Elismerten legnagyobb színészpedagógusaink egyike, Pártos Géza sok-sok évvel ezelõtt hazalátogatott Magyarországra, s finom rajongással, hosszasan beszélt Pán Péterrõl, a soha felnõni nem akaró csodálatos fiúcskáról. Ezt a darabot rendezte akkor, saját kívánságára, s mély nyomokat hagyván a kaposvári közremûködõkben. Az elõadásról a helybeliek nagy szeretettel nyilatkoztak, de mintha nem lett volna belõle akkora siker, mint amilyennek várták.

Pán Péter alakja kissé nehezen honosul nálunk, noha időnként megpróbál beépülni a magyar kultúrába. Mindenki hümmög valamit a téma kapcsán, de az igazat megvallva, nem ismerjük őt. Vagy inkább: félreismerjük. Az árnyékát vesztő, magasban röpködő, kecskén lovagoló, szomorúan szabadelvű kisfiúról szóló könyvek, bár Tótfalusi István átdolgozása már 1983-ban megjelent a Móra Kiadónál, inkább csak a kilencvenes évek végétől lesznek hozzáférhetők mifelénk. Igaz, onnantól kezdve különböző kiadók különböző fordításokban és terjedelemben szinte évenként dobják piacra a változatokat. (Szilágyi Domokos 1975-ös két fordítása, a Peter Pan a Kensington Parkban és a Peter Pan és Wendy eléggé szerkesztő után kiáltó formában ugyan, de legalább mindenki által olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Az 1953-ban készült Walt Disney rajzfilmet aligha kerülhettük el. Ezt követően a rajzokkal dúsított, csonkolva rövidített szövegek, a megkurtított történetek szitáló porcukra rakódott rá a figurára. Használt a téma ismertségének Spielberg 1991-ben készült Hook kapitány című filmje, s bemutatták nálunk Marc Forsternek az író, J. M. Barrie életrajzának elemeit felhasználó 2004-es új alkotását, Johnny Depp főszereplésével.

A lélektani szakirodalom kedveli a jelképpé lett figurát: Kathleen Kelley-Lainé magyar származású francia pszichoanalitikus nő magyarul is megjelent könyve (Peter Pan avagy a szomorú gyermek) Peter Pan alakján keresztül az elfojtott gyermekkori traumával küszködő, felnőni nem akaró típust, s a gyermekkori depresszió természetét is elemzi. Azt írja: "Mint Pán Péter, a szomorú gyermek is könnyed és szívtelen teremtés, aki, valamely tragédia nyomán, vagy mert túl gyorsan kellett felnőtté válnia, kétségbeesetten keresi gyermekkora ťsohasemvoltŤ országát."

Vígszínház: Pán Péter

A színházi változatok gyakran fenyegetnek túlzó édességgel. Az 1998-ban elhunyt Jerome Robbins, az eredeti Broadway- produkció létrehozója, koreográfusa és rendezője szigorú szabályok szerint engedte világhódító útjára a Moose Charlap zenéjével és Caroline Leigh dalszövegeivel fölruházott szuperprodukciót. Pár évvel ezelőtt Debrecen városában volt az első hazai bemutatója a szabadalmaztatott műnek.

A vígszínházi műsorfüzet diplomatikus felirata úgy tájékoztatja a nézőket, hogy amit látnak, az egy J. M. Barrie színdarabja nyomán íródott mesemusical. Magyar szöveg: Egressy Zoltán, dalszövegek: Sztevanovity Dusán, koreográfia: Novák Péter, dramaturg: Radnóti Zsuzsa, rendező: Méhes László.

A zenéből, sajnos, egyetlen dallamra sem lehet emlékezni. A hangosítás - az általam látott előadás napján - a vállalkozáshoz, de főként a Vígszínházhoz méltatlan minőségű volt. Ez bizonyosan véletlen, korrigálható és korrigálandó hiba. A meghatározhatatlan stílusú koreográfia nem túlságosan színészterhelő, inkább praktikus, térszervezői feladatokat teljesít. A dialógusok azonban, részben még Barrie-nek, részben Egressy Zoltán tehetségének köszönhetően szellemesek, arányosak. Az amerikai szirup maradéka leginkább a színészek fölébeszélős, rájátszós játékstílusán üt át. Üdítő kivételt jelentenek a gyerekszereplők. Igen szeretni való a szélütött kalózcsapatot vezérlő, gyermeteg Hook kapitányt természetes varázzsal, s kiváló ritmusban játszó Reviczky Gábor. A nem eléggé hálás címszerepben Mátyássy Bence, Vári-Kovács Péter és Lajos András váltják egymást. Vári- Kovács Pétert láttam megbízható szinten játszani.

Jelenet a vígszínházi előadásból - theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Régi mesealbumok képeit idézi, és sárgásra öregedett, fölpuhult lapszélű könyvek száraz csipkebogyóillatát árasztja Rózsa István minden szükséges csodát kiszolgáló díszlete. A központi szerepet játszó ablakok árnyai gyönyörűek, a repülési jelenetek pontosak, illúziót keltőek. A tompa ciklámenlila, a kék és a mohazöld egymásba olvadó árnyalataival játszanak a fények (világítás: Komoróczky Gábor), beszédesek és célszerűen sallangosak a ruhák (jelmez: Horváth Kata). Az előadás egyik legfontosabb szereplője az itt Tündrillának nevezett s lézerrel megjelenített, Peter Pant szolgáló, csilingelő fényfoltocska. Neki köszönhetően - bárhogyan kapálódzunk is a nézői torkon kérve-kéretlen lenyomott mézbonbon adagok ellen - "átfénylik" valami letagadhatatlan poézis a történeten. Igaz, hogy a jelentős színházi érzékkel bíró, s prózai művének (The Little White Bird) részletéből szinte nyomban színdarabot író Barrie maga gondoskodik erről a felnőtteknek szóló vonalról, de hogy ez ilyen szép mintázattal és finoman jelenítődik meg az előadásban a kisvonat első megjelenésétől kezdve az utolsó fényjátékig, az a rendező és az alkotók közös érdeme lehet. Így aztán a bánaton edzett személyes tehetség, a megtalált feladat, s az inkább sós, mint édes "tündér- energia" győztesen kerül ki az eseményekből.

