Karácsony másodnapján tudtam meg a fájdalmas hírt: délelõtt Ali bácsi eltávozott közülünk! Õ, aki - Nyíredi Piroskával, hat éve elhunyt pálya- és házastársával együtt - kisgyermek koromtól kezdve oly kedves élményeket hozott az életembe... Igaz, amikor a szenteste elõtti napon felesége már nem tudta a telefonhoz hívni, rossz érzésem támadt. Mégsem akarom elhinni, hogy a gyilkos kór végleg legyõzhette.

Az utóbbi évtizedekben nem csupán a közeli ismerősök, barátok, kollégák, de majd mindenki Ali bácsinak hívta Ács Alajost, a nagyszerű színészt, a nagybányai-szatmári magyar színház egyik alapítóját, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével kitüntetett kivételes színházi embert, Szatmár díszpolgárát, aki 1969-től tíz éven át vezette az Északi Színházat. Hetvenedik születésnapja két évvel ezelőtt nemcsak abban a városban volt ünnep, ahol vagy másfél száz szerepet eljátszott, s amelyet a sok meghívás, szerződtetési ajánlat ellenére soha nem hagyott el, de társadalmi esemény lett kedvenc Kolozsvárján is, ahol kamaszéveit töltötte, ahol iskolába járt, színművészeti tanulmányait végezte. És esemény volt Magyarországon is, ahol szintúgy jól ismerték és szerették.

Mert civilben tényleg igazi "Ali bácsi" volt a mandarin ruhába öltözött Prospero, az alkotó-teremtő értelmiségi ember; Bulgakov Kutyaszívének Professzora, a kísérletezgető tudós felelősségére figyelmeztetve; megannyi varázsló, művész, mint a kolozsvári Bogusławski, aki ugyanolyan színésztárs, mint kisebbségi sorban élő kollégái; vagy akár az öreg, középszerű ripacs a Napsugár fiúkban, s az idős-szerelmes jóakaró, Tarpataky báró a Csókos asszonyból; a Csalóka szivárvány bölcs székely humorral megáldott, eredeti Samu bácsija; a magánéleti tragédiából született, mélyen emberi Lear király; a legszigorúbb honi kritikusok által felsőfokon méltatott Salieri; s a debreceni Caligula helytartójának Barakiás főpapja, akit Ács Alajos olyan tisztasággal, ősi tudással személyesített meg, hogy egy nép, egy nemzet, sőt nemzetek évezredes, a történelmi idők fájdalmából, gyötrelméből fakadt, sorsüldözött gerincességét mint oltáriszentséget mutatta fel. S miközben a Színész saját stílusának megtartásával együtt minden szerepében más tudott lenni - másként ült le, állt fel, alakításainak az alapmozdulatai tértek el egymástól -, a számtalan karakter megformálása ellenére mindig emberséges Ember és őszinte, álarctalan magánember tudott maradni: Ali, Ali bácsi.

Augusztusban, a késő délutáni fényben még egy látszólag makkegészséges, színháza miatt aggódó, ugyanakkor bevallottan boldog, napbarnított, vonzó férfival üldögéltem barátságos otthonának verandáján. Készülő közös könyvünkhöz (többek között) Márai Sándor búcsúszavait idézte - sajnos, most már tudjuk, hogy a mottónak választott részlet az utolsó szerepéből származott: "Megéltem a legtöbbet, a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem történhetett velem." Azután kiegészítette: "Ráadásként hozzátehetem, nekem az is megadatott, hogy az emberi sorsot színészként élhettem meg. Lehetőségem volt számtalan szerzővel, művel, művésszel találkozni, számtalan gondolatot megismerni, számtalan alakba belebújni. S úgy érzem, nemcsak én alakítottam ezeket a szerepeket, hanem ők is alakítottak engem. Gazdagabbá, színesebbé tették az életemet, talán általuk jobb, türelmesebb lettem. Könnyebben tudok együtt élni. S ez nagy ajándék."

Sokat kapott és még többet adott. Hivatásos színészi pályafutásának ötvenedik évfordulóján azonban a Vele és Róla szóló könyv mégis úgy jelenik majd meg, hogy forrón szeretett főszereplője nem rajongói körében ünnepel. Nagybányai-szatmári kollégáinak zömével együtt végül ő is leszerződött az égi színházhoz.

Azt mondják, boldogok az örökre szépek. Úgy legyen. De itt lenn Ács Alajos nélkül üres lett a színpad és sokkal sivárabb az élet.

Darvay Nagy Adrienne

 

NKA csak logo egyszines

1