CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál – 2019

KA 2019-es CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválról túlzás nélkül állítható, hogy áttekinthetetlenül változatos volt a programkínálata. Mindenki megszólítva érezhette magát – már amennyiben rászánta az eredményes böngészéshez szükséges időt, hogy rátaláljon az őt érdeklő műsorokra. Az egyes művészeti ágakon belül is sokrétűek voltak a programok, és szerencsére figyelemfelkeltésben sem volt hiány. A szervezők felelősségteljes feladata, hogy „súlyozzanak” a reklámozást illetően (az egykor népszerű „ország-város” játék tapasztalatai is kamatoztathatóak – ott a közös találatokat kihúzták, tehát érdemesebb volt a választékosabb irányában keresgélni, ám mindenképp a kontrollálható ismertség keretei között). Ha gyakran tapasztaljuk is, hogy a jó bornak sem árt a cégér, a fesztivál méltán büszke a saját specialitásaira, olyan rendezvényekre, amelyek feltétlenül eleget tesznek a „csak itt, csak most” követelményének.

A széles platform ellenére azonban ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az egyes szakterületekre koncentráló érdeklődés is talált különlegesen értékes „kávészemeket”. A komolyzene területén maradva, örömmel regisztrálhattuk a tényt, hogy kortárs kompozíciók több helyszínen kerültek színre. Az egykori Őszi Fesztivál sokrétű kortárszene-kínálatára rímelően gazdagnak mondható a felhozatal. A Durkó Zsolt által életre hívott Mini-Fesztivál visszatérő vendég e rendezvénysorozat keretében, ám a helyszínt/helyszíneket illetően még mindig nem született megnyugtató megoldás. Történt kísérlet a kamarazenei sorozat elhelyezésére a Várkert Bazárban, idén a négy estből háromnak a Festetics Palota Tükörterme adott otthont, a zárókoncertet pedig – nosztalgikusan emlékezve az egykori „virágkorra” – a Vigadóban rendezték meg. Ráadásul – épp az egyidőben zajló konkurens produkciók miatt – óhatatlanul is perifériára kerül (legalább annyira, mint amikor önálló rendezvényként kellő propaganda híján szenvedett az érdektelenségtől), belterjes marad a hozzátartozók-barátok meghitt társaságára szorítkozva.

Az viszont nagy öröm, hogy kortárs magyar zenekari daraboknak is jut est, amely iránt – a zenekar „törzsközönségének” köszönhetően – jelentős érdeklődés mutatkozott. A Kortárs romantikusok esten Hollerung Gábor a Budafoki Dohnányi Zenekarral ugyanazt a célt szolgálja, mint A megérthető zene című sorozatukkal, arra törekedve, hogy az érdeklődők zeneértését kiterjesszék egyes konkrét kortárs darabokra is.

Három különleges eseményről szeretnék konkrétan beszámolni. Az egyik színhelye a kortárszene-játszás helyszíneként mind ismertebbé (és elismertebbé) váló Budapest Music Center. Emberi hang címmel két estet kínáltak, az első műsorának felét Faragó Béla kamaradarabjai alkották, a szünet után pedig Luciano Berio remeke, a Folk Songs csendült fel. (Ez utóbbi azért különösen örvendetes, mert két héttel korábban zenekarkíséretes verzióját énekelte Nora Fischer a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván vezényletével a Műpában, most pedig Károlyi Katalin hét muzsikus kamaraegyüttesével szólaltatta meg az eredeti verziót.) Valljuk meg, az Emberi hang inkább munkacímnek felel meg (annál is inkább, mivel a következő napon két énekes adta elő zongorakísérettel Cage Europera 5 című kompozícióját), könnyen átsiklik felette olyanok figyelme is, akiket egyébként a konkrét műsor érdekelne.

Szomorú, hogy ritkaságértékét is kell hangsúlyozni annak a műsornak, amelyben – végre! – félidőnyi zenét hallhatunk Faragó Bélától. A több mint két évtizede készült József Attila-dalok sokak érdeklődésére és tetszésére méltó szép zene, a Pormacska dalok és táncok a tíz éve bemutatott kamaraopera, Az átváltozás kórustételeiből összeállított 12 rövid tételből álló szvit. A Szent Efrém Kvartett tolmácsolásában frappáns-szellemes muzsikát hallhattunk, amely – mint a szerző rámutatott – „azt az utat, azt a folyamatot is érzékelteti, amelyet az emberi énekhang a kultúra evolúciója során, a zenetörténet korszakain keresztül napjainkig bejárt”. Kétségtelen, hogy csak „vérprofik” vállalkozhatnak előadására, de épp ezért kár kihagyni a szakmabelieknek egy ilyen frappáns zenei kalandozást.

Berio Folk Songs sorozata megörökítésért (és a felvétel terjesztéséért) kiált! Felejthetetlen, ahogyan Károlyi Katalin sugárzó személyiségével fantasztikus összjátékra inspirálta az alkalmi társulást. Remekül karakterizált, differenciált dinamikai előadás született, amely igazolta az énekesnő vallomását, miszerint a Folk Songs az egyik legkedvesebb és „legtesthezállóbb” darabja repertoárjának.

Idén Eötvös Pétert választotta a Műpa Az évad művészének, így örvendetesen megszaporodtak fellépései a Műpában. Ennek a karmester- és/vagy zeneszerző-centrikus sorozatnak az egyik fénypontja a CAFe keretében rendezett magyarországi bemutató az Angels in Amerika című operából. Két alkalommal került színre a Fesztiválszínházban – olyan programként, amely vonzza a közönséget. Két teltháznyi néző-hallgató szembesülhetett a ténnyel, hogy csak 15 évvel a párizsi premier után ért ide hozzánk a mű, a Neue Oper Wiennel közös programként. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához nemzetközi énekesgárda társult – a lebilincselő előadás aligha jöhetett volna létre a szerző karmesteri közreműködése nélkül.

Harmadik emlékezetes kávészemként a záróest egyik rendezvénye kínálkozott a RIAS Kammerchor Berlin és az Amadinda Ütőegyüttes fellépésével. Ráadásul megtanulhattuk napjaink egyik legjelentősebb angol muzsikusának, James Woodnak a nevét, aki Morton Feldman művét követően a második részben saját Khamush című kompozícióját vezényelte (csak előadóművészetének további területéből nem adott ízelítőt – ugyanis ütőhangszeres művész is). A műsor John Cage két darabjával kezdődött az Amadinda lenyűgöző tolmácsolásában – nem a hallgatók „hibája”, hogy legtöbbjükhöz csak most jutott el a csaknem félévszázada komponált Feldman-mű; így azok sem kárhoztathatók, akik megelégedtek a terjedelmes első rész élményanyagával. Pedig a második rész, túl Wood kompozíciójának megismerésén, az énekkari teljesítményt tekintve is tanulságos volt.

Legyen ez a madártávlatú beszámoló „intés” a rendszeres hangversenylátogatókhoz: a fesztiválokat is érdemes nem csak kalandozásokra felhasználni, hiszen a fajsúlyos műsorok az élményeken túl intellektuális kalandokat is kínálnak, amelyek maradandó emlékként épülhetnek be ki-ki emlékkészletébe.

Fittler Katalin