Nem a színházi struktúráról szóló több évtizedes vitát kívánjuk újrakezdeni. Jelen írás azonban egy adalék annak az alapvetõ anomáliának a felismeréséhez, amely meggyõzõdésünk szerint csak a színházi szakma önrendelkezési jogának megteremtésével volna megszüntethetõ. A problémára még visszatérünk.
(A szerk.)

Nehéz, ha nem lehetetlen feladata korunk városvezetőinek, hogy reményteljes menedzsmentet kerítsenek színházuk élére. Az ismétlődő kudarcok okainak gyökerei messzire, egészen az államosításokig nyúlnak vissza. Az erőszakos központosítástól - a koncepciótlan önállósításon át - a piacosíthatóság illúziójáig, tarka emléket hagyott maga után a színházpolitika, s ebben a történetben külön lapokat írtak a debreceniek.
Egy önkormányzati ösztönzés szellemében debreceni horizontú dolgozat írására határoztam hát el magam. Szándékom előzményeként említem: a témában legutóbb 1992. április hó 12-i keltezéssel nyújtottam be pályázatot alkotói ösztöndíjra. Akkor nem tartották időszerűnek a felvetést, pedig a Csokonai Színház mély, elhúzódó válságát élte... Örömmel és bizakodással töltött el a mostani inspiráció. Bizakodással annyiban, hogy talán, még időben érkezett.
A legutóbbi fejezet tényeit részben homály fedi. Kevesek előtt ismert: ki, kit javasolt a városnak a megüresedett direktori pozíció betöltésére; kit láttak volna szívesen a választott testületek és a társulat színészei.
A dolgozat itt megjelenő része a Csutka István és Gárdos Péter nevével jegyzett időszakra tekint vissza. Felidézi a kiválasztási procedúrát. Dokumentálja az ígérvényeket, amelyek európai horizontú közönségszínházat tartalmaznak; és befejeződik azzal az információval, hogy bizonyos önkormányzati körökben elkezdődött az újabb igazgató keresése. Nem ok nélkül. A Galgóczy Judit rendezte Cseresznyéskert egyik, május közepi előadásán harminckilenc embert számlált meg a helyi lap kritikusa - belevéve magát, a feleségét és a nézőtéri dolgozókat is...

*

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a 18/1998. (II. 2.) Kb. számú határozatával Lengyel Györgyöt bízta meg 1998. április 20-tól 2001. április 21-ig a Csokonai Színház igazgatói munkakörének ellátásával. 2001. április 21-én lejáró megbízása szükségessé tette pályázat kiírását a magasabb vezetői állás betöltésére. A Közgyűlés által felkért szakmai-szakértői bizottság - benne a Közalkalmazotti Tanács, illetve a reprezentatív szakszervezet egy-egy delegáltja - véleményezte a benyújtott pályázatokat. A szakvélemény a Kulturális Bizottság elé került, amely - öt-öt perc szóbeli kiegészítés lehetősége mellett - kikérdezte a jelentkezőket. Ezután írásban voksoltak a legalkalmasabbnak tartott személyről. A szavazás Halasi Imre, korábban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, majd a Budapesti Operettszínház igazgatójának elsőségét eredményezte. Csutka István színművész a második helyre került ebben a rangsorban. A Közgyűlést megelőző este tanácskozást tartott a testület fideszes frakciója. Ezen határoztak a mélyreható változásokat kilátásba helyező Csutka támogatása mellett. A közgyűlési vitában a szocialisták és a függetlenek Halasi mellett érveltek. Fábián Gábor színész (azóta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja) felolvasta kollégái üzenetét. Ebben kérték a társulat művészei véleményének figyelembevételét. Az elnöklő polgármester, Kósa Lajos a korszerűsítés mellett érvelt, de az ideológiai, érdekköri részrehajlást is szemére vetette az ellenzéknek a szocialista elkötelezettségű Halasival kapcsolatban. Dánielfy Zsolt (FIDESZ-MPP) színművész világszemléleti különbségről beszélt. Nagy vihart kavaró kifejezését másodjára pontosította: az ízlésvilágok különbségére gondolt. A döntés nem lehetett kétséges: a nagyarányú polgári többség Csutka Istvánt választotta.
A kommunikáció informális közegében árnyaltabb kép alakult ki mindkét oldalon. Kitűnt: a művelődési területen dolgozó politikusok - pártállástól függetlenül - a konszolidáltabb és szak-konzervatívabb pályázót látták volna szívesebben befutóként, míg a termelési szféra képviselőit vonzotta a marketinges mentalitású aspiráns. A Halasit igenlő hetvennégy színész sem viselkedett egyöntetűen. A Közgyűlést végigdrukkolók némelyike ott maradt, hogy gratuláljon a nyerteseknek. Másik részük bevette magát a színházi büfébe, s onnan köszöntötték a Szörényiék-féle Sárga rózsa dallal a jelképes kulcsátadásra érkezőket. Megjegyzésre érdemes: a ceremoniális átkísérést a legalacsonyabb beosztású illetékesre, az önkormányzat Kulturális Osztálya vezetőjére bízták. E tisztesség áthárításának feltételezhető okairól is szól az alább következő, tömörített dolgozat.

Pályázati csapdák

Az ellenőrizhetetlen értékhátterű alkotószemélyiségek mozgásterét könnyítette, hogy a pályázatkiírás esedékessége idején hosszabb külföldi tanulmányúton tartózkodott az önkormányzati Kulturális Bizottság elnöke (Mazsu János, régebbi alpolgármester), aki ezen a szakterületen egyedüliként rendelkezik jártassággal a testületben. A megszövegezéssel be kellett várni a hazaérkezését.
A kívánatos január eleji kinevezés lehetőségéhez képest a pályázati kiírás megkésve jelent meg; a színház működési körülményeinek tisztázatlanságához mérten viszont elsietetten. Ismeretes, hogy az önkormányzat támogatásért folyamodott a Belügyminisztériumhoz a főépület belső rekonstrukciója érdekében. A kedvező elbírálás esélyeit az adott pillanatban nehéz lett volna kiszámítani. Ma úgy látszik, a FIDESZ debreceni parlamenti frakciója hatékonyabban (motiváltabban) tevékenykedett ez idő tájt a város érdekeiért a kultúrán kívüli szférában, mint e létfontosságú ügyben. Miközben a főépület sorsa bizonytalan volt, a kamaraszínházként értelmezett játszóhelyet (a Kölcsey Művelődési Központot) bezárták - lebontásra. Ilyen feltételek mellett a kiírásban megfogalmazott elvárások illuzórikusan hatnak.
Lengyel utódlására a debreceni önkormányzat a nyitottság szellemében hirdetett pályázatot. Megadta ugyan az intézmény érvényben lévő paramétereit, de borítékolta hozzá az alkotói szabadság jogosítványát: a jelentkező kifejthette bátran az ábrándjait: "a színház megújításának részletes programját, különös tekintettel a társulat építésére, a repertoár továbbfejlesztésére, a színház belső művészeti műhelymunkájára, külső kapcsolataira". Kívánatos volt, hogy megnevezze vezető munkatársait, akikkel a művészeti, gazdasági és üzemeltetési feladatokat együtt kívánja megoldani. Megszabta azonban a képzelet korlátait is: "a színpadi műfajok sokszínűségének változatos megjelenítésével a széles közönségréteg érdeklődésére számot tartó, közönségnevelő-megtartó funkciójú programot valósítson meg. A magyar és a világirodalom klasszikus műveinek bemutatása mellett a polgári színházeszmény megvalósítására törekedve tűzze műsorára és tartsa repertoárján Európa és a világ korszerű, a polgári eszmeiséget tükröző színpadi műveit. Biztosítson kiemelt szerepet a magyar polgári fejlődés legjobb színpadi alkotásainak. Fordítson figyelmet a szép magyar beszéd gondozására. Adjon otthont a színházművészet megújítását segítő törekvéseknek, mutassa be magyar és külföldi kortárs drámairodalom alkotásait is." A pályázati egységcsomagban megtalálhatók a Csokonai Színház 2001. évi költségvetésének irányszámai:

