J. M. Synge tragikomédiája a Csíki Játékszín előadásában

A J. M. Synge (1871−1909) fő művének számító, The Playboy of the Western World címmel írt világhírű tragikomédiát 1907-ben mutatták be először a dublini Abbey Színházban, botrányos körülmények között, mert a nézőknek nagyon nem tetszett a vidéki írek életének kritikus bemutatása és a szerintük nem szalonképes kifejezések a mű nyelvében. Tagadhatatlan, hogy a cselekmény furcsaságokkal és szokatlan abszurditásokkal lepte meg az akkori közönséget. Írország elmaradott nyugati részében, Mayo megye egyik falusi kocsmájában játszódik, ahol először csak a kocsmáros lánya, Pegeen látható, aki éppen levelet ír, hogy az esküvőjére rendeljen különböző ruhadarabokat. Betoppan Shawn Keogh, Pegeen már majdnem-jegyese, utána hazatér a kocsmáros két ivócimborájával. Nemsokára betér egy csavargó, Christy Mahon, aki a jelenlévők faggatására elárulja, hogy isten segítségével krumpli ásás közben az ásóval fejbe verte és megölte az apját, aki rosszul bánt vele. A minduntalan a papra mint legfőbb erkölcsi tekintélyre hivatkozó Shawn kivételével a többiek ezt bátor, hősies tettnek tekintik, s a kocsmáros felfogadja Christy-t csaposnak, aki majd minden rá leselkedő bajtól meg tudja óvni távollétében a lányát. Özvegy Quinné, egy kiközösített személy, amiért évekkel azelőtt megmérgezte a férjét, majd négy falubeli lány eljönnek, hogy megcsodálják a nagy tettet véghez vivő Christy-t. A fiú egyre színesebben adja elő apagyilkosságának történetét. Quinné szeretné magához édesgetni, Christy azonban Pegeennel akar maradni. A faluban ügyességi versenyeket rendeznek, s ezeket Christy rendre megnyeri, megszilárdítva hírnevét. Ő és Pegeen költői szavakkal vallanak szerelmet egymásnak, össze akarnak házasodni. Megérkezik azonban a „megölt” apa, bekötött fejjel, s ez mindent megváltoztat: a falusiak és Pegeen is Christy ellen fordulnak, mert hazudott a hőstettéről. Christy felkap egy ásót, hogy most már tényleg megölje az apját és visszanyerje becsületét, főként Pegeen szemében. A lány a többiekkel együtt azonban fél a hatóságtól, s megkötözik a fiút. Négykézláb araszolva, de az öreg Mahon újra visszatér a színre, s ő szabadítja ki Christy-t, hogy együtt hagyják ott a gyáva falusiakat, akik viszont örülnek, hogy megszabadultak a betolakodók okozta veszélytől. Távozásuk után egyedül Pegeen ismeri fel veszteségét, s ennek jajveszékeléssel ad hangot.

Synge fő műve a magyar színházi életben viszonylag későn vált ismertté. 1960-ban jelent meg Ungvári Tamás fordításának első változata, A nyugati világ bajnoka címmel. Egy év múlva a budapesti Katona József Színház (akkor a Nemzeti kamaraszínháza) bemutatta a darabot, melynek összetett stílusa erősen próbára tette a társulatot, amint a korabeli kritikák tanúsítják. Egészen 1978-ig váratott magára egy újabb nekifutás, amikor a Bajnok a kecskeméti Katona József Színház műsorán szerepelt, majd megint sokéves szünet következett. A J. M. Synge-műveket tartalmazó Drámák (1986) című kötet megjelenése bizonyult olyan vízválasztónak, amely után a Bajnok és más Synge-darabok is gyakrabban kezdtek szerepelni a magyar színházak műsorán. Synge születése 120. évfordulójának évében, 1991-ben az Ódry Színpad vizsgaelőadást rendezett a Bajnokból, rajtuk kívül pedig a veszprémi Petőfi Színház is színre vitte. 1993-ban a budapesti Kerekasztal Társulás előadása következett Hősének címmel, majd szorosan utána, ugyancsak 1993-ban a szolnoki Szigligeti Színház szintén bemutatta a drámát. 1999-ben a Várszínház játszotta, ugyanabban az évben pedig a magyar nyelvű amatőr színjátszók zsámbéki találkozóján a vajdasági Nagykikindáról érkező Egység Művelődési Egyesület szerepelt vele. Nicholas Grene ír színháztudós írja, hogy a Bajnok minden rendezőjének komoly kihívást jelent a realizmus és stilizáltság rétegeinek összefonódása. Nálunk Sándor L. István hasonló kiindulópontból elemzi a Bajnok néhány hazai előadását. Szerinte a nem megkerülhető kérdés az, „miképp sikerül az előadásnak hitelesíteni a darabot egyedivé tevő groteszk elemeket.” Négy bemutató megoldásait egybevetve Sándor L. szól például az előadások nyitó perceiről, az uralkodó stílus és tónus megteremtése szempontjából. Elemzéséből leszűrhető, hogy az eredetileg sokrétűen hangszerelt darab bemutatása átgondolt kísérletezésre inspirálja a rendezőket nálunk is.

