Két Molière-előadásról – Szigligeti Színház, Nagyvárad, Miskolci Nemzeti Színház

Molière: Mizantróp

Szigligeti Színház, Nagyvárad

Szeretjük-e azt, aki gyűlöl minket? Tiszteljük-e azt, aki megvet minket? Nos, az emberi természet a hiúságra és az önigazolásra épül, amely gyengeségünkről bő ismeretekkel rendelkezik Jean-Baptiste Molière, meg is osztja ezeket velünk. A Mizantróp az egyik legtöbbet játszott vígjátéka, amelynek nincs boldog vége. Novák Eszter rendezése minden percében élvezetes előadás lett, sok humorral és bölcselettel.

Lendületes a kezdés, mintha egy divatbemutató kifutóján lennének, úgy riszálnak be a színészek, önmagukban gyönyörködve, aminek jellemző tünete a szelfizgetés manapság. Lövik is a képeket magukról, s tetszik nekik, amit látnak a saját telefonjukon. Alceste „más”, Alceste – Dimény Levente – egy igazi filosz, töprengő értelmiségi Jézus alkattal, szakállal és hosszú hajjal, aki erős szavakkal bírálja a kor idióta szokásait. Nem tetszik neki a hízelkedés, sem adni, sem fogadni nem hajlandó, számára az őszinteség hiánya felér a hazugság bűnével. Ha kiprovokálja valaki, bizony elmondja a véleményét, Oronte-nak(Kardos M. Róbert) például, hogy milyen ócska költeményeket ír. Nem tetszik neki, hogy tartalmatlan, üres emberek osztják az észt – panaszolja barátjának, Philante-nek (Szotyori József). Legfőbb fájdalma Celimene hűtlensége, akivel kölcsönösen szerelmesek egymásba, de akinek Alceste nem képes hinni, mert értékrendje megalázóan olcsóvá vált. Tasnády-Sáhy Noémi szép és bájos „influencer” az őt körülvevő sokaságban. Hitelteleníti a szavait Alceste szemében a népszerűsége, a néző pedig láthatja a színen saját facebookos buborékjait. Hiába, olyan vizekben szeretünk fürdőzni, ahol simogatnak, és nem csapkodnak a hullámok. Kényeztető wellness a divat, ezek az ifjak pedig gazdagok és sznobok, miért ne vennének igénybe minden luxust? Novák Eszternek is eszébe juthatott ez a gondolat, mert a színpadra állíttatott is egy medencét a díszlettervező, Ianis Vasilatos segítségével. Megtehetjük! Telik rá! –érződik a megfelelni akarás a trendi elvárásnak. Itt játszódik a legmulatságosabb jelenet a párbajhősök között, (Balogh Attila, Szabó Eduárd) birkózás, gatyamadzag-fenyegetéssel Florina Bellinda Vasilatos divatos és korhű jelmezeiben. Tóth Tünde Arsinoe túlsúlyos szerepében a féltékeny rosszakaró, akinek szintén Alceste tetszik, de sértetten veszi tudomásul, hogy ez a vonzalom cseppet sem kölcsönös. A miskolci vendégjátékon berekedt a színésznő, a második részben már suttogott a mikrofonba, de ez a véletlen még szexisebbé tette kétségbeesett párkeresését. A hatalmas márványfalat – amely a főúri- újgazdag palotákat díszíti – joggal használja a rendező kivetítőnek, ahol felsorolják a szereplők (a végén a színészek) neveit. Még ennél is erősebb humorú ötlet, amikor a szünet után ezt olvassuk: az előző részek tartalmából, és a szereplők kivonatot adnak az első felvonás jellegzetes jeleneteiből. Hiszen korunkban pótolni kell a kimaradást, vagy az oda-nem-figyelést, miről pletykálnánk, ha nem láttuk a sorozat legutóbbi részét, nem maradhatunk le semmiről. A sztárkeresők világa is betolul, egy-egy sláger erejéig karaoke-bárban vagyunk, hiszen itt mindenki tehetség; aki nem híres és nem bulvárszereplő, az nem jelentős lény a sznobok szemében. Mindezen jelenetek remek ritmussal és ízléssel mutatnak tükröt anélkül, hogy eltérnének az eredeti színmű mondandójától, szervesen illeszkedő villanások. Mindeközben a szerelmespár egyre távolabb kerül egymástól, a Mizantróp szigorú a nővel, aki fricskázza, bolondítja, de láthatóan hű hozzá. Tarthatatlan dilemma elé állítja Alceste a lányt, hagyják itt ketten ezt a felhígult csőcseléket, de a lány fiatal és magával is ragadta a hívság, így mindketten fájdalommal, zokogva maradnak magukra.

