(1907. április 4. - 1979. március 11.)

"Ha tenyerére galambok ülnek, akkor õ is burukkoló galamb és rendezi õket fegyelmesen. Folyton lobog. Zászló õ az ájtatos zenék fölött s ha rendez a hangja világít, mint napsütött, sárga trombita hangja."

Radnóti Miklós: HONT FERENC

A címet egyáltalán nem ironikusan gondolom, hiszen valamennyien így szólítottuk őt a Színháztudományi Intézetben. Mármint az akkori fiatalok, akik nem voltak a nemzedéktársai, és akikkel nem tegeződött. Másképp nem is lehetett volna megszólítani. Semmi igazgató úr, igazgató elvtárs, netán Feri bácsi, vagy más paternalista baromság. Képtelenség. Hontelvtárs. Így, egy szóban, egy szuszra, egyetlen fogalomként. Számomra akkor már jó két és fél évtizede ő testesítette meg az elvtárs fogalmát. Én ugyanis négyvagy ötéves lehettem, amikor megismertem. A negyvenes évek elején rokoni látogatáson voltunk, és nagynéném jó barátnője volt Hont Erzsinek, a népszerű szegedi, majd Király színházi primadonnának, Hont első feleségének. Ha jól tudom, valamikor együtt jártak a Nemzeti Zenedébe. Erzsi nénit akkor már jól ismertem, sokat játszott velem, meg bolondozott, meg énekelt nekem, de most elhozta a férjét is, egy nagyon sovány és komoly, nagybajuszos bácsit, aki egész délután a társaság középpontjaként viselkedett. Semmit nem értettem abból, amiről beszéltek, de alighanem politizáltak. Pontosabban a bajuszos bácsi politizált, a többiek meg hallgatták. Amikor eljöttünk, a szüleim azt mondták, hogy ez a Hont alighanem kommunista. Súgva, félelemmel ejtették ki a szót, amelyet akkor hallottam életemben először, és természetesen fogalmam sem volt, mit jelent. Talán ezért is tűnt később sokkal kézenfekvőbbnek számomra az a megszólítás, hogy Hontelvtárs. A gyerekkori emlék hatására ő valahogy elvtársnak született a szememben. Akkor is így éreztem ezt, amikor már mindenkinek mindenkit kötelező volt elvtársnak szólítani. Amikor 1954-ben Cenner Mihály elhozta a Madách Gimnázium Tragédiapróbájára, és én elfelejtettem időben letörölni a tábláról az általam készített karikatúráját (azt hiszem, nemigen volt humora; úgy tett, mintha nem venné észre), meg újabb tíz esztendő múlva, amikor az Intézet munkatársa lettem és rendszeres kapcsolatba kerültünk.

