Bárka Színház, Zsámbéki Színházi Bázis

HALAK MENTÉN

Trilógiává növelte Vidovszky György drámatanár-rendezõ a regényadaptációkból készült ifjúsági elõadásait. A Pál utcai fiúk és A legyek ura után az Iskola a határon került színre a Bárkában. Hozzá kell tenni, hogy az elõadás Zsámbékon is látható volt. Jelen sorok írója el is zarándokolt megszemlélni, de a zsúfolt nézõtér miatt a játéktér töredékét tudta befogni az elõtte ülõ hátak között.

A bosszantó élményt növelte a gyerekszereplők indiszponált játéka, akik energiájuk nagyobb részét a játéktérül szolgáló hangár hatalmas vasajtóinak nyitására és csukására pazarolták. De, hogy minden rosszban van jó is, álljon itt egy példa: csodás telihold vándorolt a játszók mögött, s ha nem is kárpótolt, de enyhített minden kellemetlenséget. A Bárka Színházban aztán fordult a kocka: hold helyett előadást lehetett nézni.

Ottlik Géza regénye különös írásmű. Állandó kanyargásban épülnek az időrendek és nézőpontok, az elbeszélés üteme változó, a történet egyszerre folytonos és szakadozott. Katonaiskolába íratott fiúk zárt élete kerül párhuzamba felnőtt létükkel a nagyvilágban. A hajdani társak egymáshoz való viszonya képlékeny, akár időben visszafelé is alakul. Hogy mindezt leképezze, az előadás furcsa tempót követ. Epizódok csúsznak egymásba, reálisan zajló akciók váltanak álomszerű képekbe. Hangok erősödnek fel, s visznek új atmoszférába, új fények irányítják a figyelmet az új történésekre. Bozóki Mara játéktere egymásba csúsztatja a regény helyszíneit. A tágas iskolai hálóterem gyakorlótér is egyben, s ezt a dramaturgia ki is használja. Az Eynatten (Mesés Gáspár) fürdetésekor keletkező tócsa lesz a pocsolya is, amelybe Medve (Dér Zsolt) nem hajlandó belefeküdni a reggeli csuklógyakorlatnál. A terem mögött megemelt erkély fut végig, az iskolai folyosó, de korlátja megfelelően világítva és hangeffektusokkal kiegészülve jeleníti meg annak a dunai hajónak a fedélzetét, amelyen a regény végződik, a keretbe szerkesztett előadásnak viszont az eleje és a vége játszódik. Mindezt kiegészíti az a termet lezáró falba vágott, kukucska-színpadhoz hasonlatos nyílás, ahol Merényi (Juhász Lajos) és bandája (Koloszár András, Blahó Gergely, Polményi Attila, Dóra Béla, Bárdi Gergely) kap helyet, amikor éppen nincsenek színen. A megoldás pontosan jelzi, hogy Merényiék akkor is mindent látnak, ha nincsenek jelen. Szerencsétlen mód viszont olyan szembenállást erősít, amely ellentétes a regény szellemével.