Bevételek: ezer
Állami költségvetésből: 140300
Önkormányzati költségvetésből: 201074
Saját bevétel: 61000
Elfogadott költségvetés összege: 402374

Kiadások:
Személyi juttatások: 237978
Tb- és egyéb befizetések: 90670
Dologi kiadások: 73726
Kiadások összesen: 402374
Nyolc pályázó közül heten feleltek meg a kiírásban foglalt követelményeknek.2 A Kulturális Bizottság vitára bocsátotta az anyagokat. Rendkívüli társulati ülést tartottak, ahol meghallgatták a szembesülésre vállalkozó aspiránsokat.3 Szemtanúk elmondása szerint Csutka megkérte Csikost, menjen ki, amíg meghallgatása tart. Megnyerő volt. Minden kérdést megelőzendő cáfolta az idegállapotáról és nemi identitásáról felröppent pletykákat. A jelenlévők megnyugtatták: "más is csinált már hasonló adottsággal jó színházat". Ha ő lesz a diri, majd dől a lé - ígérte. Csikosnak nem volt erőssége a szó. Mintha mindaz, amit pályázatában felvonultatott, nem a saját tudása lett volna. Személyes kapcsolataira épített, és ez akkor bizonyos fokig bejött. Halasi lehengerlően hatott, pedig szerényen szólt, ám megnyerő halksággal. Elmondta eddigi pályafutását, amelynek sarokpontjai a direktori megbízatások. Legnagyobb aduja az Operett átépítésének levezénylése volt. A leendő munkatársairól szóló imponáló névsor (Hegedűs D.-től Rusztig) már hab a tortán. Horányi az esélytelenek nyugalmával lépett fel. A hallgatók ekkor régen azon morfondíroztak már, vajon ki lenne a legmegfelelőbb az előzőek közül. A meghallgatási csörte győztese Hargitai lehetett volna, ha nem szivárog ki: Halasi pályázatában prózai tagozatvezetőféleként szerepel a neve. Tisztában voltak vele: Hargitai jelentené a jövőt, ugyanakkor - tapasztalatból - tudták azt is: olyan természetű ember, aki úgy veszi észre a hátba döfést, ha látja elöl kibukkanni magából a karót. Az érdekeltek Halasi szárnyai alatt vélték őt biztonságban: a rutinra4 ezért szavaztak.
A demokratikus kiválasztási procedúra második köre az önkormányzat Kulturális Bizottsága előtti meghallgatás. A társulat művészei sérelmesnek gondolták, hogy érdekeiket a színház főpénztárosnője, Irmuska - mint szakszervezeti tisztségviselő - képviselje. A mandátum átruházása érdekében taggyűlést hívattak össze. Ezen a nem művész dolgozók megsértődtek, és - mivel ők vannak többen (!) - leszavazták a javaslatot. Az ügyet Ottlik Ádám vállalta volna fel. Presztízsveszteségként élte meg a szavazási tortúrát, talán emiatt is az elsők között szerződött el Debrecenből. A színészek megérezték, hogy véget ér számukra a Lengyel-béke: nemcsak a méltán mellőzöttek kegyelemkenyere szűnik meg, hanem a sokat foglalkoztatott művészeknek is meg kell majd küzdeniük a pozíciójukért. A mindig "nemes" küzdelmet a korábbi stallumok szerint vélték lefolytatni; annak minden álságosságával, torokszorító esendőségével együtt. Egy olyan kiválogatásra vágytak/számítottak, amely figyelembe veszi korábbi érdemeiket, lokális szakmai rangjukat, és nem dobja szemétre kapcsolati tőkéjüket, a szakma egyik borzasztóan nehezen kezelhető, ám nem megkerülhető potenciálját! Nem akadt avatott szószólójuk. Visszatérően ismétlődik ilyenkor a kérdés: létezhet-e művészeti intézményben homogén szakszervezet?
A nagyon időszerű vitában, amely arról szól: szabad-e megfosztani a színészt a közalkalmazotti vagy alkalmazotti státusától és kényszervállalkozóvá tenni, továbbra sem a szakmaspecifikus bérviszonylat kiharcolásán fáradozik a szakszervezet, hanem a saját egyetértési (vétó-) jogát kívánja törvényben megszilárdíttatni az igazgatói kinevezések kapcsán...
Nem tisztázott a szereposztás a struktúra munkáltatói oldalán sem. A gorbacsovi peresztrojka sodrában visszaállították Magyarországon a színházfenntartó városok különízléshez való jogát. A direktori kinevezések szolgai aláírogatásánál többre lettek érdemesítve a települések főemberei. Immár meghirdethetik (igaz, kötelezően) a színigazgatói pályázatokat, tetszésükre állíthatják össze a szakértői testületet. Elfogadhatják vagy figyelmen kívül hagyhatják a szakvéleményt, a társadalmi szervek észrevételeit. Nehéz helyzetbe is kerülnek menten, mert nincs lehetőségük arra, hogy apparátusukban olyan munkatársat foglalkoztassanak, aki az országos színházi ügyekben naprakészen tájékozott. Az ajánlkozók, az ajánlók és az ajánlatok tündér tarkasága résen létet igényelne pedig. Szabadon dönthet ma a város, van-e szüksége színházában állandó társulatra. Beéri-e prózai együttessel, vagy elbírja a település a balettet, az operát? Egy igazgatás alá tartozzék-e a bábszínház a színházzal? Beengedje-e a színházüzem az amatőröket? Társulat helyett érje-e be stagione-alakulatok elhelyezésével, esetleg sokallja azt is: működtessen csak befogadószínházat? Milyen minőséget vár el, mekkora mennyiségi teljesítményt, és mindezt hány forintból gondolja kivihetőnek? Olyan kérdések ezek, amelyekre a helyi szellemi kútfőkből bajos választ meríteni. Még bajosabb az autentikus szakmai grémium összeállítása. A pályamunkák elemzése, értékelése egyszerre igényel országos horizontot, az adott színház belső ismeretét, illetve településszociológiai tájékozottságot. A munka fáradságos, és nem származik belőle népszerűség. A szakmai testületek reprezentatív személyiségei nem vesződnek ilyesmivel; a vállalkozók nem autentikusak. A decentralizáció pedig, ha engedett valamiben önállóságot a vidéknek, az éppen a színházi arculatválasztás szabadsága. A fenntartó szerv maga döntheti el, milyen arányban fedezi intézménye közszolgálati, kommersz és szubkulturális5 profiljának költségeit. Egy zsűri első dolga az lenne, hogy a kandidáló pályamunkája tartalmát egybevesse a tulajdonosi elvárásokkal (koherencia). Másodjára a profilok megkívánt, minőségi erősorrendjét (preferencia) kellene tekintetbe vennie: ahhoz van-e tehetsége a pályázónak, amit a fenntartó a legfontosabbnak tart? Harmadsorban következnék a visszhangigény (orientáció): helyi sikerességet rendel a tulajdonos, vagy kívülről érkező (országos, nemzetközi) elismerést.

