Simi volt a beceneve. Így hívták a barátai, közvetlen munkatársai, és így emlegette minden bennfentes, az is, aki egyénként tanár úrnak, főrendező úrnak, vagy művész úrnak szólította. Még valamikor gyerekkorában ragadt rá, eredeti családi neve nyomán, és alighanem az akkor divatos similabda adta az apropót: a gumiszálon lógó, krepp-papírból készült alkalmatossággal úgy játszottak a gyerekek, mint a jojóval. De ezt minden irányban lehetett pattogtatni. A rugalmasságában volt a lényege, mint az ugyancsak simi nevű csokornyakkendőnek, amit meg lehetett húzni, aztán visszapattant a helyére, az inggallér közepére, viselője nem kis bosszúságára és a többiek derülésére. Kétségtelenül angol eredetű szó (a shimmy a gyerekek nyelvén ingecskét jelent), mely a húszas években divatba jött amerikai társastánc révén vált világszerte ismertté.

 

26_apathy-imre-003


Látszólag nem illik Apáthi Imréhez ez a becenév. Ha civil fényképeit mustráljuk, majdnem mindig szigorú, professzoros arc néz vissza ránk. De nagyon sokféle szerepet játszott az életben is: hol valóban szigorú és nyers volt, hol kínosan precíz és kérlelhetetlen, hol pedig tüneményes humorú kolléga, sziporkázóan szellemes és okos vitapartner. És színészi lényében is sok volt ebből a „simiségből”, amely – azt mondják a szemtanúk – egy ifjúkori sikerében, Svend Borberg (1888–1947) dán író Hol az igazság? című fantasztikus szatirikus játékában villant fel először. A gnóm Loyal úr szerepében egy rugalmas szerkezetet építtetett a ruhája alá, amely lehetővé tette, hogy guggolva játssza végig az előadást, és ebben a fizikailag rendkívül megerőltető állapotban is mozgékony legyen, mint a gumilabda. Vagy mint a similabda. (A Nemzeti Színházban 1941. március 22-én bemutatott darabot egykori akadémiai évfolyamtársa, Major Tamás rendezte.)

Családi nevét a rossz hangzású és nem plakátra való Ausim helyett állítólag a Színiakadémia főtitkárától, Szentesy Lajostól kapta. Szentesy híres keresztelő volt: többek között ő nevezte el Beyer Gizellát Bajor Gizinek, Szautner Máriát Sulyok Máriának és Thurmayer Idát Turay Idának. A legenda szerint már a beiratkozáskor eldöntötte, ki milyen szép magyar névvel léphet majd a világot jelentő deszkákra. Talán ez is az oka, hogy Apáthi felváltva használta az Apáti, Apáthi és az Apáthy írásmódot. A rossz nyelvek szerint pályája elején az ipszilonos verziót kultiválta, 1945 után jobbnak látta Apátiként szerepelni, majd az ötvenes években – dacolva a veszéllyel – mégis visszacsempészte a nemesi származást sejtető h betűt.

 

26_apathy-imre-004


1909. május 28-án, vagyis az Ikrek jegyében született Budapesten. 1930-ban fejezte be a Színiakadémiát. Első szerződését Sebestyén Dezsőtől kapta, aki visszaalakította Fővárosi Operettszínházzá Kabos Gyula csődbe jutott Fővárosi Művész Színházát. Az intézmény a gazdasági válságnak köszönhetően az ő irányítása alatt is rosszul ment, gyakran hetekig nem tartottak előadást, mert nem volt kinek. A műfaj azonban mégis fontos szerepet töltött be Apáthi változatos pályáján, később többször visszatért Fellner és Helmer Nagymező utcai épületébe. Két évad után mégis örömmel fogadta Bárdos Artúr hívását, aki éppen harmadszor foglalta vissza a Belvárosi Színházat. Itt három szezont töltött, első igazi sikerét is itt aratta a Chesterton–Neal szerzőpáros Minden férj című szerelmi játékában. Fontos szerepet kapott továbbá a két nyelven, németül és magyarul író vegyész-doktornő, Frank Maar, azaz Meller Rózsi (1902–1960) Írja hadnagy című kasszadarabjában.

