Tulajdonképpen dicséretes, hogy a BÖF a magas minőséget képviselő kortárs művészeti produkciók mellett a streetart esztétikáját is igyekszik demonstrálni. Korunk urbánus kultúrájának fontos színhelye az utca, így a művészet sem mondhat le erről az izgalmas terepről, nem zárkózhat be csillogó-villogó elefántcsonttornyaiba, hacsak nem akarja magát légmentesen elzárni a világtól és az emberektől. De ugye a művészet ezt épp nem akar(hat)ja(?) Ma tehát egy fesztiválnak érdemes az utcán is jelen lenni, már csak azért is, mert így talán az utca emberét is sikerül magához csábítania. Illúzióink ugyan ne legyenek a járókelők többségének túláradó művészeti vonzalmaival kapcsolatban, de azt se felejtsük el, hogy ha nem születik érvényes, hiteles, pontos, igaz és felkavaró, elgondolkodtató, megszólító stb. művészeti gesztus felé, akkor az utca emberének nincs is mire reagálnia, nincs is mivel viszonyt kialakítania. Márpedig évek óta azt látni, hogy a Budapesti Őszi Fesztiválnak mintha nem lenne valódi koncepciója arra, hogyan és miféle kulturális „forradalommal” lehetne az utcára vonulni. A művészeti menedzsment részéről se kitalálva, se átgondolva nincs, hogy melyek lehetnének azok a kulturális gesztusok, amelyekkel hatni lehetne az utcán, netalán még úgy is, hogy a megmozdulások némi gondolati értékkel is bírjanak. A kezdeményezések zöme – pár kivételes pillanattól eltekintve – leginkább csak arra volt jó eddig is, hogy a BÖF narancsos zászlóival felvonult fiatal önkéntesek egy-egy performance ürügyén némi szóróanyagot nyomjanak az elhaladók kezébe. De ettől még nem lesz jelen a fesztivál Budapest őszi mindennapjaiban. Jellemző, hogy idén még az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán hivatalból posztoló rendőröknek sem volt halovány fogalmuk se arról, miféle alkalomból történik a színpompás gyülekezés a fennhatóságuk alá eső közterepen.
Az idei fesztivál felütéseként a BÖF az AKKU Színházi Műhelyével karöltve hirdette meg a Zebraszínházat. Október 9-én az Andrássy út öt zebráján (a Nagymező utca, az Opera, a Dobó utca, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út magasságában) öt különböző művészeti csapat vonult fel, hogy a zöld lámpa rövidke időtartama alatt némi performatív szösszeneteket mutassanak fel az autósoknak és a járókelőknek. A szellemes ötlet azonban halovány akciókban realizálódott, melyek művészi ereje körülbelül azzal vetekedhetett a nézők/járókelők számára, mint amikor a kerületben éppen zajló lomtalanítás felpakolt harcosainak sürgés-forgását követik figyelemmel. A Táp Színház, a Tünet együttes, a KoMa társulat, valamint a Színművészeti Egyetem két színészosztályának produkciói csak kóstolgatták a lehetőséget, de igazából semmit sem kezdtek a helyzettel. Furcsa ez, hiszen a csoportok többségének ismert művészi energiái nem ilyen lanyha pukkanásokban szoktak kiteljesedni; a TÁP például több izgalmas rohammal is jelentkezett már különféle civil ügyekhez kapcsolódva. Most valahogy egyik csoport akciósorozata sem tűnt átgondoltnak, mintha csak lezavarták volna a feladatuk szerint negyven akciót körülbelül egyórás időtartam alatt.
Sok mindent láthatott az ember a zebrákon, ha végigsétált az Andrássy úton délután négytől ötig. Imitált turistacsoportok meneteltek a hangosbeszélőbe rikoltozó vezetőjük után. Volt plüssmacis teniszezés. Valaki átpördült a vele szemben érkező matracon. Szép tekintetű fiatalok ingyen reklámként sorolták fel a BÖF programjait dalba szedve, mint kortársi operarészletet. Szőrös játékállat védtelenül maradt a felezővonalon – vajon mi történt volna vele, ha a kocsik előtt marad? Átmentek volna rajta? Jézus kereszttel kelt át a zebrán, de egy Simon se akadt esdeklő gesztusaira, aki átvette volna a keresztjét, igaz, Jézuson is látszott, hogy nem is igazi. Pompás ötlet volt a mikuláscsomagok és némi pénz osztogatása a pirosban veszteglő autósoknak. Máshol Goethe-portré villant feléjük egy szatírkabát alól, vagy csinos lányok sokkolták őket buja hónaljdzsungelekkel. Felpakolt versenyző borította mindenét az útra átkelés közben, s észveszejtve kellett összekapkodnia, mert már villogott a zöld emberke. Történt még veknipárbaj és számtalan hasonló intenzitású szösszenet, de az egyetlen igazán remek pillanat az volt, amikor végezetül valamennyi csapat összegyűlt a Bajcsy-Zsilinszky út zebráján, hogy rikoltva emeljék az autósokkal szembe cipőiket, a Critical Mass rituálé módjára. Visszajelzés ugyan erre sem érkezett, hiszen járókelő kevés mutatkozott a zebrákon, s azok is főként a látványtól megzavarodott turisták voltak, az autósokat pedig láthatóan jobban érdekelte, hogy vadul tülkölve kiutat találjanak a péntek délutáni dugóból. De ezt a végső mozzanatot legalább már tovább vihették magukban hazafelé.
SZ. DEME LÁSZLÓ
