Beszélgetés Cser Krisztián operaénekessel

Az elmúlt időszakban Cser Krisztián operaénekes Chemnitzben Wotan szerepére készült, itthon pedig Kael Csaba rendezésében a Kékszakállút énekelte a MÜPÁ-ban, illetve testvére, Cser Ádám zeneszerző estjén lépett fel a Zeneakadémián.

(fotó: TM ©)

Művész, zenész családba született, nagyanyja, Cser Tímea operaénekes, édesapja, Cser Miklós karmester, édesanyja Balla Andrea festőművész, öccse Cser Ádám zeneszerző-karmester, mégsem zenésznek tanult, hanem fizikusnak, egyetemre járt, s fotoszintézis témában készült doktori disszertációjára. Mi változtatta ezt át az énekesi pályára?

Zenei általánosba jártam és a mindennapos éneklés része volt az életünknek. Édesanya vitt el a kórusba, s a basszus szólamban 

kezdtem. Ezzel együtt megmaradt a fizika iránti szeretet. Nagy kedvencem volt Polgár László és családunk barátja, Gregor József, de nem gondoltam arra, hogy én majd színpadra is állok. Az egyetemen kaptam ösztöndíjat és mellette tanultam énekelni is. Felvételiztem Szegeden a Zeneművészeti Főiskolára és felvettek. Tanárom ott is Andrejcsik István volt. Másoddiplomáért fizetni kellett, de nyertem Kovács Róbert- és Fischer Annie-ösztöndíjat, s így könnyebb volt. 

Akkor már egyértelműen a zene világához kötődött. Kitől kapott biztatás? 

A sorsfordításban nagy szerepe volt Polgár Lászlónak, aki Komlóssy Ildikóval Kékszakállút énekelt, s meghallgatott, kurzust is tartott, és Marton Éva is bíztatott. Jelentkeztem a Zeneakadémiára, s két év operaszakkal operaénekesi diplomát szereztem.

Milyen szerepekkel indult?

 Az első szerepem még akadémistaként Richard Strauss Kovalik Balázs rendezte Elektrájában Oresztész ápolója volt. Az egy három mondatos szerep. Egy kis szerep azért is nehéz, mert abban a húsz másodpercben nagyon ott kell lenni. Nincs idő bizonyítani, ha valami nem sikerül. Aztán kaptam nagyon szép szerepeket. Beethoven Fideliójában én voltam Fernando miniszter, majd megkaptam a Pomádé királyt, ami főszerep. Mivel külföldön voltam az utolsó évben, ezért ez a szerep a vizsgám is volt. A diplomamunkámat pedig a Kékszakállúval kapcsolatban írtam.

A Kékszakállút sok helyütt énekelte…

Az első pillanattól éreztem, hogy ez a szerep nekem való, és nagyon megörültem, amikor 2010-ben fölkértek a Miskolci Operafesztiválra. Ott debütálhattam ebben az alakban. A MÜPÁ-ban Szántó Andrea volt a partnerem.

A Kékszakállún kívül mik voltak azok a szerepek, amik építették?

Az első években sok nem kisebb, hanem rövidebb szerepet énekeltem, például Angelottit a Toscából. Ami nagy fordulópont volt számomra, az Mozart Don Giovannijából Leporello. Ott éreztem, hogy nagyon jól áll, s nagyon jó partnerem volt Bretz Gábor.

Mindenhol más partnerek, más karmesterek, különböző felfogású rendezők…

A változatosság inkább inspiráló, éppen azáltal, hogy új emberekkel találkozunk, ha egy darabban másik szerepet is éneklek, s új rendezéssel kerülnek színre ugyanazok a művek. Az is a jobb megismerést szolgálja. Erre példa a Figaró. Egy új csapat állt be, amikor én is. A magyar nyelvű változatot Hábetler András rendezte, így új színt kapott, s másként ismertem meg ugyanazt a szerepet.

Kik voltak azok a rendezők, akiknek a világa közel áll önhöz? 

Megpróbálom jól érezni magam minden rendezésben, mert végül is én leszek a színpadon. Ha a rendező partnernek tekint, akkor különösen jól dolgozunk együtt. A rendező lát lentről, s meg kell bízni abban, hogy jól. 

Mikor érezte a színpadon azt, hogy az opera az ön világa?

