Három Orlai-produkcióról

Molnár Ferenc: Riviéra

Egy ritkán játszott mű, talán nem is véletlenül. Molnár a színház és a női lélek nagy ismerője, a könnyed szellemesség és fölényes bravúrok világhírű mestere, akinek alaptermészete valójában a pesti érzelmesség és látásmód. A Riviera című darabot 1926-ban írta, az Üvegcipő után és a Játék a kastélyban előtt. Ez egy virtigli pesti darab, virtigli pesti szereplőkkel, virtigli pesti történettel. Molnár poéta, a poéták áradó és gazdag érzelmi vibrálásával. Nincs olyan mocsok és kisszerűség, amit ez az éteri szépség ne tudna a mennyek birodalmába repíteni.

Nem véletlen az sem, hogy a művet Benedek Miklós rendezte. Ő nemcsak a Molnári világ, de a háború előtti Pest nagyon jó ismerője és értője. Zsigereiben működik ez a világ, éltetője és inspirálója is.

Ullmann Mónika és Kardos Róbert – Riviéra (fotó: Takács Attila)

Helyszín az a polgárosuló világ, amely már eléggé tágas ahhoz, hogy messzire lehessen vágyni, ugyanakkor szűkös is, mert béklyóba fog a nyomorúságos való. Még minden kialakulatlan, a leányoknak még egyetlen céljuk jól férjhez menni, bár már dolgozniuk kell. Lelkük még az előző században él. Munkába állnak azért, hogy találjanak majd olyan partit, aki mellett nem kell állást vállalni, aki mellett élhetik a „gyönge virágszál, csecsebecs” (Madách) szerepét. „Ha egy nőnek pedig az a vágya, hogy érte jöjjön a szőke herceg fehér lovon, akkor bizony le kell mondani a szerelemről.”

A helyszín egy áruház, ahol van tulaj, a messzibe szakadt és Amerikában meggazdagodott világfi, van főnök, van alkalmazott és kiszolgáló leánykák. A tulaj hazalátogat és megakad a szeme az egyik lányon, akinek a szegény, dolgos, ugyancsak alkalmazott főnök udvarol. Természetesen ebbe a főnökbe még másik két ott dolgozó eladólány is szerelmes és sok mindent elkövetnének, hogy ők legyenek a választottak. Ez a helyzet, erről szól a mű, gyönyörű bülbül (fülemüle) hangon, azon a gyönyörű molnári nyelven. A történet nem olyan, hogy a főszereplők különösen érdekesek lennének. Viszont. Mártont, a mindenest, a dolgozót Kardos Róbert játssza. Játssza? Éli. Ő a kisember, aki tudja, a történet nem róla szól, mások a fontosak, azok, akik intézkednek. Neki úgy kell léteznie, hogy ne is vegyék észre, hagyják dolgozni. Hagyják élni! Ő nem küzdő, nem tud csatázni, mert ahhoz semmiféle fegyvere nincs, és a harc nem is érdekli. Az örökkévalóság birtokosa ő, hétköznapiságában a minden hétköznapin túllevő. Minden másodperce, amit Kardos Róbert Mártonként a színpadon tölt, elbűvölő. Testtartása, tekintete, mozgása maga a szeretni való kisember. Elvirát, a főnökbe szerelmes érett leányt Ullmann Mónika játszotta (amikor én láttam) az érett, szeretetre éhes és szeretni tudó nő teljes eszköztárával. Elvira tudja, de nem akarja tudomásul venni, hogy a férfiak nem az okos-szépet, hanem a buta-szépet kedvelik. Remek. László Lili (Cibulka) a főnökbe ugyancsak szerelmes csitri, maga a bozsgás, a rajongás, az odaadás. Éteri és üde, mint a levélbontogató fák illata tavasszal.

A Dévényi Rita által tervezett áruházbelső eleganciájával tökéletesen jeleníti meg a vágyott luxust, a nagybetűs Riviérát.

Széttépve, zenés szembenézés

Szabó Kimmel Tamással

A tekintete, a mozgása… Fénylik-izzik életereje, akármiben is játszik. Kaposváron született 1984-ben, 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakán Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. Játszott a szolnoki Szigligeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, tagja volt a József Attila Színháznak majd 2008-tól 2013-ig a Nemzeti Színháznak (Alföldi-időszak) – itt volt Hamlet. Ezt követően szabadúszó, s 2017 óta az Orlai Produkciós Iroda társulatában játszik. Filmekben is látható. A 2008-as Made in Hungaria főszerepe tette országosan is ismertté, de feltűnt a Megy a gőzös, az 1945, A berni követ és a Pappa pia című filmekben is. Az idei első filmpremierje Szász Attila gyönyörű filmje, az Apró mesék volt. 2012-ben Junior Prima díjat kapott. 2011-ben övé volt a POSZT legjobb harminc év alatti színészének díja.

Szabó Kimmel Tamás – Széttépve (fotó: Takács Attila)

A PORT.hu színházi regisztere szerint eddig ötvenhat színpadi és huszonhárom filmes szerepet játszott.

Az Orlainál több darabban látható (ezekből csak néhányat kiemelve: Száll a kakukk fészkére, A folyón túl Itália, Dühöngő ifjúság).

