Beszélgetés Meczner Jánossal

A 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetemen 20 éve folyik bábos képzés. A jelenlegi hallgatókkal együtt öt bábszínész- és két bábrendező osztály sajátította el eddig a bábos szemlélet, az absztrakciós képesség, a különböző bábtechnikák alapjait. Az egykori hallgatók közül ma már többen a magyar bábművészet meghatározó alkotói, akik fontos szerepet játszanak a műfaj megújításában. Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója a 2000/2001-es tanévtől vezeti az egyetemen a bábos képzést, más szaktanárok segítségével. Ebben a munkájában társa Csizmadia Tibor, aki az első bábrendező osztály indulása óta osztályfőnök. A magyar bábművészet progresszivitása az egész színházi életre hatással van: alig születik olyan színházi előadás, amelyben ne fedeznénk fel ennek a művészeti ágnak valamely elemét.

Nem lehet jó bábszínész, akinek nincsenek komoly színészi adottságai. Egy musical-színésznek nyilvánvalóan jól kell játszania, kiválóan kell énekelnie, nagyon jó mozgáskultúrával kell rendelkeznie. A bábszínésznek, azon túl, hogy jó színész, énekes és táncos, magasabb szinten kell ismernie a különböző bábtechnikákat is, valamint jó absztrakciós és stilizációs készséggel is kell rendelkeznie.

metzner01

(fotó: Éder Vera)

Húsz évvel ezelőttig nem volt felsőfokú bábművész-képzés. Honnan jött az ötlet, hogy ebben a műfajban is a legmagasabb szintű képzés kell?

 1994-ben megszüntették az Arany János Gyermekszínházat, amelynek igazgatója voltam. Ekkor kerültem a Budapest Bábszínházba, ahol meglepetésként ért, hogy alig voltak a társulatban fiatalok. Nem sokkal előtte vált ketté az Állami Bábszínház. Szinte az összes fiatal színész elment az akkor alakuló Kolibribe, a Budapest Bábszínházban mindössze egy harminc évesnél és négy negyven évesnél fiatalabb színész maradt. Ez a felállás teljesen alkalmatlan arra, hogy egy színház működjön. Az is új helyzetet hozott létre, hogy a Bábszínház elvesztette monopolhelyzetét. A nyolcvanas évektől kezdve elindult egy új folyamat: a vidéki bábszínházak amatőr együttesekből profi társulatokká formálódtak, és számos egy-két személyes magán- vagy családi bábszínház is megjelent a színen. Megnőtt a felvevőpiac, és hiány volt képzett bábszínészekből. Amikor munkába álltam, az volt az egyik első cselekedetem, hogy elmentem a főiskola rektorához és elmondtam neki a helyzetet. A főiskola vezetése nagyon hamar fölismerte a felsőfokú bábszínész-képzés fontosságát, így 1995-ben elindulhatott az első osztály.

Ahhoz, hogy elinduljon egy képzés, meg kell szervezni egy tanszéket, tanárok kellenek, rendszerezett tananyag, a hallhatók számára is elsajátítható szakirodalom stb..

Igen, ez így történt. A főiskola a nagy tapasztalattal rendelkező Békés András rendezőt és a Képzőművészeti Egyetemen már tanító Koós Iván Kossuth-díjas báb- és díszlettervezőt, az Állami Bábszínház külföldi sikereinek vezető művészét kérte fel. Ők ketten indították az osztályt. Koós Ivánt 1999-ben vesztettük el. Én 2000-ben kaptam a felkérést, hogy a következő osztályt vezessem. Csizmadia Tibort kértem segítőül. A hagyományos színészosztályokhoz hasonlóan a bábszínész képzésben is mindennek az alapja a realizmus. Ezt szem előtt tartva az első-második évben az önmegismerés, a színészi létezés, az emberi kapcsolatok feltárása és kifejezni tudása a cél, de lényeges, hogy utána a hallgatók minél több stílussal, technikával többfajta rendezői szemlélettel és módszerrel találkozzanak, hogy aztán a realista alapból kiindulva a legkülönbözőbb szakmai feladatok megoldására legyenek képesek. Mivel nagyon alapos színészi tudással kell felvértezni egy bábszínészt, a Színművészeti Főiskola akkor 130 éves hagyományaira támaszkodva dolgoztuk ki az oktatás menetét. Ugyanolyan erőteljes színészmesterség képzést adunk, mint bármely más színészosztályban, de tanítanunk kell zenés színészmesterséget, fontos, hogy énekelni, táncolni is tanuljanak. Mindehhez jön a báb. A bábosnak rendelkeznie kell egyfajta manuális készséggel. Meg kell tanulnia a különböző technikákat, mert a bunraku egészen más, mint az árnyjáték, a marionett más, mint a botos báb. A báb stilizált műfaj, hiszen maga az eszköz, a báb képzőművészeti tárgy, amivel a színésznek játszania kell. Azon túl, hogy az egyetemen minden olyan tantárgyat tanulnak a bábszínészek, amit a „normál” színészosztályok, az ehhez a műfajhoz szükséges többletet, a stilizációs, absztrakciós gondolkodás képességét is megpróbáljuk bennük kifejleszteni. Míg a színész önmagából építi fel a szerepét, maga él át és közvetít mindent, a bábszínésznek halott anyagba kell belelehelnie az érzéseket, gondolatokat. Tehát nem a saját, hanem a báb testén keresztül fejezi ki, amit szeretne. Igazából akkor dolgozik jól, ha a bábelőadásban a néző a bábot, nem pedig a színészt veszi észre. A bábos legfontosabb eszköze a keze. Míg a színész a szemével, a mimikájával is közvetíthet érzelmet és gondolatokat, a bábosnak mindezeket a báb mozgatásával kell megjelenítenie. Az oktatásban abból indultunk ki, hogy mindenfajta technikát el kell sajátíttatnunk. Mivel Magyarországon ennek a képzésnek még nincsenek hagyományai, az előző osztályban tapasztaltakat mindig felhasználtuk a következő osztály munkájában. Nem volt még olyan osztály, hogy ne módosítottunk volna a képzés menetén. Ez egy fokozatos fejlődés. A következő lépcsőfok a bábrendező-képzés beindítása volt. 