A nyugati világ bajnoka, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

2004-ben a Bárka Színház a Nádasdy Ádámtól megrendelt új fordításban, A Nyugat hőse címmel vitte színre a darabot, a rendező Bérczes László volt. Bérczes és Nádasdy együtt töprengtek azon, hogy az Ungvári által adott címet felújítsák, s végül a „bajnok” helyébe a „hős” szó mellett döntöttek, mert ez nem minősíti a főszereplőt egyértelműen, teret biztosítva a nézők ítéletének. A Bárka színpadán debütáló új szöveg felhasználásával A nyugat hőse jó ideig vonzotta a közönséget. Szántó Judit kritikája azonban hangsúlyozza, hogy összetettebb játékstílusra és az áttételesség erősítésére lett volna szükség az előadásban, hogy pótolják „azt a tudásanyagot, amelyet az író adottnak, magától értetődőnek vél” saját korában. Szántó arra a megfontolandó következtetésre jut, hogy „A nyugat hőse elbír is, igényel is még néhány nekifutást”. Szerencsére elmondható, hogy folyamatosan kerül sor ilyenekre, s a darab magyar színházi recepciója egy remélhetőleg sosem lezáródó, izgalmas történet marad.

2007-ben, az első bemutató centenáriumán két magyar nyelvű előadása is volt a darabnak, A nyugati világ bajnoka című régebbi fordítás felhasználásával. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Magyarországon a Kisvárdai Várszínházban, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján adta elő Synge remekművét. Bocsárdi László rendezésében a stilizálás különféle módjai és árnyalatai alapozták meg az előadás dinamikáját, s a Bárka előadásához hasonlóan Pegeen itt sem mondta el a darab befejezéseként a szerző által megírt sirámot. A záró kép félelmetes csendje és a férfi szereplők, az apa, Shawn és az ivócimborák fenyegető mozdulatai és arckifejezése azonban egyértelműen szóltak a lány veszteségéről és kiszolgáltatottságáról egy macsó-szemlélet uralta világban. A másik 2007-es bemutató az Országút Társulat munkáját dicséri, akik az Országúti Pinceszínházban játszották a darabot, szöveghűen és kifejező gesztusokkal, zárásként Pegeen hitelesen kétségbeesett jajdulásával. 2013-ban a szatmárnémeti Harag György Társulat vállalkozott újabb előadásra, Balogh Attila rendezésében, az előadás Magyarországon ismét Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján volt látható. A társulat A nyugati világ bajnoka címet megőrizte, de alcímmel hirdették, mely szerint „John Millington Synge nyomán” készült a szöveg. Az Ungvári-féle fordítást az eredetivel is összevetve Benedek Zsolt dramaturg dolgozta át, aki e-mail kommunikációnk során azt írta, hogy Synge műve nyelvezetének különleges stiláris hatását azzal próbálta visszaadni, hogy tájnyelvi és standard köznyelvi szavakat együtt használt és egy afféle „Mayo-i magyar nyelven” készült az ő adaptációja. Benedek értelmezésében a darab manapság érvényes üzenete, hogy egyes eldugott vidéki településeken a fiatalok a velük szemben támasztott szigorú hagyományos erkölcsi elvárások miatt érzéseiket és vágyaikat elfojtani kényszerülnek, ugyanakkor lázadnak is ellenük.

