Wagner-album – mindenkinek
A Warner Classics új albumsorozata egyszerű, de nagyszerű ötleten alapul: félszáz tracket kínál megadott szempont szerint. A három korongot tartalmazó albumok többsége egy-egy szerző életművéből válogat.
A bőség zavara bármely válogatásnál komoly kihívás – de kiváltképp az, ha az életmű jellegéből adódóan a részletek kiragadása a nagy egészből külön feladatot jelent. Wagner színpadi műveiben mindinkább szakított a hagyományos „zárt számos” szerkesztéssel, gyakran szinte egész felvonásokat „végig komponált”, a folyamatjelleget erősítve. Megtörte tehát annak a sajátos drámai időfelfogásnak az egyeduralmát, ahol a cselekmény prózában vagy recitativóban pereg, s időről-időre kimerevítve megáll egy-egy áriában vagy duettben (esetleg nagyobb együttesben), amikor is a szereplők „lereagálják” a történteket, vagy épp részletezően feltárják érzelmeiket. Ehhez a sajátos pulzáláshoz örökletesen hozzászokott az operák közönsége (csakúgy, mint a tényleges realitásnak ellentmondó, a valós életben „lehetetlen” szituációkhoz). Wagner adott atmoszférába-szituációkba helyezi a nézőt-hallgatót, akinek ily módon elérzékenyülésre aligha van lehetősége, megrendülésre, katarzisra annál inkább.

Wagner színpadának szereplői a Wagner-rajongóknak szinte személyes „ismerősei”, talán azért is megunhatatlanok az új szereposztások (sőt, még az extrém rendezések is), mert vélhetjük: általuk még többet megtudunk a figurákról. Wagner zenéje persze akkor is képes magával ragadni a hallgatót, ha történetesen nem ismeri az adott mű cselekményét, tehát mintegy váratlanul csöppen az események forgatagába. Erre is gondoltak az 50 BEST műsorának összeállításakor, mert két korongon „énekelt” részletek szerepelnek, a harmadik pedig zenekari részleteket tartalmaz.
Talál tehát kedvére valót a gazdag kínálatban mindenki, de ez a válogatás még azoknak is tartogat élményeket-tanulságokat, akik egy vagy több teljes felvétellel rendelkeznek az egyes operákból/zenedrámákból (minden bizonnyal kevesen vannak olyanok, akiknek megvan valamennyi kiragadott részlet a maga teljes közegében).
Tobzódhatnak a parádés szereposztásokban, akiket elsősorban az előadók érdekelnek. Nagy nevek sorjáznak, de nemcsak Wagner-énekesként elhíresülteké. Kinek ne csillanna fel a szeme, ha meglátja A bolygó hollandi szereposztásában Jessye Norman vagy Anja Silja nevét? És néhány számmal később Jessye Norman a Tannhäuser Erzsébetjeként hallható. Legendás nevek régebbi múltból, mint Hildegard Behrensé, Nicolai Geddáé vagy Fritz Wunderliché – és még sorolhatnánk. Természetesen Marton Éva sem maradhat ki e sztárparádéból!
Az első korong műsora A bolygó hollandiból, a Tannhäuserből és a Lohengrinből tartalmaz részleteket, a másodiké a Ring nagy pillanataiból idéz. Nem kevésbé vonzó a zenekari program sem, a Tannhäuser, a Lohengrin, A walkür, A nürnbergi mesterdalnokok, a Trisztán és Izolda, valamint a Parsifal legszebb zenekari részleteinek felidézésével.
Érdemes folyamatosan figyelemmel követni a szereposztást, hogy az ismert nagy nevekhez konkrétan társulhasson művészi teljesítményük. És nem felesleges megjegyezni a zenekarok és karmesterek nevét sem! Esetleg érdemes összehasonlítani egyazon zenekar játékát különböző karmesterek irányításával. További ínyencség „vájtfülűeknek” a track-sorrendeket felcserélve egymás után azonos előadók interpretációjában gyönyörködni. Ilyenkor könnyebb felfedezni a sajátosságokat, s kísérletet tenni annak szavakba öntésére, hogy mi az, amiért valamelyik előadás jobban tetszik a másiknál. Az is jó hallásgyakorlat, ha valaki hallás alapján próbálja megtippelni a visszatérő együtteseket, s csak utólag ellenőrzi a műsorból. (Az album hátoldalán tájékoztató jelleggel szerepelnek a prominens előadók – az első korongnál Dietrich Fischer-Dieskauét is olvashatjuk, ám hiába keressük a kísérőfüzet részletező szereposztásánál.)
A Wagner-életmű minél alaposabb ismerete mind részletezőbb megfigyeléseket tesz lehetővé. Egy-egy teljes színpadi mű ismeretében még inkább értékelhető, ha egyetlen részlet is elegendő ahhoz az előadóknak, hogy színpadot varázsoljanak!
A felvételek eredeti megjelenése az 1959 és 1998 közötti időszakot öleli fel, esetenként a digitalizálásra 1989 és 2003 között került sor. A „mai fiatal” érdeklődők számára múltidézés, egyszersmind előadóművészet-történeti kalandozás. Muzsikus-hallgatók külön felfigyelhetnek arra, hogy a tempóválasztás milyen nagymértékben járul hozzá az atmoszférateremtés, a karakterizálás intenzitásához. Vannak lélegzetelállító pillanatok (valójában többperces időintervallumok), amikor szinte megéljük a színpadi átlényegülést! Amikor a mérsékeltebb tempóban artikuláció tekintetében kidolgozottabb interpretációt hallunk, az információsűrűség megnövekedésének köszönhetően élesebb-kidolgozottabb hangképben gyönyörködhetünk.
Nekem személy szerint a Mesterdalnokok I. felvonásának Előjátéka jelentette a meglepetés-ajándékot: Karl Anton Rickenbacher vezényletével a Londoni Filharmonikus Zenekar úgy játszotta, hogy először hallottam hangzó valóságában mindazt, amit korábban elemzésekben olvastam. A hangütés szinte tényszerűen közölte: vígopera következik (persze wagneri léptékkel). A faktúra áttörtsége, a tudós-ellenpontozós szerkesztés szinte idézőjelbe került a könnyed hangvétel által. Nem lenne tanulságok nélkül való meghallgatni egy ilyen kezdet után a folytatást, amelyből a XXI. századi hallgató is átélhetné azt az élményt, amit az 1500-as évek világát megőrző város jelentett döntő élményként a romantika korában, s amit Wagner háromfelvonásosa felelevenít: az egyszer-volt zárt világ hiteles atmoszféráját.
A válogatás, bármennyire törekedjék is valamiféle objektivitásra, mindig magában hordozza a személyesség esetlegességeinek a jegyeit. Bizonyára ki-ki találhatna „kicserélnivaló” trackeket. De a megvalósult kínálat egésze olyan gazdag élményforrás, ami egyaránt alkalmas a Wagner-hívők gyönyörködtetésére és képes új rajongókról gondoskodni eme népes táborba.
(Warner Classics 0190295481599)
Fittler Katalin

