Tasnádi István: Vanek úr Afrikában
József Attila Színház
Schwajda György: A néma revolverek városa
Pesti Magyar Színház

Száz éve is elmúlt, hogy megszületett, s hatvanhárom éve már, hogy meghalt Rejtõ Jenõ. Azóta többször akartak utcát elnevezni róla, hat évvel ezelõtt pedig már odáig jutottak a rajongók, hogy szobrának fölállítását tervezzék, állítólag össze is jött a szükséges summa, csak épp egy része elment utcatáblákra, mert 2001 õszén a Hevesi Sándor tér és a Szövetség utca egy részét, egy kb. száz méternyi útszakaszt Rejtõ Jenõ utcának kereszteltek el. Olvassák, idézik, betéve fújják, fõként fiúk és férfiak. A hajdani Füles rejtvényújság képregényei pedig a mûfaj történetének magyarországi csúcsát jelentették.

Személy szerint többször irigyeltem már a P. Howard-rajongókat, mert nekem ez a világ nem nagyon nyílik, illetve úgy enged át magán keresztül, hogy észre sem veszem, s már megint kint vagyok. De most majd újra előveszem - legalábbis a "tizennégykarátosat" -, mert két - több mint problémás - színházi este is efelé terelget.

Rejtő és a színház már korán kapcsolatba kerültek. Bár az írót szülei nyelvtanárnak szánták, köztudott, hogy ő Rákosi Szidi színiiskoláját látogatta, játszta Liliomot, föllépett Az ibolyában, még Berlinbe is kiment színházat tanulni, csak aztán, ahogy mondani szokás, elvitte az élet. Szövegtanulási problémái aligha lehettek, hiszen legendák keringtek fényképező technikájú memóriájáról, egyik nevezetes kávéházi kunsztja volt például, hogy ötven egymáshoz nem tartozó szó láncát bármelyik tételtől elindulva sorolni kezdte az adott sorrendben, hibátlanul.

Színes vonalakkal fölskiccelt regényalakjai a semmi ködében lebegnek, sehol és mindenhol életre hívhatók, a színháziak pedig - bár egyre inkább és egyre többet, s ahogy az idő megy, sokszor szükségesen és helyénvalóan - mentegetőznek, mert nem bírnak ellenállni a kísértésnek, s újra és újra színpadra hívják a nevezetes figurákat. (Vanek urat, például, kinek alakját a Bucsinszky Kávéház világot járt tulajdonosáról, Vanek Józsefről mintázta a szerző.)

Vanek úr Afrikában - Galambos Erzsi és Reviczky Gábor
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

A József Attila Színház új Rejtő-darabját Tasnádi István írta, komor, sötétlő mintákat fonva bele az író életrajzi adataiból, s a tébolyodni készülő Európa gyorsfényképeiből. A keretjáték mind színészileg, mind rendezőileg igen erősen kezdődik. Rendező: Méhes László. 1942-ben vagyunk, Makkoshotykán, egy csípős szagú söntésben, ahol az író (Maday Gábor figyelemre méltó, összefogott alakítása) utolsó soraival fizet a Shakespeare-méretű - vagy legalábbis egy Jaques-hoz hasonló lelkületű - pincérnek a szolgáltatásokért. A pincért annyi szeretettel és olyan szemérmes rajongással párosuló védőerővel játssza Besenczi Árpád, hogy tébláboló és üres kabarékonferálásait is el tudja felejtetni, s olyan pontosan teszi mindezt, hogy nemcsak a söntésajtón bezúduló műhó hidegét, de a merevre koszosodott piros kockás asztalterítők zsíros tapintását is érzi az ember. Ez a kezdés sokkal erősebb, mint az egyébként kétségkívül megrázó záró keretrész a munkaszolgálatra induló íróval. Csakhogy mindez egy másik darabhoz tartozik, ahhoz, amelyből van itt még egy hátborzongató kép, az, amikor a színen időnként átkocogó sportos Hitler fiú térdére ülteti, s megcukorkáztatja a cigánybanda egyik tagjának kövérkés kisgyerekét.

