Párhuzamok és gyökerek

Az idén húsz éve indult, 1998 októbere és 2011 januárja között évadszerűen működő „Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek” programsorozat történetének legnagyobb szabású és hatása szempontjából is talán legsikeresebb vállalkozása a „Hamlet a Nyugatiban” fantáziacímen elhíresült 3+1 temesvári magyar előadás lett a Nyugati pályaudvar Ceglédi várótermében és környékén. Tizenöt éve az időpont megválasztása sem volt véletlenszerű, hiszen a temesvári vendégelőadással 2003. november 22. és 24. között éppen a Kótsi Patkó János címszereplésével Kolozsvárott, 1793. novemberében bemutatott legelső magyar nyelvű Hamletszínpadi ősbemutatójának 210. évfordulójáról kívántunk megemlékezni. 

A temesvári magyar Hamletet román rendezője, Victor Ioan Frunză „az emlékek előadásának” tartotta; budapesti adaptációja – magas művészi színvonalán és a helyszín különlegességén túl – számos további szimbólumértékkel és történeti analógiával rendelkezett. A Csiky Gergely Színház harmadik évezred eleji „Dán tragédiája” tudniillik a múlt századfordulón játszódott, a nagy világégés küszöbén. Adriana Grand díszlet- és jelmeztervező pedig a vasút mellett húzódó, sínek szabdalta temető képzetével növelte a lehetséges allúziót…

Ráadásul az, hogy a magyar fővárosban a helyszín egy a maga hétköznapjait élő, normálisan működő pályaudvar lett, a légkört paradox módon sokkal teátrálisabbá változtatta, mint amilyen a temesvári színházteremben volt. Az ipari forradalom technikai vívmányai, beleértve a vonatozással kapcsolatos eszközöket, sőt főként azokat, a valódi vasútállomás területén inkább látszottak színpadi kellékeknek. Akárcsak a durva, agyagos-kavicsos, temetői hangulat és a társadalmi események színes kontrasztja. 

A produkció második részében az egyik vasúti kocsi helyére a sírásónő zongorája került. Így a színhely hangulata átalakult a vészesen közeledő elmúlás szürreális, orfeum-jellegűvíziójává. A teljesen magára maradt Ophelia (Magyari Etelka) az apja elföldelése óta nem csupán megháborodott, de szó szerint magán viselte az emlékeit: a bomlott agyú kamaszlány szerelmese meggyalázott leveleibe öltözött. S miután az élőktől mintegy végleg elköszönt, magányosan, a magával hozott Hamlet-képpel együtt tért vissza a kísértetiesen elkomorult színre, ahol csak a temetők közalkalmazottja ült a zongoránál. A végsőkig elkeseredett, idejekorán mindent elveszített Ophelia papír-boájának utolsó levélkéit letépdesve reménytelen „szeret–nem szeret”-játékba kezdett; végül – erőteljes zenei aláfestés közepette – megfulladt abban a (valódi) vízesésben, amelyben őrült kétségbeeséssel akarta végleg tisztára mosni az elveszített múltat.

A fiatal lány halála előtti búcsújelenet más értelmet nyert, mihelyt az előadás sugallta történelmi kor összefüggésében szemléltük. Hattyúdalát Ophelia már mint visszavonhatatlanul meghasonlott gyerekdíva énekelte, s bárzongoristaként kísérte őt a sírásónő (Tokai Andrea). A zavarodott kis varieté-tündér leplezetlen búcsúját két megtört és tehetetlen férfi hallgatta egymástól távol, mégis egymáshoz roppant hasonlóan ücsörögve a s(z)ínen: lehajtott fejjel, csüggedten. A díszegyenruhás király (Claudius: Demeter András) és a bőrkabátos testvér (Laertes: László Péter). A bukott birodalom feje meg a kétes „jövő” egyik lehetséges ura: mindketten joggal szégyellhették magukat a holtvágányra juttatott senki földjén. 

