A látszat csal: bár idén ez már a második összevont számunk, a Criticai Lapok ebben az évben is tizenegyszer jelenik meg, ahogy a korábbiakban. Lesz ugyanis egy 13. havi számunk is. (Ha fizetés lehet – vagy lehetett, amíg volt – tizenharmadik havi, miért ne lehetne lap is? Amíg van.) Bízunk benne, hogy a 20. születésnapját 2012 őszén ünneplő folyóiratnak szerencsét hoz a 13-as szám. De nem babonaságból találtuk ki ezt a megoldást. A Nemzeti Kulturális Alappal kötött szerződés kötelez: a vállalás szerint csak egy összevont számunk lehet, vagyis tizenegyszer kell megjelennünk. A korábbi években praktikus okokból általában a nyári hónapokban, az „uborkaszezonban” csináltunk duplaszámot, idén azonban már ezzel kezdtük az évet. Nem önszántunkból, hanem kényszerűségből. A korábbi évek gyakorlatától eltérően ugyanis 2012. január 31-ig nem tudtuk, hogy kapunk-e egyáltalán támogatást a radikálisan átszervezett NKA-tól 2012-re, hogy tehát megmarad-e a Criticai Lapok, melynek büdzséjét jelentős mértékben ez a pályázati pénz határozza meg. Ily módon csak februárban mertük nyomdába adni az idei első számunkat, így lett az összevont. A meglehetős csúszást pedig nem tudtuk ledolgozni, ezért döntöttünk most úgy, hogy ezzel a 2012/05–06-os számozással megpróbáljuk utolérni önmagunkat, s az évad lezárásaként friss számmal megjelenni a POSZT-on. 

Pedig 2011 őszén még úgy tűnt, minden megy a maga útján, az október 10-i határidővel a Színházi Szakmai Kollégiumhoz benyújtott pályázatokat azonban a kiírásban szereplő 60 napon belül nem bírálta el a kuratórium. December 10-ig (december 7-i postabélyegzővel) csupán arról kaptunk értesítést, hogy a döntést elhalasztották, s amennyiben a várhatóan 2012. január 31-i döntésig nem vonjuk vissza a pályázatot, annak elbírálását ismét napirendre tűzik. Arról már csak a sajtóból értesülhettünk, hogy nem is az a grémium fogja újratárgyalni, amely kiírta, s amelyhez benyújtottuk a pályázatot, hanem az átszervezés során januárban újonnan felállított Folyóirat Kollégium. (Független, fenntartóval nem rendelkező lapként hogyan is vonhattuk volna vissza a pályázatot, még ha nem annak írtuk is, aki végül elbírálta?! Hiszen legfőbb támogatónk az NKA, amely elsősorban épp a függetlenek finanszírozására jött létre annak idején.)

Tán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ez a váratlan változtatás – a jelentős időbeli csúszáson túl – miért érintette hátrányosan a lapot. Nyilvánvalóan másként fogalmaz meg egy pályázatot az ember egy színházzal foglalkozókból álló testületnek – még akkor is, ha a lap maga nem csak és nem is elsősorban a szakmának szól –, amelyről tudható, hogy ismeri, évek óta figyelemmel kíséri a folyóiratot (függetlenül attól, hogy szereti-e, nívósnak tartja-e, vagy éppen ki nem állhatja), mint egy olyan bíráló bizottságnak, amelynek érdeklődési körébe nem feltétlenül tartozik bele ez a terület, tehát korántsem biztos, hogy találkozott már korábban a lappal. Hogy egy januárban felállított kuratóriumnak mennyi ideje lehetett a több száz pályázat mérlegelésére, ha a közzététel előtt az NKA elnökének még jóvá is kell hagynia a döntést (amely úgy hírlik, január 16-án született), az csak sejthető. A hirtelen támadt probléma orvoslására felvetődött ugyan néhány lapszerkesztőben, hogy időt és alkalmat kellene kérni az újonnan kinevezett kurátoroktól egy személyes találkozóra, ahol bemutathatnánk az elsődlegesen vagy kizárólag színházzal, esetleg társművészetekkel foglalkozó nyomtatott és internetes folyóiratokat, ám az ily módon „kiharcolt” további csúszás beláthatatlan következményekkel járt volna például a Criticai Lapok esetében – pontosabban nagyon is belátható következménnyel, gyakorlatilag a folyamatos megjelenés megszakításával, addig ugyanis – mint említettem – nem mertük az idei első számot nyomdába adni, amíg nem vált bizonyossá, hogy kapunk-e és mennyi támogatást erre az évre. Márpedig egy ilyen konzultáció hetekkel vagy akár hónapokkal is kitolhatta volna a döntés időpontját. Arról nem beszélve, hogy hasonló igénnyel és indokkal minden más szakterület is felléphetett volna, további hetekkel, hónapokkal nyújtva a procedúrát.

