Bárka Színház

Kecskeméti Katona József Színház Nem tudni, mi történt az emberiséggel Sibylle Bergnél. Azt tudni csak, hogy a Svájcban élõ német írónõ Helge élete címû színpadi mûvében az ember már "lejátszott", s éppúgy kihalt faj, történelmi emlék, muzeológiai kartotékadat csupán, mint Madách Falanszterében a kutya vagy a rózsa. Ámbár itt nem úgy fest, hogy az emberiséget mint a Föld múltjának fontos tényezõjét nagy becsben tartja az utód: az állati társadalom. Nem is természettudományos, históriai vagy ismeretterjesztõ tematika tárgyát képezi az evolúció csúcsegyede a színdarabban, hanem valami sajátos szórakozásét.

Profán revü két részben - ez a kecskeméti Helge élete műfaji megjelölése. Emberélet só - ezt viszont a Bárka Színház színlapján írták a cím alá. A fordító itt is, ott is Szilágyi Mária. A két társulat egymás szándékáról talán nem is tudva vetekedett a magyarországi ősbemutató létrehozásáért, s a premier dátumát tekintve végül holtversenyben végeztek. Ami pedig magát a produkciót illeti: talán inkább tetszési indexet, mint értékítéletet közlök, ha azt mondom, hogy rám a kecskeméti előadás minden tekintetben nagyobb hatást gyakorolt, mint a pesti.

A darab színtere sajátos varietészínház. A Bárkában, Gadus Erika tervezésében a színhely valami apokaliptikus vég utáni állapotra utal. Kosz van, sötét, rendetlenség, általános káosz. Elhanyagolt, lepusztult zug ez, ahol különös haknibrigád szórakoztatja a fizetőképes vendégeket. Kecskeméten Paseczki Zsolt színpadképében az üzlet szakszerűbben felszereltnek és letisztultabb profilúnak látszik. Lakkosan csillogó, fekete színpad, ezüstlamé függönyök - már-már illúziókeltő revüszínpad. A hely személyzete Isten asszony és a Halál. Nyilván szerény megélhetésre tettek szert a show businessben. A hely látogatói állatok, akik unalmukban vagy okulásul embertörténeteket néznek meg a revütársulat előadásában. Megállapíthatjuk, hogy a világuralomra jutott állatok leküzdöttek egy nagy akadályt: megszüntették a faji különbségeket. Egy tapír-őz házaspárral van szerencsénk ugyanis megismerkedni. (Az őz, arcán enyhe pírral, csókolózhat a tapírral.) Nyilván véletlenül alakult így, de kicsit olyan, mintha a pesti előadás a világ keleti felén létrejött állatbirodalomba vinne, Kecskeméten pedig a nyugati világ romjain rendezkedtek volna be tapírék és társaik.

Bori Tamás a kecskeméti előadásban | theater.hu fotó - Ilovszky Béla
Mindkét bemutató jelmeztervezője - Pesten Gadus Erika, Kecskeméten Földi Andrea - látható élvezettel öltöztette az antropomorfra vett állatokat, a látható élvezeten túl pedig avval a nyilvánvaló szándékkal, hogy az állatszereplők közegét "trendinek", a kommerszre és a gagyira fogékonynak mutassa. Az emberi kultúrán túli világban egy kétes értékű szubkultúra látszik virágozni a Helge életében. És hogy végre eljussunk Helgéhez és az ő életéhez: hát éppen ez az, amit Tapír Károly és neje megtekint a szórakozóhelyen. Egy viszonylag hétköznapi, közönséges emberélet, kudarcokkal, magánnyal, eseménytelenséggel (en passant néhány gyilkossággal).

Sibylle Berg darabja nem túl mély, nem különösebben drámai, nem nagyon eredeti - a szerző által látott filmek között A majmok bolygója és a Mindhalálig zene biztosan szerepel -, de hűvösen frappáns, némiképp meggondolkodtató és elég leleményes. Tartalmával azt a benyomást kelti, mintha alapvető létfilozófiai kérdések körül matatna, show-szerű formájával pedig egyszerre állítja pellengérre és elégíti ki a könnyed, zenés-táncos szórakoztató műfaj iránti közönségigényt. Egyszóval ügyes.