Idén, száztíz évvel Synge halála után szintén erdélyiek, nevezetesen a Csíki Játékszín elevenítette fel a darabot, amely megint csak a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának keretében jutott el 2019. április 13-án a Thália Színházba is. Ők Nádasdy Ádám fordítását alapul véve A nyugat hőse címmel játszották a drámát, melyet Visky Andrej rendezett, a dramaturg pedig Bertóti Johanna volt. A színpadkép végig a kocsmát mutatta, megmaradva az eredeti szövegben leírtaknál, de a mai kort idéző berendezési tárgyakkal, és a szereplők szintén a mi időnkre jellemző ruházatot viseltek (a díszletet és a jelmezeket Kupás Anna tervezte). Christy és a Mayo-beliek történetét tehát úgy mutatták be, ahogyan a mai körülmények között játszódhat, amire többek között a modern, időnként absztraktba hajló zene, s az előkapott fülhallgatók is utaltak. Néhányszor azonban előfordult, hogy a zenétől (Bocsárdi Magor munkája) alig lehetett hallani a beszédet, ami annál is inkább zavaró volt, mert ezeken a pontokon a hanghatások nem az érzelmek változásait követték, inkább úgy tűnt, hogy külön életet élnek. Hogy mennyire távoli a világtól ez a környezet, azt vélhetően a kocsma üvegablakán át látszódó, a kékszínű tengereket és zöldes-barnás árnyalatú szárazföldeket mutató földgömbszerű kép volt hivatott érzékeltetni, egyéb funkciójára nemigen tudott a néző gondolni. A baloldali falon pedig egy ásó lógott, amit az eredetit követve Christy (akit Puskás László alakított) használt is, amikor kinetikusan illusztrálta apagyilkosságának történetét, illetve amikor a dráma végén tényleg meg akarta vele ölni az apját. Falra akasztása azonban feleslegesen felnagyította, illetve túlságosan nyilvánvalóvá tette az ásó szerepét a közönség számára, talán az erőszak hétköznapiságának jelölésére (esetleg csehovi utalásként). (Megjegyzendő, hogy krumpliásáskor nem a nálunk ismert formájú ásót használták egykor az írek, hanem egy hosszú, keskenyebb fejű nyeles szerszámot, amelyet Synge drámaszövege „loy”-nak és nem „spade”-nek nevez).

A nyugati világ bajnoka, Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat

Ahogyan a fordító, Nádasdy Ádám egy interjúban fogalmazott, olvasatában a dráma a szabadságról is szólhat, és kiemelte Pegeen egyszeri szabadság-élményét. Ezt egyetemes kérdéssé tágítva érdekes, de egyben vitatható is a felvetése: „A gondolattal el lehet játszani, de a szabadság fenséges és rettenetes, nem az embernek való. Az embernek csak tudnia kell róla, és arról is, hogy ő nem igazán szabad.” Synge majdnem mindegyik darabjában megjelenő toposz, hogy egy fiatal női szereplő fellázad a rá kimért sors ellen. A legszembetűnőbb példa erre A völgy árnyéka (The Shadow of the Glen, 1903) Nórája, akinek neve nem véletlenül idézi Ibsen híres nőalakját. Ebben a kontextusban kétségkívül fontos mozzanat, hogy A nyugat hősében Christy mellett nem csak egyetlen nő lázad; Pegeen és a többi színre lépő lány, kiegészülve a szintén viszonylag fiatal özvegy Quinnével, a maguk különböző módján szintén lázadnak. A csíkiek előadásának szövege több ponton eltért Nádasdy fordításától, ami mindjárt az elején megmutatkozott: Pegeen (Ráduly Beáta játszotta) nem írt nagy gonddal levelet egy kereskedőnek, mint a Synge által megformált karakter, hogy tételenként megrendelje az esküvőjére való ruhadarabokat és a kelengyéjét, hanem hang nélkül ugrált és zenére táncolt. Szemlátomást kirobbanó energiával teli fiatalságát akarták ezzel ábrázolni; egy farmernadrágos lányt láttunk egy zárt és meglehetősen jellegtelen térben, aki a sok szempontból korlátok közé szorított életmódja ellen fejezi ki lázadását. Így ráterelődött a figyelem, ami szükséges is volt ahhoz, hogy a néző majd felfedezhesse, mennyire párhuzamosak és összevethetők a lány mozgás és testbeszéd útján megnyilvánuló érzései és a körülmények miatt szavakba nemigen önthető szabadságvágya a nemsokára megjelenő Christy-ével, aki az apai elnyomás alól önmaga bátor felszabadításáról szóló és élénk taglejtésekkel kísért történetének egyre színesebb elmondása révén kerül a középpontba (a koreográfus Zaiba Anikó volt).