fotó: Császár Réka

Bár az eredeti mű szigorúan vett története szerint az újonc növendékek sorozatos összetűzésbe keverednek a felsőbb évesekkel, és feletteseik kiszolgáltatottjaivá lesznek, mégsem történik jó és rossz egyértelmű kettéválasztása. A történetszálak kavargásából világossá válik a morál kuszasága. Ahogyan az alapmotívumként újra és újra előkerülő graffitis ház oldalába vésett bibliai idézet mondja a boldogságról, hogy "nem azé, aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei - Károli ford., Pál ap. Róm. 9. fejezet 16. vers), ugyanúgy vonatkozik ez az erkölcsi ítéletekre is. A regényből kiolvasható, hogy lehetetlen objektíve elhatárolni pozitív és negatív alakokat. Az előadás azonban a történet érdekében redukálni kénytelen a bonyolult parabolát, így Bébé, Medve és társaik jók lesznek, míg Merényiék rosszak. Mivel a regényhez képest felnagyítódott Szeredy (Juhász István) és Czakó (Szabó Gábor) figurája, így egy kiszolgáltatott közösség baráti csapattá kovácsolódását és győzelmét mutatja be az előadás, holott a regény szelleme szerint még a barátságban is megmarad az egyének konfliktusa. Bébé és Medve nézőpontjai nemcsak magyarázzák, hanem hiteltelenítik is egymást. Igaz ugyan, hogy Gyarmati Kata dramatizálásában feltűnnek a fentiekre utaló elemek, az idézet danolgatása, összecsapások Medve és Bébé (Fancsikai Péter) között, de súlytalanok maradnak. Helyettük a győzelem nagyítódik fel, Merényiék kicsapatása, ami pedig kétes értékű a regény szerint. Ráadásul nem is egyértelműen az igazság győzelme, hisz a regényben korábban kicsapták a Merényiék ellen árulkodó Öttevényit is. Az előadásból ez a szereplő és mozzanat kimarad, viszont a szende ármánykodó, Tóth (Jancsik László) a kicsapottak mellé áll kis színpadukon, mint valami szégyenpadra. Talán ez a motívum próbálja bemutatni, hogy az igazság mégsem egyértelmű.

Végül is recenzens nem tudta eldönteni, hogy az előadás rejtett allúziókban próbál-e utalni Ottlik bonyolultságára, vagy egyszerűsített változatot kíván csak bemutatni. Az első esetben nyilvánvaló, hogy a próbálkozás nem sikerült. A második esetben mégiscsak kompakt világ született. Utóbbi értelmezésben az előadás a gyerekek külön világára fókuszál. Alátámaszthatja ezt a korosztályok közti különbségtétel. Varga Anikó Medve anyjaként túláradóan meleg, gondoskodó, de jóságában megbújik a teljes tudatlanság: fogalma sincs, mi zajlik a gyerekek világában, s így kívül is reked azon. Hűvös szenvtelenséggel tartja kívül magát Gados Béla Schulze tiszthelyettes szerepében.

fotó: Császár Réka

Ugyanő játssza a többi felnőttet is, az orvost és a tábori papot, ami a praktikum mellett jelezheti a felnőtt világ távolságát: szereplői arctalanok, csak mint a hatalom birtokosai léteznek. Nagyon is egyénítettek, s így kiemeltebbek a gyerekszereplők, akiket drámatagozatos középiskolások, már érettségizettek és fiatal stúdiósok alakítanak pontosan, fegyelmezetten és színesen. Gyors, kifejező mozgások - Gyevi-Bíró Eszter munkája - segítik a kiskamaszok világának megteremtését és a pergő jelenetek váltakozását.

Az akváriumba zárt halak visszatérő momentuma szintén a gyerek-felnőtt szembenállást támogatja. Az előadás elején elhangzik, hogy a világ cseppfolyós, s hamarosan ennek a képlékeny, bizonytalan világnak a lakói is megérkeznek. Az iskolába való beköltözése előtt Medve úszkáló halakat nézeget egy méretes üvegben, amit felhelyez Merényiék színpadára, s az előadás során többször is játékba hoz. Adódik a párhuzam a gyerekek és a fogva tartott halak között, s talán e szimbolika mentén a padlóra festett négyzetrács is értelmet nyer: a gyerekvilág börtönbe, de legalábbis hálóba zárt. Az előadás zárásaként Medve egy nagy kádba tölti át a halakat. A kádat csempe borítja, ahogyan a megemelt folyosó falát is. Eszünkbe juthat a csempéről a Lukács fürdő, ahol a regény kezdetekor felnőttként találkozik Szeredy és Bébé. A gyerekek ezek szerint az akvárium-katonaiskolazárt világból a kád-Lukács fürdő-külvilágba kerülnek, a felnőtté válás tágasabb börtönébe.