Amikor Németh Antal 1935-ben átveszi a Nemzeti Színház igazgatását, és „kifosztja” a magánszínházak társulatait, az Akadémiáról frissen kikerült Gobbi Hilda mellett a huszonhat éves Apáthit is szerződteti. A pályakezdő tehát harmadszor kerül olyan helyzetbe, hogy egy újjáalakuló intézmény vezetője számít rá. A helyzet persze nem rózsás, a hatalomátvétel cseppet sem zökkenőmentes. A régi tagok bizalmatlanul fogadják az újonnan jötteket. Talán ez is az oka, hogy Apáthi félig idegenként mozog az újjászervezett Nemzeti fiataljai között, és nem csatlakozik a politikailag elkötelezettek egyik táborához sem. Ennek a visszahúzódásnak köszönhető, hogy Németh Antal távozása után is tagja marad a színháznak; 1944 karácsonyán ő állítja színpadra a nyilas korszak utolsó produkcióját, Hermann Bahr (1863–1934) A koncert című vígjátékának felújítását. A premier után három nappal megkezdődik Budapest ostroma.

A Nemzetiben eltöltött kilenc év meghatározó Apáthi pályáján. Szerepei között egyaránt vannak groteszk karakterek, amelyeket erős karikírozó képességekkel formál meg (a már említett Hol az igazság? mellett ilyenek Németh László Villámfénynél és Cseresnyés című darabjának epizódjai), és a naturbursch szerepkörbe sorolható „természetes fickók”. Ezek közül kiemelkedik Németh Antal nagy vihart kavart Peer Gynt-rendezésében a fiatal Peer. (Németh a kritikusokat és a közönséget meghökkentve az egyik szereposztásban Apáthival játszatja az első három felvonás címszerepét, majd a IV. és V. felvonásban a testalkatban és színészi habitusban tőle eltérő Lehotay Árpád ölti magára az idősödő és öreg főhős alakját.) A Németh Antal működését mindvégig élesen támadó és Peeralakjának ilyetén „kettévágását” „színházellenes, furcsa kísérletnek”, „rossz tréfának” nevező Kárpáti Aurél elismeréssel szól a két színész „dicséretes buzgalmáról”: „Apáthy suhanc Peerjében volt szív, őszinte belső átéltség és kifejező erő. Helyes szöveg-értelmezése sokhelyt átsegítette a nem egészen rászabott szerep nehézségein s kivált a híres »szán-út« jelenetéhez talált megindítóan gyengéd, igaz emberi hangokat.”1

 

26_apathy-imre-007


A Nemzetiben töltött első évek alatt tudatosan készül a rendezői pályára. Először segédrendező Németh Antal mellett Szophoklész két Oidipusz-tragédiájának próbáin.2 Két hónap múlva kerül sor első önálló rendezésére: Dario Niccodemi Tacskó című komikus-érzelmes hangvételű vígjátékát állítja színpadra Mészáros Ági főszereplésével. A Shaw Pygmalionjának hősnőjére emlékeztető csavargólány a nemrég felfedezett színésznő első kirobbanó sikere. Apáthi következő rendezői munkája Molière Tartuffe-je Major Tamással a címszerepben. A rendező Orgon szerepét játssza. Kárpáti Aurél elégedett az előadással, csak Major Tartuffe-jével szemben vannak kifogásai: „A Kamaraszínház felújításán a darab elég jó előadásban került színre, jóllehet maga a címszereplő – művészi adottságainak megfelelően – kissé túljátszotta és groteszkké torzította a rábízott alakot. Major Tamás Tartuffe-je rekedtes, recsegő hangjával, száraz kenetteljességével, hamis szemforgatásával és nagyon is átlátszó csúszás-mászásával, egész lényének elhanyagolt, visszataszító voltával egyszerre elárulja a komédiázó intrikust. Holott Tartuffe-öt nemcsak játszani kell, hanem teljes illúziót keltően élni, megtévesztően alakítani is.”3