Az öngyilkosságra készülő, egyre zavarodottabb Ophelia agya pedig csak abban a másodpercben tisztult ki, amikor végső istenáldást kívánt mindnyájunknak a besötétedett állomáson; aztán a boldogabb idők emlékével együtt kilibbent – határozottan ránk csukván a Nyugati várójának ajtaját…

*

Szerelmes sanzonett, reményvesztett férfiak, orfeum a sír felett, egyenruhás herceg, a történelem haláltánca… „Emlékszel még, jut még eszedbe a múltunk?...” Kálmán Imre és a Csárdáskirálynő. A második felvonásbéli híres duett eredeti német szövege állítólag Schiller Örömódáját parafrazeálja.¹Az „An die Freude” (Az örömhöz). Beethoven IX. szimfóniája negyedik tételéből ismerős, amely 1985 óta hivatalosan is az Európai Unió himnuszalett.

Egy színháztörténeti monográfia szerint – hivatkozva az angol próza mestere, P. G. Wodehouse és Guy Bolton véleményére – a „Czárdásfürstin”:„nem csupán a legjobb partitúra, amelyet a tehetséges magyar zeneszerző alkotott, de egyúttal ez a leges-legjobb operett, amelyet valaha írtak.”²Talán ez a mi zenésszínházi „Hamletünk”, hisz egyúttal maga is „a kor foglalatja”, sőt „rövid krónikája”, ugyanakkor a mindenkori ember életérzését, vágyait, bajait, sűrített érzelmi életét tükrözi. E műfaj kedvelői számára pedig szerte a földgolyón legalább olyan etalon, mint a drámaköltészetben Shakespeare tragédiája. Éppúgy teli van ambivalenciákkal. S akármennyire „közép-európai monarchikum”, azért Kálmán Imre örökzöldjét bárhol is állítják színpadra, ahhoz a színházi kultúrához és szemlélethez igazítják, amelyik épp színre viszi a háborús ellenséggel dacolni képes, határtalanul sikeres operettet.

Már a születése történelmi tükör. Kálmán Imre az első felvonást még a boldog békeidőben, szinte üdülésképpen írta meg librettistáival – Leon Steinnel, aki A víg özvegyszövegírója is, és a miskolci Jenbach Bélával közösen – Marienbadban. Mégpedig abban a Luginsland-kastélyban, amely a város tulajdonában áll, és elsősorban magas rangú vendégek, nagy események, politikai találkozók számára tartják fenn. Ebben a villában maga a polgármester biztosított három szobát a komponistának, hogy „írjon benne valami szépet”. Azt, hogy melyik épületrészt foglalja el, Kálmánra bízta, aki pont azt a szárnyat választotta ki s benne dolgozószobának ama „szép, csilláros, fényes, ragyogó szalont”³, ahol 1904-ben Ferenc József találkozott az angol királlyal. 1897-től ugyanis a későbbi VII. Edward évente több hónapot töltött el Marienbadban fogyókúrán. A tízfogásos étkezések ugyan nem segítették elő a brit uralkodó jelentős súlyfeleslegének csökkenését, viszont „gyógykezelés” címen kádfürdőket vett, pihent, kirándult. Sőt, 1905-ben ő alapította meg itt Csehország első golfpályáját. 

Kálmán Imre az 1910-ben elhunyt angol királyt csak „Nagy Cselszövő”-ként emlegeti. Viktória királynő is részben felelősnek érezte trónörökös fiukat férjének halálában, mivel Albert főherceg két héttel azután hunyt el, hogy elutazott meggyőzni Edwardot, hagyjon fel az egyik színésznővel folytatott botrányos viszonyával…⁴(Lásd a Csárdáskirálynőtémáját.) Kálmán részéről viszont az epiteton ornans inkább arra vonatkozik, hogy Edward uralkodása idején, szintén 1904-ben kötötte meg Anglia és Franciaország az „entente cordiale”-t, hogy tíz évvel később az Antant legyen a mi ellenségünk. Akárcsak a Csárdáskirálynő elkészülésének, hisz a zeneszerző pár hónappal később a háború miatt hagyott fel a komponálással Marienbadban, mondván: „Nem tudok zenét szerezni akkor, mikor… a frontokon egymást öli a világ.” 