Novák Eszter legendás pedagógus is, tud okítani, elgondolkoztatni, fiatalokat is megrendíteni anélkül, hogy didaktikussá válna.

Szotyori József, Dimény Levente és Kardos M. Róbert – A mizantróp, Szigligeti Színház, Nagyvárad (fotó: Csatlós Lóránt)

Molière: Don Juan

Miskolci Nemzeti Színház

Mint az evés utáni étvágy, oly természetellenes, oly hihetetlen – jellemzi e hasonlattal a nők iránti szerelem házasság utáni szavatosságát Don Juan. A vágy részéről addig él, amíg megkapja a nőt, akiért mindenre kész. Ez a nemes ifjú hálás, valahányszor ihlető tükörre talál, hálás, hogy lát a nőben csábításra méltó vonást, a szépségtől nő meg az étvágya, a szépség élteti benne a férfit, a nő gerjeszti benne a hivatását, hiszen más dolga nincs az életben, mint beteljesíteni a nők iránti kötelességét. Arra született, hogy mellette minden nő igazán vonzónak érezhesse magát, ha pedig beteljesült a vágy, élete legszebb emléke legyen. Aki pedig nem képes elfogadni, hogy Don Juan mindenkié, pórul jár; bármilyen kitartóan üldözi is szerelmével a csábítót, ő már más szoknyák alatt kutat.

Szőcs Artúr rendezésében beleszeretünk az önelégült ifjúba, elhisszük felröppenő szerelmét, a férfiak is vonzónak látják, módszertani kiképzést kaphatnak a csábítás technikáiból. Néha csak kukkolók vagyunk egy kapcsolat indulásakor, de lám, belép a térbe egy újabb nőnemű, s a főhős figyelmét máris ő érdemli. A csúcsjelenet a sztereóban végzett hármas verbális gruppenszex, egy bók ide, egy másik oda, közben szemkontaktus és telefonszám diktálás egy nézővel, vissza a következőhöz – érdekes módon mindenki boldog, mert mindenkit figyelemmel tüntettek ki. Simon Zoltán teljes lényével vezeti az előadást, érzéki (legyen nő vagy akár férfi a hódítandó), magabiztos beszédtechnikával kezeli Petri György korábbi előadásokban is bevált, jól mondható szövegét. Alakításában sok bájt és színt fedezhetünk fel, s ezek mindegyike más reakciót vált ki a nézőből. Eleinte szórakoztató a filozófiája, másutt sokak irigykedését váltja ki a szabad ember, aki nem törődik a külvilággal, később cinikus egoistának mutatkozik, végül vele érzünk, majd megsajnáljuk. Don Juan és a külvilág – a belső követelmény és a külső elvárások párviadala. Kortalan és korfüggetlen dilemma az apával (Varga Zoltán), az egyházzal és az illemmel szemben – egy igazodni nem akaró emberé. A színre lépő nők Don Juan udvarlásától válnak erőssé, színészi játékban is. Gáspár Tibor Sganarelle szerepében iróniával-szeretettel szolgálja azt az urat, akinek életvezetésével ő sem ért egyet. A játékos-cinkos bajtársat látjuk benne, majd az ura ellen lázadó erkölcs-csőszt, aki egyike a Juanra irigykedő kevésbé szabad lelkeknek, majd ő az utolsó barát, aki valódi aggodalommal reszket a történet végkimenetelétől.

Simon Zoltán és Gáspár Tibor – Don Juan, Miskolci Nemzeti Színház (fotó: Éder Vera)

A darab elején említtetik a Kormányzó megölése, de aki nem ismeri a Don Juan- legendát, annak számára elsikkad a gyilkossággal együtt a tény is, hogy a Parancsnok kísértet szobra az áldozat maga.

A diszkós jelenet itt inkább elvesz az élményből, mintsem gazdagítaná.

Kovács Andrea jelmezei semlegesek, nem tesznek hozzá a jellemekhez, de bármelyik korszakra utalhatnak. Slárku Anett díszlete az előadás nagy ötlete, felülről lefelé mozgó-emelkedő csövek jelzik az erdő fáit, a falakat vagy a jelképes börtönt. Hatások anélkül, hogy hatásvadász lenne. Nagy Nándor zenéje megidézi a reneszánsz hangulatot és az emelkedett spiritualitást egyaránt. Remek a Miskolci Színház Férfikara, minden színre lépésükkor erős jelenléttel énekelnek, megemelik az élményt. Maradandó még Rózsa Krisztián akrobatikus mozgáskultúrája és humora két szerepben is.

Szőcs Artúr rutinos az operarendezésben, ebben a prózai előadásban is a zene és a látvány adja a lenyűgöző záró jelenetet a vacsora és a halál képsoraival.

Bácskai Juli