Németh Ilona „színházi bábmunkái”-nak Műcsarnokbeli tárlata remek alkalmat adott az összegzésre, a bábművészettel szükségszerű véletlenek folytán kapcsolatba került képzőművész eddigi pályájának áttekintésére: Balogh Géza esszé formájában, Józsa Ágnes az alkotóval beszélgetve élt e kínálkozó lehetőséggel. A Stúdió K története összefonódott Németh Ilona s az alapító, Fodor Tamás művészéletének történetével – utóbbi azonban néhány éve „átadta a Stúdió K-t fiataloknak” – ahogyan Németh Ilona fogalmaz az interjúban. E fiatalok egyike Nagypál Gábor színművész, akire a színház művészeti vezetése hagyományozódott – róla Cseh Andrea Izabella készített portét. 

Egészen más jellegű közegben, az úgynevezett kőszínházak világában szerzett színházvezetői tapasztalatok birtokában írja könyveit Léner Péter, akinek a nevéhez igazgatóként a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház hét igen jó éve fűződik, majd a József Attila Színházat vezette több mint két évtizedig – vele D. Magyari Imre beszélgetett. Máriaremetén élve Léner Péter nemcsak földrajzilag távolodott el minden színháztól – mint mondja –, de lelkileg is. 

A színpadtól kilenc évvel ezelőtt ugyancsak önként elbúcsúzott Felkai Eszter Orbán Béláné kedvéért szerencsére visszatért idén a színpadra – az Örkény István Macskajátékát bemutató Békéscsabai Jókai Színház a művésznő 75. születésnapját is együtt ünnepelte a közönséggel előadás után.

Orbán Béláné vitalitásának markáns ellentéte a nála jóval fiatalabb Ivanov depresszív passzivitása – Csehov anti-„hősét” a Szombathelyi Weöres Sándor Színházban Bányai Kelemen Barna játssza Lukáts Andor rendezésében. Mindkét előadás látható volt Budapesten a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján. 

Az élet értelmét firtatja Thorton Wilder A mi kis városunk című darabja is, amelyet a Karinthy Színház mutatott be „kasszát megvető bátorsággal” – ahogy kritikájában Gabnai Katalin fogalmaz. Az ugyancsak az illúzióvesztésről (is) szóló és ugyancsak Pulitzer-díjas Arthur Miller-drámát, Az ügynök halálát a Nemzeti Színház mutatta be Csiszár Imre rendezésében. A szülők felelősségének problémáját veti fel a brit szerző, Mike Bartlett Love, love, love című darabja a Belvárosi Színházban, a hippi-nemzedéken számon kérve a jelent, az utódok, gyermekeik szemszögéből – Turbuly Lilla írása szerint vitára késztetve.

Nemzedéki dráma elsősorban a vígszínházi Hamlet is, a címszerepben ifj. Vidnyánszky Attilával, ami Eszenyi Enikő rendezésének tán legfontosabb, legmeghatározóbb döntése. 

A rendezőnek emellett számos egyéb döntést kell hoznia a dráma színpadra állítása során – a Hamlet I. felvonását elemző esszéjében Almási Miklós ezekre a döntéshelyzetekre is utal.

A színházi önreflexió a világ drámairodalmának több remekére jellemző, a Hamletre is, de a k2 Színház előadásaiban sem ritka jelenség. A színházi önreflexió persze jó esetben – s a k2 előadásai többnyire ilyenek – nem öncél, ezt bizonyította Turbuly Lilla beszámolója szerint a Mindenki Egerszegre! című előadásuk is, amely előtanulmányul is szolgálhatott a celldömölki Soltis Lajos Színház legújabb bemutatójához, a Benkó Bence és Fábián Péter alkotópáros rendezte A cigányhoz. S miközben itt kerítés feszül a játéktérben a cigányok és a „magyarok” között, utalva a honi állapotokra, az Európai Hidak című zenei rendezvénysorozat – melyről Fittler Katalin számol be időről időre lapunkban – immár öt éve a kapcsolódási pontokat keresi, építi a különböző népek, kultúrák között. 

Szűcs Katalin Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1