Szolnoki Szigligeti Színház Kultuszmusical. Szokták így is emlegetni Déry-Pós-Presser-Adamis Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról címû alkotását. Kiegészítem: tartósan kényelmetlen kultuszmusical. Nem talált egyenes utat a színpadra már a Pós Sándor által készített, százhúsz oldal terjedelmû prózai változat sem. Both Béla a Nemzeti Színház igazgatójaként - az átdolgozónak ígérve a rendezést - mûsorra tûzte ugyan, de igen késõn: közvetlenül a nyugdíjaztatása elõtt. A színrevitelt utóda, Gellért Endre "átvállalta" Póstól, ám a munkában odáig sem jutott, hogy a példányt kézbe vegye. A darab, Déry Tibor türelme elfogyván, került a Vígszínházhoz. Ott reális terjedelmûre kurtították, és a kor türelmi állapotához igazították a szöveget, s kitalálták hozzá a Presser-Adamis-féle autonóm bõvítményt. Utóbb az amerikai bemutatót is nyolc évig késleltette a Reagan vezényelte második hidegháború. A "The Egg" Színházban 1987. március 15-én adták elõ a mûvet. A dátum - legalább történelmi síkon - asszociatív.

S ha történelmi, akkor kényelmetlen, holott maga a történet egyenes vonalú, egyszerű: József, a New Yorkban élő magyar disszidens egy montanai popfesztiválra utazik, hogy megkeresse feleségét, Esztert, aki elhagyta őt. A kutatás epizódjaiból bontakozik ki a bizarr és ijesztő történet. Háromszázezer ember gyűlik össze a hegyek között, hogy meghallgassa az ország legjobb popzenekarait. Fanatikus zenerajongók, kábítószer-élvezők, katatóniás bölcselkedők, kalandorok. József közöttük bolyong, panaszaikat, filozófiájukat hallgatja. Feleségét mindegyre elveszíti a szeme elől, s már csak holtan találja meg, a rosszul adagolt kábítószer áldozataként. Artisztikus önkifejezési alkalom, vagy jó pillanat az önmagunkkal esedékes számvetésre. Harmincegy esztendőnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy Déry szabadságkomplexuma, amely a magyar disszidens (emigráns/migráns) házaspár popfesztiváli hányattatásában kódoltatott, végre teljességgel kifejezésre jusson a színpadon. A Szikora János rendezte előadásban, egy absztrakt térben, szimultán éljük meg azokat az illúziókat, kockázatokat, következményeket, amelyek a múltbéli és a jelenkori emberre a modern szabadságváltozatok kihívásai felől leselkednek. Artikulációjában a történelmi sors nem különül el a társadalmitól; a polgári és személyes autonómiaigény sem válik el a nemi önazonosság vállalásának dilemmájától.

Jelenet az előadásból

Madarak jönnek. Egy nyitott könyvet idéz a játéktér, amelynek felső lapján (az égen) szürke felhők gomolyognak. A lefelé döntött lapon barna/fekete, sötét tarka madarak nyüzsögnek. József autója a Montana felé vezető úton, oldalt suhan: az elbeszélő és a monológrészek filmszegélyen peregnek. József odüsszeuszi utazásának nyitó stációja, szirénmutatvány - Juana tánca: pózna köré tekeredő kígyó (Sárvári Diána) visszhangzó sziszegése, valahol a férfi tudatmélye labirintusában. A szabad szerelem kísértése. Első drámai csomópont gyanánt, már tényleges színpadi dialógusként zajlik az affér a stoppos fiúval, aki - ellentétben sok megelőző, érintőlegesen provokatív rendezéssel vagy konzumszínházi termékkel - itt nem a Rolling Stones zenekar látására igyekvő szegény vándorlegény, hanem profán drogdealer: infernális hímringyó. Ugyanilyen nyilvánvaló a barátnő, Beverly homoszexuális indítéka is: a fesztiváli forgatagban elvegyülve meg kívánja hódítani, el akarja szeretni József feleségét.