Állítólag csodagyerek volt. A gazdag szegedi ruha-nagykereskedő fia, a Holtzer Feri már ötéves korában verseket ír. Tizenöt éves, amikor Homályos Ferenc néven megjelennek első versei egy szegedi antológiában. Aztán magánúton színészeti tanulmányokat folytat Gál Gyulánál, a Nemzeti Színház jellemszínészénél, a Színiakadémia nagy tekintélyű tanáránál. Még gyerekfejjel szerepeket kap Forgács Rózsi Kamaraszínházában. Éppen betölti tizennyolcadik életévét, amikor fellép a Szegedi Városi Színházban Karinthy Frigyes Holnap reggel című drámájában. Aztán némi szülői zsebpénz segítségével, ifjú feleségével két évre Párizsba megy Firmin Gémier-hez, a TNP megalapítójához, az Odéon igazgatójához. A Párizsi Magyarok Egyesületében szavalókórust alakít, bemutatják József Attila Koldusok című versét a költő jelenlétében. Amikor hazatérnek, feleségével együtt lépnek fel a Tisza Szálló nagytermében egy műsoros esten: Hont Erzsi Kodály-dalokat énekel, Hont Ferenc Ady- és Kassák-verseket mond. A következő évadban, huszonegy évesen rendezőként is bemutatkozik: Shaw Szent Johannáját állítja színpadra, Peéry Pirivel a címszerepben. A szegedi premier fontos állomás a darab magyarországi pályafutásán. Korábban nem volt sikere magyar színpadon; még Bajor Gizi is megbukott benne, mindössze tízszer tudta eljátszani a Magyar Színházban. Hont "bemutatkozása gyönyörű feladat sikeres megoldását eredményezte" - írja a Délmagyarország beszámolója. - "A közönség lelkes ünnepléssel fogadta a rendkívüli sikerű premiert." A szegedi siker nyolc évvel előzi meg Bárdos Artúr legendás előadását a Belvárosi Színházban. Már hazatérése évében szervezni kezdi nagy álmát, a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1931 nyarán létre is jön az első bemutató a Dóm téren. Voinovich Géza Magyar Passiója kerül színre, de a rendezésre Hevesi Sándort kérik fel. Pedig a szegedi sajtó ekkor már országos hírű, művelt rendezőként emlegeti Hontot, aki az év végére ősbemutatót készít elő a Városi Színházban: Berczeli Anzelm Károly szegedi költő A lángész című drámáját rendezi. "Ez a bemutató három fiatal művész hitének lelkes sikere volt" - írja a premier másnapján a Délmagyarország. - "Bátor író, progresszív rendező, új díszletfestő." A "díszletfestő" nem más, mint Buday György grafikus, Hont barátja, az első szabadtéri Tragédia-előadás tervezője.

De erre még két esztendeig várni kell. 1932-ben nem folytatják a Dóm téri játékokat. Hont ekkor már lázasan készül a Tragédia megrendezésére. Először a Rudolf téri kultúrpalota előtt akarja színre vinni, de a terv meghiúsul. Helyette a Tisza- parti várromok előtt Offenbach Szép Helénáját rendezi.

1933 a gazdasági világválság végső szakasza. Több magyar színház csődbe jut, még több keserves időket él át. Hont számára mégis igen szerencsésnek mondható esztendő: Pirandello IV. Henrikjét, Hauptmann Naplemente előttjét, meg a Hamletet rendezi (ez utóbbit Beregi Oszkár vendégszereplésével), és augusztus 20-án, a Szegedi Hét megnyitóján sor kerül a Dóm téren Az ember tragédiája első szabadtéri előadására, Hont Ferenc rendezésében, Buday György hagyományokkal szakító, jelzésekre szorítkozó díszleteivel. Ádámot Lehotay Árpád, Évát Tőkés Anna, Lucifert Táray Ferenc játssza. A kortárs Németh Antal szűkszavúan és tapintatosan így foglalja össze az eseményt a Tragédia színpadi pályafutásáról szóló monográfiájában: "Sajnos, az anyagi eszközök korlátozottsága és a kellő elkészültség hiánya miatt az előadás csak részleteiben hatott. Az elgondolás az volt, hogy Lucifer az álomképek elővarázslója, mintegy a rendezője a látomásoknak: intésére begurul egy vászonháttér, amelyre vetített abstrakt színhely-jelzések érzékeltetik az egyes színtereket. A ťdíszletŤ- vetítések azonban nem sikerültek és meg kellett elégedni ún. ťVersetzŤ-ekkel. [...] A fővárosi sajtó nagy elismeréssel fogadta az érdekes kísérletet. Mélyrehatóbb bírálatot Pünkösti Andor írt az előadásról az Ujságban és képekkel illusztrált tudósítást Mohácsi Jenő a Délibáb 1933. szeptember 2-i számában."