Elnézést a közbeszólásért, ön is és Csizmadia Tibor is sikeres kőszínházi rendező volt annak előtte. Itt is kell rendezői koncepció. A bábrendezés mennyiben más, mennyiben hasonló?

Az alapelvek nagyjából ugyanazok. Az viszont különbség, hogy a bábszínész bizonyos szempontból rendező is. Az ebben a műfajban működő kis magánszínházak esetében – amelyekből egyre több van – természetes, hogy a bábos kitalálja, mit szeretne játszani, megírja, kigondolja, hogy milyen zenével, díszlettel, bábbal, és nem ritkán maga varrja vagy esztergálja is a figurát. Ezután megrendezi és eljátssza a darabot. Ezért tartom fontosnak, hogy az egyetemi képzés során a színészhallgatók is megismerkedjenek az előadás létrehozásának valamennyi fázisával. Amikor elindítottuk a bábrendezői szakot, alapvető szempont volt, hogy az első két évben a színészek és a rendezők ugyanazt tanulják. A mi bábrendező hallgatóink ugyanúgy tanulják a színházi rendezést, mint a bábrendezést. Mi abból indultunk ki – megint csak tapasztalat alapján –, hogy nagyon jót tesz a rendezőknek, ha színészileg is fölkészültek, így jobban tudják, mit kérhetnek, és tisztában vannak azzal, milyen úton jut el egy színész addig, hogy egy szerepet megformáljon. Az egyetemi évek elején tehát a színész- és a rendezőhallgatók együtt tanulnak. Ez jó a bábrendezőnek, mert tapasztalja, milyen a színészi kínlódás, amíg egy szerep létrejön, és ugyanakkor a bábszínész hallgatók is megérthetik, hogy a rendező nem mindig eszeveszett, amikor kér valamit. Nem az ő bosszantásukra kéri azt a valamit, a rendező ugyanúgy megkínlódik minden produkciónál, mint ők. Így mind a ketten betekinthetnek a másik sajátos munkájába. Ezt jó útnak érzem, amit az is bizonyít, hogy más osztályok is átvették a mintát. A fizikai színházi osztály képzése is így épül fel, illetve a most másodéves zenés rendezők, színészek is együtt kezdték el az évet és együtt dolgoznak. Sőt úgy hírlik, hogy a következő évben induló osztálynál a rendezők és a színészek sokkal erősebb szimbiózisban lesznek, mint korábban bármikor. Valószínűleg ezzel picit úttörők voltunk. 

metzner02

Hoppá-hoppá! – Budapest Bábszínház, Hannus Zoltán és Pallai Mara (fotó: Éder Vera)

Ez már megmutatkozik a színházi életben, mert nagyon sok olyan előadás van, amiben a bábszínész színészként szerepel, most gondolok a Kabaréra, amely egy fantasztikus előadás. Mennyire alakult át a képzés maga? Mint mondta, az első két évben általános képzést kapnak a hallgatók, a többi idő a szakosodásé, de hogy a bábszínész nemcsak eszközhasználó, ez mennyiben változtatta meg a képzést magát?

 Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben szerencsés helyzetben vagyunk. A huszadik század folyamán megváltozott a színház maga. Mostanában a naturalista-realista színjátszás helyett egy elvontabb, stilizáltabb, absztraktabb színházi igény keletkezett. A báb pedig maga a stilizáció. Ezért szerencsés a mostani pillanat, hiszen a színházaknak szüksége van az ilyenfajta impulzusokra, más műfajok – a videotechnika, a tánc, a film, a cirkuszművészet és a báb – integrációjára. Ez visszafelé is hat, mert a bábművészetnek is legalább annyira szüksége van arra, hogy az új színházi megoldásokat magába olvassza. A bábszínház alapjaiban egy nagyon régi művészeti ág, mégis segíteni tudja eszközrendszerével a legmodernebb színházművészetet, ez pedig mindkét fél számára nagyon hasznos.