A Christy érkezése utáni másnap reggel falubeli lányok jelennek meg a kocsmában, hogy megcsodálják a rövid idő alatt máris híressé vált új csapost. Synge eredeti műve négy lányt vonultat fel, akik mindenféle jobbnál jobb ennivalót hoznak ajándékba, s míg Christy elrejtőzik előlük, nézelődnek és róla beszélgetnek. Megtalálják Christy előző este levetett cipőjét, ami különösen a Sara nevű lányt foglalkoztatja: „… rajta kell legyen az apja vére. … (megszagolja) Ez egyszerű sár, szerintem, de az biztos, hogy az ő cipője, mert ilyet még nem láttam: van rajta fehér sár, meg vörös sár, meg tőzeg, meg apró szemű tengeri homok. Ez tényleg gyalogolt, ez az ember. (Jobbra előre jön és felhúzza az egyik cipőt)” A Csíki Játékszín előadásában két lány jelent meg, de zajos ténykedésükkel túltettek akár négyen is. Ruhájuk, hajviseletük és viselkedésük tanúsította, mennyire vonzza őket, ami szokatlan, az elvártan hagyományos és az unalomig ismert, kiszámítható ellenében. Egyikük, Sara magasra borzolt punk-frizurát viselt (Bokor Andrea alakította), a másik, Susan (Sándor Anna megformálásában) rózsaszínre festett hajjal jelent meg, s egyáltalán nem rejtették véka alá, mennyire izgalomba hozta őket a hír, hogy a kocsmába egy hihetetlenül bátor tettet végrehajtott idegen férfi vert tanyát.

Az előadás számos helyen próbálta hangsúlyozni a Synge művére valóban jellemző komikumot, de Sara Christy cipője iránti vonzódásának bemutatásában túl messzire ment, mégpedig a céltalan hatásvadászatig. Jobbára mindenki ismeri a földön talált ismeretlen anyag megnyalásáról szóló, „… jaj de jó, hogy nem léptünk bele” végződésű Arisztid és Tasziló viccet. Ebben a rendezésben mintha rájátszottak volna a viccre azzal, hogy Sara egész hosszában megnyalta Christy bakancsának talpát, majd grimaszt vágva kijelentette, hogy nem vér van rajta, hanem „lószar”. Ezen természetesen nem lehetett nem nevetni, tetézve azzal, hogy a közönségnek valószínűleg beugrott az eredeti vicc is. Egészen más, a darab szabadságkereső szellemiségéhez illő, s nem ilyen olcsó hatást lehet azonban elérni például azzal, ha a cipő felpróbálására kerül a hangsúly. 2004-ben Garry Hynes ír rendezőnő a nyugat-írországi Druid társulattal vitte színre a darabot, amelyről írva egy amerikai kritikus, Paige Reynolds kitér arra, mit jelenthet Sara számára Christy bakancsának felpróbálása. A kis epizód – így Reynolds – a lány fantáziálását vetíti ki vizuálisan arról, hogy milyen lenne, ha Christy nyomdokába lépve ő is megszabadulhatna a patriarchális rend és előírások nyomásától. Ugyanakkor a csíkiek előadásában a lányok szexuális túlfűtöttségét maradéktalanul illusztrálta, hogy miután az előlépő Christy kiléte már nem lehetett kétséges, Sara odarohant hozzá és hevesen szájon csókolta.

