Várkonyi László fotója Dayka Margitot Dulszka asszonyként ábrázolja teljes harci díszben. Kreibich Margit - azóta német színházak Margit Bárdija - gúnyosan valóságos jelmezében, fején polgárkirálynõhöz illõ széles karimájú kalap ágaskodott, az erõs akaratú polgárnõ, álszent család nõi feje összkomfortos uralkodásának díszében pompázott. Ünnepi díszében páváskodik. Selyemmel bebetonozott, elmozdíthatatlan, közhasznú erkölcsiségében, törzsileg felékítve, szemmel láthatóan háztulajdonosnõi díszekben. A fénykép azért találatos megörökítése a hajdani alakításnak, mert tárgyilagossággal visszaadja az objektív elõtt álló pöfetegségét, a kisvárosi fényírdai mûtermek kötelezõen feszes beállításának modorában.

1955. március 3-án Horvai István rendezésében bemutatták a XIX. századi lengyel írónő, Maria Gabriela Korwin- Piotrowska, írói nevén: Gabriela Zapolska (1857-1927) vígjátékát. A Dulszka aszszony erkölcse (1907) szatirikus röntgenfelvétel a középosztály betegségeiről. Kellős közepében egy családzsarnok, polgárnő rémmel. Dulszka nem született volna meg Alfred Jarry Übü mamája nélkül. A bolondos francia darab bemutatója (1898) Lugné-Poë Théâtre de l’Oeuvrejében tartatott, ahol Zapolska kisasszony színészi tag volt, miután a színházvezető magával szerződtette Antoine Szabad Színházától. A gazdag nemesi család lánya képzett naturalista lett Antoine-nal, de nem maradt érintetlen az übüségtől sem. Jarry darabja a meghökkentő szahar szóval kezdődik. A Madách előadásának stiláris sorvezetője Dayka Margit ülepe volt. Az akkor 48 éves színész megtestesedett szubrett korához képest. Amennyire kifürkészhetetlen a színház: lehetséges, hogy Mme Dulszkához direkte megszélesítette altestét. Ha nem is átéléssel, de kitömött öltözködési rafinériával. Dayka Dulszkája alul ólomnehéz keljfeljancsi volt. Központi súllyal az ülepében. Az adott biztonságos megdönthetetlenséget házi hatalmának.

Dayka Margit és Darvas Iván
A színházhoz kivételes érzékenységgel hozzáértő, de szemérmes író-kritikus Gyárfás Miklós a Film, Színház, Muzsikának adott kritikájában ízléstelenséget említ, mondván: A polgári butaság fészke is a fej és nem az azzal ellentétes testrész. Kifogásolja, amint Dulszka asszony Hezia és Mela lánya - Soós (az időn még Sturcz) Edit és Psota Irén - közé befarol, mint kispolgári páncélos. Súlyával helyet szorít magának, éreztetve, hogy szégyentelenül tűzön- vízen keresztülverekszi magát. Akadt Daykának ennél élesebben kifogásolható karikírozó jelenete is. Magára maradván drámai dilemmájával hátat fordított a közönségnek, ravaszságának összpontosításában jobbjával hátranyúlt és belefúrt farába, belefeledkező kéjjel, mintha mutatóujjával sárgabaracklekvárt kotort volna csetreszéből. Többet is tett, ottfelejtette ujját, és pongyoláján keresztül túrta a lyukát. Meghökkentő otrombasága nem a színház és nem a színésznő ízetlenkedése volt. Maga Dulszka asszony vájkált önmagában napfényre túrni legszennyesebb képzeletéből a fenyegető erkölcsi válság megoldását. A farvakarás a fölkalapozott polgárasszony nagyvilág előtt viselt előkelősködésének hátsóudvari változata volt. Az elöl rangos, hátul faros viselkedés öszszeműködése.

Félre ne értessék: vakarózása nem villanásnyi altesti humor volt, hanem marokra fogott fenékmonológ. Hamlet királyfi kezében Yorick koponyájával elmélkedik az odaát és az evilági létezés összetartozásáról. Dulszka asszony farpofái között kutatta életük megoldását.

