R. S. 9. Stúdiószínház
Nem kötelességbõl, rosszul és nehézkesen értelmezett hivatástudattól ûzve rendezte meg Balkay Géza az R. S. 9.-ben Vörösmarty Mihály októberben - bár többféle számítgatás létezik - 174 éves munkáját.
Itt és most élvezetes, vérbő, értelmes, tehetséges játék szól arról, miként lehet egy szinte soha meg nem emésztett kötelező olvasmányt lebilincselővé tenni. Minimális tér, viszont annál invenciózusabb fény- és hangtechnika segít (Csobay Zoltán ez irányú munkásságának már régóta kijárna egy alapos elemzés és felsőfokú dicséret). A pontos szövegmondás mámora vezeti a játékot, ami így próbál lehatolni az egymáshoz simuló rétegekbe. Ami technikai szűkösség, az válik most előnnyé a Rumbach Sebestyén utcai pincében: a tenyérnyi térbe, a félfüggönyös, nézőtéri folyosós járásnál látszik, hogy nem az egyszerűségnek, hanem az egyszerűsítettségnek vannak különleges értékei. Nem kell bíbelődni átöltözéssel, átdíszletezéssel: nyolc-tízéves gyerekeknek sem okoz gondot, hogy például a három ördögfit később a Fejedelemnek, a Kalmárnak és a Tudósnak lássák. Nem hozza ez zavarba az előadás kiválóságait sem: Major Róbert, Jáger Szabolcs és El Karamany Yaszin öltönyben, bár mezítláb, s Major Róbert vagány napszemüvegben (László Piroska a tervező) is kétszer három különböző karaktert, "hozzáállást" testesítenek meg nagy játékos élvezettel.
Mindazonáltal nagy falat a Csongor, kár ezt tagadni. Ami a korrekt, ráérős, majdnem háromórányi előadásban megvalósul, az inkább az első, kilencven perces részben érvényesül igazán. Mese, filozófia, dráma: mindaz, ami Vörösmarty művét társtalanná teszi. Bámuljuk a kicsit szürkébe fordult aranyalmafát, ezüstnek látjuk a csodakút alufólia-bevonatát, elfogadjuk a sötétbarna Tündét, s főleg az értelmezés egyik új kulcsát kínáló alakításával a Kovács Éva Rebecca adta Mirígyet. (Elnézést, az eredetiben hosszú az "í".) Ő vonzó, szereleméhes nő, minden gonoszságát egyszersmind az erotika is áthatja, gyönyörű estélyi ruhája nem rejti, hogy fiatal, hogy a "kívánság" központi fogalma alá az ő testi-lelki vágyai is odatartoznak.
|
Gergely Erika impulzív alkat, a cigánymesékben ezt már megszerettük. Most visszafogja magát, érezni, hogy szikárít, csontosít, Tündét a kiábrándultságban, a hiábavalóságba veszettként mutatja meg: s ehhez emberi fegyelme kell. Turi Bálint Csongorja éppen az ellenkező utat járja: a szerelembe szerelmes, "mindenevő" hőst mutat, aki Mirígy, Ilma, Ledér alakjában szinte bármely nő iránt hevülni képes. A kezdő jelenetsor feltehetően a mai magyar színpadon látott egyik legerotikusabb képpé válik ily módon: Csongor már-már magáévá teszi Mirígyet, míg Tündéről hallgatja a híreket.
Kevésszer láttam ennyire jónak Nagy Ferencet, aki most hús-vér Balga, s többek közt neki is köszönhető, hogy a szöveg hihetetlen szellemességét sikerült majd’ két évszázadnyi távolságból is meghallani. Hasonlóan Lacza Edit Ilmájához, akinek sok ellenpontoznivalója nincs ugyan, de a realista hálás szerepkörének valamennyi rezdülésére fogékonynak mutatkozik.
A második rész - ha lineárisan szemlélődünk utólag - már nehezebben követhető, vagy, ami valószínűbb, egyszerűen megszoktuk az alkalmazható eszközöket, a kintről való futva érkezéseket, a zenét, az eltűnéseket a hátsó traktusban, az akaratos Tündét, a szenvedelmes Csongort, a vonzóan rafinált Mirígyet, az egyszerre naiv és csavaros agyú ördögfiakat.
Változást ebben csak az Éj súlyos, hófehér (amiként Tünde ruhája éppen fekete) öltözetű alakja hoz. Florian Leona szinte tolószékben mondja végig, pátosztalan hangsúllyal, a legszebb magyar verssorokat: figyelmesen követve végig az előadást, talán már felesleges, hogy a záró sorokat is az ő hangján halljuk. Tudjuk, a fáradtság, a hiábavaló küszködés már elcsigázza a szerelmet, az életerőt, tehát a "jöjj, kedves örülni" kezdetű vég csak az éjbe vesztő ráadás.
Összefogott, zárt rendszerű, példás előadás ez: átlagnézőknek szórakozásként, magyartanároknak példálódzáshoz, középiskolásoknak érzéki élményként egyaránt való.
Budai Katalin