*

A vágyott vakmerőség és a mértéktartás zsigeri parancsa szokott egymásnak szegülni a cívisvárosban, amikor művészeti ügyekben határozni kell. Adalék. A főtér átépítése hozzávetőleg egybeesett az igazgatóválasztás időszakával. Ide, az egyik szökőkút tervezésére Pázmándy András szobrászművész kapott megbízást. A megrendelő annyit kötött ki csupán: legyen szokatlanul eredeti! Posztmodern munka készült: allegóriák kollázsa. A tó közepén Debrecen jelképmadara, a főnix. A partján pedig egy fedetlen keblű aranysellő. Ez utóbbit - nem odavalóságra hivatkozva - ismeretlen személy javaslatára (utasítására) eltávolították (kifűrészelték), még az ünnepélyes átadás előtt. Analóg típusú identitászavar jellemezte a Kulturális Bizottság lamentálását is. A lokálpatrióták képviseletében Keresztesné Várhelyi Ilona muzeológus, a Lengyel György képviselte ízlésirányt vélte folytatandónak. Lengyel visszahozta Nyíregyházáról a Galitól elsértődött Csikos Sándort és Simor Ottót, Egerből Csendes Lászlót, Nagyváradról átjött Miske László. Idekerült Oláh Zsuzsa, Majzik Edit, Szántó Valéria, Ottlik Ádám. Új időszámítás kezdetét sejtette az 1999/2000-es évad, amikor hat végzős főiskolás választotta Debrecent. Az együttes megizmosodott, ám nem következett be a remélt kitörés a hírnév felé.
Keresztesné véleménye a szakértői bizottságéval megegyezett, annál is inkább, mert a tagja volt. Ennek a pályázatnak egy igazi győztese van - mondta: Halasi Imre. Az ő, Csikos Sándor, illetve Hargitai Iván pályázatának szemlélete közel esik egymáshoz, közös nevezőjük az, hogy "a hagyományokra építve kívánják izgalmasabb művészeti intézménnyé fejleszteni a Csokonai Színházat". Utalnak bizonyos jelek a pályázatban arra, hogy ők tudnának is együttműködni. Másfajta szemléletet, főként marketingszempontokat képvisel Csutka István. Nem látszik a fedezete az önálló zenekar, balettkar és kórus létesítésének - különösen a rekonstrukciós időszakban. Csutka művészeti munkára vonatkozó elképzelései nem világosak, az általa megnevezett stáb egyik-másik tagja nem tűnik művészileg minőségi garanciának. Nem lenne szerencsés a város egyetlen színházának a kommersz vagy extrém irányba fordítása, ezért Halasi Imre pályázatát támogatta, és a Csikos Sándorral való együttműködést ajánlotta.
Csontos János (MSZP) szerint értékes gondolatok születtek a pályáztatás kapcsán. Horányi László nem felel meg a kiírásnak, mert nincs megfelelő képzettsége a beosztás ellátásához. Csutka István az egész város művészeti életének átfogó szerkezeti átalakítását tervezi. Mégsem tudja támogatni, mert nem tartja helyesnek a színházjegy árának 100%-os emelését, és túl heroikus vállalkozásnak érzi az egyszerre történő, mindenre kiterjedő változtatást, ugyanakkor szimpatikusnak tartja a fiatalos tenni akarást. A következő években - a vázolt teljes átalakítás mellett - le kellene vezényelnie a 3,5 milliárdos6 beruházást is. Nem tudja elhinni, hogy mindezt képes véghezvinni egyedül. Nem látja a megfelelő szakmai gyakorlatot, nincs mögötte egy szakmai team, ami pedig elvárásként a pályázatban megfogalmazásra került, ezért nem támogatja. Nem látja lehetségesnek a kht.-ként való működtetést; mindenképpen állami és önkormányzati támogatással kell működnie a színháznak. Csikos, Halasi és Hargitai pályázatában a tradíció és a megújulás egyaránt megfogalmazódik. Ez a három pályázó mindenben megfelel a felhívásban megfogalmazottaknak, ezért közülük választaná ki az alkalmas személyt. Hargitai Ivánt nem tudja első számú vezetőként elképzelni, de a munkájára szüksége lenne a színháznak a megújuláshoz. Olyan személyt fog javasolni - nyilatkozta -, aki a rekonstrukciót le tudja vezényelni, aki ilyen munkát már végzett.
Dánielfy Zsolt, a Kulturális Bizottság színész tagja nehéz helyzetben volt, mert mind a négy pályázót jól ismeri, és egyikükről valószínűsíthette: az igazgatója lesz. Nem a pályázók személyéről való gondolkodást javasolta - mert mindegyik magas nívójú pályázatot adott be -, hanem annak eldöntését: milyen fajta színházat szeretnének, és ennek az igénynek melyik pályázó felelne meg. Halasi Imre pályázatában nagyon sok jó dolgot lát, mögötte érzi a biztonságot, egyfajta folyamatos, fejlődőképes jelenlétet. Csutka István pályázata alapvetően mindent megváltoztató, felkavaró: más színház jöhetne létre. A marketingbarát színész (maga is vállalkozó) felszólalása üzenetértékűnek hatott.
A DMJV Közgyűlése által felkért szakmai-szakértői bizottság értékelése szerint hármuké nem ütötte meg tartalmában a kívánt szintet. A "teljes körű konszenzus Halasi Imre pályázatával kapcsolatban alakult ki, amely a kiírás összes feltételének magas színvonalon megfelel". A társulatépítésre vonatkozó elképzeléseiben Halasi határozott arcú, erős társulati mag létrehozását célozza, mely nem zárja ki vendégművészek fogadását sem. Tervei szerint a jelenlegi társulatot új, máshol már bizonyított művészekkel egészítené ki. Koncepciójában erős hangsúlyt kap a színház zenés műhelye. A játszóhelyeket illetően a legfontosabb helyszínül szolgáló nagyszínház mellett fontos szerepet szán a kamaraszínháznak, amely otthona lenne a Meseszínháznak (gyermekelőadások és foglalkozások) és a Beavató Színháznak is (színházi játékelemzés a produkciókhoz kapcsolva tizenévesek számára az Ady Gimnázium drámai tagozatával közösen). A kísérleti műhely helyszínéül az egyetemi Lovardát választja, az ottani közönséget célozva meg. A pénzügyi biztonság és stabilitás megteremtésére új gazdasági struktúra kialakítását tervezi, a fenntartóval való tárgyalás útján. E kiemelt mondatrész eleve cáfolja az összes feltétel meglétét. Azt adja tudtul, hogy a kinevezése után, majd tárgyalni kezd az anyagiakról. A leírottakból pedig világosan kitetszik: a gazdag pályázati programnak semmi köze a megszabott pénzügyi keretekhez. A megállapítás valamennyi dolgozatra vonatkozik. Léner Péter a Magyar Színházi Társaság képviseletében tanácsolta is a bizottságnak, hogy ne kimondottan a pályázatok alapján szülessék döntés: "most olyan világban élünk, ahol pályázatok özöne jelenik meg, és vannak olyan emberek, akik kiválóan értenek a pályázatok megírásához". A Csutka István irányítása mellett eltelt időszak tapasztalata azt súgja: szerencsésebb lett volna, ha kétfordulósként hirdetik meg a pályázatot. Ilyenformán az első körben az önkormányzat az elképzelések közül választhat; a másodikban pedig a pályázatok költségvetési fejezete alapján dönthet: mit bír el, mit akar vállalni a város.
Csutka idegen nyelvű előadásokat, éjszakai színházat, új játszóhelyek kialakítását, a nyári terek jobb kihasználását ígéri; foglalkozik a színházi társulatépítés helyi problémáival. A debreceni televízióval egy közös gyártású sorozat megindítását tervezi, amely rendkívül alkalmasnak tűnik arra, hogy a színház művészeit országosan népszerűsítse. Csupa olyan ábránd, amely nem nyomott költségvetésű Csokonai Színházat feltételez. Az összes feltételnek való megfelelés a pályázat színházszakmai tartalma szempontjából sem áll fenn. Az a kérdés marad válasz nélkül csupán, hogy az alaptevékenységből származó sikerhez milyen út vezet. Kivel? Dokumentumok hiányoznak: neves színészektől származó szándéknyilatkozatok a szerepvállalásról, és írásba adott referenciák az aspiráns szakirányú alkalmasságáról. Ezek helyett egy szerteágazó tevékenységi és minőségrendszer szublimálására törekvő koncepciót tett az asztalra, amely végül is a városvezető testület bizalmát elnyerte - rejtély, hogy mivel...

