Kaposvári Csiky Gergely Színház

"Az orosz élet úgy ostorozza az orosz embert, hogy egy ép hely nem maradt rajta - ezer pudos kövekkel veri. Nyugat-Európában az emberek attól pusztulnak, hogy az élet zsúfolt és fülledt, nálunk pedig attól, hogy túl tágas az élet ... Ekkora távlatok mellett egy kis embernek nincs is ereje a tájékozódásra."

A. P. Csehov

1920-ban, az egyik moszkvai bankban Marija Csehova széfjének átvizsgálásakor ismeretlen kéziratra bukkantak: tizenegy kézzel írott füzetecske, cím nélkül. A kutatók valószínűsítik, hogy ez az Apátlanul (Bezotcovscsina) című darab, Csehov első irodalmi műve, melyet még 1878-ban írt. A tekintélyes terjedelmű írásról az első hiteles információkat Csehov idősebb bátyjának, Alekszandrnak az öccséhez írott leveléből kaphatjuk: "Emlékeztetsz a ťbezotcovscsináraŤ. Szándékosan hallgattam. Magamról tudom, hogy milyen kedves a szerzőnek a műve, s ezért... A bezotcovscsinában két jelenet, ha úgy tetszik, zseniálisan ki van dolgozva, de egészében megbocsáthatatlan, bár ártatlan hazugság. Azért ártatlan, mert belső világnézeted zavarosságtól mentes mélyéről fakad..." Csehov dolgozott még a kéziraton, tovább csiszolta és 1881-ben Jermolova színésznőnek ajánlotta jutalomjátékul, aki végül elutasította a darabot. A szerző a kudarcot követően darabokra tépte irományát és szétszórta. A piszkozat kerülhetett elő aztán a széfből. 1923-ban adták ki először Oroszországban. Az eredeti cím máig tisztázatlan, a különböző kiadások jól szemléltetik a filológusvita egyes állomásait. Az 1933-as orosz kiadás használja először az Apátlanul címet, míg az 1949-es, kevesebb kockázatot vállalva, megmarad a szikár Színmű cím nélkül (Pjesza bez nazvanyija) elnevezésnél. A színházi gyakorlat változtatta meg ezeket a kevéssé életképes megnevezéseket és az Ivanov analógiájára a Platonov vált használatossá. Az első igazán átütő sikerű, nemzetközileg is elismert Platonov-előadást Jean Vilar rendezte 1956-ban Az őrült Platonov (Ce fou de Platonov) címmel. A jelenleg futó adaptációk közül kihagyhatatlan a szentpétervári Malij Színház Lev Dogyin rendezte (1997) produkciója és - ősszel az Európai Színházak Uniójának fesztiválján Budapesten is látható lesz - a színi főiskolások vizsgabemutatója Lukács Andor irányításával.

Horváth Zita és Keszég László
A kaposvári színház stúdiójában Rusznyák Gábor fh. állította színre a Platonovot. Ismét újrateremtette, ahogy minden egyes bemutató ezt teszi, hiszen a szöveg teljes terjedelmében előadva legalább hat órát tenne ki, ami a mai színházban már szinte elviselhetetlenül hosszú idő. Az efféle monstre előadások jelenleg vállalhatatlannak tűnnek. (A kivételekről azért ne feledkezzünk meg: Mohácsi János, Bocsárdi László rendezéseiről.) Keszthelyi Kinga dramaturg és a rendező egy sallangmentes, lecsupaszított szöveget hozott össze. A lehetséges minimumra csökkentették a szereplők számát. Az előadás minden erővonala a főszereplő, Platonov felé mutat, ennyiben nagyon egységes a textus. Két ponton éreztem a történetmesélést elbizonytalanodni. Erősen kell a nézőnek összpontosítania, hogy kis mondattöredékekből összerakja, miért is akarja Oszip, a lótolvaj leszúrni Platonovot, illetve hogy mennyiben van ehhez köze Abram Vengerovicsnak, a gazdag zsidónak. A másik bizonytalan ügy a birtokárverezés körüli hercehurca. De ezek az apróságok nem is számítanak túl sokat. Az számít, ami Platonovtól indul ki és hozzá is tér vissza. És hogy egyáltalán ki ez a Platonov?