Szabadságra vágyik a darabban a harmincon-éves özvegy Quinné is, aki viszont tett is már ennek elérése érdekében valami olyat, amiről – mint később kiderül – Christy csak beszél; ő valóban a másvilágra küldte saját elnyomóját, a férjét. Feltehetően önállósága és a kitörést megkísérelni képes pszichikai ereje miatt Quinné Synge kedvence volt az általa teremtett karakterek közül, akit viszont éppen ezért kivetett magából és magányosságra ítélt a darabbéli közösség, amelyhez eredetileg tartozott. (Kicsit hasonló volt Synge köztes helyzete, ugyanis lelkileg korán eltávolodott protestáns anglo-ír családjától és környezetétől, de a bennszülött katolikus írek világában sem tudott igazán otthonra találni). A Csíki Játékszín előadásában özvegy Quinné (Fekete Bernadetta játszotta) feketére festett hajával és szemöldökével, szempillájával, valamint divatos szabású kék bőrszoknyájával külsejében félúton volt a megjátszott, magát kellető dáma és egy ravasz boszorkány között. Így azután elég furcsán hangzott a szájából Synge szövege, amikor mind Christytől, mind Shawn-tól (Vass Csaba alakította) azt kérte ellenszolgáltatásként, hogy ha megteszi, amire azok külön-külön rá akarják venni, cserébe a földműveléshez hasznos dolgokat kapjon, például egy szekérnyi trágyát Szent Mihálykor.

Az előadás szövegkönyve a történelmi és lokális vonatkozások java részét megtartotta, s részben az eredeti metaforákban gazdag nyelvezetet is, éppen ezért a mai kort idéző aktualizálás felemásra sikerült, mert a néző időnként ráébredt, hogy ez a cselekmény más korban és másutt játszódik, mint a miénk, s a fel-felbukkanó szóképek egy sajátos alkotói stratégiáról vallanak. Ezek az ellentmondások nem tettek hozzá a jelentésárnyalatok kibontásához, inkább gátolták azt. A műfajjal kapcsolatban szintén hiányérzetünk támadhatott. Hiába szerepelt a színlapon, hogy ez a dráma tragikomédia, a tragikum bizony elsikkadt belőle. Nádasdy Ádám nem véletlenül beszél a fentebb idézettekben arról, hogy a szabadság kérdése körül forgó műben Pegeen egy rövid időre részesül a szabadság élményében. Az emelkedett, nem hétköznapi érzésnek és a jobb élet hitét tápláló reménynek a társadalmi béklyók által vezérelt reflexei vetnek véget: teljes vehemenciával ő is Christy ellen fordul, amikor az öreg Mahon megérkezésével (Fülöp Zoltán alakította) a többség szemében a fiú közönséges hazuggá majd kisstílű gyilkossá válik. A két Mahon távozása után a Csíki Játékszín előadásában is látszott Pegeen mozdulatain és arcjátékán valamiféle felismerés, s szerepe szerint elmondta ugyan a nyugat hősének elvesztését fájlaló szavait, de ez csak úgy hangzott, mint valami hétköznapi malőr vagy bosszúság. A drámában a tragikumot éppenséggel Pegeen vesztesége jelenti, ami a szöveg szerint az ősi, Synge korában még élő gyászolási szokásokhoz hasonlítható gesztusokban és jajgatásban fejeződik ki: „(Kendőjét a fejére borítja és vad siránkozásba kezd) Jaj nekem, jaj, elveszítettem! Elveszítettem a Nyugat egyetlen igazi hősét!” Ez azonban a csíkiek előadásában nem kapott hangsúlyt.