A következő nyáron mégsem Hontot, hanem gróf Bánffy Miklóst, a korszak jeles polihisztorát és Oláh Gusztávot kérik fel a rendezésre. Négy évvel később Hont is kap még egy lehetőséget: 1937-es rendezésében nagyobb szerephez jut a tömeg, amely minden képben jelen van "a színpad külső-alsó két szegletében, a vetítőépületek aljában az egyes képek közeiben dolgozó munkás-csapatok jelennek meg, a földművelés, a kézművesség és a gyáripar jegyében, s hol mint rabszolgák, hol mint jobbágyok, máskor mint gyári munkások szimbolizálják a következő képeket" - írja Lugosi Döme A Szegedi Szabadtéri Játékok története 1931-1937 című munkájában. Ezúttal Varga Mátyás a díszlettervező, Ádám Kiss Ferenc, Lucifer pedig Törzs Jenő, Éva ismét Tőkés Anna.

Ekkor Hont már a fővárosban tevékenykedik, és pályájának legjelentősebb szakaszához érkezik. Tanít az Országos Színészegyesület színésziskolájában, és létrehozza a Független Színpadot, amely színházelméleti folyóirat és egyben baloldali színjátszó munkaközösség. Hont ekkor már évek óta foglalkozik elméleti kérdésekkel, megszervezi a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát, ahol ismeretterjesztő előadásokat tart. A kollégium gondozásában kerül kiadásra 1932-ben A színjáték című munkája. 1935 januárjában jelenik meg a Színpad című folyóirat első száma, amelyet később Staud Gézával közösen szerkeszt. Ugyancsak Szegeden 1936-ban megalakul a Magyar Színháztudományi és Színpadművészeti Társaság, amely a színjátszás történeti, elméleti és esztétikai kérdéseit vizsgálja. A Társaság elnöke Márkus László, titkárai Hont Ferenc és Staud Géza. 1940-ben jelenik meg Hont elméleti munkásságának legjelentősebb darabja, Az eltűnt magyar színjáték, amely az ősi időktől a mohácsi vészig vizsgálja teátrális szokásaink gyökereit. Hatalmas ambícióval és néhány vitatható következtetéssel dolgozza fel a magyar színjátszás eredetét, amelyet a lovas-nomád társadalomban megtalálható táltos-színjátszó alakjában és funkciójában vél felfedezni. 1945 előtt keletkezett elméleti munkái közül említést érdemel még a Színház és munkásosztály (1935), A színészi képzelet fejlesztése (1936) és a Költészet a dobogón (1942) című tanulmánykötete. Radnóti mottóként idézett verse a baráti elfogultságon túl is segít felidézni az ambiciózus és mindenre elszánt fiatal Hont alakját. A vers vége így hangzik: "Drámatörténet épül benne, ujszempontu és / ötkötetes, azt vacsorázza. / Most szőkül mögötte a búza s ő kórust / tanít az aratóknak, / torkukból pacsirta száll. / A felesége feketerigó."

Az 1937 elején megalakuló Független Színpad első bemutatója Sophie Treadwell ...mint a gépek című műve. A megtörtént esetet feldolgozó amerikai dráma mindössze két előadást ér meg Budapesten. A kudarc után féléves szünet következik, majd egymás után három produkcióval lépnek közönség elé: Shaw Candidáját, Moličre A botcsinálta doktor című vígjátékát, valamint a Pathelin mestert mutatják be (utóbbit A póruljárt ügyvéd címen). Az igazi sikert azonban a másfél hónappal később színre kerülő Méla Tempefői hozza meg az együttes számára. A címszerepet egy fiatal vígszínházi színész, bizonyos Gellért Endre alakítja. A Népszava elragadtatással méltatja a premiert, amely a komoly szakmai visszhang mellett meglehetős politikai vihart is kavar. Schöpflin Gyula és Benedek András erőteljes dramaturgiai beavatkozása és Hont rendezése nyílt kiállás a perbe fogott népi írók és a Márciusi Front vívmányai mellett.