A darab fiatal szereplőinek szemében Platonov nagy formátumú egyéniség, egy kegyetlenül őszinte ember. Példakép. Vágyak megtestesítője. A kitörést jelenti a vidéki Oroszország fojtogató levegőjéből. Csupa be nem teljesített értelmiségi hivatás jelenik meg a színen: orvos, filozófus, tanító, vegyész... Ők hinni akarnak még, nem tudnak elfecsérelt életükkel szembenézni. Platonovba vetítik mindazt, amit valaha el akartak érni. Minden nő halálosan szerelmes belé, pedig egy léha semmirekellő, aki csak a falusi tanítóságig vitte, holott többre is tellett volna tehetségéből. Érdekes, hogy pozitív, követhető és tiszteletre méltó életstratégiákat jelenítenek meg az idősebbek. Külön ki kell emelni Abram Vengerovics (Tóth Béla) alakját, aki egy élet kemény munkájával szerezte vagyonát, s akit a fiatal orosz nemesek lenéznek, ám mégis tőle koldulnak hitelt. Shylockra muszáj itt gondolnunk.

Platonov tudja, hogy szerepjátszást várnak tőle, ezért folyton játszik, rengetegféle szerepet, és kezdetben élvezi is. Gyerek, aki tobzódik a megismerés örömében, akinek imponál, hogy a játékban hatalma lehet mások felett. Még úgy képzeli, a játék bármikor, varázsütésre abbahagyható. A tragikus az, hogy a többiek, a "felnőttek" nem állnak meg félúton, ha már elkezdték. Számukra persze a dolog egyáltalán nem játék, valóságnak hiszik a szerepeket. A második felvonásban Platonov már durcás kisfiú, szeretné, ha végre békén hagynák. Ő a szellem, akit kiszabadítottak a palackból, de nem tud csodát tenni, mert az emberek nem ismerik a varázsigét, s butaságukért a szellemet büntetik meg. Platonov persze nem menthető fel teljesen a felelősség alól. Mellette szól - ezt hangsúlyozza a rendezés -, hogy tudatában van az őt körülvevő látszatnak. Nem tudja ugyan, miként lehetne befogni a valóságot, tenni hasznos dolgokat, de többet lát a környezeténél. Egyet nem tud: a felnőttek komoly játékai tragikusan végződnek.

A játék két konkrét alakban is megjelenik a színen: az előadás kezdetén nyomasztó nyári hőségben Anna Petrovna és Trileckij - szokás szerint - sakkoznak és bravúrjelenet, ahogyan a zongora húrjai és egyéb hétköznapi eszközök segítségével Anger Zsolt (Trileckij), Keszég László (Platonov) és Nagy Viktor (Vojnyicev) hangokat, zenét produkálnak. Az előadás baljóslatú alaphangulatát Márkos Albert éles pengésű, hideg tónusú zenéje adja meg - kiválóan.

Khell Zsolt tágas, világos teret tervezett, amelyet három oldalról ülhet körül a közönség, még a megszokottnál is közelebb kerülve a színészekhez. Megkapó a térelrendezés, de számos kérdést vet fel. Magam kétszer láttam az előadás és úgy tapasztaltam, egyetlen olyan pontja van csak a nézőtérnek, ahonnan a színpadi történések minden momentuma pontosan követhető. Ha az ember nem találja el a megfelelő széket, akkor ízelítőt kaphat a rádiós színházi közvetítések hangulatából: találgathatja, ki beszél éppen, és gyönyörködhet a hátak játékában. A díszlet elegáns, csak a legszükségesebbekre szorítkozik, mégis utánozhatatlan csehovi hangulatot teremt. Szűcs Edit jelmezeinek is atmoszférateremtő erejük van.

