Hogy ifjúkorunk kultikus olvasmánya, a világszerte egyik legismertebb magyar irodalmi mű milyen mélyen ágyazódott kultúránkba, mutatják azok a szavak és fogalmak, amelyek a százkét éves regényből átszivárogtak a mindennapi közbeszédbe. Bizonyos körülmények együttállása esetén azt mondjuk egy társaságra: gittegylet. Más szituációban pedig azt, hogy „védi a grundot” stb. De nemcsak a könyvből jött kifejezések lehetnek érdekesek a mai néző és olvasó számára, hanem azok az erkölcsi tartalmak is, amelyek jelenkorunkban olyannyira bizonytalanná váltak: a barátság, a hűség, a szolidaritás, a hazaszeretet, a becsület.

A regényből készült színpadi változat is igazán szép karriert mondhat magáénak (a filmes nemkülönben); mikor e sorokat írom, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik vendégjátékán épp a Molnár-opus lengyel feldolgozása kerül színre – a varsói Nemzeti Színház Kisszínházának előadásában a Pál utcai fiúkat és a vörösingeseket is érett férfiak játsszák. Nyíregyházán, Tasnádi Csaba rendezésében a régi jó színházi konvenció szerint a gyerekkorú szereplőket kivétel nélkül a színház fiatal művésznői formálják meg, különleges fílinget adva az előadásnak. Két csapatnyi süldő lány, nadrágszerepbe bújtatva, kétségkívül bensőséges összképet tud adni, fegyelmezett együttesük nemcsak az üde természetesség, hanem a finom, érzéki báj, a zabolátlan játékosság impresszióját nyújtja a gyerekkorú és a felnőtt nézőknek. Rápillantva az előadás nyitóképeire, a szereplők századelős-nosztalgikus kiskamasz-öltözékére (Schäffer Judit tervei alapján megvalósítójuk Véber Tímea és Zsigmond Éva), azonnal szembetűnik, mennyire homogén csapatként jelenik meg a színen a Pál utcaiak együttese. Csupa lelkes, kipirult tinédzserarc, lökdösődő, bújócskázó, hancúrozó gyerkőcbanda, amint épp megúszni igyekszik a szigorú Rácz tanár úr (Bárány Frigyes) feddéseit, körmöseit, fülhúzásait. Viháncolnak, rajcsúroznak, sivalkodnak, felnőttködnek, közben éterien fertőzetlen vásott kölykök, akiket csak a móka, a játék érdekel. Na meg a gittegylet.

Az előadás a jól ismert színpadi átirat szerint bonyolódik. A színlap nem tüntet föl átdolgozót, csak Ungvári Tamást – dramaturgként. A kiváló irodalmár-társadalomtudós dramatizálásában elég régóta láthatók Molnár halhatatlan gyerekhősei a legkülönfélébb színpadokon, Tasnádi pár évvel ezelőtti József Attila színházi rendezésében is az ő (és Török Tamás) átiratát használták, így a dramaturgi munka feltételezhetően most is a színi adaptációt takarja. (S tegyük hozzá, a 2004-es József Atilla színházi bemutató díszleteit ugyanúgy Székely László tervezte, mint most a nyíregyházit, a jelmezek hasonlóképpen Schäffer Judit munkái voltak, s akkor is a filigrán, törékeny alkatú Kuthy Patrícia formálta meg Nemecsek Ernő figuráját. Mindebből kitetszik, hogy Tasnádi szeret állandó munkatársakkal dolgozni, s alighanem igaza van.)

 

pal utca - nyhaza
Éry-kovács Zsanna és Kuthy Patrícia (fotók: Karádi Zsolt)


Az előadás látványos tablók sora, ökonomikusan szerkesztett, tempósan adagolt mozgalmas csoportjelenetek s halk etűdök kompozíciója. A gyors jelenetváltások között Tasnádi színes, gyöngéden ironikus életképeket illeszt a játékba, decens urak és dámák korzóznak, mutatványosok pörgettyűznek a színpad előterében, s átviharzik forgatagukon a füvészkertiek harsány csapata. A szögletes-kajla, bájosan langaléta Csónakos (Szalma Noémi) fölharsanó virgonc füttyjele gyakran indít, lendít meg és zár le epizódokat. Ez a csipetnyit elrajzolt humoros figura az egyik legkarakteresebb a szereplők színes galériájában, a Nemecseket leheletnyi romantikával, visszafogott eleganciával adó Kuthy Patrícia alakítása mellett. De kivillog a csapatból a lelkesen pajkos, diákcsínyre, ugratásra mindig kész Weisz (Éry-Kovács Zsanna), az árulását szánó-bánó, megrendült Geréb (Fridrik Noémi), a vörösingeseket eréllyel és méltósággal vezénylő Áts Feri (Losonczi Katalin), az üveggolyókat orozó, einstandoló nagy Pásztor (Marcsinák Anikó). A grund rusztikus farakásai között dúl az ádáz ifiháború, a füvészkert pálmaházas medencéjében a dolgok rendje s módja szerint megfürdetnek némely betolakodókat, s a zsörtölődő-akkurátus Janó bácsi (Koblicska Kálmán) alig győzi figyelmeztetni a fiatalokat, hogy a kiharcolt játszóhely nemsokára magasabb hatalmak birodalma lesz, s a távoli bérkaszárnyák horizontra vetülő sötét sziluettje új világ születését jelzi.

 

pal utca - nyhaza 2
Kuthy Patrícia és Nagy Karina


Tasnádi eréllyel és rutinosan mozgatja a népes szereplőgárdát, viharzó kamaszromantikába olt realisztikus zsánerképeket, csipetnyi iróniával fűszerez melodrámába hajló epizódokat. A lázálmos beteget vizsgáló blazírt orvos (Horváth Sebestyén Sándor) s a fájdalmát szikár némaságba fojtó apa (Fellinger Domonkos) kettőse új dimenziót nyit a játékban. S bár majdnem végig jó tempójú a produkció, a második rész vége felé kissé elfárad az előadás, alábbhagy a lendület, s a végtelenül hosszadalmasnak tetsző záró haldoklási jelenet alatt fészkelődni kezd az egyébként fegyelmezett nyíregyházi diákközönség. A gyerekek nemcsak hálásak, de kegyetlenek is tudnak lenni, az egyik poéngyilkos félhangosan rikkant valamit cimborájának a szegény jó Nemecsekről; inkább nem idézném. De a nézőtér nagy része szinte végig pisszenés nélkül figyel, csak az utolsó utáni pillanatban robban a feszültség.

S akkor elszabadul a pokol, és tombol a publikum hosszú perceken át. Boka, Nemecsek, Csónakos győz.

 

KOVÁCS DEZSŐ

 

NKA csak logo egyszines

1