Budapest Bábszínház: Péter Pán

Annak csak örülni lehet, hogy egy másik kortárs magyar írónak, Háy Jánosnak is feladatot kínált Barrie meseregénye. A bábszínházasokat, így Kovács Géza rendezőt, Boráros Szilárd tervezőt, Ágoston Béla zeneszerzőt és Dobák Líviát, a dramaturgot pedig nem kötötte semmi amerikai elvárás.

Három elegánsan selyemhajú, ősz testvérrel nyit és zár a játék, akik az erkély magasában nosztalgiáznak repüléssel teljes gyermekkorukról. Ők mesélik el a történetet. De nagyon nehezen. S összességében sikertelenül. Az amúgy is bizonytalan mitológia fölvezetése a továbbiakban megjelenők erősen kalapáló szövegmondásával súlyosbított, s ezen nem segítenek a játék semmiben lebegő verbális díszei sem, mint például: "tétova tetovált tatutetű", vagy a kalózindulóként beidézett "vakpali-vakpali mindent lát" motívuma. A zenei aláfestés elképesztően vegyes és kifejezéstelen.

A riasztó arcú pálcás bábok képtelenek a szükséges akciókra, ez az egyentechnika különösen a sután mozgó kalózhad figurái esetében nagy csapás. A főszereplőről ugyan az alapműben elmondja a szerző, hogy amolyan "se hús, se hal" élőlény, de erősen zavaró a megállapíthatatlan nemi hovatartozású főhős látványa. A dereka körül zöld levélturnűrrel ellátott, fekete bozontú Péter saját anyukájára vagy nem létező nevelőnőjére hajaz leginkább. Meglepő, hogy a repülésről szóló mese bábjainak tervezésekor föl sem merült marionett-technika alkalmazása. A szárnyalni kész figurák gombostűkre tűzött szitakötőknek tűnnek leginkább. A fenyegető Idő ijesztő jelképe, az órát nyelt, ketyegő krokodil pedig egészen jelentéktelenné válik.

A világító legyecske formájában megjelenő, féltékeny, ámde mártíromságra hajló, vívódó tündérkét író és dramaturg szó nélkül hagyja "kihalni" a történetből. Panaszolják is a tájékozottabb gyermeknézők. Azt meg talán valamely közreműködő prágai iskolázottsága teszi, hogy a cím Péter Pán formában került a plakátokra. Miért? Ez a forma magyar fülnek mégiscsak zavaró, ha szláv nyelvekben könnyedebben jelent is valamit, hiszen a bábszínházi főhős klasszikus "pán"- ságára aligha gondolhatunk.

Barrie két meséje

A két előadás közti különbség okán, s a mindkét helyen jól érzékelhető problémák után az alapművet kezdtem el keresni. (S már alig várom, hogy például Honti Katalin fordításával is találkozzam.)

Jelenet a Budapest Bábszínház előadásából - fotó: Matz Károly

Nagy élmény várt rám. A világhálón kapott elsősegély, Szilágyi Domokos már említett, gondozatlan, majdhogynem nyersfordítás szintű munkája, s az angol eredeti, ez a meglehetősen dúltnak tűnő próza elementáris erővel nyitott meg egy dús, koboldok és láthatatlan lelkek lakta világot. Miközben a kaotikus alapanyagban rejlő dramaturgiai kihívást egyre nagyobb mértékűnek érzem (s ezért külön főhajtás jár a Vígszínház alkotóinak), természetesnek, sőt, jogosnak látom Barrie világhírét és elismertségét. Hisz ez itt a szentivánéji birodalom közepe! S hogy megérzik rajta a "vad íz"! Ez egy forgószél erejű, egyszerre kaján és szomorú, szimbólumokkal telezsúfolt, tántorgó nagy mese. Esendően rossz szerkezetű, de olyan röhögtető, hogy egyszeriben érthetővé lesz Alice országának minden nonszensz epizódja, s most értem meg, miből táplálkozik a Galaxis Útikalauz Stopposoknak pokoli humora és fordulatépítő technikája. Peter Pan olyan valóságos az ő Kensington parki rigói és soha-madarai között a levegőbe lökve, mint a víziember a szlovákoknál vagy a mi Hanyi Kristófunk a láp sűrűjében. Csak épp nem úszik, hanem repül. Nem kockacukrot leső kisfiú ő a teáscsésze mellől, hanem delejes erőkkel felruházott Puck-rokon, az "ifjúság és a szabadság" démona. S ebbe a Mab királyné által uralt világba nem Walt Disney felől vezet bejárat. Ahhoz, hogy ez a zölden zabolátlan mese csínytevő tündéreivel és manóival igazán benépesüljön, csak résnyire kell nyitni egy ajtót, s már özönlenek a szigetországi gyermeklíra alakjai, Lúdanyó dajkarímei, s társainak groteszk, gyakran morbid, gyermeki szadizmussal színezett történetei.

Barrie nem gyerekdarabot írt, felnőtt színházi előadást álmodott a West Endre annak idején. De ha nem látom a két magyar gyerekelőadást, talán soha nem ismerem meg Peter Pan Barrie által megrajzolt, igazi alakját. Megérte!

GABNAI KATALIN