Mindezzel együtt a társulatot nagyon megtapsolták, a nézők honorálták a nevettető komikus felhangokat és azt, hogy az előadás igen emlékezetes pillanatokkal is meglepte őket. A főszereplőt alakító Puskás László végig remekül játszott, már ezért érdemes volt megnézni A nyugat hősének ezt a változatát. Játékából kiemelendő az a pillanat, amikor Christy rádöbben, hogy Pegeen is elhagyta, és akik az előbb még hősnek kiáltották ki, most gyáván bosszút forralnak ellene. Mielőtt a lány és a többiek rádobták a hurokkal ellátott kötelet, Christy előrejött a színpadon, leült a nézőkkel szemben, testközelben az első sorokhoz. A nézők felé fordulva, de magába nézett, az arca mélységes csalódást és fájdalmat tükrözött, egy olyan emberét, aki hirtelen mindent elveszített, amiről azt hitte, sok nehézség után végre megszerezte, és ami ígéretes volt számára. Szavak nélkül is a teljes hiábavalóságot fejezte ki a tekintete. Ha mégis keressük a tragikumot az előadásban, akkor az itt volt, ebben az emberi hitványságot újra megtapasztaló tekintetben, ami leginkább Beckett abszolút vesztes és reménytelen helyzetű figuráira emlékeztetett. Christy azonban nem marad a drámában áldozat, képes megújulva otthagyni a Mayo-i társaságot. Pegeen az áldozat, aki nem merte a többiekkel szemben a fiú pártját fogni, s nincs máshová mennie az apja kocsmájából, mint feleségnek Shawn házába, de a csíkiek előadásában ez nem jelent meg markánsan és egyértelműen. Kár, mert a két fiatal párhuzamos sorsát az adott körülmények között gender meghatározottságuk szempontjából gondolatébresztő következtetésekre jutva lehet összevetni.

A nyugat hőse – Csíki Játékszín, Csíkszereda (fotó: Sándor Levente)

Emlékezetes marad továbbá a Shawn-t alakító Vass Csaba játéka is. Szerencsés volt őt választani a szerepre, jóval idősebbnek látszott a húsz év körüli Pegeennél, ami még inkább aláhúzta a lány Christy-ével párhuzamos sorsát, akivel az apja egy öregasszonyt akart elvetetni a vagyonáért. Vass Csaba kitűnően formálta meg a nyakkendős, formális öltözetével, tehetősségével és erősnek látszó testével ellentétben ügyefogyott és gyáva Shawn-t, aki arra viszont képes, hogy kárörvendő nézéssel illegesse magát Pegeen előtt, miután Christy elment és így elmúlt a számára egzisztenciális veszedelem. Alakjának színpadi életre keltésén keresztül érzékletesen megmutatkozott, hogy a gyávaság és konformizmus megtestesítője a győztes szerepében tetszeleghet, ha a közösség erkölcsi mércéje alacsony, Shakespeare egyik szonettjével mondva: ahol „hitvány Semmiségre pompa vár”. Meg kell említeni még Fülöp Zoltán alakítását az öreg Mahon szerepében. Nem a szokásos, alkoholgőzös és bornírt figurát jelenítette meg, aki bosszút liheg, hanem egy komolyabb embert, aki képessé válik arra, hogy megértse Christy változását, illetve maga is tud váltani. Ily módon nem volt annyira meglepő, hogy éppen ő oldja meg a fia kötelékét. Ugyanakkor feleslegesnek látszott egy konferanszié szerepeltetése is, akit Bilibók Attila játszott fehérre festett arccal, fekete frakkban és csokornyakkendővel; lehet, hogy metaszínházi funkciót szántak neki, vagy a vígjátéki jelleget volt hivatott erősíteni – ezzel kapcsolatban a nézők többsége valószínűleg csak találgatott.

A Csíki Játékszín előadásának ismertetőjében a cselekmény összefoglalása után a következőket olvashatjuk: „Miért van szükségünk sztárokra, ikonokra, és hogyan jellemeznek ők bennünket? Milyen világ az, ahol egy fikcionált, divatos identitást kell felvennünk ahhoz, hogy valakivé váljunk? Van-e esélye az őszinte emberi kapcsolatoknak ott, ahol az anyagi érdekek mindenek fölött állnak, és az alkohol eltorzítja az embert kívül-belül? Van-e esélye a szerelemnek?” Valóban ezeket a kérdéseket, illetve ilyen árnyalással veti fel a dráma? Az előadás alapján erre alighanem igennel válaszolhatunk. Ha viszont Synge drámájából indulunk ki, a kérdések sora módosul és kiegészítésekre szorul. Felfedezzük, mert implikáltan benne van a szövegben, hogy egy gyarmatosított világ ábrázoltatik itt, amelyben az elnyomott helyzet megosztja a közösséget, és az örökös alkalmazkodási kényszer rombolóan hat az egyes emberre. A kétségtelenül „kívül-belül” torzító hatású alkoholizmust okozza valami, ez pedig a perspektívátlanság az adott környezetben. Christy nem egy „divatos identitást” vesz fel, hanem szárnyaló képzeletével azt vizionálja, hogy legyőzte apjában elnyomóját, aki kihasználta. Valakivé válik, mert hőst csinálnak belőle azok, akik az ilyenfajta, az elnyomó ellen irányuló tettekben hősiességet látnak, de okkal félnek a hatóságtól, mikor úgy látszik, a közvetlen közelükben történik gyilkosság. Az „anyagi érdekek” fontossága pedig, mint ebből a rendezésből is kiderült, többnyire a szegénység velejárója, mert mindenki szeretne kicsit jobban élni. Látszatra Synge egy erkölcstelen, kapzsi és erőszakos tetteket szülő világot ábrázolt, ahogyan 1907-ben az első előadások számos nézője értelmezte és botrányt csinált miatta, igazából azonban a gyarmatosítás torzító következményeivel szembesítette (volna) a közönségét.