Egy évvel később a katonazenész és operettszerző Lehár Ferenc beszélte rá kollégáját, hogy folytassa a munkát, mégpedig a nyugalmas Bad Ischlben, ahol ő maga is komponálni szokott, itt írta például a Luxemburg grófját. Az Esplanade 6-os számú „Rózsa”-villában született meg Meyerbeer A prófétacímű operája, de a csendes, csodás természeti környezetben álló házban alkotott⁵már Brahms, Oscar Straus, Leo Fall és mások is. Nem egészen mellékesen, 1849-től 1914-ig Ferenc József állandó nyári rezidenciája szintén Ischlben volt, ahol minden évben a születésnapját ünnepelte, és ahol 1853-ban az eljegyzését tartotta Erzsébet bajor hercegnővel. És ugyanitt írta alá az első világháborút kirobbantó hadüzenetét is Szerbiának… Mégpedig vadászkastélya dolgozószobájában, a két ablak közötti sarokasztalon – a Sissit, meggyilkolt feleségét 15 évesen ábrázoló mellszoborral szemben.

Bad Ischlben Frau Kissnek, a szenvedélyes kártyás ittebei ifj. Kiss Miklós úr nejének, lánykori nevén Katharina Schrattnak is volt egy villája, ahol a császár hajnalonként titokban meglátogatta a Burgtheater művésznőjét, hogy együtt reggelizzenek, meg hogy később Ferenc Józsefnek legyen kivel megosztania magányát vagy akár az öregkori bélrenyheség okozta panaszait.⁶A színésznővel állítólag maga Erzsébet ismertette össze a férjét, nagyjából ugyanazzal a céllal, mint amivel Stázi grófnő beszéli rá Edwin Ronald herceget a„Csárdás-hercegnőre” – nyugalmat akart. Schratt Katalin férje amúgy a Temes megyei földbirtokos Damaszkin István egyik unokatestvére. Tehát „Kissné” esetében is megvolt már a jó kis mésalliance. Hisz akármilyen előkelő szélhámossal köttetik a névházasság, társadalmilag egy művésznőnek felemelkedést, a színi pályán pedig tőkét jelenthet. (Gondoljunk például a mi Pálmai Ilkánkra alias Kinsky grófnére. A kis ungvári „Petráss Ilona” számára, vagyis Szigligeti Ede hajdani menyének – ha „csak” a tehetséges operettprimadonna Pálmay Ilka marad – elérhetetlen álom lett volna például egy remek szerződés a londoni Savoy-jal, no meg a neki írt szerep ama Gilbert és Sullivan urak utolsó közös bemutatóján.⁷) 

Mindenesetre Kálmán Imre Bad Ischlben fejezi be végre nagyoperettjét, amelynek eredeti címe: Es lebe die Liebe! (Éljen a szerelem!) Ám amikor az Erich Müller színigazgató által megváltoztatott címen hirdetett, három felvonásos új Kálmán-operett végre színre kerül 1915. november 17-én, és elképesztő sikert arat a bemutatón a bécsi Johann Strauss Színházban, a császárváros színikritikusai eléggé hümmögnek. A Fremdenblatt szerint: „A szövegírók kétségtelenül kissé erősen mentek neki az arisztokráciának.” Az Adelscourier⁸még inkább háborog: 

„Csárdáskirálynőnek nevezte magát az a legnagyobb mértékben nevetséges tákolmány, amit Stein és Jenbach urak mesterkedtek a színpadon, és amihez az amúgy előnyösen ismert komponista, Kálmán Imre nem érezte érzelmi színvonalán alulinak néhány taktusnyi muzsikát hozzábiggyeszteni. Állítólag a K. und K. hadsereg és a főnemesség urai ábrázoltatnak a színen. A legnagyobb mértékben kínos Monarchiánk legjelentősebb és legfelső rétegének gyalázatos torzításait elviselni. Józan ember csak a fejét csóválhatja. Hogyan is fordulhatna elő, hogy főnemességünk vagy tisztikarunk ilyen varietébelihez vagy színházi nőcskéhez kötné magát, és házasságról meg effélékről beszélhetne neki?”

Hát „tényleg”… No és vegyük még hozzá, hogy a címszerepet alakító színésznőt Mizzi Günthernek hívják. A 26 éve megboldogult „Rezső királyfi” barátnőjét meg Mizzi Casparnak, és maga Rudolf főherceg neki írta például a „Das hat ka Goethe geschrieben, das hat ka Schiller dicht” dallamára az alábbi kuplét, melyet jó haverjuk, Josef Bratfisch utcai zenész előszeretettel énekelgetett – talán ez a szöveg kissé „erősebb”, mint a Hej, cica:

„A fekete Mizzihez így szól suttyon egy úr:

Cica-kincs, a szívem érted ég vadul.