Kései nekirugaszkodás

Az új vezetés beiktatása 2001. április 22-én történt meg. Az összetétel:
Csutka István igazgató, Gárdos Péter prózai tagozatvezető, Kaposi Gergely operatagozat-vezető, Ménich Gábor balett-tagozat-vezető, Tóth János gazdasági igazgató, Halász Edit művészeti főtitkár, Gali Edit titkárságvezető, Pásztor Zoltán műszaki vezető. A megkésettség miatt társulaterősítő szerződtetésekről álmodni sem lehetett. A műsortervet részben örökölték, részben összeboronálták sebtében. Az előkészületek stádiumában Gárdos Péter éppen filmet forgatott. A műsorterv a 2001/2002-es évadban:

W. A. Mozart: A varázsfuvola (kétfelvonásos opera)
rendező: Galgóczy Judit
bemutató: 2001. szeptember 21.
Teleki László: Kegyenc (szomorújáték)
rendező: Parászka Miklós
bemutató: 2001. október 12.
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (zenés mesejáték)
színpadra alkalmazta: Váradi R. Szabolcs
zenéjét szerezte: Némedi Árpád-Varga Ákos (Fanta Werk-Lee)
rendező: Jámbor József
bemutató: 2001. október 21.
Lehár Ferenc: Cigányszerelem (nagyoperett)
(koprodukcióban megvalósuló előadás a Millenáris Parkkal)
rendező: Moravetz Levente
bemutató: 2001. november 30.
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (anekdota három felvonásban)
rendező: Meczner János
bemutató: 2001. december 14.
Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré (musical)
rendező: Tasnádi Csaba
bemutató: 2002. január 18.
W. Shakespeare: Othello, a velencei mór (tragédia)
rendező: Gárdos Péter
bemutató: 2002. március 1.
C. Orff: Carmina Burana (opera és balett)
koreográfus és rendező: Keveházi Gábor
M. Ravel: Bolero (balett)
koreográfus: William Fomin
Vajda János-Bókkon Gábor: Mario és a varázsló (opera egy felvonásban)
rendező: Tóth János (koprodukcióban megvalósuló előadás az Esztergomi Várszínházzal)
bemutató: 2002. április 5.
Szilágyi-Zerkovitz: Csókos asszony (operett)
rendező: Réczei Tamás
előbemutató: 2002. június 13.

Horváth Árpád Stúdiószínház

Háy János: A Gézagyerek (istendráma)
Ősbemutató!
rendező: Pinczés István
bemutató: 2001. szeptember 22.
T. Williams: Macska a forró bádogtetőn (dráma)
rendező: Kelemen József
bemutató: 2002. január 11.
Színházi kísérlet J. Genet A cselédek című drámája alapján.
rendező: Bagó Bertalan
bemutató: 2002. május 10.
S. Beckett: Godot-ra várva
rendező: Pinczés István
előbemutató: 2002. május 14.