A Bárkán Czajlik József rendező jeles színészek önerejéből és önerényéből állít össze hozzávetőleg homogén egyveleget. A revüs vonulatot a legcsillogóbbra a Helge félelmét játszó Seress Zoltán képes fényezni - hiánytalanul megvan benne ugyanis a szükséges irónia, elegancia és ritmusérzék. A dús műkeblekkel felruházott Isten asszonyt játszó Varjú Olga alázatos műsorvezető nő, akinek arcán némi bánat tükröződik az elveszett világ miatt. Valószínűleg nem hoz kielégülést számára ez az új vircsaft, amelyben demonstrációs műemberkék teremtésére van kárhoztatva. Ő és Egyed Attila Halál figurája együtt inkább megviselt, egymással szolidáris alkalmazottaknak látszanak, mint engesztelhetetlen ellenfeleknek. Szorcsik Kriszta tágra nyílt szemű, babaforma Tinája a Helgének adatott és elvesztegetett élettárs. Helge félelmének szerepét Mezei Kinga a "proszit!"-ra alapozza: csinos lány-lény, aki alkalmi táskácskájában flaskát rejteget, s gyakran meghúzza, talán a Félelem félelmének enyhítésére. A Helge apját megformáló Kardos Róbert egy monológban villan meg, az Anyát játszó Spolarics Andrea pedig más szerepben is kitűnik: testtartással, nyegle járással és nyafka beszédmóddal remekül jellemez például egy ápolónőt, aki Helge életének utolsó, meglehetősen érzéketlen résztvevője. (Ugyanezt a figurát Kecskeméten Jarábik Klára egészen más módon, de szintén frappánsan adja elő: a teleshopos műsorvezetők beszédstílusát veszi fel hozzá.) A fellépők sorának végére maradt Helge, aki címszereplő létére talán a legkevésbé hálás színészi feladatot mondhatja magáénak. Az Újvidékről érkezett, s ott méltán a társulat vezető fiatal színészévé lett Nagypál Gáborról ezúttal jószerével csak annyit tudhatunk meg, hogy jól áll neki a gyerekes ámulás-bámulás. A társulat számos tagja - Egyed Attilától kezdve Seress Zoltánon át Varjú Olgáig - szépen mozog, meggyőzően táncol, evvel igyekszik is élni a koreográfiát jegyző Gyevi-Bíró Eszter és Nagypál Gábor. S nem lehetünk elégedetlenek színpadi nézőkollégáinkkal sem: Ollé Erikkel (Tapír) és Varga Anikóval (Őz). Tisztes résztvevői e nyolc napon belül gyógyuló színházi estének.

Kecskeméten Tóth Miklós rendező összefogottabb stílusban, a revüformából szellemes ötleteket merítve, a groteszk iránti fogékonysággal vitte színre a darabot az Üzemszínház stúdióméretű terében. (Mindkét produkciónak megvan egyébként a maga egyéni zenei világa. A Bárkán Monori Andrást dicséri, Kecskeméten Kamondy Imrét és Verebes Györgyöt, valamint a jelen lévő négytagú zenekart.) Miközben a kecskeméti előadás meglehetősen szabatos revüformában zajlik - az éppen megszületett Helgét például olyan köldökzsinórcső fűzi anyjához, amelyben színes fények futkosnak -, Helge élete mégis átütő kietlenséggel elevenedik meg előttünk. A szürke menedzseröltönyt, illetve szürke menedzserkosztümöt viselő szereplők láttán Helgét és Tinát a maguk komfortos, ámde sivár, dolgos yuppie-életével nyugodtan besorolhatjuk a kortárs német drámairodalom ama markáns vonulatába, amelybe például Schimmelpfennig Push up 1-3, Gesine Danckwart Mindennapi kenyerünk, vagy Moritz Rinke Vineta köztársaság című művének hősei tartoznak. Ugyanakkor Tóth Miklós képes ezen a zárt, behatárolt helyen váratlan szabadsághoz, hirtelen megnyíló térhez juttatni botorkáló hőseinket. Legalább abban a rendkívüli pillanatban, amikor az egymásra találó Tina és Helge leitatják saját félelmüket - ki-ki a magáét -, és mindenféle értelemben csúcsra jutnak.