Ha tudják is rólunk, mint sürrünk és forrunk,

Azért csak ne lógassuk a jövőbe’ az orrunk,

Ha szétszakítana minket a féltékeny nép,

Csak mondjuk: balfácánok, sok szerencsét!

Mert ismerjük egymást, s ez mindent megér,

Hogy mindkettőnk igazi bécsi vér – 

Bizony!

És így dalolom:

Ez nem Goethe verse, ezt nem Schiller írta,

Ez nem klasszikus zseni-tézis!

Egy bécsi férfi egy bécsi nőnek szól, így la!

És ez csupa po-po-poééézis”.⁹

Az előkelő bordélyház szellemét sugárzó varietében a kétes származású, elfuserált nevű (és írásmódú) Kancsianu Bonifác gróf groteszk módon a Monarchia számos nemzetiségét megidézi, miközben a búcsúest ülésrendjét alakítgatja: „Itt ülnek a Wowurka nővérek – Rizzi és Vali; itt Barcelona csillaga – Cleo Pomeisl kisasszony; itt Havanna-hercegnő – Uppmann Daisy kisasszony Soroksárról; itt Kelet Rózsája – Selma Goldfinger kisasszony, és mellettem, a jobbomon Horváth Juliska kisasszony – a lichtenthali fecske…”¹⁰

Az Amerikába készülő címszereplő neve pedig csak újabb keserű szájízt okozhat, mivel szatirikus formában utal a magyar szupremáciára és egyúttal talán a nacionáldarwinizmus nem elhanyagolható jelenlétére is. Hisz a csárdás kimondottan magyar tánc, az orfeumhercegnő erdélyi magyar népviseletben¹¹lép színre, hogy egy erősen transzszilván gyökerekre utaló belépővel indítson. Még ha az Osztrák-Magyar Monarchia más területein is vannak magas hegyek, ahol nő havasi gyopár (pl. a lengyel Tátrában, vagy akár az Alpesekben), akkor is mindenki Erdélyre kell asszociáljon. Annál inkább, mivel az „erdélyi magyar lányt”, aki az osztrák trónörökös-gyanús Edwin Lippert-Weilersheim herceget férjül cserkészte be magának – és a kerítésben a valószínűleg szintén románKancsianu (Cancianu?)¹²továbbá az egyértelműen magyar Kerekes Feri segítik –, bizony úgy hívják, hogy Sylva Varescu! 

 „Sylva” az „erdő” latin nevének a származéka, melyet a Trans-sylvania (Erdőn túl, erdőn keresztül, Erdőelve), azaz Erdély hivatalos elnevezése is magában foglal. Ugyanakkor a német származású első román királyné írói álneve „Carmen Sylva”, és éppúgy költőnő, miként román arisztokrata udvarhölgye, Elena Văcărescu. Az utóbbi egy évvel idősebb a szintén német származású román trónörökösnél, akivel eljegyezték egymást, ám ezt a frigyet a német I. Carol román király megakadályozta. Ha még tovább megyek az elmagyarosodott címszereplő nevének megfejtésében, és maradván az eredetinek tűnő ékezetnél, akkor a „văr” azt jelenti románul, hogy unokatestvér, vagyis a „Vărescu” kvázi „unokatestvéri” viszonyt feltételez. Amennyiben arra gondolunk, hogy az első világháborúban Viktória brit királynő három unokája érdekelt, vagyis V. György angol király és II. Miklós orosz cár az antant oldalon, szemben velük pedig II. Vilmos német császár (sőt, Maria, a majdani román királyné szintúgy a kuzinuk), hát az asszociáció több mint érdekes. 

Az pedig sanszos, hogy a sanzonett boldogságáért, azaz a transzszilván lánynak a német herceggel való összeboronálásáért még ál-házasságra is képes Bóni gróf regáti románlehet. Ezt sugallja a magyar változat I. felvonás „2-ik jelenésében” a „kerítő” Miska pincérnek odavetett aktuális mondata is:

 „Emlékszel, mikor az a nyolc angol görl járt itt Bukarestből, a görlicék, az még Görlice előttvolt.”¹³[Kiemelések: D. N. A.]

