helyeződött át a hangsúly Lanzelo szerepköréről, azaz bohóc voltáról dramaturgiai szerepére), kihullott néhány mellékszerep, megcserélődött egy-két szövegrész, de a cselekmény minden fordulata, lényeges összetevője megmaradt. Következésképpen az előadás ha nem is tradicionális, de közérthető nyelven szólal meg (még akkor is, ha a szöveget nem ismerő néző számára a fent leírt szimbólumok sora feltehetően csak fokozatosan válik felfejthetővé).

Mészáros Máté és Ötvös András (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

Az erős rendezői kéz és a pontos színészi játék feszessé teszi a szerkezetet. A bemutatón még előfordultak kisebb ritmuszavarok, s főleg az előadás középső részében érződött némi bizonytalanság a színészi személyiségre támaszkodó, "eszköztelen" jelenlét és a hagyományosabb szövegmondás, "színezés" arányait illetően, de a fontos jelenetek igen erőteljesen szólaltak meg, s a főbb szereplők összességében meggyőző alakítást nyújtottak. Mészáros Máté (Shylock) sztereotípiák nélkül játssza nemcsak a zsidó uzsorást, de az elfojtott, majd szabadjára engedett szenvedély táplálta bosszú megszállottját is. Váltásai leheletfinomak, csendjei, apró gesztusai éppoly beszédesek, mint monológjai. Néma jelenléte az utolsó felvonásban igen erős hangsúllyal bír. Ötvös András Antonióként a saját érzéseinek kiszolgáltatott ember vergődését (áldozatát, félelmeit, vereséggel járó győzelmét) mutatja érzékletesen. A velencei kalmár érzékeny, sebezhető, de minden látszat ellenére egocentrikus férfi; talán valóban az jelenthetné a teljességet számára, ha meghalhatna reménytelenül szeretett barátjáért. Bányai Miklós Bassaniót nem érzéketlen, ám könnyen sodródó fiatalembernek láttatja; olyannak, aki ösztönösen érzi, meddig lehet élni barátja nem viszonzott érzéseivel, s melyek azok a szenvedélyek, melyekről jobb nem tudomást venni. A három alakítás magától értetődő egyszerűséggel kapcsolódik egymáshoz, mind az ölés-ölelés váltakozó szereplőkkel elővezetett képeinek, mind az egymásra rímelő, egymást kiegészítő színészi gesztusok szintjén.

Járó Zsuzsa és Mészáros Sára (theater.hu fotó - Ilovszky Béla)

S ha a történések irányát a férfilelkek dobbanása határozza is meg, az események bonyolódására mégis egy nő van a legfőbb hatással. Járó Zsuzsa Portiája az emancipált, okos, érzésein uralkodni képes nő mintapéldánya. A bíró álruhájában is hangsúlyozottan nő marad. A színésznő mesterien építi fel a tárgyalási jelenetet: a megértés, az empátia, a könyörületesség hangja fokozatosan csúszik át a józan számításéba, majd a kíméletlen, hidegvérű leszámoláséba. Nem ő az egyetlen okos nő a színen: Mészáros Sára (Jessica) koncentrált, erőteljes alakítása egy helyzetének változásaira érzékenyen reagálni képes lányt mutat, akinek romantikus elszántságához gyakorlati érzék és józan szkepszis is társul. A mellékszereplők közül a legszínesebb alakítást az epizódjait magától értetődő természetességgel váltogató, minden megszólalásban precíz Vajda Milán nyújtja. A többiek  - Bozó Andrea (Nerissa), Lisztóczki Péter (Gratiano), Nagy András (Lorenzo), Balogh András (Tubal/Salarino) -  számára talán kevesebb teret hagy az előadás, így az ő jelenlétük kevésbé hangsúlyos, de valamennyiük részéről méltányolható az az igyekezet, amellyel alkalmazkodnak a játék stílusához és sodrához.  Mint a szereplők névsorából kiderül, Zsótér Sándor első egri rendezésében csaknem kizárólag a társulat fiatal művészeivel dolgozott. Ami lehet ugyan koncepcionális döntés is, hiszen a szöveg kortársi kontextusát ez a szereposztás jobban elfogadtatja, ráadásul az őszinte férfiszerelmet sem kérdőjelezi meg feltűnő korkülönbség, de vélhetően van pragmatikus alapja is, hiszen az ifjú színészek nyilvánvalóan folyékonyabban képesek megszólalni e színházi nyelven. Mivel rendező és színház együttműködése folytatódik, arra is van remény, hogy az elkövetkező bemutatók során az erős és nemben, korban, karakterben rétegzett társulat más generációt képviselő tagjai is lehetőséget kapnak a zsótéri nyelv prezentálására.

URBÁN BALÁZS

 

NKA csak logo egyszines

1