Mire azonban Apáthi első színházi rendezéseire sor kerül, már komoly filmes múlt áll mögötte. A film iránti vonzalma részben Cserépy Lászlónak (1912–1957) köszönhető. Még mindketten színinövendékek, amikor barátságot kötnek. A barátság középpontjában eleinte a közös mozilátogatások állnak. Parázs viták, filmelemzések, a filmkészítés fortélyainak mind elmélyültebb elsajátítása tölti ki a két filmrajongó minden szabadidejét. Aztán Cserépy felhagy a színészi tanulmányokkal, Berlinbe megy, majd hazatérése után ismeretterjesztő kisfilmeket forgat. Társíróként Apáthi is részt vesz egy Szent Istvánról szóló dokumentumfilmje előkészületeiben (Szent István, a magyarok első királya, 1938). Színészként már volt néhány alkalma megismerkedni a filmezés gyakorlatával (Székely István: Rákóczi-induló, 1933, Szlatinay Sándor: Hetenként egyszer láthatom, 1937, Gaál Béla: Érik a búzakalász, 1938 stb.), mire 1940-ben elkészíti első önálló dokumentumfilmjét, a Dolgozik a Zöldkeresztet. A következő esztendőben összesen hat (!) rövidfilmet forgat a legkülönfélébb témakörökben, köztük egyet a Nemzeti Színház Csongor és Tündéjének előkészületeiről, valamint két remek paródiát Pethes Sándor főszereplésével (Így játsztok ti; Juj, nem kell megijedni). A különösen termékeny 1943-as évben első nagyjátékfilmje is elkészül A huszonnyolcas címmel, Mészáros Ági, Hajmássy Miklós és Uray Tivadar főszereplésével. A forgatókönyvet Cserépy Lászlóval közösen írják.

Társírója és szereplője az 1942-ben forgatott A harmincadik című filmnek, amely egy bicskei tanító, Kerecsendi Kiss Márton írásából készült, és egy bányásztelep iskolaproblémáit tárgyalja őszinte szenvedéllyel. A rendkívüli sikert az alkotó stáb (Cserépy, Kerecsendi Kiss és Apáthi) megismétli Az első című, 1944-ben készült, hasonló szellemiségű filmmel, amely az 1945 előtti filmgyártás utolsó elkészült darabja. Néhány hónappal korábban fejezi be Apáthi második egész estét betöltő játékfilmjét, az Idegen utakon címűt.

A háború után megváltozik a helyzete a Nemzeti Színházban. A csonka évadban még újra eljátssza Orgont az immár Major Tamás rendezésében felújított Tartuffe-ben, a Karnyóné többször átalakított szereposztásába is bekerül, megrendezi Csehov két jelenetét (A dohányzás ártalmasságáról, A medve4), valamint ezekkel egy műsorban Madách A civilizátor című vígjátékát, de a következő évadban már nem tagja a színháznak. Kárpótlásul a Csodabár című revüt rendezi a Magyar Színházban, és később is vissza-visszatér a múzsák neveletlen gyermekéhez: Eisemann Mihályt meg egy látványos tavaszi revüt rendez Fényes Szabolcsnál a Fővárosi Operettszínházban.

Várkonyi hívja az alakuló Művész Színházhoz. Ahhoz a legendás intézményhez, amelyről harminc évvel a megszüntetése után így nyilatkozik: „A Művész Színház volt az én igazi és legnagyobb szerelmem. Remélem, megbocsát a feleségem, a Vígszínház, hogy kimondom, de az én vad és nagyszerű szeretőm a Művész Színház volt.”5 Alighanem Apáthi is pályája legszebb szakaszának tekintette a Művész színházi esztendőket. Igazgatóhelyettes, művészeti vezető és főrendező Várkonyi mellett, akivel eszményi kettőst alkotnak. Kölcsönösen „beleszólnak” egymás munkájába. A kínosan precíz, alapos és körültekintő Apáthi és a szenvedélyes, impulzív komédiás Várkonyi tökéletesen érti és ismeri egymás ízlését, gondolkodását.

Az 1945/46-os szezonban négy darabot állít színpadra a Művész Színházban (Cocteau: Rettenetes szülők, Maugham: Eső, Shakespeare: A makrancos hölgy6, Horváth Jenő–Halász Rudolf–Halász Péter: Házasság hármasban). Ezenkívül három darabot rendez a Vígszínházban: Gábor Andor Dollárpapáját, Bíró Lajos Felszállott a páva és Molnár Ferenc A császár című színművét. Bíró Lajos többrendbeli világszemléleti kifogással támadott művében eljátssza Zeréndi-Zelenyik főszolgabíró szerepét is.