Az ötvenkét évvel ezelőtti előadásból Dayka néma kiegészítő-játéka akadt fenn az emlékezetben. Nem csak rikító harsánysága okán. A színészi játék idővel kifakul az emlékezetből. Csak egyetlen mozdulat marad fenn a legnagyobbaktól is, mivel az a játékmozzanat szívta magába az alakítás velejét.

Történt mindez a legvastagabb prüdéria idején. Nem a párt-apácák terjesztette szemforgatásról van szó. A közízlés feszesen keveset engedett. Nyolc évvel korábban közfelhördülés, hírlapi méltatlankodás fogadta Déry Tibor darabjában, amikor Gobbi Hilda szakácsnőként kimondta a színpadon először elhangzó kurva szót. (A laptop hibajavítója ma is arra int, hogy ilyen szót nem illik leírni!) És 1956 januárjában Sartre Főbelövendők klubja címen adott Nyekraszov komédiájában Várkonyi Zoltán lehuppant a kanapéra és megdöbbenten azt sziszegte maga elé: "...ssza meg!" A szünetben a közönség azt találgatta, jól hallotta-e, valóban a szó hangzott el? Várkonyi kimondta vagy sem?

Mára kevéssé érthető, mekkora művészi bátorság kellett Dayka provokatív játékához. De nem a kitűnni vágyás, a megbotránkoztatás érdekelte a Dulszka asszony erkölcse előadása során, hanem a magára vállalt jellem művészi megjelenítésének igazsága.

*

Dayka vissza-visszatérően dévaj-kihívóan lehunyta félszemét. Szépséges fiatalságában frivol kacérsággal érzékeltette, az általa játszott alak átlát az élet kivetett cselein. Bölcs bagollyá vénült öregaszszonyként is leeresztette egyik szemhéját: fél szemmel világosabban látva az emberi dolgok lényegét. Lehunyt szemhéja mögött gazdag álmok rejtőztek. Ezeket megtartotta titokként.

Kacsintása illetlenül pajzánnak látszott mindig. Sosem a nézőkkel kokettált, mindig az emberiséggel. Szépséges színészleány korában is illetlen kacérkodás volt kacsintása, amikor színi rókák és mozi hiénák csupán szépségét kívánták kamatoztatni. Vásottan kacsintott. Úrilányt játszott vagy királykisasszonyt: szerepe alól nyelvet nyújtott az utcagyerek, az egykori kolozsvári újságáruslány. Kacsintása matrónakorában még megbotránkoztatóbbnak rémlett. Dévajul közölte az idős hölgy: semmit nem felejtett el bakfiskorából, nem vált kegyes dámává, megőrzött minden testi gyönyört és lelki kínt. Dayka szétkacsintotta szerepeit és a társadalmi biztonságot. Kényelmetlenné kacsintotta a jelenségeket. Brechtileg szólva: elidegenített. Másik közlési síkját nyitotta meg játékának. Érvénytelenítette a személyes vallomást. Egyben megerősítette jelentőségét. Tudatta: nem valóságot mutat, csak játékot. És a játék igazabb valóság olyan világban, ahol játékszerek vagyunk.

Dayka Margit klasszikussá lett színészi életműve csupán melléktermék volt. Fedőszerve egy szeretetszomjas embernek. Aki - lévén érzékenyebb adó-vevő a többségnél - még kínzóbban óhajtotta a szeretetet. A szeretet feloldozására vágyott. Mindenkiére és egyetlen emberére. Váltságdíjul kiszolgáltatta magát, de csínján vallotta ki titkait. Megriadva a kitakarózás gesztustól kacsintva jelezte: játszom csupán. Nem sikert akart: szeretetet. Szabatosabban: azért vágyott sikerre, hogy annak védelmében megkapja a szeretetet. A nézők okosabbja- érzékenyebbje azért szerette, amit föltépett magából, a többiek azért, mert divatosnak vélték szeretni őt.

Ötven éven át volt divatos színész. Stílusok jöttek, stílusok mentek: sosem ment ki a divatból. Dayka emberi közlései nem évültek el.

MOLNÁR GÁL PÉTER

 

NKA csak logo egyszines

1