A második évadot egy újabb Moličrebemutatóval, A fösvénnyel kezdik, és egy régi magyar drámai emlékekből készült összeállítással folytatják. Az összeállítás első darabja Hrotswitha von Gandersheim latin nyelvű német költőnő és apáca Dulcitiusának középkori magyar fordítása, a Három körösztyén leán, a második az Omnia vincit amor című latin nyelvű iskoladráma magyar nyelvű közjátéka, a Kocsonya Mihály házassága, a harmadik pedig Madách Imre A civilizátor című komédiájának ősbemutatója. Kárpáti Aurél lelkes hangú vezércikket ír a Pesti Hírlap december 7-i számába: "Az arcok kipirultak, a szemek csillogtak, az emberek véresre tapsolták a tenyerüket s szinte minden második mondat után viharos helyeslésben törtek ki, mintha politikai gyűlésen lettek volna. [...] Az alig kétszáz főnyi ťhallgatóságŤ magából kikelve tombolt. Tüntetett önmaga, a saját magyarsága mellett." Alig másfél éves működés után, 1939. január 1-jén a hatóságok betiltják a Független Színpad működését. Ezután illegálisan, magánlakásokon folytatják tevékenységüket, illetve ismeretterjesztő előadásokat és irodalmi műsorokat tartanak. Amikor ezeket is betiltják, más szervezeti keretek között Hont újabb vállalkozásba kezd: a Népligeti Színkörben Duda Gyuri címen bemutatja Moličre Dandin Györgyét, Major Tamással a címszerepben. A többi főszerepet Szendrő József, Gobbi Hilda és Hont későbbi második felesége, Görög Ilona játssza, a díszletet Beck Judit tervezte. Az 1942. augusztus 8-án lezajlott bemutató után a hatóságok adminisztratív okokra hivatkozva nem engedélyezik a további előadásokat. Ezzel véget ér Hont pályafutásának első szakasza. 1943-ban behívják munkaszolgálatra, egy év múlva a keleti frontra kerül, onnan Moszkvába szökik és csak 1945 júniusában tér haza.

Azt mondják, elkésett. Addigra kiosztották a lapokat. A korábbi harcostársak elfoglalták a jó helyeket. Neki nem jut más, mint a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatói széke. Az sem megvetni való pozíció, de Hont színházat akar csinálni. Csinálhat is, Major meghívja egy rendezésre a Nemzeti Színházba. Megrendezi Moličre A nők iskolája című vígjátékát Major főszereplésével. De ő ennél többre vágyik. Saját színházat akar. És nem hagyja magát. Megtalálja a még meglehetősen bizonytalan színházi struktúrában a leggyengébb láncszemet: Palasovszky Ödön avantgárd Madách Színházát. A Zöld Szamár, az Új Föld, a Rendkívüli Színpad és más modernista színházi mozgalmak elindítója az év elején kapta meg a sok vihart megélt Madách téri Madách Színház helyiségét. A csonka évad végén kéri szerződése meghosszabbítását, amelyet a kultuszminiszter elutasít. Az a hír járja, hogy a színházat a Színművészeti Főiskola kapja meg "állandó gyakorló színházul". Szeptember elején a Színház című folyóirat terjedelmes interjút közöl Hont Ferenccel, amelyben mint művészeti vezető a Madách Színházzal kapcsolatos terveit ismerteti. Az avantgárd egykori lelkes híve a nyilatkozat végén nyomatékosan kijelenti: "nem lesz avantgardista színház a Madách Színházból". Viszont arról nem esik szó többé, hogy a Főiskola gyakorló színházaként működne az általa vezetett intézmény.

Hont igazgatása alatt a Madách Színház meglehetősen zavaros jogi helyzetben működik, előbb "prózai magánszínházként", majd - jóval a színházak államosítása előtt - a következő, 1947/48-as szezont már Állami Madách Színházként deklarálják. Ehhez képest a minisztérium csak 1948. szeptember 27-én kelt határozatában rögzíti, hogy "az Állami Madách Színház és az Orsz. Színművészeti Főiskola egymástól szervezetileg és gazdaságilag független intézmény". Hont tehát 1945 őszétől két felelős posztot tölt be, amelyhez 1949 februárjától egy harmadik társul, mert kinevezik az Állami Filmgyártó Vállalat művészeti vezetőjének.