A városba érkező Gárdos Péter művészeti tanácsadó (vezető) helyesen látta: Lengyel Györgytől maradványelven képződött létszámot örökölt - nem társulatot. Fontos szerepkörök hiányoztak (és hiányoznak mindmáig), míg másokból vészterhes többlet mutatkozik. Részint a probléma orvoslására, részint a színház bérjárulékterheinek enyhítése céljából folyamodtak a kényszervállalkozói rendszerű színészfoglalkoztatás gyakorlatához. Második évadjukra megváltak kilenc színésztől - köztük olyanoktól is, akiket ki sem próbáltak. 2001/2002-ben távoztak: Pinczés István rendező, Szoták Andrea, Páris Noémi, Földeáki Nóra, Kelemen Tímea, Csendes László, Porcsin László, Mészáros Sára, Réti Iringó, Krizsik Alfonz, Szántó Valéria, Dóka Andrea, Füredi Krisztián, Homonna Nóra, Veszteg Viktória, Bán Sándor, Boca Andrei, Kun Noémi, Palóczy Gyula, Boboia Dorin, Szalay Judit, Nagy Viktória.
Ugyanakkor vettek fel újakat. A cserék nem hoztak minőségi változást. Talány, milyen hiányokat akartak pótolni, milyen irányban szándékoztak a társulatot továbbfejleszteni. Tanulságos jelenség: a 2002/2003-as műsorterv tartalmazta alternatívaként Brecht Koldusoperáját. A társadalom és az emberi lélek korrupt természetéről aligha fogalmazhatott volna időszerűbben darab, mint ez. A társulatfejlesztés szempontjából szintén üdvösnek ígérkezett a bemutatása: ereje szerint teljesíthet az énekkar és bizonyíthat a balett is. Ennek ellenére esett a választás a Keanre. A jelenség figyelmeztet arra, hogy a látszólag szóhasználatbéli, árnyalatnyi különbség a művészeti vezető és a művészeti tanácsadó megbízatás között egy-egy döntési szituációban lényegi lehet. A művészeti vezető a teljes évad arculatáért felel. A művészeti tanácsadó ugyanakkor csak azért a szeletnyi ízlésért okolható/magasztalható, ami az ötleteiből az évad arculatába reálisan belefér. A művészeti vezető dolga lenne, hogy - a testhezálló feladatok révén - olyan társulatot építsen fel és tartson tréningben, amely képes a gyöngyszemek valódi szépségének megmutatására. Még a rendszerváltozás elején, a Seregi László halála miatt esedékes igazgatókutatás alkalmával mondta a szakmai zsűri omnipotens tagja7 a reménykedő helyi irányítóknak: "nem arról van szó, nem csak arról van szó, hogy a debreceni színész tehetségtelenebb a társainál. A nem létező színházi vezetés színésznevelő, művészi közösséget teremtő munkája hiányzik akkor, amikor kiszolgáltatják őket az egymástól elütő stílusú és akaratú vendégrendezőknek." Itt tartunk ma is.
Csutka István igazgatói pályázatához eredetileg Jenei István színész-rendező dolgozatát csatolták. Művészeti vezetőnek jelölték. Ő vallomásában hosszan ír a kaposvári színészház vigyorgó patkányairól, majd bizonyságot tesz - terjedelmes lajstromot prezentálva - kortárs világirodalmi olvasottságáról. Hangsúlyozza: az agyonjátszott, avítt klasszikusoknak nem lesz helye a repertoárjában. Megemlíti még: az öreg színész = vén színész, tehát: útjában lesz az ő művészetének. Jenei, menet közben, valahogy lefonnyadt a listáról, de az elképzeléseit nem kritizálta egyik demokratikus testület sem. Ergo, valamennyi érintett elfogadta, hogy a debreceni színészet megújítását patkányszaporítással kell kezdeni. A lefonnyadás miatt lépett a prózai főhelyre Gárdos. Nem érvén rá a rezidens művészeti vezetésre, felelős kibicként egzisztál...

*

Már a befejezett, 2001/2002-es évad összefoglalójában maga az igazgató jegyzi meg önkritikusan: "a játszóhelyek folyamatos elvesztése miatt komoly problémákkal kell szembenéznünk. Bár a pályázati kiírás három játszó helyre szólt, de úgy néz ki, hogy megbízatásom idejének legnagyobb részét minden évben változó számú és elhelyezkedésű játszó helyeken tudjuk csak teljesíteni. Mint a kimutatásokból is láthatják az előadásszámot még így is tudtuk emelni, hogy munkát tudjak adni a művészeknek, és ez által összetartani is tudjam a Társulatot. Ez azonban a műszaki állományra hárított óriási feladatot. Kénytelen vagyok a játékrendet és a bérletrendszert is átalakítani, hogy ez a jövőben ne forduljon elő. További gondot jelentene ugyanis, hogy a játszó helyek és az előadásszám csökkenése miatt a vállalt saját bevételt nem tudnánk teljesíteni. A Csokonai Színház háromtagozatos színházként működik, bár ez a költségvetésében sajnos nem igazán jelentkezik. A többi háromtagozatos színház - mint a szegedi, a győri és a pécsi - támogatásával szemben, a Csokonai Színház az utolsó helyen áll, messze elmaradva az élen haladó Szegedi Nemzeti Színháztól, melynek költségvetése pontosan a duplája - 1,2 milliárd forint -, amelyből 30 millió a nyári Szabadtéri Játékok költségvetése. Megjegyezném, hogy a 60000 lakosú Eger, nyári színházi költségvetése is 10 Millió forinttal magasabb a miénknél, de a kaposvári színházhoz képest is, amely egytagozatos vidéki színház, az önkormányzati támogatás csak 25 millió forinttal magasabb. Sajnos ez azt jelenti, hogy a Csokonai Színház munkatársai minimálbérért dolgoznak és egyre nehezebb a lehetőség arra, hogy magas színvonalú, képzett művészeket tudjunk a Társulatba szerződtetni. Hiszen hogy vehetné fel a versenyt csupán balettkar tekintetében is a Csokonai Színház olyan együttesekkel, mint az Operaház, Operettszínház, Madách Színház vagy a szolnoki színház. Egy kezdő táncos fizetése az Operaházban 130 ezer forint és emellé még pluszjuttatások is járnak a művészeknek. De egy szolnoki táncos sem marad el e mellett, ahol a 70 ezer forintos nettó alapfizetés mellett előadásonként 12500 forintot vehet fel egy táncművész. Ezekben a színházakban nem véletlen, hogy magasabb művészi munkát lehet folytatni, hiszen így még arra sincs lehetőségünk, hogy az együttesünk gyakorlócipő, spicc cipő, jazzcipő igényeit ki tudjuk elégíteni Ha az anyagi feltételek nem változnak, és nem tudom közelíteni a béreket más színházak művészeinek a fizetéséhez, akkor a Csokonai Színház színvonala is, fokozatosan csökkenni fog évről évre a legnagyobb erőfeszítések ellenére is. Színházunkban nem jó a hangulat ezek miatt, hiszen még 2001. áprilisában, 15%-os béremelést ígértek nekik, amit nem kaptak meg, és sajnos nap, mint nap szegezik nekem azt a kérdést, hogy mikor fognak többet keresni, amire én nem tudok válaszolni."8
Az új vezetés első önállóan tervezett évadában változások következtek be a vezetésben: Csutka István igazgató, Gárdos Péter prózai tagozatvezető, Blázy Lajos operatagozat-vezető, Szigeti Oktávia belett-tagozat-vezető, Vékony Zsuzsanna mb. gazdasági igazgató, Halász Edit művészeti főtitkár, Nádasdi Csaba műszaki vezető.
A távozók sorát Krajczár Pongrác szervezési irodavezető nyitotta meg. A késedelemmel kiírt pályázatra megkésett műsorterv, a műsortervre kései bérlethirdetés következett. A pályázat anyaga sem műfaji arányokat, sem esztétikai irányokat nem jelölt meg. A megadott program rögtönzés, ötlethalmaz; egy szakmai, baráti kör kávéházi kvízjátéka - bármiféle színházfilozófia nélkül. Elfogadhatjuk persze, hogy gyönyörködtet a változatosság, de csak akkor, ha választékbőséggel párosul. Az új vezetés nyolcról hatra csökkentette az évadra szóló bérleti előadások számát, ami által a műsorterv de facto bérletezetlenné vált.9 A heterogén tartalomszövetek ki szoktak bírni egy évadot, mert a törzsnézők - kalandvágyból vagy hagyománytiszteletből - megtartják helyüket, ám ha romlani kezd a tetszési index, megindul a bizalomvesztés folyamata is: csendes apadásnak indul a bérlőszám. Veszedelmes irány ez: az első évadban ezért nem szerencsés a bérletstruktúrához nyúlni. A produkciók érdekességéhez társuló minőségváltással fenn lehetett volna tartani a törzsnézők bizalmát, s majd az után, hogy ők páholyban maradtak, szervezni melléjük az újabb rétegeket. Másként történt. Az előadások száma ugyan megemelkedett - a nézőké sem csökkent -, ám végbement a törvényszerű átrétegződés: a különféle estekre, gálaműsorokra nem azok az emberek jöttek el, akikre mint későbbi, rendszeres színházbarátokra lehetne számítani. Alkalmi látogatók hozták a bevételt - más karakterű színházi programtól vonva el a pénzüket. Bár igényes, de közpénzből létrehozott hakniműsorok töltötték ki jelentékeny részben az előadás-estéket, s e körülmény folytán az ilyen jellegű szolgáltatások joga a szervezőktől átkerült a direkcióhoz. Csutka úgy vélte, nincs szüksége Krajczár Pongrácra.
Nem sokra rá követte őt a gazdasági igazgató. Tóth János Nyíregyházáról jött Debrecenbe, Verebes István mellett dolgozott, kitűnő szakember hírében áll. Debreceni elődjének hagyatéka önmagában sem volt irigylésre érdemesnek mondható: az évad egyharmada alatt kétharmad részig felhasznált költségvetés, hátrahagyott szállítószámlák, a gazdasági rendőrség látókörébe került bevételkezelés - mindez súlyos indulóterhet jelentett. Erre következett a beígért, de szabályzatokban nem rögzített szerkezeti/szervezeti váltás. Megalakult a Csokonai Kamarakórus, feléledt a balett, felerősödött a kapcsolat a határon túli magyar színházakkal; tájelőadások költségtételei jelentkeztek. Szétválaszthatatlanul egybegabalyodtak a műsortervi kiadások/bevételek a haknitevékenység költségeivel, a kőszínházi évad a szabadtérivel, a közalkalmazottként végzett munka a vállalkozóival, a túlóra az áthelyezett, kötelező szolgálattal, és lehetne sorolni még hosszan az ellentmondásokat. Alighanem a szabályzathiány okozta, hogy a gazdasági igazgató nem merte fél évnél tovább vállalni az unterman szerep kockázatát, de közrejátszhatott távozásában a rekonstrukció elmaradása is: a felújítás kihívás és motiváció egy pénzügyi szakember számára...
A titkárságon tapasztalható személyzetcserék okai a messzi múltban keresendők. Az intézményt korábban - évtizedeken át - intézmény vezette: H. Péteri Nikola. Nyugdíjazásakor, a munka know how-ja távozott. A fordulat nem költői! A debreceni színházirányítás egész felépítményét az ő személyiségéhez csiszolta az idő. Hiánya nem tűnt fel addig, amíg a megbontatlan gépezet lendületből forgott tovább. A szerkezeti/szervezeti beavatkozások eredményezték, hogy a titkárság kaotikus körülmények közé került. A prózista vendégszínészek sokaságának egyeztetése új feladatként jelentkezett, s az irányító agy nélkül maradt gépezet rögtönzésre kényszerült. A vendégekhez való alkalmazkodás objektív kényszerpálya, amit nem vett tekintetbe a létszámtakarékos igazgató. A három tagozatra egyetlen művészeti titkárt alkalmaz, holott a munkarend kialakítása egyre bonyolultabb feladat. A műsorterv zsúfolt:
Csokonai Színház