Eléggé önmarcangolós vagyok, kétkedő. A megelégedettséget szinte sosem érzem. A megtiszteltetést, azt igen, hogy ott lehetek a színpadon. Ezt onnan tudom lemérni, hogy amikor belefér az időmbe, akkor előadásokat nézek, és a zsöllyében vagy a páholyban ülve olyan hihetetlennek tűnik, hogy én azon a színpadon éneklek. Annyira el tudom magam távolítani nézőként, hogy izgulok a többiekért. Az első pillanattól kezdve jól érzem magam a színpadon, mert érzékelem a közönség szeretetét. Addig pedig jó.

Nagyon korán elkezdett külföldön is énekelni és nagyon sok helyütt…

Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral megfordultam már csodálatos helyeken. Nagyon boldog vagyok, hogy az amszterdami Royal Concertgebouw-tól kezdve a Londoni Festival Hallig fölléphettem, és az első évben Mozart Varázsfuvolájában Sarastrót énekeltem, a következő évben pedig a Kékszakállút. 

 Melyek voltak az utóbbi időszak legfontosabb fellépései, és milyen feladatok várják?

Chemnitzben a Wotan, amit február-március-áprilisban havonta két előadásban láthatott a közönség. Volt a Kékszakállú, s testvéremmel, Cser Ádámmal egy közös koncertünk, ahol a Walkürből énekeltem a Wotan búcsúját. Az Erkel Színházban az Álarcosbál-bemutató, illetve a Kanári-szigeteken is éneklek három koncerten, az ottani Bach Fesztiválon.

Operát, oratóriumot énekelni – melyik a szívéhez közelebb álló? 

Összetett ez a kérdés. Különleges az ünnepekhez kapcsolódó oratóriumokat énekelni. Nagyon nagy élmény például karácsonykor a karácsonyi darabokat, húsvétkor a húsvétiakat, vagy halottak napján a requiemeket. Mozartét már több mint huszonötször énekeltem, Verdiét is ötször-hatszor, de énekeltem Dvořak, Donizetti, Haydn, Michael Haydn requiemeket is. Ezeket nagyon szeretem. A templomi koncerteknek varázslatos hangulata van. A pályakezdésem is oratóriumhoz kötődik. Operát csak az utóbbi tíz-tizenöt évben éneklek.

A karmesterek közül ki volt az, aki az éneklésben is segítette, hogy kifejezőbb legyen az adott szerepben?

Lehet, hogy megrónak érte, de édesapámat mondanám elsőként, aki húsz éves korom körül oratórium-feladatokat adott. Vele nagyon jó együtt zenélni. Nagyon inspiratív, ahogy vezényel, és nagyon jó instrukciókat adott. Vele alapítottunk egy kamarakórust, és ott is nagyon sokat tanultam. Később az öcsémnek adta át a kórust, akkor vele is dolgoztam. A kedvenceket nehéz felsorolni, mert sokan vannak. Kovács Jánost nagyra tartom, akivel jó megtanulni darabokat, mert nagyon figyel az énekesekre.  Medveczky Ádámot is említeném az Operából, de Fischer Ivánt is, aki nagyon jó pszichológus és fantasztikus zenész. Egy csodálatos zenekart épített föl. Három közös munkánk volt már, mert az ő operáját, A Vörös tehént is bemutattuk. Munkamódszere inspiráló. Testvére, Fischer Ádám is, aki nagyon más karakter és nagyon más a módszere is.  De említhetném a fiatalabbak közül Bogányi Tibort, Hollerung Gábort, akik ugyancsak nagy tudású mesterek, és az ízlésük is kitűnő. De hát ki ne felejtsem Kocsis Zoltánt, akit elvesztettünk. Vele sokat dolgoztam. Tőle az ember nagyon tartott, mert a füle érzékeny volt és nagyon tudta a darabokat. Tiszteletreméltó volt, rengeteget tanulhattunk tőle az alaposságról. Ő megkövetelte a nagyon precíz ritmust. Említhetném még Vásári Tamást is, aki megint egy más karakter. Vele mindig azt érzem, mintha a felsőbb világgal kommunikálna. A fiatalabbak közül Kocsár Balázs, Halász Péter és Héja Domonkos az élmény.

Sokfélét énekelt, énekel. Mi az, amit szeretne?

Nagyon szeretném a Verdi-szerepeket. Fülöp különös vágyam, aztán nagyon szeretném, Fiescót a Simon Boccanegrából. Ezeket a nagy Verdi-szerepeket nagyon elénekelném, illetve ami jön és jólesik. Most a Kékszakállút, a Wotant, a többit majd meglátjuk.

Az interjút készítette: 

Józsa Ágnes