Apropó „Görlice”! Bóni szójátéka galíciai győzelmeinkre, a „Gorlicei áttörés”-re utal, amikor 1915. május 2. és 5. között a német és osztrák-magyar szövetségesek frontáttörést hajtottak végre. A cél: a Kárpátok megtisztítása az oroszoktól, továbbá az egyelőre semleges Románia és Olaszország megtartása, illetve szövetségének megszerzése volt. S ugyan a hadművelet pillanatnyilag sikeresnek bizonyult, de mindkét oldalon hatalmas veszteségekkel járt, valójában nem hozta meg a várt eredményt sem. Igaz, a központi hatalmak ezzel a húzással meggyőzték Bulgáriát, hogy mellettük lépjen be a háborúba, a vágyott Olaszország azonban az Antant mellé szegődött. 

Sőt, mire Beöthy László Király Színháza – a Mágnás Miska sikere mellett – egy évvel a bécsi premiert követően a Csárdáskirálynővé avanzsált orfeum-hercegnőtörténetét bemutatja (Berlin után) Pesten, már Románia is hadba szállt ellenünk. A katonai helyzet egyáltalán nem kedvező a Monarchiára nézve. S noha a Somme-tól a német hadvezetés átcsoportosítja az erejét, hogy megakadályozza az orosz és román csapatok egyesülését, s így 1916 végéig Románia kapitulációra is kényszerül, a K. u. K.-hadsereg már olyan végzetes veszteségeket szenved, hogy gyakorlatilag megszűnik önállóan létezni. Ezzel visszavonhatatlanul a Német Császárság függésébe kerül. Ráadásul a hadikonjunktúrának is vége, a háborús nincstelenség pedig kétségbeejtő gyorsasággal terjed. 

Mindenesetre 1916. november 3-án – Gábor Andor fordításában és átigazításában – a „Csárdáskirálynő” félreérthetetlenülmagyar lány lesz: Vereczky Szilvia! Vezetékneve sem kis mértékben érezteti – akárcsak magas hegyekről szóló dala – a Kárpátaljához tartozó Vereckei-hágó jelképiségét. Magát a magyar Honfoglalást. „Verecke híres útját”, ahol Ady Endre – mint „Góg és Magóg fia” – kér engedélyt „sírni a Kárpátok alatt”… A temperamentumos, tüzes csárdáskirálynő mintája amúgy is Kálmán Imre színésznő szerelme: Esterházy Ágnes grófnő.¹⁴

A mi Csárdáskirálynőnk monumentális és méregdrága díszletét (amelyre Beöthy egyáltalán nem sajnálja a pénzt) Márkus László, az 1909. január 9-én Törzs Jenő címszereplésével bemutatott szecessziós budapesti Hamletakkor 28 éves rendezője tervezte, s a művet Czakó Gyula állította magyar színpadra. Az új főrendezőt az immár három színház felett rendelkező pesti direktor, Beöthy László akkor csábította el Sebestyén Gézától, amikor a Buda-temesvári társulat a még fővároshoz tartozó Népszínházban vendégszerepelt.

A pesti Csárdáskirálynő-premier után 18 nappal elhunyt Ferenc József császár, a Közép-Európát egyesítő birodalom szimbóluma és egyetlen, utolsó összetartó kapcsa. Halálával nyilvánvalóan az Osztrák-Magyar Monarchia végzete is elkerülhetetlen.

 

Hogy a Király Színházban bevételi rekordok dőltek meg, és országszerte a legnépszerűbb színpadi mű Kálmán Imre nagyoperettje, az talán nem meglepő. Ahogy nyilván az sem, hogy 1917 februárjára Bécsben már a négyszázadik „Csárdásfürstin” is lement – mely után a premier óta Kerekes Ferit alakító Nyáray Antal nem bírja tovább, hogy ne tudja, miket mondanak róla a kedvenc kávéházában, és hazatér Budapestre. Addigra Berlinben a Metropol Theater túl van a 150. előadáson, ezért nyáron is nyitva tart majd; de másfélszáz Csárdáskirálynővégén tapsolták veresre a tenyerüket a nézők Hamburgban is. Több mint százszor játszották Wrocław-ban, vagyis Boroszlón, Németország szerte mindenütt teltházas siker. 1917. február 17-én Dániában is rendkívül kedvező fogadtatásban részesül a mű a koppenhágai Skála Színház premierjén.¹⁵

