Színházi terek, épületek az ókortól napjainkig
Amikor a magyar Dunai-tengerjáró flotta 1939-ben épített Kassa nevű hajójának – ma már TRIP hajó – rakterében a Nézőképző Bánk bán előadására várva ültem a nézőtéren a színpad előtt, eszembe jutott, hogy hova is járok én, amikor színi előadást nézek. Nem számítottam ide a Zsámbéki romtemplom előtti teret, ahol fantasztikus előadásokat, tavaly például ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást láttam.
Járok különböző pincékbe, padlásra, trafóházba, tornaterembe, összenyitott osztályterembe, polgári szalonba, fészerbe (Nagykovácsiba), no jó, mozikból átalakított és színház céljára épített terekbe is. Az élmény lenne a meghatározó?
A legrégebbi ilyen rendeltetésű intézmény, amiben jártam, az Krétán, Phaisztosban található. I. e. 1900 táján építhették és ahogy a vulkán a többi minószi palotát, ezt is romba döntötte i. e. 1700-ban. Szerencsére ezt nem rekonstruálták, mint Knossost. Itt az eredeti helyszín kövein lépkedünk. A belső udvarban található a színházi övezet az ülőhelyként is használatos, fantasztikus megformálású lépcsősorral, amelyen nem állhatott meg az esővíz. A víz folyásirányának tudománya elveszett a huszonegyedik századra. Hogy milyen jellegű produkció lehetett a látnivaló, arról nincsenek feljegyzések, de hogy színház volt, az bizonyos. Erre utal itt a rendezett üléssor, ahol mindenki elláthatott az előtte ülők feje fölött.
Amiről már mint produkcióktól tudhatunk, az is Kr. előtti, Athénben a Dionüszosz színház. Az első dramatikus előadás i. e. 534-ben egy Eleusziszról származó pap, Theszpisz kecskeéneke (görögül tragoidia) volt. S ha a publikumot nem nyűgözte le a produkció, nézelődhetett az Akropolisz oldalában, fölötte a Parthenón, előtte pedig az akkori Athén látványa. Ezen a helyszínen szólaltak meg Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész tragédiái és Arisztophanész komédiái. Az ókori görögök mindenütt színházat építettek. A legnevezetesebb, még ma is előadásra használatos a Theodotosz tervezte, Epidauroszban. Ott tizennégyezren élvezhették az élményt. Az akusztikája ma is hallhatón olyan, hogy az egymás mögötti ötvennégy sor legtávolabbikában ülő néző is hallhatta a lent beszélőt. De hát színház volt Sidében, Pergamonban (ma Törökország), Szicíliában (a taorminait sokan ismerhetik), s ott van Segesta, ugyancsak lélegzetállító panorámával.
Az epidauroszi színház
Az ezt a területet elfoglaló rómaiak kezdetben még színház formájú színházat építettek, például Athénban a Dionüszosz színház mellé, Herodes Atticus ódeionját felesége emlékére 161-ben alakították ki, ahol különböző előadásokat és koncerteket élvezhetett ötezer ember. Pannóniában amfiteátrum volt Aquincumban és Gorsiumban, itt odeon (kerek épület), ahol koncerteket is tartottak. Az odeon forma maradt meg sokáig a színházi előadások befogadására.
A középkorban évszázadokig valahogy mással foglalkozott az európai népesség. Gyönyörű katedrálisokat építettek a múlt évezred első felében, de színházhasználatról nemigen értesülhettünk. Amiről tudunk: Vitruvius időszámításunk előtt 40 körül fogalmazta meg, hogy minden épületnek három tulajdonsággal kell rendelkeznie. Ezek: az erő, a hasznosság és a szépség. Hosszan ír a régi görög színház épületéről, akusztikájáról, díszleteiről, gépeiről. Az ő tizennégy kötetes tanulmányát találták meg és publikálták 1450-ben. Munkásságának megfejtési kísérleteiből születnek az első olasz színházi tervek, így a vicenzai Teatro Olimpico (ezt Palladio tervezte), a pármai Teatro Farnese – ez a legrégebbi olyan megmaradt színház, amelynek a színpadán stabil portál állt. A nézők elé először tettek egy olyan keretet, melyen keresztül nézhette a színházi előadást. Létrejött az ún. kukucska színház. A nézőtér földszintjén nem voltak ülőhelyek, ezt a teret táncmulatságokra és ünnepségekre használták. Ezzel megszületett minden újkori színház mintája, azóta is a legnépszerűbb. Ekkor a díszleteket a legnagyobb reneszánsz festők készítették, többek között Raffaello és Leonardo da Vinci is. A bolognai Sebastiano Serlio az 1500-as évek első felében a szcenika tudományát is elindítja (vízzel töltött üvegekkel és fényes serpenyők öblével irányított fáklyafényről ír, s az I Sette libri dell’architettura című, 1545-ben született művéből azt is megtudhatjuk, hogy milyen a tragédia, a komédia és a szatírjáték színpadképe.