SZ. DEME LÁSZLÓ

 

 

SZUBJEKTIV JEGYZETEK

 

Istenkísértő vállalkozásnak éreztem, amikor az évad tervei között megpillantottam az Iskola a határon című Ottlikregény dramatizált változatát beharangozó hírt. Szinte félve mentem el az előadásra is. Vajon mit lehet kezdeni a XX. századi magyar próza egyik főművével, a kultuszregénnyel, az értelmiségi - muszáj ezt írnom, mert sokunk számára igaz - bibliával, a szabadságvágy enciklopédiájával, a belső történések, az érzések szinte nyelvteremtő ábrázolásának "csúcsteljesítményével".

Olyan generációhoz tartozom, akik betéve tudnak mondatokat és bekezdéseket az Iskola a határonból, bizonyos helyzetekre még ma is az "ereklye, piff "- fel reagálnak, s legsúlyosabb káromkodásuk az "ezer kartács és bomba". De azt is mondogattuk, hogy valaki "a létezésszakmában dolgozik", és hogy "felesleges viszontagságok" érnek bennünket. Ez az állatfajta kétségkívül veszélyeztetett és kihalófélben van: de még van. Életem szellemileg legaktívabb részében olyan szerkesztőségben dolgoztam, ahol a falon a fő fénykép Ottlik Gézát ábrázolta, az akkorra már klasszikussá lett - 1962- es - fotón sötét napszemüvegben, cigarettázva, halszálkás zakóban, garbóban. Nem így néztek ki a kép készültekor az írótársak (de a nem író honpolgárok sem), mint ahogy nem voltak bridzsbajnokok, sem napimádók, sem atléták, sem kiváló angolságúak. Mágikus központ volt az a fotó, másképp kezdett el viselkedni az ember, ha rátekintett.

Ilyen előzmények után érthető az idegenkedés, bár voltak pozitív hívószavak: például Gyarmati Kata neve dramaturgként, helyesebben az átirat készítőjeként. Szerencsés, aki láthatta Hamvas Béla Karnevál című regényének színpadi adaptációját, amely, többek közt, szintén az ő munkája volt Újvidéken. Hasonló módon képtelen vállalás, és mégis csodálatos színpadi vízió-sor kerekedett belőle. Vidovszky György és kamasz-színészei, köztük Dér Zsolt, Mesés Gáspár, Bárdi Gergő, Juhász Lajos, Balhó Gergő, Dóra Béla - A legyek urából már ismert fiúk - szintén hasonló garanciát jelentettek.

Vidovszky, bizonyosan sokan leírják ezt majd, nem egyszerűen rendező - bár ez sem kevés. Valódi pedagógus, igazi nevelő. A legérzékenyebb korú fiatal emberek önismeretét és világról való tudását is gazdagította, amikor a színpadi produkciót mintegy oktatási keretül is használva teremtett egyedülálló módon trilógiát A Pál utcai fiúkkal, A legyek urával, s most, az Iskolával. Modellhelyzetek ezek: a grund, a sziget, a katonai alreál-iskola zárt közegében kell felnőtté érniük, jó és rossz, igazság és hamisság, behódolás és függetlenség helyzeteiben dönteniük gyerekembereknek. Nem véletlen, hogy alig lehet levenni a műsorról ezeket az előadásokat, s hogy az Iskolára sem lehet bejutni: saját problémáikból egy magasabb szintre repítő, ma már ritkán hallott, mert ritkán megfogalmazott etikai kérdésfelvetés plasztikus világába kerülnek az ifjabb nézők. És nem kell közben unatkozniuk egy csöppet sem. Szinte észrevétlenül kapják az emberformáló eszméket, meglehetős dózisokban.