Madách: Az ember tragédiája - Falanszter, Hont Ferenc színpadképe
A Hont szerkesztésében és bevezetőjével 1962-ben megjelent Magyar színháztörténet című kiadványban a következők olvashatók: "Az eszmei harcnak két központja a Nemzeti Színházban Major Tamás és a Madách Színházban (a Madách téren) Hont Ferenc vezetésével alakult ki. Ez a harc a népi demokratikus irányzat győzelméért folyt. [...] Így azután, amikor az egész országban a nép vette kezébe a színházakat, már volt olyan tapasztalat, amelyre az új állami együttesek vezetői építhettek. A Nemzeti Színház és a Madách Színház által kikísérletezett módszereket most országos viszonylatban kezdték alkalmazni."

A színház legfontosabb bemutatói között említést érdemel Móricz Zsigmond Ludas Matyija, Örkény István Fösvényadaptációja Zsugori címmel Greguss Zoltánnal a főszerepben, egy francia szerzőpáros, Armont-Vandenberghe vígjátéka, a Fiúk, lányok, kutyák, valamint Greguss másik nagy sikere, az Egerek és emberek. A legtöbb előadást Bálint György, illetve Jákó Pál rendezte. Shaw Olyan szép, hogy nem is lehet igaz című fantasztikus komédiáját Kárpáti Aurél, a Zsugorit "a Madách Színház rendezői munkaközössége", az utolsó premiert, Gorkij Kispolgárokját pedig Barta Zsuzsa állította színpadra. Hont neve egyetlen előadás plakátján sem szerepel rendezőként, de mint "játékvezető" felügyelte valamennyi produkció próbáit.

Az 1948/49-es évad végén Hont is részt vesz a Nemzeti Színház nagyszabású vállalkozásában: Major Tamás és Pártos Géza társaságában rendezi Scserbacsov Dohányon vett kapitány című operettjét. A bemutató célja, hogy példát mutasson a régi utakon járó Fővárosi Operettszínház (igazgató: Fényes Szabolcs) és a szintén zenés darabokat játszó Magyar Színház számára a zenés játék megújításához. Az előadás - parádés szereposztással, Somlay Artúrral, Dajka Margittal, Rátkai Mártonnal - valódi közönségsiker, hatvannégy előadást ér meg. Közben javában folynak a színházak államosításának előkészületei. Az intézkedéseket Major Tamás, Gábor Miklós, Ladányi Ferenc és Hont mint tanácsadók segítik. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1949. július 5-én kelt feljegyzéseiben az igazgatójelöltek névsorában azonban Hont neve már nem szerepel. A Madách Színház élére a Moszkvából hazatért huszonöt esztendős segédrendezőt, Barta Zsuzsát javasolja a tervezet. Hontot 1949 márciusában Kossuth-díjjal tüntetik ki. Nem színházi munkásságáért, hanem a filmművészet terén kifejtett tevékenysége elismeréseként. Éppen tizenkilenc napja nevezték ki a filmgyár művészeti vezetőjévé, korábban a filmmel semmiféle kapcsolata nem volt. Július 23- án pedig megjelenik egy szerkesztőségi cikk a Szabad Népben arról, hogy Hont Ferenc saját személyi kultuszát építi. Az írás előzménye a Színészszakszervezet hivatalos lapjának elvi cikke az osztályharcról. Az állásfoglalás szerzője egy Hontidézettel kezdi és egy másik Hont-idézettel fejezi be eszmefuttatását, ráadásul a lap egy másik helyén egy harmadik Hontidézet is éktelenkedik. A cikkíró arra a következtetésre jut, hogy a közlöny írásai

