Krúdy maga is ködlovag, legenda – nemcsak műveinek van legendája, hanem a személyének is. Latinovits Zoltán 80. születésnapjára is emlékezünk, akinek alakja Huszárik Zoltán filmje miatt rákopírozódott a „krúdyságra”, és egészen szokatlan módon itatta át vissza- és előremutatóan azoknak is Krúdy-életérzéssel a kulturális tudatukat, akiknek egyébként az irodalomhoz, a Krúdy-szövegekhez, a varázslatos Krúdy-mondathoz semmi közük.
Fráter Zoltán irodalomtörténész (vagyis mára már színpadi szerző) szakmai pontossággal és kiváló szemmel, értőn állít össze nagy magyar írók levelezése és monográfiáik szövege alapján felolvasó-színházi műveket a legkínálkozóbb rétegből, a szerelmi háromszögek históriáiból – Petrányi Ilona, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa inspirálta az ilyen jellegű művek születését, s hozott létre belőlük dokumentumjáték-sorozatot –, melyek bizonyára nemcsak a magyar irodalomban, de pletykalapokban is ízesek voltak. Ady, Babits, József Attila: olyan bonyolult kapcsolatrendszerekben sínylődtek, hogy műveik inspirációin kívül mint életmondások is éppoly érdekesek. (Móriczé, Kaffka Margité, Füst Miláné: sorolhatnánk.)
Bozó Andrea, Szikszai Rémusz és Eke Angéla e. h. (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
A már felolvasószínházként a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd szcenírozva Kőszegen és Gyulán is sikerrel bemutatott Krúdy-levelezőjét (vagy másik címén „keringőjét”) hármas, stílusosan a Latinovits-születésnap és a Krúdy-évforduló adta csomópontok mögé egy lokálisan is érintett helyszín, a Pinceszínház tette évada első bemutatójává. A Vörös Postakocsi Étterem közelébe, a kulináris miniváros, a Ráday utca sarkára, a IX. kerület mindig is pezsgő kulturális életének programja, a Krúdy-napok záróeseményére időzítve a premiert. Fráter Zoltán egybeszerkesztette a leveleket, a játék számára invenciózusan átkötötte és dramaturgiai komponáltsággal megalkotta a Rezsán–Zsuzsi–Krúdy-háromszöget. Ami annyira jó, hogy csak az élet találhatja ki (a dramaturg, Marsalkó Eszter segítségével).
Szikszai Rémusz kalappal, bottal, csínnel-tűzzel megképzi a szállodalakó lumpot, aki csal, hazudik, elárul. Csélcsap és szánalmas: ugyanakkor minden nőt megérint. Amikor hazudik, őszinte. Csak a következő kalandban derül ki, hogy megint ugyanabba a csapdába sétált bele. Elfelejtette a múltkorit. Soha nem tanul, nem okul, nem változik. Nagy formátum.
Ő maga is kísérletezik öngyilkossággal, de van nője, akinek sikerül is. Ajkak, fürtök, húsok, fátyolos hangok nyúlnak ki érte: ezt a kicsi térbe ügyesen – s már nem először – kikísérletezett filmbetétek hozzák be. Korabeli filmek vampjai, műszempilla-rezegtető leányzók és asszonyok filmbéli képei alá mondják nagy magyar kortárs színésznők a Krúdyhoz írt szerelmes levelek hol naiv, hol mohó, hol butácska szövegeit. Gizi, Irén, Jolán: mind azt várja, visszatér Szindbád, elveszi, elviszi. Pedig örülhet, ha egyáltalán emlékezik rá a majd két méter, pirosbarna arcú, szép szavú úriember egyáltalán. Szöktet ő asszonyt-lányt: de nem a hajnali vonattal, hanem csak legfeljebb a délben indulóval…
Akinek hol festett vérzés, hol valódi balekság hányja-veti a sorsát: szinte gyerekemberként már a hírlapíró körökben mulat, húszévesen apává teszik, sokszor tiszta ruhát sem ad az irigy, az írói sikerre féltékeny íróféle feleség. Ez nem mentség, de motívum. „Csalhat, amivel akar, esküvel, kártyával, nővel, joga van potyázni és koldulni, egyformán fenséges és tiszta marad, még ha bankigazgatók előszobáiban kuncsorog is könyöradományért, megcsalhatja a feleségét a szeretőjével, a szeretőjét a feleségével, eladhatja barátait, felrúghatja az adott szó szentségét, becsaphatja kiadóját, mindenhez joga van, amíg ébren és álomban, részegen és józanon, boldogtalanul és hősiesen, de a betűt szolgálja minden cselekedetével, tisztán, tökéletesen.” Hanyagon írni nincs joga. Ez az ő dolga, erre szerződött. Ez az író, Krúdy Gyula, ha a szó végső értelmében beszélünk róla, oly tisztán élt és tisztán halt meg, mint egy szerzetes. Ágya mellett gyertya égett az utolsó éjszakán, mert már kikapcsolták a villanyt. Móricz és Márai gyászbeszéde mindent elmond erről a tisztaságról.