Nagy műgonddal kidolgozott az előadás. Feltűnő, hogy mindkét felvonáskezdetkor valaki alszik a nyílt színen. Az első felvonás elején Trileckij, a másodikban Platonov. Mindez nem véletlen, jelzi, hogy melyik szereplőt látjuk majd a felvonás végén erősen "átalakult" állapotban. Trileckij a szokásosnál is jobban lerészegedik, Platonovnak pedig a halállal kell szembenéznie. Az első rész gyönyörű tűzijátékkal zárul, a másodikat egyre fokozódó intenzitású eső tetőzi. A színek/fények játéka is ellentétes a két részben. Az első felvonás sugárzóan világos, valószerűtlenül fehér fényben zajlik, a második odú-sötétre vált. A két felvonás ritmusa megegyező: a lassú, álmos tespedtségből indul és egy megrendítően drámai befejezésben éri el csúcspontját.

A színészi játék a legtermékenyebb kaposvári hagyományokhoz nyúl vissza. Lélektani realizmus ez, kellő iróniával vegyítve. A Vízkereszt Bohóca után újabb izgalmas alakítást láthatni Keszég László színész-rendezőtől. Keszég Platonovja fésületlen, hisztis és nyűgös. Gyerekszerű felnőtt. Kiábrándult, fáradt és fásult a sok hazugságtól. Elemi indulat feszíti, amit mintha a társadalmi konvenciók szorításától nem tudna szabadjára engedni. Nem megváltó, csak áldozat. Nem több nálunk. Megrendítően kicsinyes. Bodor Erzsébet (Anna Petrovna) gyönyörű okos nő. Érett, korához képest az élet dolgaiban sokat tapasztalt. Szerelemre, szenvedélyre vágyik. Fuldoklik unalmas, vidéki életében. Határozott, erőteljes jelenség. Benne élet van. Anger Zsolt a léha életélvező mintapéldánya. Fergeteges sikerrel, ripacsériától mentesen mutatja meg a mind jobban elázó Trileckijt. Nem lehet nem emlékezni biciklis mutatványára vagy bárgyú könnyedségére, amikor fűnek-fának osztogatja nemrég kölcsönzött pénzét. Anger erős évadot zárhat: egyaránt kitűnő volt Orsino hercegként a Vízkeresztben és Szabó Tükrös Lovag Patrikként a Világjobbítókban.

Nagy Viktor rajongóan szerelmes ifjú férj, majd porig alázott, megcsalt házastárs. Fekete Katalin Szofja Jegorovnája viruló, tüzes fiatalasszony. Szükségből ment férjhez, de többre vágyik annál, mint amit Vojnyicev nyújthat. Igazi szerelmet akar, veszélyt és olyan férfit, aki a lelkére is figyel. Feladja házasságát Platonov miatt. Komolyan vesz egy könnyed szerelmi kalandot. Neki van a legerősebb indoka elpusztítani a férfit, aki miatt ellehetetlenült az élete. Urbanovits Krisztina Grekovaként tudálékos, túlérzékeny nemes kisasszony. Spindler Béla Glagoljeve tekintélyes földbirtokos. A Szarvas József megformálta Bugrovnak - beszélő név - vagyona miatt nem kellene szégyenkeznie, de folyton kisebbrendűségi érzés gyötri az úri társaságban. Fifikás üzletember. Nem dől be a nemesi jajszavaknak. A pénznek hisz, másnak nem. Becsületes, józan paraszti ész és kellő tájékozottság - ez a titka. Szása, Platonov felesége (Horváth Zita) egyszerű asszony. Gondolkodását a férjéért meg a gyerekekért való aggódás tölti ki. A maga módján elégedett is talán ezzel az élettel, csak az a baj, hogy Platonov nem szereti őt eléggé. Szula László (Oszip) őserőtől duzzadó, szilaj lótolvaj gazember. Lugosi György (Marko) mint küldönc hiteles, egy élet fáradtsága van abban a néhány percben, amikor megjelenik. Kolompár Margit és Baksa Imre pontosan és kedvesen adják a cselédet és az inast.

Kiemelkedő fontosságú Tóth Béla alakítása. Egy büszke, önérzetében mélyen sértett zsidó embert ábrázol, akinek minden mondatát kegyetlen tapasztalatok igazolják. Keveset beszél, de szavai súlyosak. Ahogy az egész előadás is az.

Sőregi Melinda

 

NKA csak logo egyszines

1