Hont sugallatára születtek. A Szabad Nép gyorsmérleget készít: mindössze egy Lenin- és egy Sztálin-idézet kontra három Hont egyenlő személyi kultusz. Az írás a népi demokrácia védelmében született, több hasonló is megjelent akkoriban, hadd lássa a dolgozó nép, hogy minálunk üldözik a személyi kultuszt. Akárcsak a nagy Szovjetunióban. A Hont számára tragikusan eseménydús esztendő azzal zárul, hogy mindhárom állásából felmentik, és osztályvezetőnek száműzik Révai József Népművelési Minisztériumába. Egy év múlva kegyelmet kap és kinevezik az államosításkor alakult Ifjúsági Színház igazgatójává. Egyesztendős regnálása alatt egyetlen darabot rendez, Borisz Gorbatov Apák ifjúsága című színművét.

Egy év múlva leváltják, helyére egykori munkatársát, a régi munkásszínjátszó Szendrő Ferencet állítják. Visszahelyezik beosztott rendezőnek egykori színházába, a Madáchba, amely azonban már nem kamaraszínház a Madách téren. A korábbi Magyar Színház épületében működik az Izabella téren. Barta Zsuzsa hároméves rémuralma után Horvai István az igazgató. Itt is egyetlen darabot rendez, Osztrovszkij Farkasok és bárányok című színművének magyarországi bemutatóját Dajka Margittal, Timár Józseffel, Sennyey Verával, de az igazgató menet közben átveszi a rendezést, és végül ketten jegyzik az előadást. Súlyos eset, megalázó helyzet. Fiatal rendezőkkel megesik, hogy a tapasztaltabb vezető "belenyúl" az ügyetlen kezdő munkájába. Itt azonban egy középkorú, tapasztalt és nagy múltú rendezőt korrigál a pályát mindössze egy esztendeje művelő kolléga. Hogy valójában mi történt, ma már nehéz megítélni. De nyilvánvaló, hogy tudatosan előkészített akcióról volt szó, amelynek célja Hont további megszégyenítése, vagy inkább végleges eltávolítása a színházi életből.

Ezzel tulajdonképpen lezárul Hont rendezői pályája. 1952-ben "végkielégítésül" megbízást kap az Országos Színháztörténeti Múzeum létrehozására, amely öt évvel később Színháztudományi és Filmtudományi Intézetté, újabb két év múlva, a Filmintézet leválásával pedig Színháztudományi Intézetté alakul. Ennek igazgatójaként nyugdíjazzák 1969-ben, hatvankét éves korában. 1957-től 1972-ig az ITI Magyar Központjának elnöke. 1959-től az ELTE Bölcsészettudományi Kara esztétikai tanszékén tanít és az Universitas Együttes tanár-elnöke. Tíz évvel a Madách színházi eset után még egy (azaz három) kirándulást tesz az élő színház világába: 1962 tavaszán az Ódry Színpadon megrendezi Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza című drámáját a Vígszínház társulatával, majd a következő évad elején a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Pécsi Nemzeti Színházban is színpadra állítja a számos vidéki színházban bemutatott darabot.

Életútja egy jelentékeny baloldali értelmiségi pályájának szélsőséges példája. Hol drámai, már-már tragikus fordulatok, hol groteszk komédiába vagy szürrealista bohózatba illő helyzetek szakítják meg néha hosszabb ideig egyenletesnek tűnő művészi és tudományos munkásságát. Sorsában sok az egyedi, a személyiségfüggő, de legalább ugyanannyi a tipikus vonás. És sok a homály, a hézag, a szándékos csúsztatás, az elhallgatás. Az utókor úgy sommázza munkásságát, hogy elméleti műveiről jobbára elismerően szól, de rendezői tevékenységét sikertelennek ítéli. Azt gondolom, az összkép ennél bonyolultabb. Az 1945 előtti két évtizedben rendezői, színházszervezői és tudományos ténykedését ugyanazok a vonások jellemzik: merészség, nagyvonalúság, eltökéltség, új színpadi formák keresése. Fontos előadásokat hozott létre, és fontos színházelméleti kérdéseket tett fel. Komolyan hitte, amit 1934-ben leírt: "A társadalom rétegeinek kicserélődése, átalakulása előbb vagy utóbb átalakítja a színházat is. A felfelé törekvő társadalmi réteg a színház művészetének új típusát teremti meg, amely az eddig uralkodó típus éles ellentétévé fejlődik, később pedig magasabb fokon egyesíti mindkét típusnak a továbbfejlődés vonalába eső tulajdonságait." Erényei és hibái, eredményei és tévedései egyazon nagyot akarásból és lelkesedésből fakadnak a párhuzamosan művelt két területen.