A revü két konferansziéja az egymással rivalizáló Isten asszony és a Halál. A teremtőt Rubold Ödön ötvenéves férfi létére meghökkentően dekoratív, bubifrizurás, jó lábú, behízelgő hosztesz modorú dizőzzé formálja. (Ritkán látni ilyet: szolid, finom, elegáns nőalakítást férfitól. Ha hirtelen mondanom kellene még egyet, azonnal Haumann Péter Olga Prozorovája jutna eszembe a legendás Három nővér-paródiából.) Reiter Zoltán a Halál szerepében dinamikus ellenfél és vehemens showman. (A rapben a legjobb.) Melléjük illik Helge félelme, akit a derekas termetű, hátrafogott hajú Szívós Győző játszik. Amolyan maffiózógyanús, fekete öltönyös, napszemüveges alak. Esetleg jól menő őrző-védő, a kétajtós szekrény fajtából. Igen, inkább az utóbbi lesz. Hiszen örök életére Helge mellé szegődött, nem is áll szándékában elhagyni őt. Szinte meghitten, gyöngéden ragaszkodik hozzá.

A Bárkán az illusztrációs emberfigurák amolyan XXL méretű cipzáras öltönytartókból kerülnek elő, s rögtön egyéni arcot öltenek. Kecskeméten a revüszínház alkalmazottai arctalan (álarcos) masszát, szomorú, unalmas egyentömeget alkotnak, uniformizált külsővel és egyforma mozdulatokkal. Olykor kiválnak közülük az egy-egy szerepre kijelölt nők, férfiak. Horváth Erika gyanakvó tekintetű Tinája, s az őt hűvös, közönyös arccal, árnyékként követő Tina félelme (Andrádi Zsanett). Helge anyja (Danyi Judit) és Helge apja (Sirkó László) párosában az a szép, hogy egy fél pillanatra úgy tetszik - amikor Danyi Judit Sirkó kabátja alatt fészkel -, hogy talán szeretik egymást. De ne ábrándozzunk - a szeretet csak hiányként tényezője ennek a színdarabnak.

A Helgét játszó Bori Tamás gyötrődő zavarodottsággal téblábol a saját életében, majd egészen hátborzongató élményben részesít bennünket, amikor a darab végén hozzávetőleg nyolcvanéves, fogatlan vénemberré öregszik. Szívesen mondanám, hogy ezekben a pillanatokban, Bori utolsó monológjánál megáll a kés a levegőben, mert minden oka megvan a megállásra, de szegény kés valószínűleg elbizonytalanodva hányódik a légtérben, mivel a közönség egy része zavartan nevetgél az obszcén kifejezések hallatán. (Igen, amitől a Bárka Színház nézőinek a füle sem rebben, azt a vidéki közönség még vagy idétlenül, vagy felháborodottan fogadja.)

A kecskeméti előadás utolsó jelenetei különösen erősek és hatásosak. A fényesen csillogó revüszínpad feldarabolódik sok fekvőhelynyi részre. Ezekre kerül egy-egy beteg (?), haldokló (?) Azután a Halál mindenkit lekaszál (még Helge félelmét is), épp csak a fehérruhás férfivá átvedlő Isten asszony előtt hátrál meg. A halottak - kiknek nagylábujjára kulcstartó karikáját húzza az ápolónő, sárga kiskacsás kulcstartót - felkelnek-feltámadnak és távoznak. Már elvonult Széplaky Géza punkfrizurás Tapírja és Kéner Gabriella affekta Őze is. Helge marad csak, dudorászik a kiskacsának, majd rágyújt, végül megnyomja a gombot a tévé távirányítóján. Talán csak bódult álom volt ez az egész a képernyő előtti bóbiskolás közben. Vagyis lehet, hogy Tóth Miklós rendező azért mégis inkább megkegyelmez az embereknek.

Stuber Andrea

 

NKA csak logo egyszines

1