Ám sokkal izgalmasabb történelmi tény, hogy a darab legyőzi az ellenséget, a határokat, a politikát, sőt túllép Európán is, és már a Nagy Háború idején eljuthat az Óceánon túlra: 1917. szeptember 24-én mutatják be New Yorkban, a Broadwayn The Riviera Girl (kb. ’Lány a Riviéráról’) címen, a már említett Guy Bolton és a szellemes P. G. Wodehouse adaptációjában. [Ezzel a művel avatta fel a Budapesti Operettszínház 2017. április 20-án új játszóhelyét, a Kálmán Imre Teátrumot – a darabot Riviera Girl címmel játszották. Az előadásról a Criticai Lapok 2017/07‒08-as számában közölt kritikát. – a szerk.] A cselekmény Bécsből és Budapestről átkerül Monte Carlóba, ami amúgy is egy „operettállam”. Ám Joseph Urban szcenográfiája és a kitűnő színészek játéka ellenére – a címszerepben Wilda Bennett-tel – „túl az Óperencián” egyelőre annyira erős az osztrákellenes hangulat,¹⁶hogy az igazi siker elmarad: 78 előadás után, december 15-én leveszik a New Amsterdam Theatre műsoráról.¹⁷A britek pedig csupán a háború után, 1921. május 20-án mutatják be a londoni „Prince of Wales Theatre”-ben. Itt The Gipsy Princesscímen fut,¹⁸és az egzotikus cigánnyá lett „Sylvát” egy tősgyökeres magyar lány, Pálmay Ilka unokahúga, a még a nagynénjénél is tehetségesebb Petráss Sári játssza. Az a nemzetközileg elismert primadonna, aki sajnos kilenc év múlva, 41 évesen autóbaleset áldozata lett a belgiumi Antwerpenben.

A pillanatnyi amerikai kvázi fiaskó viszont egészében eltörpül a hadban álló ellenségnél aratott átütő győzelem mellett, ami már-már hihetetlen, mégis való. 1917 tavaszán tudniillik Helsingfors kikötőjéből, azaz Helsinkiből, a legfőbb orosz hadiflotta támaszpontjáról tengerészek és tisztek tömege özönlik Petrográdra, ahol a „Palace” Színházban németüljátsszák a Csárdáskirálynőt! 

A februári forradalom központjában közben egyre izzóbb az ellentét az ideiglenes kormány, illetve a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetjei Központi Végrehajtó Bizottsága, valamint egymással keveredőhíveik között. Az orosz birodalom valóban a kimerülés és a tűréshatár végső pontjához érkezett. A társadalmi feszültség pedig sajátosan csapódik le a pétervári művészeti életben. A legtöbb színházban minden nap tartanak előadást, és a közönség kedvenc műfaja az operett…

A Csárdáskirálynő első orosz nyelvű bemutatójára 1917. június 29-én (a Gergely-naptár szerint: július 12-én) kerül sor Szentpéterváron. Tehát pont akkor, amikor az oroszok a német és osztrák-magyar csapatok ellen újra felveszik a harcot! A Fontanka nyári színháznál zajló véres csatával egy időben a „Zemnij Buff” Színházban hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy részt vegyen az új Kálmán-operett premierjén. Az orosz fordítóknak természetesen rengeteget kellett változtatniuk a szövegkönyvön. A cenzúra szigorúan tiltja a német neveket, ezért Edwin és hercegi szüleinek vezetékneve, a „Lippert-Weilersheim” például „Voljapuk”-ra módosul. De hogy megközelítőleg olyan hangulata legyen, mint az eredetinek, a színpadon franciás affektálással ejtik ki: így az „aisztokatikusan” beszélő családnevet oroszul „abszurd, hülye óhaj”-nak lehet hallani.¹⁹