Arra születtem. Az érdes expozíció nyomán, Eszter dala (Belépője) mögött kezd épülni Szikora óriási körmetaforája. Polgárok menetoszlopa indul meg sejtelmes lassúsággal a lépcsőn. A hídon pőrére vetkőznek. Egy fürdőszoba plexifalán keresztül látni, amint elgázosítják őket. Az utánuk maradt ruhaneműt végül Frantisek, Nyilas madár - Eszter víziója - takarítja le csőrével a mélybe; történetesen azt a jelenetet temetve be, amelyben a koncerten megölt néger fiú, Meredith Hunter feltételezett gyilkosának tárgyalása folyik. A zsidók vonulása előrehozott hallucináció, aminek több következményi kiágazása van. Déjŕ vu. Eszter emlékezetét nem a füvek és injekciók hatalma, hanem a táborszerűen benépesült hegyoldal látványa indítja be. "Arra születtem, hogy kisgyerek legyek" - halljuk, miközben három irányból törnek a lelkére az őt megmenteni/birtokolni akarók. Fekete Linda mozdulatai a figura múltjában gyökereznek. Energikus színrelépése képes felidézni a hajdan volt vitalitást, ami kiemelte őt az elemésztendők sorából. Ugyanez a test nem hat eléggé törékenynek a diszkóhalál felé sodródás folyamatában. Súlyos feladatterhet ró a vállára a rendező, amikor a képzelt fény felől a barlang sötétje irányába fordítja: eljátszatja általa a szabadságból menekítő halált, a halálösztön diadalát az elsorvadt életösztön felett. Kertész Imre könyvének megjelenéséig Déry pszichológiai oktalanságának tulajdonították Eszter tévelygését. Most könnyű tollal vethetjük papírra: Sorstalanság-szindróma. Ha láttuk a filmadaptációt, hozzáfűzzük nyomban: nehéz a szindrómák sorsa. Érvényes ez Szikora változatára is.

Lehet-e, szabad-e közösségbe taszítottan élni? Az előrehozott hallucináció új megvilágításba helyezi Eszter partnerkapcsolatait. Peller Anna Beverlyje több mint rezonőr ebben a játékban: asszony-Lucifer. Megküzd azért mindkét irányban, hogy Esztert birtokba vehesse, ám a Sors rendjével szembeni alulmaradását hűvös fájdalommal könyveli el. Kozmikus túlélő - öröklény. Alkatra osztott szerep. Petridisz Hrisztosz látszatra támaszférj. Ám amint egyedül marad, szembekerül a saját országútkomplexusával. Azonos-e azokkal, akiknek identitása az úton lét? Ha nem, mi elől vándorol? Szökik. Szöki az életét. A fináléra visszatér a nyitókép. Új fiatalok tarka virágokat dobnak a fehér "könyvlapra" (tiszta lap), amikor a felső lapon, az ismert felhőgomollyal a háttérben, harckocsi bukkan elő a láthatáron. A zenekari árokból kiemelkedik egy férfialak, kezében marmonkannával. Szembemegy a tankkal, benzint locsol a hátára, s lángra lobbantja magát. Egy József lázad fel az emberiség soros szabadságillúziójának eltiprása ellen.

Soros szabadságillúzió - az apokalipszis madarai a Nyitányban. Kovács Yvette Alida díszlete Kerouac labirintusát idézi, immár az időtengelyén körbefordult történelem égtájsemleges dimenziójában. Emelkedőivel, árkaival, odúival a pillanatnyi praktikum és a teljes célszerűtlenség harmóniáját árasztja, dinamikus összhangban Tresz Zsuzsanna - nem közhelyet írok (!) - invenciózus jelmezeivel. Dramaturgként Matuz János, koreográfusként Krausz Alíz, akciórendezőként (és dublőrként) Pintér Tamás volt alkotótárs egy nagy kedélyfeltaláló kísérletben: kivajúdható-e színpadon az apokaliptikus optimizmus hangulata? Aligha véletlen, hogy Szikora fiatal munkatársakat választott maga köré. A feltehető okról őt idézem: "Számomra a Popfesztivál menet közben kapott olyan mélységdimenziókat, amelyeknek egy szeletét én is átéltem, hiszen a hatvanas évek végén voltam 18 éves, és a lázadásnak ezeket a formáit nemcsak végigéltem, hanem hittem is bennük. Azt hittük, hogy a lázadásunk eredményeként majd változik valami, de csak mi változtunk: hajunk gyérebb lett, pocakosabbá, intoleránsabbá váltunk. Olyanokká, akik ellen fiatal korunkban mi magunk lázadtunk." Az előadás nyomán úgy tetszik: a szabadsághóbort örökletes.

Balogh Tibor