Yorick Stúdió, Marosvásárhely - Zsámbéki Színházi Bázis

A marosvásárhelyi Yorick Kulturális Egyesület, illetve a Yorick Stúdió elsõdleges célja az, hogy kortárs darabokat vigyenek színre magyarul, nem konvencionális színházi nyelven és térben. Ennek megfelelõen otthoni játszóhelyük sem szokványos: a vásárhelyi várban, a Mészárosok bástyájában mutatták be Dosztojevszkij félkegyelmûjének Andrzej Wajda által készített átiratát, a Nasztaszja Filippovnát. Ezt is figyelembe véve tulajdonképpen magától értetõdõ a magyarországi vendégjáték helyszíne, a szintén nem mindennapi játszóteret kínáló zsámbéki Régi Rakétabázis.

Áll Miskin (Veress Albert m.v.) a Volhov-hangár előtt. Csak a hátát látjuk, ahogy a falnak dől. Árad belőle a reménytelenség, a szorongás. Fehér öltöny van rajta fekete nyakkendővel, és fehér sapka vagy inkább strandkalap. Nem lehet tudni, hogy félelemből vagy büntetésből áll-e ott, esetleg a belépéshez gyűjt erőt. Kiderül, ez utóbbi lehet az ok, mert hirtelen odarohan a vasajtóhoz és bedörömböl. Megjelenik az ajtóban a mezítlábas Rogozsin (Sebestyén Aba), nincs rajta ing, csak fehér díszzsebkendős fekete szmoking, nadrágja feltűrve - egész lényéből árad a feszültség és a nyughatatlanság, de semmi démoni vagy fenyegető nincs benne. Miskinnél nyoma sincs az epilepsziás rohamnak, egyszerűen csak gyenge, fizikailag kimerült, naiv és tapasztalatlan. Még kártyázni sem tud. Rogozsin lapot oszt neki, de fogalma sincs a szabályokról, így Rogozsin saját magával játssza le a partit. Miskin egyedül nem is képes megnézni Nasztaszja (Tompa Klára) holttestét a paraván mögött, Rogozsinnak kell egész testével támogatnia, segítenie, hiszen összecsuklana, mint egy rongybaba. A két színész mozgásának koreográfiája (Liviu Matei) a bohócokat idézi, s a cirkusz világát a paraván megfordításának játéka is: a darabokból álló keresztről levett Jézust (mert a paraván hátuljára az van festve) úgy rakosgatják, ahogy a rossz illuzionista a dobozba zárt és feldarabolt segítőt: a láb a fej és a test közé kerül. Keserű és fekete humorral átszőtt az a jelenet, amikor a nő mellé az ágyra-ravatalra a két férfi odafekszik. Nem találják a helyüket, ha az egyik lefekszik, a másik felkel - olyanok, mintha dróton rángatnák őket. Addig fészkelődnek, hogy Nasztaszja leesik a földre. És feltámad. Érdekes párhuzamot von a rendező Nasztaszja Filippovna sorsa és a gésák élete közt, hiszen a ruha, a táncmozdulatok, a fehérre festett arc mind a "szép személyre", a "művészetekkel élő személyre" utal, aki professzionális szórakoztató, akinek képzése még a kamaszkor előtt megkezdődik, s akinek szolgáltatásai kizárólag arisztokraták számára biztosítottak. De tekinthető ez egyfajta Wajda-hommage-nak is, hiszen a történet filmadaptációjában japán kabukiszínész alakítja Miskint és Nasztaszját is. Erre a keleti hatásra azonban rátelepszik a könnyező Madonna képe is, mert míg a halott nő kitipeg (az örökkévalóságba?), ömlenek a könnyei, s leereszkedik a pietŕ pannódarabjaival négy üveg, amelyekben meggyullad a fény.

Dosztojevszkij mély vallásossággal és egzisztencialista filozófiával átszőtt regényeit a polifon szerkesztésmód, a számos mellékszereplő, a szerteágazó cselekmény, a sokféle lelki motiváció miatt nehéz színpadra állítani. Amikor Wajda elkészítette ezt az átiratot, a kisregény befejezésére, csak az utolsó éjszakára, és a két főszereplőre, Miskinre és Rogozsinra fókuszált, az ő legbensőbb énjüket, titkaikat, indítékaikat próbálta megfejteni.

Mert bár látszólag egymás szöges ellentétei - a gyenge, a világra rácsodálkozó, semmi rosszat fel nem tételező, tiszta Miskin, és a mindent felfokozott lelkiállapotban megélő, állandóan tűzben égő, bármilyen tettre azonnal kész Rogozsin -, talán mégsem különböznek annyira, hiszen a közös gyötrelem óhatatlanul is egymáshoz hason(l)ítja őket. Nasztaszja Filippovna holtteste mellett, ebben az egymásra utaltságban, a szeretet és gyűlölet szenvedélyes kitöréseiben már nem egymás ellen, hanem egymásért küzdenek. A kizökkent világ és a megbomlott elme helyreállításáért. És ez az egység az előadás záróképében is kifejezésre jut: a nő kettétépett ruháját a két férfi magára veszi, összevarrja, így alszanak el.

Jan Nowicki, a Wajda-előadás Rogozsinja egy interjúban elmondta, hogy mindössze az első tíz perc volt megírt szöveg A félkegyelműből, a játék többi része improvizáción alapult, s így előfordulhatott az is, hogy mindössze 35 percig tartott az előadás. A marosvásárhelyiek előadása körülbelül 80 perc hosszú, de közben úgy tűnt, mintha megállt volna az idő.

PAPP TÍMEA