A nürnbergi mesterdalnokok a Mária-templomban és a humanista iskoladrámák – függönyökkel szűkíthető és bővíthető – pódiumszínpadain léptek fel.
De a kor legáltalánosabb színháza a szekerekre rakott volt – ezekkel el lehetett jutni sokfelé, főleg zárt piacterekre, fogadók tágas udvaraiba. (Ezeken a helyszíneken lett népszerű Lope de Vega is például). A színpad néhány alátámasztott deszka volt, a közönségtől függönnyel elválasztva.
Amit már viszonylag pontosabban tudunk, az az, hogy milyen volt az angol színház. Megőrizte a fogadóudvar lényeges vonásait, az épületből kiugró színpadot, a födetlen udvart, s a környező épületek páholyul szolgáló szobáit. Ez lett a formája az önálló, színházi célra emelt épületnek. A színpad a földszinti közönség karéjában, három oldalról szabad volt. A színészek a hátul levő oldalajtókon jöttek és távoztak. Shakespeare korában a majd háromszázezer lakosú Londonnak több színháza volt: a Theatre, a Globe, a Swan, a Curtain, a Blackfriars nevét. A földszinti közönség feje fölött a szabad ég, de Shakespeare színházában voltak.
Ahogy váltakoztak az építészeti stílusok, úgy alakult a színház külseje. A belseje már kevésbé, mert ha az 1826-ban felépült Teatro di Parma nézőterére lépünk, akkor – bár a méretei mások – óhatatlanul eszünkbe ötlik az Ybl-féle Operaház, s az összes Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészpáros által tervezett. Ők az Atlanti óceántól a Fekete-tengerig negyvennyolc színházat terveztek, köztük, a Vígszínházat, a Kecskeméti Katona József Színházat és a Szegedi Nemzeti Színházat , no és a kolozsvárit, a nagyváradit s a Blaha Lujza téren lebontottat, sőt a Somossy Orfeumot is (Kálmán Imre Színpad, Operettszínház).
És akkor már el is jutottunk a máig. Aranyozott girlandok és velencei csillárok, Lotz-freskók alá, s mint az elején jeleztem, máshova is. Körülbelül ötszáz évig egyeduralkodó volt a doboz forma, amely az utóbbi években nem tudott korlátozni olyan rendezőket, akiket nem lehetett. Első ilyen élményem a Kazimir rendezte Mario és a varázsló volt. Ott a doboz-formát felrúgva Latinovits Cipollája a nézőtér közepén felállított dobogón pattogtatta ostorát. Ma is beleborzongok.
Kecskeméti Katona József Színház
A színházi célra építetteken kívül működnek moziból átalakított helyek – most a Bethlen téri Színházat nem sorolom ide, mert az 1929-ben kabarészínpadként indult, amikor is Rákosi Tibor 550 személyes, filléres kabarét nyitott Kellér Dezső főrendező darabjaival, majd 1933-ban áttértek az egész estét darabokra, amelyekben fellépett Csortos Gyula, Sulyok Mária, Fedák Sári, Kiss Manyi, Gózon Gyula, Feleki Kamill, Kazal László és Bánhidy László, az utolsó főrendezője Hont Ferenc volt.