Néder Panni rendező friss koktélt kevert mindebből, egy posztmodernesített, sistergő, vad történetet, amelyben a tízes–húszas évek „közhelyei” keverednek a legegyszerűbb színházi hatásokkal, gesztusokkal és a mai szokásrend analógiáival (Zsuzsi 16. születésnapja például lufis-édi rockos buli). Ebben kevésbé fontos, hogy kicsoda Krúdy-Szindbád mint alkotó zseni, s a Márai által csodálatosan megragadott író: itt egy sármos, nagy formátumú hódító férfi, aki rajong, és akiért rajonganak. Rezsán a vamp: már a névadás is fenomenális, Reginát egyből francia demi-monde-dá avatja, amiként Váradiné nyilván az is volt életében. Szenvedélyes lóversenyes, kártyás, vérbeli nagymacska. Bátorság ezt a vékony, törékeny Bozó Andreával, az egri színház elmúlt évtizedbeli kiválóságával eljátszatni, hiszen hiába a füstködben való nagy antré, a piciny nő az egyszerű nadrág-blúzban egészen ártatlannak látszik: Bozó Andrea, bármily avíttasan hangozzék is, de „belülről” pillanatok alatt megcsinálja ezt az érzéki, buja, vegytiszta, nagy formátumú nőalakot, akit könnyű megbabonázni, de aki mégis rejtélyes nagy feladvány; még a sokat próbált Krúdy is jobban meginog tőle, mint korábban szokott volt. Természetesen a főhős sosem szeretett még így, soha nem érzett még így: és a rettentő, hogy ez a kimondás idejében még így is van. Aztán jön a süldőlány: és máris egész más érzések csapnak fel. Az ártatlanság jobbító varázsának igézetébe kerül a törődött, bepiszkolódott negyvenes férfiember. Hogy anyáról és lányáról van szó: csak vadítja a helyzetet.
A rendezés, bár maga a szöveg alig változik, és valódi sorokon nyugszik, megnő, a gesztusok, a gyors váltások, metszések, az időbeli és stiláris merészségek dinamizálják az amúgy sem unalmas sztorit. Rezsán felmászik szinte Krúdyra, anya és lánya fejüket összedugják az egyszerű, kicsi háznak látszó, három osztatú hasítékban (látvány: Lisztopád Krisztina). Hihetetlenül erotikus, amikor Szikszai sétapálcáját gurítja lefelé Rezsánon, ez akár korhatáros jelenet is lehetne. A nagy lelepleződés is vicces, kétfelé „lő”: Rezsán vadnyugati sorozatlövésekkel végzi ki Krúdyt. Eke Angéla egyetemi hallgató Zsuzsija nem édes, friss fruska. Nyersebb, érzékenyebb, szálkásabb. Talán éppen ezért megrázóbb, ahogy ő törik bele a megjövendölt sorsba: szülés, magány, korhely férj bocsánatkérései. Nagy elánnal igyekszik, főz ő mindenfélét, aztán már csak a kataton „sütök – sütök” motyogás lesz a rajongó kalandból.
Izgalmas, jófajta színházi este, szokatlan erősséggel és egyszerűséggel. Krúdy él.
BUDAI KATALIN