Vidovszkyék - maguk elé a két korábbi munkánál nagyságrendekkel bonyolultabb feladatot állítva - nagy körültekintéssel jártak el. Lebontották kórus- és páros jelenetekre a hihetetlenül bonyolult, kettős, időbontásos, keretes narrációt: egyszerre megoldva a szimbolikus, elemelt és mélyreható ábrázolást, ugyanakkor a katonaiskolai lét és csatározások mozgalmas alkalmait is kibontották. Remek - Gyevi-Bíró Eszter mozgásbeállításainak köszönhetően is - az ágyazás értelmetlen koreográfiája vagy a csuklóztatás vad jelenete. A fenti tribünön ülők be- és kikapcsolódása. Maga a tér szerkesztése: hét ágy, szekrény, koporsó szikár berendezése, s a komáromi hajóút lényegi összegzésének helyszínéül szolgáló hajókorlát- csempés folyosó háttérdíszlete. A korlát pedig kerítésként, kínzóeszközként, mosdóba vezető útként is szolgál. Bozóki Mara kiválóan sűrítette a sivárság és az emblematikus helyszínek kettősségét. A világítás is sokat tesz ehhez: kiemeli a "felnőttkorból" visszanéző mondatokat. Ez egyébként az "elbeszélés nehézségei" közül a színpadi szövegkönyv igazi tehertétele. Nem biztos, hogy az utolsó regénybeli képpel indító első felvonás alapján érthető: Medve üzen a sírból, voltaképpen az ő elbeszélése alapján elevenedik meg mindaz, ami 1923. szeptember 3-án veszi kezdetét: a szenvedésből és megtiportatásból születő elementáris összetartozás, barátság, ellenállás, a szavak nélküli, testvériségnél mélyebb közösség.

A dramaturgiai munka egyik legszebb példája, ahogy kialakul az ottléthez szokás fásultsága és ritmusa: bármi kicsiség rengeteg változást hozhat. "Talán" elmarad a fürdés. Ez csak egy mondat a könyvben, de számtalan variációja, a reménység kórusa válik belőle a színpadi verzióban. Mint ahogy a fáradtság, helytállás, beletörődés, hűség stációját is végigjárja Medve, mikor édesanyját - harmadik találkozásukkor - elutasítja: amikor vinné, már nem megy vele haza. (Az anya-fiú kapcsolat, ahogy a minden egyes mondat mögött feltoluló rész, persze szintén árnyaltabb.) Szétfoszlik tehát a gyermeki barátság, az anyához kötő kapocs, a tanárokba és a papba vetett bizalom, elszakadnak az otthonhoz kötő szálak. Már nem érti senki az iskolai kifejezéseiket, a gesztusaikat. Ugyanakkor, ha kimondják: "szőnyeg", valami régi édesség jelenik meg a szóval. Magányban és egymásrautaltságban kell túlélni, aztán meg rátalálni a szabadság boldogságára. Mindezt képes érzékeltetni a szinte szavakra redukált szöveg. Még egy félmondat képi foglalatára is akad lelemény: nagy üvegballonban úsznak a díszhalak. Erre vigyáz, ezt nézi Medve és Bébé.

Szerencsések a szerepösszevonások: Shultze egyesíti Bognárt is - nehéz lett volna a kétféle parancsnoki hozzáállást lebontani ilyen szűk keretben. S Gadó Béla játssza a Monsignort is, a teljes felnőttvilág képét felvillantva.

A szereplők valamennyien, kivétel nélkül szerepük és "az egész" teljes megértéséről tesznek tanúbizonyságot: ugyanakkor technikailag is mindent tökéletesen kiviteleznek. Nehéz vívójelenetek, együttmozgások, s a kiemelt trió, Fancsikai Péter, Dér Zsolt, Szabó Gábor megformálásában teljes jellemábrázolást kapunk, mintegy fotóalbumot a regényhez.

Sorolhatnám azátirat és a rendezés elmélyült, aprólékosan kidolgozott mozzanatait. Önmagában megálló, hatásos produkció az Iskola a határon a Ludovikában, a volt tisztképző katonaiskolában. S az is biztos, hogy a színielőadás hatására kötelező az újra- és újraolvasás.

BUDAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1