Időnként élő zene van, s ez hallatlanul sokat számít. De valahogy a tombolás nem tud eléggé ijesztő lenni. A satnyácska kémtörténet szót nem érdemel, hozott anyag, kezdeni kellett vele valamit, de megtámaszkodni benne nem lehet. Ráadásul az utcára tett színésznőcskét kedvvel és érzéssel játszó Tompos Kátya és a háttérbe vetített képregény-jeleneteknek megfelelő stílusban játszó Timkó Eszter ruhacseréjének bonyodalmai a második részben egy díszletileg szinte Peer Gynt-paródiának tetsző operetté változnak, s így, az operett felé elhajolva kiüresedik a játék. Egy-egy - minden bizonnyal a sztárszínésznőnek komponált - zárt énekes betétszám merevsége és kapcsolattalansága pedig arra készteti a nézőt, hogy zavartan levegye tekintetét a színpadról. De ott van Vanek B. Eduárd, vagyis Reviczky Gábor, aki - noha ugyanúgy a semmiből jön és a semmibe megy, mint odafönt mindannyian - jelenléte minden pillanatában áraszt magából valami fontosat. Nemcsak a szöveg szerinti bűzhödés illúzióját, hanem a bölcsesség és a szabadság olyan keverékét, ami miatt talán mégiscsak kéne Rejtőt olvasnom a következőkben. Reviczky remek, de körülötte alig van előadás, pedig tisztességesen munkálkodó színészeket is lehet látni mellette.

A Tasnádi-féle Rejtő-darab időnként brechti szándékokkal terhes, de a megvalósításnál csődöt mond a terv: Rejtő bizarr, sokszor tragikus életrajzának motívumait pókhálóból szőtt saját művének anyaga nem képes megtartani. Ha meg a rejtői élet bemutatása lenne hangsúlyosabb, összenyomná a rajzolt figurákat.

A Pesti Magyar Színházban bemutatott, rendkívül jól kigondolt Schwajda-féle őrület A néma revolverek városa címmel, valamiképpen Labiche-t idézi. Vagyis inkább idézné. Miután megküzdöttem a főszereplő Cserna Antal első megszólalásával, majd a hangütéséből következő teljes félrecsúszás érzetével, alighanem Iglódi István legzeneietlenebb opusát néztem végig. Ez az előadás most elment önmaga mellett. Attól még Iglódi István mestere a zenés színháznak, csakhogy itt valami gépzenei alájátszás hivatott betölteni a muzsika szerepét.

A néma revolverek városa - Gera Zoltán, Kállai Ferenc és Cserna Antal
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Két-három jó dolog azonban van a rendkívül hosszúnak tetsző, épp hogy összeálltnak tűnő, közepes időtartamú játékban. Az egyik Schwajda György szövegkönyvi ajánlata, amely egy briliáns előadás lehetőségét rejti magában. Kár lenne, ha más rendezők nem próbálkoznának meg vele. Először érezni azt, hogy talán mégsem lehetetlen Rejtő Jenőt színpadra vinni.

A másik a földi csodákhoz tartozik: Kállai Ferenc mint a város megöregedett bolondfiúja többször végigvonul a jeleneteken, s amit csak megkíván, elvisz magával. Leakaszt képet, zsebre tesz ételt, miközben mindenki megdermed körülötte. "Külön világot alkot" maga, s ehhez a külön világhoz tartoznak azok a pillanatok is, amikor Gera Zoltánt, az inasnak öltözött fékezhetetlen "kultúrahordozót" látjuk. Megvilágosodásszerű a felismerés: lehetséges Rejtőt játszani! Hisz Gera tudja, hogyan kell, s most mutatja. Halad előre, tévedhetetlen ritmusban, könnyed, elegáns és nagyvilági, a majdnem néma szerepben látható Kállai Ferenc meg - csak úgy megszokásból - világít neki.

Rejtő szobrát a Pesti Magyar Színház elé tervezik. Ilyen, s ezekhez hasonló pillanatokért biztosan leszáll majd talapzatáról, s be-benéz az épületbe.

GABNAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1