Pécs gyönyörű. A török korból ránk maradt kis terek szabdalják. A POSZT észrevétlenül simul bele a nem túl nagy belváros nem túl nagy zsivajába. Három utcával lejjebb még a vendéglősök sem igen tudnak róla.
Utcai előadások, tánc, színésznövendékek, egyetemi színpadok. A design vadhajtásaként szemet szúró, koton automatákra emlékeztető parkolóórák városát elsősorban az utcai performance-ok, előadások hivatottak fesztiválszerűvé tenni.
A Hodworkskültéri játéka a meghirdetettek szerint „alkonyat után valahol a városban” van. Ez önmagában ötletes, és a véletlenszerűség élményével is megcsavarodik, viszont én, aki szerettem volna írni róla, egész este nem találtam.
Hasonlóan jártam a Budapesti Tánciskola Szabad? című interaktív előadásával.
A Janus Egyetemi Színház Beckett Jövés-menéséből kiinduló előadását négy néző előtt is lejátszotta. Megtalálni őket sem volt könnyű. Az előadás ötletesen járja körül Beckett egypercesét, ahogy a rigorózus jogtulajdonosok betűhöz ragaszkodó bornírtságát is ügyesen kerüli ki az intézményen kívüliség védőhálója mögé bújva. A becketti életmű ontológiai mélységét az eredeti verzió éppen rövidsége és jelszerűsége miatt jobban őrzi. Ennek megfelelően, aki keresi és szereti a becketti abszurdot, csalódni fog Katerina Mikulkova és Rosner Krisztina átirata láttán. Aki viszont kevéssé érdeklődő a lételméleti mélységek iránt, annak az előadás a becketti kiindulóponttal való izgalmas játék.
Az eső ellenére egyből rátaláltam a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ II–III. évfolyamának W. S. S. szigorlati tételek című szabadtéri előadására. Izgalmas, szép és átgondolt munka Blaskó Borbála és Gyöngyösi Tamás rendezésében, koreografálásában. Mindenekelőtt említést érdemlő a pedagógiai szempont: a színésznövendékek szöveg nélkül voltak kénytelenek dolgozni. A megszólalás színházi-mozdulatművészeti formanyelve a Forte Társulat útkeresésével rokonítható, a kapocs feltehetően a társulat tagja, Blaskó Borbála személyisége. Az előadás, jó előadások mintájára szerteágazó. Alapja egy többféleképpen felfejthető szüzsé, amelyhez azonban a kellő értelmező, alkotó lendületet is mellékelte. Az osztály, a rendezők mellett mindenképpen meg kell említeni Jordán Tamás vezetőtanárt. Szép, világos, a mondandó kifejtéséhez mért, finoman ironizáló előadást láttunk. Reménykedve várhatjuk, mi lesz ezekből a fiatalokból.
Sokkal kevésbé érzem sikerültnek Ladányi Andrea a Színház- és Filmművészeti Egyetem I–II. éveseivel létrehozott munkáját Mozgástanszék-bemutató címmel. Nem a történetet hiányoltam, nem is a virtuóz mozgást – lévén színész és bábszakos hallgatókról szó –, inkább az a rossz érzésem volt végig, hogy a zenével, néhány kellékkel és pózzal létrehozott atmoszféra nem elég ahhoz, hogy színpadra álljanak vele. A sok hatáskeltésre szánt kép között a néhány megrázó erejű sem feledtethette a benyomást, hogy sok leendő színészt kell most itt egyszerre megmutatni, akik közül egy remek táncos, még kettő jó mozgású, ám a többség köznapi értelemben sem tehetségesebb az átlagnál. Pedagógusként mindenképpen elismerés illeti Ladányi Andreát, mivel erősen szedált mozgásanyaggal vigyázta tanítványait, előadásként azonban nem számottevő az eredmény.
Az utcai produkciókat a Tünet Együttes Te szemét! című produkciója folytatta, amely a társulat kreativitására vonatkozó minden korábbi tapasztalatra némiképp rácáfolt. Egy kedves, humoros, didaktikus fél óra arról, hogy ne szemeteljünk. Nagyon nehéz eltávolodni a szájbarágástól egy ilyen valóban közérdekű, praktikus üzenet átadásánál. Hogy ez mégis sikerülhet, arra mindeddig nagyon kevés példa van (ilyen volt idén a Taktadami Társulat és a Tér Társulat Összművészeti EGYÜTTléte a Merlinben, vagy a Pneuma Csoport Lufthase projektje).
