Különös, ellentmondásos egyéniség, a maga sajátos útját járó személyiség és nagyon jó mûvész volt Anton Prinner (1902-1983), aki 25 évesen Prinner Annaként érkezett Párizsba. Ott férfinak öltözött, pipázott, és mély hangon beszélt, mert szerinte szobrász, igazi jeles mester csak férfi lehet. S mivel - egy futó látogatáson kívül - soha nem tért vissza Magyarországra, külföldi sikerei ellenére itthon szinte teljesen elfelejtették.

Pedig Prinner a XX. század képzőművészetének kiemelkedő alkotója. Részt vett ugyan a párizsi művészek magyarországi kiállításain 1936-ban majd 1938- ban, aztán 1970-ben a Műcsarnokban a Magyar származású művészek külföldön című tárlaton öt bronzszoborral volt jelen. De munkái zömét itthon nem láthatták.

Most az Ernst Múzeum rendezett az életművet átfogó, 140 művet felvonultató Anton Prinner retrospektív kiállítást. A tárlat anyagának nagy részét természetesen francia múzeumokból és gyűjtőktől kölcsönözték, s ezt egészítették ki a Szépművészeti Múzeum és több hazai magángyűjtemény Prinner-alkotásaival. Háromévi előkészület után itt van a művész első magyarországi kiállítása. Tus- és ceruzarajzai, metszetei, papírgravírjai, rézkarcai, ezoterikus albumai, absztrakt és figurális szobrai, reliefjei, festményei és mutatóba néhány kerámiája.

Prinner élete, művészete tele van váratlan, regénybe illő fordulattal. A képzőművészeti főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványa volt, mivel akkor még festőnek készült. Mindkét mestertől életre szóló útmutatást kapott. Vaszary irányította figyelmét Párizsra, Rudnaytól pedig azt a tanítványaihoz intézett intelmét véste szívébe, hogy "Akkor lehetnek majd csak valódi művészek, amikor igaz emberré válnak. Előbb nem." Prinner ilyen emberré lett. Nyíltszívű, segítőkész, kollegiális. Bár maga sem dúskált a javakban, támogatta a Párizsba érkező magyar művészeket, megosztotta velük lakását, kenyerét. Befogadta a spanyol polgárháború menekültjét. A német megszállás idején, bár maga is elrejtve élt, bújtatta a magyar származású Heimovits Sándort. Rozsda Endre 1956-ban nála lelt otthonra.

De miért is ment Prinner Anna 1927 végén Párizsba? Nem nehéz megfejteni, hiszen Párizs ekkor (is) a művészetek forrongó fővárosa volt. E vonzalom mellett tudatában volt, hogy itthon, nőként nem lehet belőle szuverén alkotó. A főiskolán ekkor még külön osztályban tanultak a fiú és lány növendékek. S Prinner évfolyamtársai közül egy lány sem lett ismert művésszé. Prinner ezektől az akadályoktól, korlátoktól akart szabadulni.

Korai, itthoni képeiből nem sok maradt meg. Önéletírásából tudni, hogy első művét, a Vak leánykát, 17 évesen festette. Ennek különös jelentőséget ad, hogy a témát, azután "a legelső művészi látásmód reminiszcenciájaként", 1944-ben kőbe faragta. Mindössze egy, a 20-as évek első feléből való vászon, a Táj derengő fényekkel látható egy hazai magángyűjteményből a kiállításon. Cserba Júlia kurátor szerint ezen, a magyar piktúra hagyományaiból táplálkozó képen már a misztikum jelei is megmutatkoznak.

Párizsban aztán akadémiai tanulmányokat folytatott, és járta a múzeumokat. (Szenes Árpáddal, pesti akadémiai iskolatársával együtt, miközben karikatúrarajzolásból próbáltak megélni.) Prinner konstruktív, geometrikus reliefeket, domborműveket készített. De hamar, már 1937-ben hátat fordított a konstruktivizmusnak, éppen akkor, amikor annak legnagyobb divatja volt, és a figurális ábrázolás ragadta magával. Eközben megérintette a szürrealizmus, az ezotéria, elbűvölte az egyiptomi, az indiai, a tibeti művészet, és megtalálta minden művészet eredetét a Bibliában.

Némi kitérő az életrajzban és a kiállításban. Az egyik teremben ugyanis az utóbb Amerikába települt Peterdi Gábor (1915-2001) munkásságát villantják fel, festményeit és világhírű grafikáit felvonultatva.

A festőnek készülő, tizenhét éves Peterdi Gábor, Várnai Zseni költő fia 1932-ben érkezett Párizsba. A fiatalembert itthon már művészként jegyezték, sikeres kiállítást is rendeztek neki az Ernst Múzeumban. Prinner és Peterdi elválaszthatatlan barátok lettek - magyarázza a kurátor a társítást. Együtt látogatták a művészkávéházakat, és együtt tanultak Stanley William Hayter műhelyében, az Atelier 17-ben. Itt sajátították el mindketten mesteri fokon a grafikai sokszorosító eljárásokat, legfőképpen a rézmetszés különféle technikáit, amint azt Prinner Biblia- sorozatának és az egyiptomi Holtak könyvének lapjai, és Peterdi 1938-as, ma már szinte fellelhetetlen rézkarcalbuma, a Fekete bika (Black Bull) tanúsítja. Barátságuk akkor sem szakadt meg, amikor Peterdi Amerikában élt. Leveleztek, és Peterdi még anyagilag is támogatta barátját.

Nemcsak Peterdi Gáborral, hanem húgával is szoros barátságba került Prinner. Olyannyira, hogy közös lakást béreltek. Peterdi Mária 1943-ban azért ment Párizsba, hogy egyiptológiát tanuljon. Prinner követte a fiatal lány tanulmányait, s ezek tovább fokozták vonzalmát az ősi egyiptomi kultúrához. Ebből az érdeklődésből, elmélyülésből született 1948-ban az a hetven illusztráció, amelyet a Holtak könyvéhez készített.

Miután a rézmetszés költséges volt, Prinner kitalált egy - általa papyrogravure névvel illetett - kartonba metszett klisével készülő egyéni technikát - ezekből több látható a kiállításon -, mutatja Cserba Júlia. A klisék nagy részét szétrágták az egerek, így sajnos csak néhány maradt meg belőlük.

Prinner már ünnepelt művész volt, amikor 1950-ben Vallaurisba, a kerámiakészítés fellegvárába, barátja, Picasso közelébe költözött. Itt születtek ezoterikus motívumokat, latin és francia feliratokat tartalmazó kerámiatányérjai, női alakokat formázó gyertyatartói, és itt tombolta ki magát gigantikus méretű, négy és fél méteres szobrokat formázva. (Ember, Rossz, Gyűlölet). Itt születtek 3x4 méteres táblaképei, s itt és ekkor a Roquefortles- Pins kápolnában ma is látható kerámia- faliképei.

A hatvanas évek közepétől visszatért Párizsba. Széles baráti körében magyarok, franciák és más nációk művészei egyaránt voltak, akik esténként a Coupole kávéházban élvezettel hallgatták színes történeteit, szellemes, szórakoztató elbeszéléseit. Számos kiállítást rendeztek régi és új munkáiból. Miközben újabb bravúrral a figurális ábrázolás mellett visszatért a nonfiguratív, geometrikus ábrázoláshoz. Sikert ért el ezekkel is. Mégis, szegénységben élt, szegényen halt meg. Nem szívesen vált meg műveitől, nem akarta pénzre váltani művészetét.

KÁDÁR MÁRTA

 

NKA csak logo egyszines

1