Megfogalmazódhat az a további kérdés, miért nem jobb vajon Synge-et aktualizálás nélkül játszani és feltételezni a nézőkről, hogy a darab szereplőin és kibontakozó témáin gondolkodva hidat találnak maguknak a százegynéhány éves cselekmény és a saját korukban, életükben megtapasztalt problémák között. A remekmű, aminthogy Synge drámája az, éppen attól (is) remekmű, hogy természeténél fogva inspirálja az ilyenfajta hidak létrejöttét. Nem feltétlenül gyümölcsöző stratégia hát A nyugat hősét keletkezésének egykori kontextusát nagyjából elfeledve vagy mellőzve bemutatni, mert akkor miről is szól a darab. Csupán egy rossz, elferdült világról, amelyben nincs „esélye a szerelemnek”? Vagy netán a mai erdélyi vidékről és „a mára megkérdőjeleződött hagyományos férfi szerepekről” ad ironikus képet, mint Turbuly Lilla veti fel kritikájában? De akkor mit kezdjünk Christy (és az apja) átváltozásával, hogyan illik, vagy sokkal inkább nem illik egy ilyen képbe?

A Csíki Játékszín előadása többé-kevésbé élvezhetően tálalta a műben rejlő humort, és a mozgás, testbeszéd terén volt néhány igen jól kidolgozott pillanata és epizódja. Egészében véve azonban nemigen volt képes nézőit egy másik néptől és korból eredő történet kapcsán mélyebben elgondolkodtatni az emberiség vissza-visszatérő problémáiról, s azok színpadi megfogalmazásáról.

Kurdi Mária

JEGYZETEK

¹ Nicholas Grene: „Redesigning The Playboy”, Adrian Frazier szerk.: Playboys of the Western World: Production Histories, Dublin, Carysfort Press, 2004. 128.

² Sándor L. István: Színjátékforma – színházi forma (Synge mai színpadon), Holnap 1994/1. 42−44.

³ Bérczes László−Nádasdy Ádám: Mi legyen a cím… E-mailváltás (részletek), Hajónapló 2004/7, 7-8.

⁴ Szántó Judit: Christy, Fóris és a Whiskys, Színház 2005. január, 17-18.

⁵ Levelezésünkre Benedek Zsolt engedélyével hivatkozom.

⁶ Sebők Bori: A szabadság fenséges és rettenetes – Beszélgetés Nádasdy Ádámmal, Hajónapló 2004/7, 12.

⁷ Nálunk legutóbb az Országút Társulat mutatta be, 2011-ben.

⁸ J. M. Synge: A nyugat hőse, ford.: Nádasdy Ádám, Hajónapló 2004/7, melléklet, 8.

⁹ Paige Reynolds: Separate Spheres and Celebrity Casting, Frazier, szerk., op. cit. 171.

¹⁰ Synge: op. cit. 20.

¹¹ William Shakespeare: Szonett 66. Ford.: Szabó Lőrinc. https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/shakespeare-szonett-66/directing-26694

¹² https://www.csikijatekszin.ro/hu/repertoar.html?eloadas_id=10007

¹³ Turbuly Lilla: Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén, KútszéliStílus.hu http://www.kutszelistilus.hu/szinhaz/kritika/651-turbuly-lilla-ferfiak-a-teljes-idegosszeomlas-szelen