Kamaradarabok
Részben ezt a gondolatmenetet továbbgörgetve, a drámapedagógiai célzattal felkért népszerű német szerző, Lutz Hübner drámája Kikatt címmel önmagában is felveti a didaxis kérdéskörét, tematikus előzményével, az ugyancsak a Kolibri Színház Klamm háborúja című előadásával összevetve még inkább. A szigorúan zárt tér (osztályterem), a pontosan definiált pedagógiai problémák ellenére egyik előadásnál sem éreztem semmi szájbarágósat, ami feltétlenül dicséri a két szerzőt. Mindez azt mutatja, hogy kellő kreativitással lehet tanítani a színházban. Az összevetés metszetében Scherer Péter áll, aki a Klamm háborújának főszereplője, a Kikattot pedig rendezőként jegyzi. Ez utóbbival semmilyen szinten nem sikerült a Klamm háborúja közelébe kerülni. És ez nem a két szereplőn, Pelsőczy Rékán és Mészáros Tamáson múlt, akik hibátlanul játszottak a megrendítés és a nevettetés határvidékén. Talán az osztályközösségként részt vevő nézőkkel való játékhoz szükséges ellazultság és rutin hiányzott, de lehet, hogy ez is a szöveg számlájára írható, hiszen annak jól érzékelhetően nem szerves része a befogadókkal való játék (szemben a Klamm háborújával), így ezek a kiszólások nagyrészt kilógtak az előadásból. Sem drámaiságban, sem koncentráltságban nem közelíti meg Hübnerdrámája Kai Henselét.
Tánc, mozdulatművészet
A IX. POSZT mozdulatművészeti csemegéje Ladányi Andrea és Borlai Gergő érzéki kettőse. Megrázó erejű élmény ebben a különféle hangkeltőkkel telezörgött térben a fiatal férfi és az egyébként lényszerű, kortalan és nemtelen nő improvizatívnak ható, mégis pontról pontra kimért játéka. Már maga az egyszerű reagálás, az egymásra figyelés izgalmas élmény, amikor Ladányi Andrea ebben a darabban nem a mozgás virtuozitására, a képzettségre és az expresszivitásra, hanem a játékosságra helyezi a hangsúlyt, míg partnere (amennyire ezt laikusként meg tudom ítélni) a képességeinek határán zenél. Mindebből – ha nem is történet, de – egy erotikával átszínezett alá-fölé rendeltségi viszony libikókája alakul ki. Ladányiminden eddigi előadásával szemben most igazi beavató asszonyként, beavatandó kislányként jelenik meg. Mindig rápróbálják a gyerek-angyal–démoni nő fogalompárokat egyszerre és külön-külön is, ami jól mutatja, hogy nemigen lehet rajta fogást találni. Erotikus vonzású nő és kislány egyszerre. Hozzájárulhat ehhez az is, hogy a szokásoshoz képest plusz két kiló van rajta, aminek hatására az eddigi 2,5 dimenziós lény helyett egy igazi asszonyt látunk a színpadon. A két előadó zajos intimitása a POSZT Off programsorozatának kiemelkedő élménye volt.
Felolvasószínház, kortárs magyar dráma
Nem tudhatni, mi lehet hasznára a kortárs magyar drámairodalomnak, de vélhetően elsősorban a színház, valamint az együttmunkálkodás. Ennek két üdvös példáját is láthattuk Pécsett, egyelőre felolvasószínházi formában.
Érdekesnél messze több a litera.hu pályázatára készült Magyar staféta című összmunka, a Háy János, Tasnádi István, Erdős Virág, Forgách András és Garaczi László egy-egy felvonásából született ötfelvonásos. A szövegötös szellemesen – elsősorban kultúrkritikai éllel – játszik az alaphelyzettel és egymással is, s végezetül Forgách András tollából az élet és halál egybenyílásának posztmodern víziójával fejeződik be. Még inkább örömteli a Nemzeti Színház meghívásos pályázata Tízparancsolat címmel, ahol a felkért drámaírók egy-egy parancsolatot választottak ki, és írtak különféle hangulatú és formátumú drámákat. Esterházy Péter posztmodern jópofáskodásától Garaczi László vérfertőző pszeudo-balladáján, Háy János érzékeny tollú családi körén, Rakovszky Zsuzsa elhibázottnak érződőIbsen-parafrázisán, Závada Pál élvezhetetlen és érthetetlen kórusszövegekkel teleírt sabbatigenlésén, Visky András és Darvasi László abszurdján át végezetül Vinnai András messze az abszurdon túl nyúló drámájáig ívelnek a művek. Nekünk, magyaroknak nyolc a tíz. Nem lehet egyértelmű ítéletet mondani a darabokról, mivel csak részleteket hallhattunk, de az mindenképp öröm, hogy ezeket a drámákat jövő évtől folyamatosan megrendezik és játsszák a Nemzeti Színház kamaratermében.
Pécs jó hely. Az antikvárius teszi azzá a Ferencesek utcájában, aki borral kínál, és alkura szólít fel, de még hitelt is ad, ha nincsen elég pénzed, könyvet ajánl, amit másnap szó nélkül visszavesz, ha nem tetszik neked. És Karcsi és Malvin teszik azzá, akik a legnagyobb természetességgel hívtak be otthonukba vadidegenként egy beszélgetésre. Ezektől a dolgoktól lesz szebb az egész. Mégiscsak mi tesszük bele az értéket, nem mások. Már ha beletesszük. Szerettem itt lenni. Június 8-ig nem sok rossz dolog történt velem.
TÖRÖK ÁKOS