Szilágyi László-Zerkovitz Béla: Csókos asszony (operett)
bemutató előadás: 2002. szeptember 6.
rendező: Réczei Tamás
Domenico Cimarosa: A titkos házasság (vígopera)
bemutató előadás: 2002. szeptember 13.
rendező: Varga Éva
Fazekas M.-Váradi R. Szabolcs: Lúdas Matyi
felújítás: 2002. szeptember 16.
rendező: Jámbor József
Swingin’ in the Rain
2002. szeptember 27.
Szabó Magda: Kiálts, város! (színjáték)
Az írónő 85. születésnapja alkalmából!
bemutató előadás: 2002. október 4.
díszelőadás: 2002. október 5.
rendező: Meczner János
Operagála az operatagozat fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából
2002. november 14.
J. H. Barrie-C. Leigh-B. Comden-A. Green-M. Charlap-J. Styne: Peter Pan (musical)
Magyarországi bemutató!
bemutató előadás: 2002. november 22.
rendező: Csutka István
Richard Wagner: Lohengrin (romantikus opera)
bemutató előadás: 2002. december 20.
rendező: Horváth Zoltán
Csodák pedig vannak! (balettest)
Ősbemutató!
bemutató előadás: 2003. január 17.
rendező: Katona Tamás
Alexandre Dumas-Jean-Paul Sartre: Kean, a színész (színmű)
bemutató előadás: 2003. febrruár 14.
rendező: Gárdos Péter
Kodály Zoltán: Székely fonó (daljáték)
rendező: Harangi Mária
Bartók Béla: A fából faragott királyfi (táncjáték)
koreográfus: Földi Béla
bemutató előadás: 2003. március 27.

Kamaraszínház
(a volt Víg mozi épületében)

Hámos György-Vajda Anikó: Mici néni két élete (víg-zenés-játék)
Ősbemutató!
bemutató előadás: 2002. október 16.
rendező: Naszlady Éva
Kárpáti Péter: Rumcajsz-mesék
Ősbemutató!
bemutató előadás: 2003. március 14.
rendező: Simon Balázs

Vasutas Egyetértés Művelődési Központ

Agatha Christie: Az egérfogó (bűnügyi játék)
bemutató előadás: 2003. március 7.
rendező: Kelemen József
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (komédia)
bemutató előadás: 2003. április 25.
rendező: Galgóczy Judit

Horváth Árpád Stúdiószínház

Háy János: A Gézagyerek (istendráma)
felújítás: 2002. augusztus 29.
rendező: Pinczés István
T. Williams: Macska a forró bádogtetőn (színmű)
felújítás: 2002. november 20.
rendező: Kelemen József
Samuel Beckett: Godot-ra várva (tragikomédia)
Az előadást egy-egy alkalommal angolul is játsszuk!
bemutató előadás: 2002. október 5.
angol nyelvű bemutató: 2002. október 25.
rendező: Pinczés István
Mikó Csaba: Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája (emlékszimfónia)
Ősbemutató!
bemutató előadás: 2003. január 10.
rendező: Cserje Zsuzsa