Felfrissült a bábművészet is ez alatt a húsz év alatt. Ez a Budapest Bábszínház munkájában is megmutatkozik? 

Nehéz az örökség. Az Állami Bábszínháznak volt egy rendkívül erős korszaka, amely egyfajta világot mutatott. Ott a klasszikus illúziószínházzal találkoztak a nézők, a színészek legtöbbször nem testi mivoltukban jelentek meg, el voltak takarva a paraván mögött. Ma már leggyakrabban a színész, a mozgató is ott van a bábszínpadon. Nem egyszer a néző azt is látja, hogyan mozgat a színész, sőt olyan helyzet is létrejöhet, amikor egy színész és egy báb egymással beszélget. Ez a fajta játékmód teljesen másfajta feldolgozásra ad lehetőséget még a klasszikus darabok esetében is. Ilyen például Az ember tragédiája, a Trisztán és Izolda, vagy a Kabaré című előadása a Budapest Bábszínháznak. Ezekben a produkciókban a bábos elemek és az élő színészi megoldások váltakoznak egymással. Sőt, nemcsak a színész és a báb találkozhat egy színpadon, hanem a különböző technikájú bábok is. Teljesen más hatás, ha egy kesztyűs báb találkozik egy marionettel, vagy a marionett egy bunraku figurával. Olyan megközelítési formák születnek, amelyek másfajta asszociációkat és gondolatokat válthatnak ki a nézőkből, mint a korábbiak. A báb nemcsak forma, csak akkor él, ha mögötte valamiféle olyan gondolat vagy érzelem van, ami a néző számára megfejthető, átélhető. Elsősorban itt vannak alapvető változások. Ez nagyon komplex, mert gazdagodott a színház egésze. 

Bár a bábosok többet játszanak a gyerekeknek, a kezdetekkor, az ősi kultúrákban a báb kifejezetten felnőtteknek szóló műfaj volt. Ahogyan a gyermekirodalom sem olyan régi – a XIX. századtól eredeztethető –, a báb is fokozatosan talált rá a gyerekekre mint közönségére. Tény, hogy a műfaj mindenféleképpen közel áll a gyerekkorhoz. A gyerekek az otthoni játékaikat, babáikat ruházzák fel szerepekkel, vagy adott esetben különböző tárgyakat. Hasznos, ha a báb gyerekműfaj-jellegéről beszélünk, mert a gyerekek ezen a területen keresztül már fiatal korban találkozhatnak a művészettel. Ha gyerekkorban megszeretik a művészetet, kultúrát, színházat, van esély rá, hogy egész életük során kultúrafogyasztók lesznek. Mi valami mást tudunk adni, mint a többi színház, amelyek ugyancsak készítenek gyerekelőadásokat. Nekünk, feladatunkból adódóan, jobban kell tudni a gyermekpedagógiát és -pszichológiát. Azon túl, hogy mindenekelőtt jó színházat kell produkálnunk, az előadásainknak a gyerekek életkori adottságait figyelembe véve kell megszületniük. A bábszínészek és bábrendezők képzésében ezért nagy hangsúlyt kap a gyermekpszichológia és a meseelemzés is. 

metzner03

Kabaré – Budapest Bábszínház, Szatory Dávid, Bercsényi Péter és Spiegl Anna (fotó: Éder Vera)

Milyen pályaképet tudnak nyújtani a végzetteknek?

A bábszínházaknál nagyobb a felvevőpiac, mint a többi színháznál. Aki nálunk végez, és úgy dönt, hogy a bábozással akar foglalkozni, az el tud helyezkedni. Az egész bábművészet új utakat keres, és talán nem elfogultság, ha azt mondom, hogy ebben döntő szerepe van azoknak a fiatal művészeknek, akik a mi egyetemünkön végeztek. Ők már részt vesznek a legújabb generáció oktatásában is. 2012-ben két fiatal oktatóval egészült ki az osztályfőnöki kar: Tengely Gábor a színészek, Csató Kata pedig a rendezők munkájában vesz részt. Egy új generáció nőtt fel, nemcsak egy új művészgeneráció, hanem egy új tanári kar is. Azzal kezdte a beszélgetésünket, hogy a bábművészet most nagyon jó, fejlődő, progresszív és előremutató irányban van. Ennek pedig azt gondolom, az az oka, hogy – nem kizárólag, de erőteljesen – azok mozgatják, akik a Színművészeti Egyetemen végeztek.

Az interjút készítette: Józsa Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1