A Széttépve Závada Péter szövegkönyve alapján már teljesen az övé. „Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az a pillanat, ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csúszunk lefelé a lejtőn? A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevétlenül, hol látványosan…”, mert szeretetlenek vagyunk ,mert nem tudunk mit kezdeni azzal az izével, ami mi vagyunk, azzal az izével meg végképp nem, ami körülvesz bennünket, ami mindenfélét ránk kényszerít. Elvesztünk magunkban, a világban és egyedül vagyunk.

Tout comprendre c’est tout pardonner

Csodálkozol a kokainistán,

s nem érted?

Gondolkozzál az okain is tán –

s megérted! (Kosztolányi)

Most ez volt az apropó, a szeretetlenségben a drogosok között közeget lelt fiú. Nem a dán királyfi, hanem egy alig kamasz a lét peremén. Szabó Kimmel Tamás a történetet meséli, majd emeltebb lélekkel verset is mond, s a lelki hangulatoknak megfelelőn válogatott zenékből énekel, táncol. Lázár Zsigmond zenei vezetésével a kitűnő muzsikusok érzést és állapotokat idéznek.

Valóban koncertszínház ez, valódi egyszemélyes show, stand up, tánccal, zenével. Énekes? Igen! Színész? Igen! Színház? Igen! Szabó Kimmel Tamás – zenészek közreműködésével, Novák Eszter rendezésében megteremtett – színháza!

Hanif Kureishi: Vénusz

Az igazi színész képes akármiből megteremteni a varázslatot. Most is. Ezúttal Hanif Kureishi pakisztáni-angol származású brit forgatókönyvíró, filmkészítő és író darabjából sikerült. A szerző műveivel díjakat nyert Amerikában, Angliában és a berlini filmfesztiválon is. Pályája elején írt pornográf regény, de évtizedek múlva a londoni Kingston Egyetem kreatív író tanszékének professzori székéig jutott. Hogy inspirációkat több felől szerzett, az minden munkáján átsüt. A Vénusz címűn is (dramaturg Török Tamara, amelyet a Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda közösen hozott létre Deák Krisztina rendezésében, s én a Hatszín Teátrum színpadán láttam.

A történet színházi emberek közegében játszódik. Több évtizedes színészi múlttal egy volt házaspár – Maurice, (Bálint András), felesége Valerie (Takács Katalin) , és a barát Ian (Gyabronka József) Goldonit próbál. Maurice rendez, mi pedig „igazi”, élvezetes próbát láthatunk. Megtudunk annyit hármójukról, hogy nagyon erős közöttük a kötelék, és nagyon különböző karakterek. Maurice a sármját ráncosan is megőrzött szívtipró, akit eddig kényeztetett az élet, még akkor is, ha idősödve kevesebb a feladata és kevesebb a pénze. Ő tudott és tud élni, nem szolgál, mert világot teremt, nemcsak színpadon, a színpadi valóságban, de álmodozásaival is. Bálint András szeretetre méltón vezeti elénk ezt a fizikai fájdalommal sújtott, de életigenlő férfit. A volt feleség, a színésznő Valerie már túl az összes megaláztatáson, fájdalmon. Túlélni akar és túl is él, lelkét már nem lehet megtiporni, mert szerepek sorának nagyon vastag burka védi. Játszik, mert játszani tud, és akkor az egész színpad, az egész élet az övé. Takács Kati könnyed csevegésében, gurgulázó kacajában, pajkos tekintetében ott a fájdalmakon túli erő. Ian az a kivételes színész, aki az exhibicionizmusából építkezik. Tehetsége, sikerei erősítették abban a meggyőződésében, hogy a körülményeknek őt kell szolgálniuk. Ő nem lehet eszköze semminek. Gyabronka egy kedves, de nagyon önző alakot, egy vérpofi színészt vezet elő a színpadon. Játszik, amikor játszania kell, s ennyi a világ. Nincs a színpadon kívül élet más.

Takács Katalin és Gyabronka József – Vénusz (fotó: Takács Attila)

Történet persze kell, s meg is érkezik Jessie (László Lili), a húsz éves civil, aki nagyon távol élt és él ettől a közegtől, amibe belecsöppent. Semmit nem tud és érzékel a világból, csak annyit, hogy a szex az motivációs erő. Számára ez a van. Kapcsolatként sem érzékel mást. László Lili, aki tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, egyenrangú partnerként létezik a színpadon. Szerepe szerint a butácska, érdeklődés nélküli, műveletlen fiatal nő, aki csupán ifjúságával magával ragadja Maurice összes érzelmeit. Ő nem Lolita, ő nem Eliza, s még sorolhatnánk az öreg férfi – fiatal lány irodalmi példáit, ami mind nem ő. Ő azzal csábít, hogy csak úgy van. Maurice felé irányuló gesztusai, tekintete érzékeny és feszültséggel teli, őszinte. Elhisszük az idős színész érzelmeit, és azt is, hogy ezt nem lehet komolyan venni.

A nagyszerű alakítások teszik élvezetessé az előadást. A Goldonis jelenet pedig azt juttatta eszembe, hogy sok-sok Goldonit szeretnék látni Takács Katalin, Gyabronka József és Bálint András felvezetésében.

A színpadkép keretek sora, amikből kilépnek, amikbe belépnek, továbbá egy kanapé és időnként egy-két szék. Mégis mesét segítő közeg, ahogy Szakács Györgyi jelmezei is, a sármos fehér selyemsáltól a pizsamáig, a farmerszoknyától a piros puff-dzsekiig.

Józsa Ágnes