A próbahelyszínek változatosak, a felkészülések párhuzamosan folynak, olykor ütköznek - egyeztetési lehetetlenségek miatt. A belső munkarend kialakításakor konfrontálódik a produkciós mennyiségi szemlélet a létszám-takarékosság elvével, s ennek szövődményeképpen csereberélődik a produkciókat kiszolgáló személyzet, csökken a próbák száma, vagy halasztódnak a bemutatók. A halasztások kihatnak a havi műsor összeállítására, a műsorok kuszasága a bérlettulajdonosok biztonságérzetére, és ezzel be is zárul a gondolatkör, amelyet a műsorterv bérletezhetetlensége okán nyitottam. Próbahelyszínek: a 2001/2002-es évadban: Csokonai Színház, Stúdiószínház, Nézőtéri büfé, Kossuth u.1., Víg Mozi, Karterem, Balett-terem; a 2002/2003-as évadban: Csokonai Színház, Stúdiószínház, Víg Mozi, Járműjavító, Karterem, Balett-terem, Nézőtéri büfé.
Apró adalék: A Gézagyerek eddig három fesztiválon (POSZT, Magyar Stúdiószínházi Műhelyek Fesztiválja a Bárkában, Toruń) összesen 10 díjat nyert. Debrecenben a nagy érdeklődés, a rendkívül jó sajtóvisszhang és a szakmai eredmények ellenére alig játszatta az igazgató. Folyamatosan műsoron lehetne a Bárkában - vendégjátékként - havi egy alkalommal. A január 31-ére meghirdetett, és Budapesten kiplakátozott előadást például azért nem tudták megtartani, mert a debreceni titkárság - bár visszajelezte, hogy megfelelő az időpont - elfelejtette Zubor Ágnest egyeztetni (ő a nyíregyházi színház tagja), máskor a debreceni színház műszakját nem tudták egyeztetni. Több helyre hívják a produkciót az országban; lehetne turnéztatni, mert nagy port kavart, sikeres vállalkozás. Játszották Kecskeméten, Gyulán és Szombathelyen. Utóbbi esetben a helyszínen derült ki, hogy egy éjszakai, második előadásra is leszerződött a debreceni direktor, csakhogy ezt úgymond elfelejtette a stábbal (színészekkel, műszakkal, rendezővel, a helyszínen tartózkodó felelős titkársági dolgozóval és a szintén ott lévő debreceni főszervezővel) közölni. Így a második előadás után hajnali 1-kor indult vissza a társulat busszal Debrecenbe (600 km), s reggel 8 órára érkeztek vissza. Állhattak munkába rögtön. Azzal az öt színésszel, akiket korábban eltanácsolt (kirúgott) a direkció, nem kötöttek szerződést előre (egyetlen előadásra sem, nemhogy kettőre!). Következmény nélkül mondhatta volna közülük bárki, hogy nem teljesíti az éjszakai szolgálatot. Szerződésszegésért a Csokonai Színház fizethetett volna kártérítést. Meghívást kaptak 2002-ben a Budapesti Őszi Fesztiválra is - nem kerültek oda. Szerepeltek viszont április 23. és 30. között, a 4. Kortárs Dráma Fesztiválon. Ennek nyomán a darabot már fordítják angolra és lengyelre, mert Lengyelország több színháza érdeklődik a bemutatása iránt. Angliában Tim Carroll rendező (dolgozott Debrecenben, Budapesten) viszi színre. Valószínű, hogy japán színház is műsorra tűzi majd. Toruń, lengyel város nemzetközi színházi fesztiváljára utaztak májusban.10
Kisebb világkarrier, amelyet a direkció csaknem megakadályozott azzal, hogy nem nevezte az előadást a 2002-es POSZT-ra.

*

A 2002/2003-as évad lefolyását tekintve, úgy tűnik fel, a direktort magára hagyta a koncepciója is, pedig most már juthatott ideje a felkészülésre. Lehetett tudni, hogy az épületrekonstrukciós pályázaton nem nyert a város, tehát a játékhelyek száma adott. Az illuzórikus elképzelés mellé kézenfekvőnek látszott raktáron tartani egy-egy minimális, illetve reális programot, számítva bármilyen eshetőségre. A minimális elképzelésben szerepelhetett volna egy kiemelten menedzselt drámai bemutató a nagyszínházban, és egy ugyanilyen a stúdiószínpadon - mindkettő az országos versenyképesség elérése céljából. Már 2001/2002-ben - a csonka évad miatti szabad mozgástérben - elszalasztották a sikeresség megalapozásának lehetőségeit. Az igazgatói pályázat nem tartalmazott a gyakorlatba átvihető, távlati műsorkoncepciót. Nem pótolták. Miért szükséges ez? Számottevő színész nem szerződik céltalanul. A koncepcióban meglátja a maga szereplehetőségét, fejlődési esélyét. Jelentékeny rendező kevés van. Meghívásukat csak 1-2 évadra előre lehet lekötni. Ellenkező esetben még a közepesek foglalkoztatása is legfeljebb a színház időbeli alkalmazkodásával oldható meg. Elmaradt továbbá a művészi arculatválasztás. Az operai színjátszóstílus kijelölése: Galgóczy Judit vagy Horváth Zoltán? A balettben Ménich Gábor madáchossága, vagy Szigeti Oktávia Béjart-izmusa? Megmutatkozott az is: a prózai tagozat markáns stílusú vezető nélkül dolgozik. Jelentékeny vendégrendező pedig nem vállal munkát kiforratlan arculatú társulattal. Galgóczy Judit ígéretesen indult, majd megfeneklett Csehov-kísérlete mutatja: valóban nagy a kockázat. A 2002/2003-as évadban öt vendégművész mondta vissza a felkérést.

*

Nem tudták megszerezni a közönség bizalmát. A bérleti előadások számának csökkentése, illetve a jegyáremelés a művészeti minőség emelkedése nélkül ment végbe. Az autisztikus csökönyösséggel alakított évad(ok) eredményei magukon viselik az előévad mulasztásainak nyomát. Ekkor, tavasszal nem a következő szezon első bemutatóit készítették elő, hanem a szabadtéri programot próbálták, s emiatt megkésett az őszi, bérleti szezon. A vezetés mindjárt a kezdetkor időzavarba került. Felborult a műsor- és a játékrend. (Lásd táblázat.)
Vendégművészek mondták vissza a debreceni munkát, és vitték hírét a fejetlenségnek. A minőségi kényszeralkuk megpecsételték a produkciók sorsát. A maga kategóriájában mindegyik gyengébbre sikeredett a megelőző évadinál. Terhelte az évadot, hogy kéretlenül vállaltak kötelezettségeket, miközben a műsorválaszték bővítése létszám-takarékossággal párosult. A kiszolgáló személyzet túlterhelődött és fegyelmezhetetlenné vált. A titkárság nem mindenben tudta követni a vezetési improvizációt. Egy puccs színezetű operagála mutatta meg, hogy - kis létszámú saját együttes mellett - a vezetés kiszolgáltatott. A Lohengrin megmenekült ugyan a premierbukástól, a további előadások némelyike azonban kiábrándította a bérleti közönséget. A Debreceni Balett bemutatkozását részvétteljes gratuláció kísérte. A Gézagyerek sikere túlszárnyalásának ígéretével beharangozott stúdiószínházi darabot le kellett venni a műsorról.