A Művész Színház következő évadában hat bemutatót jegyez, ebből egyet Várkonyival, és játszik a Trójában nem lesz háború, a Tíz kicsi néger, az Urak, költők, gyilkosok, a Temetetlen holtak és az Arzén és levendula című előadásokban. Az 1947/48-as szezonban hat bemutatót tartanak, ebből négy Apáthi rendezése (egyebek közt Ibsen Hedda Gablerje Sennyei Verával és Várkonyival). Lillian Hellman Kis rókák című drámájában nyújtott alakításáról így ír a korabeli sajtó: „Apáthi Imre a magyar színpad egyik legkongeniálisabb értéke. A grand-guignolt súroló halál-jelenete sokáig emlékezetes marad.”7

 

26_apathy-imre-008


Az utolsó évadban megszerzik kamaraszínháznak a Nemzeti korábbi, Andrássy úti Kamaraszínházát is, amelyet Kis Kamara néven működtetnek. Ekkor a Paulay Ede utcai épület öt premierjéből négyet Apáthi rendez (Molière: A képzelt beteg, ArthurMiller: Édes fiaim, Illés Endre: Hazugok, Kurt Goetz: Erényes otthon), és ő állítja színpadra a színház utolsó bemutatóját, Oscar Wilde: Az eszményi férj című vígjátékát a Kamarában. Két saját rendezésében és August Jakobson (1904–1963) észt író A Cander család című színművében játszik. 1948-ban két filmet rendez, Móricz Zsigmond bűnügyi regényéből a Forró mezőket és Jeney Imre (1908–1996) forgatókönyvéből az ugyancsak bűnügyi témájú Tüzet. Előbbi Karády utolsó filmje, utóbbi a szárnyait bontogató sematizmus elegyítése a háború előtti magyar filmgyártás sablonjaival.

Az államosítás alaposan átrajzolja Magyarország színházi térképét. A fővárosban megszűnik a Vígszínház, a Pesti Színház, a Modern (korábban Medgyaszay) Színház, a Pódium Kabaré, a Szabad (korábban Erzsébetvárosi) Színház, a Magyar Színház és a Művész Színház. A társulatokat „szétosztják” a megmaradó, illetve újjáalakuló intézmények között. Apáthi a Békés István szervezésében meginduló Vidám Színházhoz8 szerződik; itt három darabot rendez (Raszkin–Szlobodszkij: Filmcsillag, Anatolij Szurov: Vadnyugat, Csiky Gergely: Ingyenélők), és eljátssza Gellért Endre rendezésében Molière Gömböc úr című vígjátékának címszerepét.

Ezután két évadon keresztül a Gáspár Margit vezette Fővárosi Operettszínház főrendezője. Első munkája Székely Endre–Hámos György katonai tárgyú operettje, az Aranycsillag. Ezt követi a hatalmas apparátussal összehozott Palotaszálló, amelynek két zeneszerzője (Bródy Tamás, Kerekes János) és három szövegírója (Mérai Tibor, Békeffi István, Kellér Dezső) van. Az évad harmadik bemutatóját, Miljutyin Havasi kürt című nagyoperettjét Nádasdy Kálmán társaságában állítja színpadra, és eljátssza benne Atanász intrikus szerepét. A második évad ugyancsak három produkciójából már csak kettőt rendez: a Mikszáth elbeszéléséből készült A szelistyei asszonyokat (Sárközy István zenéje, Semsei Jenő és Benedek András szövegkönyve) és Offenbach erőteljesen átdolgozott és aktualizált Orfeuszát. Mindkét anyag nemesebb és értékesebb az előző szezon kényszeredett és sematikus darabjainál. A szelistyei asszonyok premierjét ráadásul bravúros beugrással menti meg a rendező: a megbetegedett Latabár helyett eljátssza Mujkó, az udvari bolond szerepét.

Az év folyamán forgatja a Semmelweis című filmet, amelynek címszerepe – Bán Frigyes rendezésében – filmes pályájának legjelentősebb állomása. Újabb színházi tárgyú dokumentumfilmet készít 120 éves a Bánk bán címmel.

1952-től négy évadra átköltözik a Nagymező utca túloldalára: az Ifjúsági Színház főrendezője lesz. Itt először Jaroslav Klíma cseh író sztereotípiáktól terhes, „munkaerkölcsi” kérdésekkel foglalkozó tandrámáját, A szerencse nem pottyan az égbőlt, és a Petőfi gimnáziumi éveit feldolgozó Az aszódi diákot, Füsi József darabját állítja színpadra. A második szezonban Vszevolod Ivanov klasszikus forradalmi freskóját, a Páncélvonatot9 és A kőszívű ember fiait, a Kamarában pedig Shakespeare Vízkeresztjének üdítő előadását rendezi. Ezután profilt vált a színház, Petőfi Színház lesz a neve, míg a két esztendeje Ifjúsági Színház Kamaraszínháza néven működő volt Úttörő Színházat 1954-től Jókai Színháznak hívják. Az 1954/55-ös szezonban a Nagymező utcai épületben két bemutatót tartanak, mindkettőt Apáthi rendezi: Török Sándor A Pál utcai fiúk-feldolgozását és Heltai utolsó színpadi művét, a Mészáros Ági számára írt Szépek szépét. A Jókai Színházban bemutatott A tanítónőben eljátssza a Főúr szerepét. Az utolsó itt eltöltött évadja a legsikeresebb: Babay József 1938-ban írott mesejátékát, a Három szegény szabólegényt és Schiller Don Carlosát rendezi, amelyben a Főinkvizítor szerepét alakítja. A Jókai Színházban egy lengyel szerzőpáros, Józef Słotwiński és Zdzisław Skowroński Az igazgató úr nevenapja című bohózatának főszerepében lubickol.

