Deres ‒ Vidovszky: Hannibál tanár úr – Átrium Kultúrbrigád

„Szembeszállni a világtörténelemmel, nem a kisbetűssel, hanem a nagybetűssel, amit a kultuszminiszter engedélyezett a középiskolák negyedik osztálya számára: van ez olyan merész vállalkozás, mint kétszáz elefánttal átkelni az Alpeseken.” A Hannibál feltámasztása című kisregény főhőse pontosan határozza meg saját helyét a mű cselekményében. Móra Ferenc a huszadik századi magyar irodalom jelentékeny szatirikusa, akihez a kortársai közül a szintén méltatlanul elfelejtett Remenyik Zsigmond mérhető.

A Hannibál feltámasztására az a jellemző, ami általában a múlt századi szatirikus regényirodalomra is. Speciális próza ez abból a szempontból, hogy nem a lendületes cselekmény, vagy az alakok a hangsúlyosak. Inkább bizonyos jelenségek válnak azzá, amelyek a gúnyosan intellektuális humor szűrőjén keresztül felnagyítódnak. A szereplők úgy kezelik az így keletkezett helyzeteket, mintha azok hétköznapiak lennének.

Az első világháború után az orosz hadifogságból félkarral hazatérő, latin nyelvből idéző klasszika-filológust meggyanúsítja a határőr azzal, hogy zsidóul beszél. A kisregény felejthetetlen jelenetében Mr. Nemtomki, az elhivatott minisztériumi tisztviselő kioktatja a főhőst. Az előbbi szerint azért nem üti meg a színvonalat a Hannibál hadvezér halálát új megvilágításba helyező tanulmány, mert a szerző nem helyezte az ókort a kikezdhetetlen és megkérdőjelezhetetlen magyar nemzeti alapokra.

Fábri Zoltán, Gyenes István és Szász Péter a Móra-kisregénytől jócskán eltérő Hannibál tanár úr című forgatókönyvében nem sok maradt a szatíra gúnyos humorából, inkább jellemző a rémálom dramaturgiája. Erre a két előzményre támaszkodik a Deres Péter és Vidovszky György által közösen jegyzett Hannibál tanár úr című előadás szövegkönyve az Átriumban.

Mucsi Zoltán és Dóra Béla (fotó: Lakatos Péter)

Vidovszky György rendezésének komoly meglepetéseként olykor humoros a Hannibál tanár úr. Frappáns kabinetalakításokat is látunk, hiszen pontosan árnyalja az előadás az ijesztően konzervatív tanári kar tagjait. Itt van például Vidrozsil, a testnevelés tanára. Makranczi Zalán buta embert játszik, akinek mániája a patetikus katonásdi. Makranczi gondosan vigyáz arra, hogy a tornatanár lelepleződjék. Bármennyire szertartásosan katonásak a mozdulatai, az ügyetlen gesztusok arról árulkodnak, hogy Vidrozsil csak próbálkozik militánsnak lenni.

Mucsi Zoltán a főszerepben, Nyúl Bélaként a kisember, akinek élete a fényből tart a sötétségbe, miközben az úgynevezett nemzetileg elkötelezett, fajvédő környezete fölé magasodik. Mucsi görnyedt alakja mélyre vésődik a nézői emlékezetbe. Aszimmetrikussá lesznek a vállak, a jobb magasabbra kerül a balnál, ha az igaztalan támadások miatt védekezésre kényszerül a középiskolai tanár. Ültében oly szorosan és görcsösen zárja a lábait, akár a szigorú tanára elvárásainak mindenáron megfelelni akaró diák, vagy még inkább tűnik a lombtalan fa ágán gubbasztó madárnak. Nincs az az öltöny, amely jól mutatna a deformált testen. Egy alkalommal erősebben csapják hátba, mire ő majdnem összeesik. A törékeny test mégis erős lelket takar. Ez utóbbi Mucsi alakításának a lényege. Amikor valamikori diákja, a politikus Muray (Dóra Béla) kihúzza a leitatott tanár alól a széket, Nyúl Béla fenékre esik ugyan, de nem kerül a padlóra, mert gerince hajlíthatatlan: a fekete keretes szemüveg mögül riadtan tekint a világba.

Mucsi Zoltán és Moldvai Kiss Andrea (fotó: Lakatos Péter)

Lola csak az első, felületes pillantásra a végzet asszonya a Hannibál tanár úrban, hiszen Parti Nóra valójában az őszinte szeretetre vágyó embert játssza. Lola a szeretőitől sohasem a kielégülést várja, hanem azt, hogy emberszámba vegyék végre. Így az idő múlásával mind határozottabb kontúrt kap Parti játékában a férje, Manzák vendéglős (Baksa Imre) által terrorizált szépasszony alakja. Az örök várakozó Lola nemegyszer a színpad jobb oldalán ül. Eljön azonban a pillanat, amikor nem vár tovább. Végső kétségbeesésében saját torkára szorított késsel hosszan hátrál a színpadon, hogy aztán végleg eltűnjék a szemünk elől.

A szereplők között az utolsó helyen szerepel a színlapon, mégis megjelenéseikor kivétel nélkül a középpontba kerül a Grisnik Petra alakította Mici, az élőzenével kísért (zongora: Szép András, dob: Nagy Zsolt / Czibor Attila, nagybőgő: Pál Gábor) dizőz és mesélő. Sőt, ha a helyzet úgy hozza, a narrátor belép a cselekménybe. A címszereplő mindjobban radikalizálódó fia, Iván (Katona Péter Dániel) az izraelita fűszeres, Vogelmeyer (Katona László) boltjának kirakatát készül betörni. Az erre hivatott kő azonban az átváltozóművész Mici kezében landol, aki hasonló, ha nem is annyira nyomatékosan fájdalmas utat jár be, mint Nyúl Béla. Grisnik Petra kellemes alt énekhangja kiegészíti, máskor ellenpontozza a történetet. A Bati Nikoletta jelmeztervező „dögös” ruháiba öltöztetett nő kezdetben a kihívóan csinos, hosszú combú szépség illúzióját adja.

Az első jelenetében Grisnik a középiskola szimbóluma, az érinthetetlen Páva. A későbbiekben valami mindig ront az összhatáson. Golyóálló mellény kerül a felsőtestére, máskor katonai sapkát hord. Az érinthetetlenségtől az aggasztó elhasználtság felé vezet az útja. A gőzfürdőben már gondolkodás nélkül kínálja testét Nyúl Bélának. A zárlatban egykedvűvé és szótlanná dermedt asszony, aki a fajvédő társaság asztalánál, a mentés és darutollas kalapos urak között ül. Az ajkán csúnyán szétkent rúzs jelzi, hogy a konzervatív, patriarchális családban az anyának és a feleségnek nem mindig irigylésre méltó a helyzete.

Az Átrium és a Kultúrbrigád „tanulmány két részben” alcímmel ellátott, közös produkciója keserűen szól korunkról és korunkhoz. Kellemetlen, mégis szórakoztató önvizsgálatot látunk arról, hogy milyen ma magyarnak lenni. A mindennapokban tapasztaltak alapján nehéz lenne vitatkozni az előadással.

Szekeres Szabolcs