*

A 2003/2004-es évad előkészítetlen. Érdemi színészszerződtetés nem történt. Távozik viszont: Ruszina Szabolcs, Maday Gábor, Mezei Réka, Benedekfi Katalin.
Nincs reális műsorterv. Kétséges a kiszemelt vendégrendezők hajlandósága. Az évad lebonyolítását illetően nincs alternatív forgatókönyv (semmilyen sincs). Az elmúlt évadról simán átvihető produkciók sincsenek. Ismét a szabadtéri haknik előkészülete folyik, amelyeknek a kőszínházba történő adaptálása ki fogja tolni a bérleti szezonkezdetet. Ha évadzárásig nem történik érdemi változás,11 akkor a Csokonai Színház alkotói műhelye és intézményrendszere jövőre össze fog omlani. A színház vezetői - a körülményekhez való alkalmazkodás útjainak keresése helyett - a duzzogó művész figuráját választották. A munkakudarcokat személyes sérelemként tárolja az emlékezetük. Értelmetlen. Debrecen színháza 1901 óta alulfinanszírozott. Gróf Tisza István ekkor emelte nemzeti színházi státusba a szegedi és a kolozsvári teátrumot, megteremtve bennük a többtagozatú működés feltételeit. A cívisváros operarészlege 1952-ben jött létre - ennek tényét mindmáig nem rögzíti az Alapító Okirat. A támogatás mindenkori növekedése az egytagozatos normát követi. A játszóhelyek száma sohasem volt elegendő és megfelelő. A rekonstrukciók rendre megtorpantak a homlokzatfelújításnál. Legyen tisztában e tényekkel a pályázó! Nem nehéz megjósolni: itt hamarosan jövő következik. Nevek keringenek máris a köztudatban. Kerényi Imrét, Ablonczy Lászlót emlegetik, Vidnyánszky Attilát környékezték. Nem személyekről kellene kezdeni a gondolkodást!
1990-ben - a rendszerváltozástól ihletetten - szárnyra kelt a művészfantázia. Többirányú és mobil menedzselési szisztéma, többrétegű színházi szerkezet, regionális stagione társulatok, népszínházi lánc, alternatív színház, individuális korszak, színházi piacgazdálkodás, ügynökség, önsegélyező pénztár: a kiemelések a Magyar Nemzet 1990. májusi vitasorozatából származnak. Bő tizenkét év telt el azóta, s mára e sorozatnak két gondolata maradt meg érvényesen. A Schwajda Györgyé: "Nem értek egyet ama véleménnyel, mely a jelenlegi színházi szerkezetet át kívánja alakítani. Egyrészt, mert az igen költséges, másrészt, s ez a lényegesebb, mert ez a szerkezet perceken belül önmagától átalakul. Valószínűleg rövid időn belül gombamód szaporodnak a kis, alkalmi, vagy hosszabb távra szövetkezett társulatok. Számukra kell helyet és pénzt teremteni, létük alapvetően megrengeti majd a nagyszínházak létét is, és ki kell, hogy alakuljon, nem adminisztratív eszközökkel, egy új, életképes színházi struktúra." És Bálint Andrásé: "Lesz itt minden, hiszen szabadok vagyunk. De az értékeket ne hajítsuk el! Ne engedjük, hogy a piaci szemlélet, a hasznossági szempont uralkodjék színházi életünkben! Babits így elmélkedik a humanistáról: nem mintha ellensége volna az újnak vagy egyoldalú bálványozója a réginek. Nem azért nyúl vissza a régihez, mert sokallja az újat, hanem mert kevesli. A régivel is az újat gazdagítja. A magyar színházművészet létrehozott néhány értéket az elmúlt évtizedekben, kialakultak a színházba járó közönség szokásai, létezik színházi hagyomány Magyarországon. Tartsuk meg a régi, még el nem kopott bumerángot! Is!"
Kétévadnyi, individuális korszak bebizonyította Debrecenben, hogy az idézett neves szakemberek látták tisztán a jövőt. A közpénzre szoruló színház hiperautonómiája messzire elvezetett azoktól az elvárásoktól, amelyeket a tulajdonos a pályázati kiírásban megfogalmazott. A vidéki körülményekre tekintettel nem lévő, azokat alig ismerő vezetők építkezési terv nélkül fogtak bele a társulatlebontásba. Matuskálkodásuk eredményeképpen szétjátszó színészek alkalmi gyülekezetével találkozott a vendégrendező, és nyomban erkölcsi felmentést kapott a csúcsteljesítmény kötelme alól. A tulajdonos nem lehet jó gazda abban a tekintetben, hogy - szakfelügyelő híján - képtelen megítélni: mitől nem jó az, ami nem tetszik: arról van-e szó csupán, hogy még összecsiszolatlan drágakő az, amire a közpénzt fordítja, vagy szimpla bányakavics? A művészetté teljesedés útját egyengeti-e a forintjaival, vagy haknit-pendlit támogat?
Bekapcsolódván a struktúravitába, bő tizenkét esztendeje,12 az eredeti állami színházi szisztéma visszaállítását ajánlottam dolgozataimban. Az 1945 előtti korszak intendatúra-intézményének rekonstrukcióját láttam szükségesnek. Az intendáns személye hidat képez a tulajdonos és a színtársulat között, hidat a színház társulatai között, a színházi létesítmény intézménye és a társulatok között, a közönség és a színház, a közönség és a társulat, a magántámogatók és a színház/társulat között. E modell szerint az intendáns: a színház felügyelője és szószólója. Az önkormányzat nevezi ki, önkormányzati közalkalmazott. A híd - a szakmaiság hídja. Ennek kiépítésén lenne érdemes munkálkodni, s majd utóbb keresni a színházvezetésre alkalmas művész személyt, aki biztonságos üzemkörnyezetben, csak az alkotás gyönyörű nyűgéért dolgozhat Debrecenben.

BALOGH TIBOR


Jegyzetek

1 A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Alkotói Ösztöndíjáért készült tanulmány szerkesztett változata. Eredeti címe: Színházi zsábák.
2 Bartus Gyula, Csikos Sándor, Csutka István, Halasi Imre, Hargitai Iván, Horányi László, Szőke István. A nyolcadik, Bal József nem felelt meg a feltételeknek.
3 Horányi, Csikos, Hargitai, Halasi, Csutka.
4 A társulati ülésről nevüket vállaló résztvevők közlése alapján tudósítok.
5 Közszolgálatiság: a művelődési igények szolgálata, az erkölcsi élményszerzés, a gyermektudat-fejlesztés, közönségutánpótlás-nevelés.
Kommersz: kereskedelmi rendű kulturális mulattatás (nem bármi áron nyereséges).
Szubkulturális: unikális szellemi kalandszínház.
6 Azóta 5,7 milliárd az előirányzat.
7 Babarczy László
8 Kiemelések: tőlem. Az idézés szöveghű.
9 Számítsunk valószínűséget! Nyolc darabból érdekelheti a nézőt hat. Betervezi, hogy egyszer nem lesz ideje elmenni. Akkor is kap öt előadást: a 8/5-ös arány elfogadható. Hat bemutató esetén az esélyek romlanak: 6/4-1=3. A három előadás már nem nevezhető bérletsorozatnak.
10 Megelőzve a Radnóti Színház Kriplijét és a Katona József Színház Top Dogsját - a 2. helyezést érték el.
11 Nem történt. (A szerző megjegyzése, 2003. július 7.)
12 Balogh Tibor: Nyitott struktúrát! (Úton, 1991).

 

NKA csak logo egyszines

1