Hogy ugyanakkor az aggodalom nem volt alaptalan, azt az eredmény ékesen bizonyította: a színházi folyóiratok jóval kevesebb támogatást kaptak, mint a korábbi években. Tetemes a növekedése viszont (a tavalyi 2 millió helyett 18 millió forint) a Magyar Teátrum című magazinnak, amely bár havonta jelenik meg, műfaját tekintve a legkevésbé sem nevezhető folyóiratnak, viszont a Magyar Teátrumi Társaság lapja. Azé a szervezeté, amely a Magyar Színházi Társaság ellenében politikai alapon jött létre, a Fidesz honlapján bontott zászlót három éve, s a múlt nyáron már az elhíresült tusványosi politikai rendezvényen is sátrat vert. De ne legyünk szerénytelenek, az is lehet persze, hogy a támogatások megváltozott aránya híven tükrözi az értékeket.

Mindazonáltal megnyugtatóbb lett volna, ha nem ilyen lerohanósan történik az átszervezés. Az nyilvánvaló volt, hogy Jankovics Marcell lemondása nem véletlen, s hogy lesznek következményei. Az átalakítás természetesen szíve-joga egy új vezetőnek, aki mondhatta volna, hogy 2012. január 1-jétől más struktúrára, új kollégiumokra épül az NKA működése, ennek azonban nem szabadott volna érintenie a folyamatban lévő pályázatokat. 2012-ben már úgyis az újonnan megbízott kuratóriumok írják ki a pályázatokat, a támogatásra aspirálók viszont nem kerültek volna ilyen bizonytalan helyzetbe, s az NKA is tartani tudta volna magát pályázati kiírásaihoz, ami így nem teljesült.

Az ilyetén átszervezés, „racionalizálás”, a kollégiumok összevonásának gondolata egyébként nem előzmény nélkül való a Nemzeti Kulturális Alap történetében. E sorok írója 2005-ben az Élet és Irodalom hasábjain keményen bírálta az akkori kulturális miniszter, Bozóki András és az NKA akkori elnöke, Harsányi László ilyen irányú terveit. (Fűtésszámlák és egyebek, ÉS, 2005. október 7.) Ezek egy része valósult meg most.

Arra is volt már példa egyébként, mindjárt a kezdetekkor, az NKA létrehozásakor, hogy a színházi lapok a folyóirat kuratóriumhoz tartoztak, miként minden más lap is, amihez képest ugrásszerű javulást jelentett a művészeti orgánumok helyzetében – így a Criticai Lapokéban is – az átkerülés a szakmai kollégiumokhoz.

Most szemlátomást ismét sanyarúbb évek jönnek. Szükségünk lesz minden támogatásra az életben maradáshoz, ezúton is kérjük tehát, aki tud, segítsen, szponzorálja a lapot – a legcsekélyebb összeg is sokat jelent számunkra. 

A 20. születésnapunkat idén még mindenképp megünnepeljük. Aztán a 13-as szám hátha szerencsét hoz. 

SZŰCS KATALIN ÁGNES

Pontosítás

 

2012/01-02-es számunk 30. oldalán a Vígszínház Makrancos Kata című előadásáról szóló kritikában volt egy félreérthető mondat, mely-nek alanya mintha a Vígszínház lenne, pedig nem. Szerzőnk kérésére közöljük a mondatot helyesen: (Bő évtizede annak, hogy legutóbb a Makrancost a József Attila Színházban is bemutatták, de nagyon nem véletlen, ha a mostani előadásról igen keveseknek jut eszébe ez a korábbi.)  A szerk.

 

 

NKA csak logo egyszines

1