1955-ben az Állami Bábszínházban megrendezi a Franz Suppé „komikus mitológiai operája” nyomán készült Szerelmes isteneket. Néhány hét alatt ráérez a műfaj sajátos ízeire, a különféle bábtechnikákban rejlő különös lehetőségekre, a műfaj technikai csodáira.

A következő évben a Magyar Néphadsereg Színháza hívja meg A makrancos hölgy rendezésére. Az előadás alapgondolata a Művész Színház tíz évvel korábbi szcenikai elveire épül.

 

26_apathy009


1956-ban visszafogadja a Nemzeti Színház. Akkor még senki nem sejti, hogy ez lesz rövidre szabott életének utolsó állomása. Pompás szerepeket játszik (Félicien Marceau: A tojás – Főügyész, Miroslav Krleža: A Glembay család – Altmann, Brecht: Jó embert keresünk – Su-Fu borbély, Brecht: A rettegés birodalma – Ügyész), és megrendezi Gádor Béla Lyuk az életrajzon című szatirikus vígjátékát, amelyben a részeges Krantz gyászhuszár-egyenruháját is magára ölti.

1957-ben a Fővárosi Operettszínház Kamaraszínházaként működő Blaha Lujza Színházban Emőd Tamás és Török Károly Ipafai lakodalom című zenés bohózatát rendezi. Ugyanebben az évben elkészíti ötödik filmjét Játék a szerelemmel címmel. 1958-ban forgatókönyvet ír Bán Frigyesnek a Szent Péter esernyőjéből.Kinevezik a Magyar Televízió főrendezőjévé. A hőskorszak élő televíziós játékainál bábáskodik. Örömmel kamatoztatja színházi és filmes tapasztalatait. Terveket sző a születő műfajjal kapcsolatban. Hogy megismerje az egyenes adás kínjait, szerepet is vállal Gergely Sándor Vitézek és hősök című drámájának televíziós változatában.

Ötvenhetedik színpadi rendezését, Leon Kruczkowski A szabadság első napja című drámájának előkészületeit a Katona József Színházban már nem tudja befejezni. Tíz nappal a premier előtt kórházba szállítják. De hátra van még egy nagy alakítása, amellyel minden látogatóját alaposan rászedi: a kórházi ágyon eljátssza, hogy nincs semmi baj, meg fog gyógyulni. Amit a háta mögött beszélnek, hogy halálos beteg, abból egy szó sem igaz. Váltig esküdözik, hogy a főpróbán már ott lesz.

Nem tartotta meg az ígéretét, és Anzelm, az öreg katonatiszt szerepét sem játszotta el. 1960. február 22-én, ötvenegy éves korában meghalt.

 

BALOGH GÉZA

 

 

Lábjegyzet

1 In: Kárpáti Aurél: Főpróba után. Bp., 1956.

2 Babits fordítása és az 1943-as előadás a latinos Oedipus-névváltozatot használja.

3 Kárpáti Aurél: Tartuffe. Pest, 1943. In: K. A.: Színház, Bp., 1959.

4 Ezekben búcsúzik a közönségtől a súlyos beteg Törzs Jenő és Csortos Gyula.

5 Szilágyi János: Kettesben Várkonyi Zoltánnal. MTV 1978.

6 A darabot Apáthi kezdi próbálni, de végül Várkonyi is szerepel rendezőként a plakáton.

7 Szirmai Rezső: Kis rókák. Új Hírek, 1948. május 24.

8 A Révay utcai Pesti Színház helyén alakult állami zenés-szatirikus színház két évadon át működött.

9 Bronyepoezd 14–69. Ősbemutató: Moszkvai Művész Színház, Moszkva, 1927.

 

NKA csak logo egyszines

1