Eiffel Csarnok – Budapest
És járunk pincékbe is. Az első Pinceszínház ma is működik, 1969-ben Keleti István hozta létre és újította meg benne a színjátszást magát. A Kolibrinek is van hajdan szén és fa tárolására szolgáló térből kialakított játszóhelye. Pinceszínház az RS9-is, amely már harminc éve a kortárs magyar darabok és alakuló együttesek anyaszínháza. Az RS9-nek még kertje is van, ami természetesen nem kert, hanem egy téglalap alakú, magas mennyezetű terem, alakítható nézőtérrel.
Nem hívják pincének a Katona József Színház Kamráját és a Sufnit sem. Még a boltozat sem juttatja az ember eszébe az eredeti rendeltetést. A színház is már a filmgyári raktárhelyiséget alakította át játszóhelyekké.
Padlás, ami annak is nevezi magát, a Színművészeti Egyetem egyik előadóhelye, de valójában padlás a Vígszínház házi színpada is.
Inkubátorház lett két iskolából, s a két iskola két tornaterméből nagyszerű játszótér. A lányiskola tornatermében van a nagyterem, amiben már semmi nem emlékeztet a hajdanvolt tornateremre, a falakon molinó és az üléssorok kényelmesek, s egymás fölé épülők. A fiúiskola tornaterme a felső emeleten van, mennyezete így nem olyan magas, de ez csak még intimebbé teszi a teret. Az Inkubátorházban található a kamaraterem, amely két tanterem összenyitva, s a közönség széksorai emelkedők. Így alkalmas dobozszínházi és odeon szerű elhelyezésre is.
Lakásszínház. Ez az, aminek hívja magát. Fischer Iváné őrzi nemcsak berendezésében, de hangulatában is a hajdan ott élőket. A Kugler Szalon is lakásszínház, s ha Fullajtár Andrea ad elő benne verseket, akkor még azokra is tudunk figyelni, van, hogy a környezet látványvilága győz.
Balázs Zoltán Maladype Színháza a Mikszáth téren egy nagypolgári lakásból varázsolt kortárs színházi előadóhelyet.
A Rózsavölgyi Szalon olyan színház, ahol a közönség kicsi asztalok mellett-között ül. Ez a tény nem befolyásolja a színház élményét.
Az utcaszínházi programokat hátrányos helyzetű vidékeken is sikerrel alkalmazó Simon Balázs egy csemegeboltot alakított át játszóhellyé (neve is az, Fűszer és Csemege), itt csapata új közösségi teret tölt meg színházával.
Az utóbbi időben elszaporodtak az ipari létesítményekből kialakított színházi játszóhelyek. Első volt a sorban a Trafó a Liliom utcában. A nagytermen kívül itt is fölfedezték a még alacsonyabb mennyezetű pincéket, ahol nagyszerű alternatív színházi produkciókat láthatunk.
A Tesla a Kazinczy utcában az Elektronikai Múzeum transzformátorházának második emeletén kialakított színházi tér. Itt találtak otthonra a Radnóti Színház egyes előadásai.
Az Artus Stúdió, ez a „nyitott, sokszínű szellemi és alkotóműhely, emberek, gondolatok, művészeti ágak találkozásának helye”, amelyet Goda Gábol alapított, egy 2000 négyzetméteres elhagyott gyárépületben talált otthonra.
Volt szakszervezeti központ nagygyűlésekre alkalmas hatalmas teréből is lehet színházi előadásokra alkalmas játszóhelyet teremteni, mint tette a Hatszín Teátrum.
Az UP Újpesti rendezvénytér majd ötszáz fős nézőtérrel, színpaddal, mindenféle hatásokat elővarázsolni tudó technikákkal rendelkezik. Itt van mennyezet, oldalfal, színpad. Minden eddiginél sokkal másabb. Pintér Béla a maga társulatával és színházi előadásaival leginkább a Szkénében volt otthon. Az Anyaszemefénye előadásait a Katona József Színházzal közösen már ide, az UP rendezvénytérre komponálta. Pintér Béla-előadás lett ez is.
A helyszínek felsorolása korántsem teljes, a lehetséges élményeké pedig számtalan. A legkülönfélébb helyszínekre mi ugyanazzal az igénnyel megyünk: az élményért, színházat akarunk látni. Éljünk át a sajátunktól különböző sorsokat, történeteket, ismerjünk meg tragédiákat, örömöket, szoruljon össze a szívünk a fájdalomtól és nevessünk a nevetni valón.
Józsa Ágnes