1945 után egy másik Hont Ferenc jelenik meg a színházi közéletben. Előbb a hirtelen megszerzett hatalom, később annak ugyanolyan váratlan elvesztése torzította el személyiségét, és motiválta elméleti és gyakorlati tevékenységét. Ebben az időszakban kifejtett szerény rendezői munkássága értékelhetetlen, elméleti írásai pedig kimerülnek korábbi gondolatainak ismételgetésében, illetve a marxizmus tanításainak a színház területére való mechanikus adaptálásában. Legkedvesebb szerzőjének, Madáchnak a szavai rá is igazak: "a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt." Az intézeti időkben már szelíd és csendes volt. Amikor lehetett, jót is tett másokkal.

Volt ígéretes tehetség, a hagyományos színházi kereteket feszegető, modernista irányzatokért lelkesedő ifjú lázadó, és volt a Sztanyiszlavszkij-rendszert dogmává merevítő kultúrbürokrata. Volt sikeres és volt felesleges. Balszerencséje, hogy egykori harcostársai közül néhányan még nála is jobban szerették a hatalmat. Pályájának utolsó szakaszában kialakult benne egy ösztönös védekezés a külvilággal szemben. Álmai, vágyai, rögeszméi világába menekült. Kudarcait egyre kevésbé élte át. Az új helyzetekben máris szőni kezdte nagyszabású terveit. És várta a csodát, a rehabilitálást, a megfelelő alkalmat a nagy visszatérésre.

Amikor utoljára találkoztunk, már túl volt a nyugdíjazás kínos procedúráján. Az Intézet a feje tetején állt, mindenki síri hangulatban leste a fejleményeket. A folyosókon hegyekben álltak a Hont idejében készült kiadványok, köztük a remek Korszerű Színház sorozat kiselejtezett darabjai. Mindenki vihetett belőlük, amenynyit akart. Ami megmaradt, a MÉH-hez szállították. Én is válogattam a hiányzó példányokból. És akkor megjelent a bejárati ajtóban szép, hatalmas és okos német juhászkutyája kíséretében a frissen nyugdíjazott igazgató, Hontelvtárs. Úgy, ahogy tette azelőtt, minden áldott nap. Mosolyogva fogadta a köszönésemet, és bement a volt irodájába. Mondják, még sokáig bejárt, mintha mi sem történt volna.

BALOGH GÉZA

 

Felhasznált irodalom:

  • Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon, Bp., 1933.
  • Kárpáti Aurél: Örök Shakespeare, Bp., é.n.
  • Lugosi Döme: A Szegedi Szabadtéri Játékok története, 1931-1937, Bp., 1938.
  • Hont Ferenc: Az eltűnt magyar színjáték, Bp., 1940.
  • Magyar színháztörténet, szerk.: Hont Ferenc, Bp., 1962.
  • A magyar színházak műsora 1949-1969, Bp., 1970.
  • Hont Ferenc: A cselekvés művészete, Bp., 1972.
  • Bános Tibor: Újabb regény a pesti színházakról, Bp., 1983.
  • Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája, Szeged, 2003.
  • Lengyel György: A magyar színház monogámiája II., In: Színház, 2005. szeptember
  • Magyar Színháztörténet 1920-1949, szerk.: Gajdó Tamás, Bp., é.n.

 

NKA csak logo egyszines

1