Másik érdekes módosítás a Sylvacímen futó orosz verzióban a „topográfia”. Szilvia a budapesti fordítás 9. jelenésében nosztalgiával emlegeti a „falucskáját”, ahol Bóni szerint „a disznócskák az utcácskákon sétácskálnak”, és Gábor Andor magyar átiratában ez valóban létező település pont ott, ahová helyezi: „Tiszadada Tiszalök mellett”^20.Az eredeti librettóban, vagy legalábbis abban, amelyet az oroszok a partitúrával együtt megszereztek, az isten háta mögötti magyar porfészek (oroszra fordítva) a „Kecske-mocsármellett” viszont kétségkívül fiktív hely. Azonban Oroszországban nagyon is létező, sőt, ez a bizonyos „Kecske-mocsár”²¹a Finn-öbölben éppen Kronstadt mellett, a Kotlin szigeten található. Úgyhogy az első orosz adaptáció a magyar Szilviát a balti tengerészek földijévé honosította.²²A német elnevezésű „Kronstadt”, azaz „Korona-város”, amely Szentpétervártól 30 kilométerre nyugatra lévő kikötő,²³ráadásul hagyományosan az orosz admiralitás székhelye és a balti flotta Szentpétervár bejáratát őrző bázisa. A híresen kommunista kronstadti tengerészeknek nagy szerepük lesz az 1917-es bolsevik hatalomátvételben is... 

Nos, ami az orosz Csárdáskirálynőszínpadi diadalát illeti, Petrográdban „a balti matrózok gyöngyszemének” lírai története elképesztő sikersorozatot indított be, mely egész Oroszországra átterjedt – és talán soha nem is ér véget. A nézőknek az arisztokrácia kifigurázásán és a fülbemászó melódiákon túl, mindenekelőtt a boldogságért folytatott küzdelem megérdemelt diadala tetszik, amit Kálmán Imre operettjének eredeti címe is sugall (Éljen a szerelem!)

„Emlékszel még? Jut még eszedbe a múltunk?”… – énekli a bonviván és a primadonna…

DARVAY NAGY ADRIENNE

JEGYZETEK

¹Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora, Magvető, Budapest 1997. 82. 

² Richard Traubner: Operetta – A Theatrical History, Dubleday & Company Inc. Garden City, New York, 1983. 266. 

³ Gerő András–Hargitai Dorottya–Gajdó Tamás: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ.Egy monarchicum története, Habsburg Történeti Intézet – Pannonica Kiadó 2006. 26‒27.pp. 

⁴ http://www.bbc.co.uk/history/historic_figures/edward_vii_king.shtml

⁵ Kálmán Vera: EMLÉKSZEL MÉG… Kálmán Imre élete, Zeneműkiadó, Budapest 1985. 74.

⁶ L. Kedves jó Barátném!Ferenc József levelei Schratt Katalinhoz.Közreadja és magyarázza Brigitte Hamann. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.

⁷ Darvay Nagy Adrienne: Grófné a Savoyban (kézirat)

⁸ Mindkét idézet Gerő András–Hargitai Dorottya–Gajdó Tamás: i. m. 27.

⁹ Tandori Dezső fordítása. Brigitte Hamann: Rudolf, a trónörökös és a lázadó. Árkádia Budapest, 1990. 443-444.pp. 

¹⁰ Imre Kálmán, Bela Jenbach und Leo Stein: Die Czardasfürstin(libretto), Wien-Frankfurt am Main, Joseph Weinberger, 1916. 23. Idézi: Imre Zoltán: Az operett mint interkulturális jelenség– Kálmán Imre Die Csárdásfürstin (1915) c. operettje különböző színpadokon,Színház.net,12‒13.

^{11 „}Ungarisch-siebenbürgischen Nationalkostüm” Lásd Imre Kálmán: i. m. 2.

¹² A „Cancian” létező román családnév, a szóvégi u pláne román származást jelöl. Ugyanakkor korzikai nyelven „változás”-t jelent. Lásd: „I tempi cancianu”, azaz „változnak az idők”… 

¹³ Gerő András–Hargitai Dorottya–Gajdó Tamás: i. m. 77.

¹⁴ Kálmán Vera: i. m. 92.

¹⁵ ASzínház és Divatkimutatását idézi Gerő András–Hargitai Dorottya–Gajdó Tamás a 33. oldalon.

¹⁶ Richard Traubner: i. m. 266.

¹⁷ http://ibdb.com/production.php?id=8578

¹⁸ Uo.

¹⁹ http://www.culture21.ru/Page.aspx?orgid=398&page=./76/3779/3793/3899

²⁰ Ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

²¹ Titus Livius A római nép története a város alapításától I. Első könyvében Romulus csodálatos eltűnésétés vélhető apoteozisát helyezi a „Kecske-mocsár melletti rétre”! (lásd I./16.)

²² Az információért köszönet Szűcs Szergejnek.

²³ A Finn- és a Kronstadti-öblöt elválasztó Kotlin-szigeten.