Tíz éves a HANEM zenekar

 

Hat éve jártam először HANEM-koncerten. Ahogy hallgattam őket, azonnal egy szó vibrált a fejemben: szüfrazsett. Már elsőre könnyen elképzeltem, ahogy politikai gyűléseket szakítanak félbe, vagy kerítéshez láncolják magukat, hogy érvényt szerezzenek a szabadságról, a tiszteletről, az egyenlőségről vallott elveiknek. Talán a harcos dalszövegeik tették ezt velem. Már tudom, távol áll tőlük az erőszak minden formája. Csakis állampolgári jogaik tudatos és rendszeres gyakorlásával harcolnak. Igaz, mindig politikusan és európai polgárokként. Ha jól emlékszem, egy 2017-es koncertjük jelmondata talán az volt: Same shit, different century. És csak náluk fordulhat elő, hogy hivatalos oldalukon ez a poszt jelenjen meg: „MŰSORVÁLTOZÁS!!! A Madách téri tüntetésre tekintettel a hétfői koncertet nem fél 8-kor, hanem 8-kor kezdjük!”

Az együttes 2021 májusában – pontosan a hónap 18. napján – ünnepelte 10. születésnapját. Csendesen, koncert nélkül, mert a világjárvány későbbre – ez év őszére – tolta az évfordulós eseményt. A közönségük már biztos izgatottan várja őket vissza, masszív követőtáborra tettek szert az évek során, akikkel példásan tartják a kapcsolatot facebook-oldalukon, a jó ízlés határain belül beavatva őket a koncertek közötti mindennapjaikba. Gondosan ügyelnek arra, hogy a humor, az életöröm, a pozitív gondolat legyen minden poszt eredője. Ahogy visszanézem, csupa-csupa kissé fanyar, de derűs bejegyzés sorakozik hírfolyamukban, amit csak egy-egy közérdekű társadalmi felhívás szakíthat meg.  

Az öt hölgy, akár az öt földrész. Szőkétől a feketéig, bölcsésztől a színésznőig, fiatal felnőttől a középkorúig. Nők a XXI. században, akik másokkal ellentétben nagyon is foglalkoznak nőügyekkel, s nem félnek kimondani, amit gondolnak, de megszerezni sem azt, amire vágynak, sőt, fáradságot, időt nem kímélve tesznek azért, amiben hisznek, amit fontosnak tartanak. Már az is mutatja, hogy nem mindennapi formációról van szó, hogy női zenekarról beszélünk, de évtized múltával sem vesztek össze nyilvánosan, nem tálaltak ki a másikról, a kulisszatitkokról. Éppen ellenkezőleg, aki figyelemmel kíséri munkásságukat, azt látja, hogy egyre nagyobb a kötőerő közöttük, mélyül, színesedik szakmai és privát barátságuk évről-évre.

Az elmúlt évtizedben hivatásos zenekarokkal vetélkedő repertoárt alakítottak ki. Mindenfélét játszanak, függetlenül zenei stílustól, zenei kortól, szerzőtől, műfajtól, Schumanntól Rammsteinig. Nagy szerencséjük „az öt nő, öt világ” felállás, a más-más zenei képzettség és hangi adottság. Emiatt tudnak sokfélék és impulzívak lenni. Opera, operett, kuplé, sanzon, táncdal, underground, pop, beat – ez mind szerepel a zenei kínálatukban, a XX. század zenéje a maga teljességében. Mindez úgy, hogy bátran „újraköltik”, inkább újraértelmezik a zenei műveket, azok líráját. Parti Nagy Lajos után beszállt a szerzőik közé az örkényes Máthé Zsolt, színész-rendező-író, de írt nekik (át) dalszöveget már Szlukovényi Kata, Bán Zsófia, Nádasdy Ádám is. Védjegyükké vált a játékos, nyelvi leleményekben gazdag, véleményformáló és finoman politizáló társadalomkritika. Amilyenek ők, olyanok a választott dalok is. Csak a „legütősebbek”: Lili Marleen, Ich Will, Idegen szív, Gyújtsunk rá, Szirupázs, Mein Lieber Herr, Frrrancba!

Talán maguk sem gondolják, de cselekvő, tudatos női attitűdjükkel olyan példaképek ma, akikre 2021-ben szükség van, mert ha másképpen is, de eljött újra a szüfrazsettek kora. A nőknek („asszonyságoknak”) újra harcolni kell. Ha nem is a választójogukért, de az egyenlő munkáért, egyenlő bérért és az üres szavakon túli valós egyenjogúságért mindenképpen.

 

Balról jobbra: Bíró Kriszta, Nádori Lídia, Murányi Márta, Sváb Ági és Rick Zsófi

 

Nádori Lídia a HANEM tiszteletbeli vezetője, a beszélgetésből majd kiderül, ez korántsem véletlen. Az együttes zongoristája és vokalistája, egyben koncertszervezője, mater familiasa. Civil szakmáját tekintve műfordító, főként kortárs német prózát és gyerekirodalmat ültet át magyar nyelvre. A Magyar Műfordítók Egyesületének jelenlegi elnöke. Ahogy az életben, úgy az együttes „elnöki pozíciójában” is egyszerre bevállalós és óvatos. A zenekar nevében csak annyit vállal fel, amit tisztességgel teljesíteni képesek – mindig hosszan felkészülve a feladatra és maguknak is megfelelve –, mindig így: „előbb megbeszélem a többiekkel”. Lici, ahogy mindenki szólítja, látszólag laza, de folyton érződik rajta, hogy figyel, analizál magában, tudja, sok emberért visel felelősséget. Igazi stratéga. Többször megfigyelhettem, ahogy tárgyal. Kívülről belülre, körről-körre haladva úgy, hogy partnerei végül elhiszik, alapjában és valójában az ő akaratuk volt Lici felvetése. Racionális, mindig hosszú távban gondolkodik. Pontosan tudja, mennyit kell és érdemes adnia magából: mindig annyit, amennyi éppen akkor és ott szükséges. Zoon politikon, hezitálás nélkül adja arcát, munkáját, emberi hitelét az általa fontosnak tartott társadalmi ügyekhez, közvetlen lakókörnyezete ügyes-bajos dolgaitól egészen az európai petíciókig.  

Bíró Kriszta az együttes énekese és ütőse. Nem a tiszteletlenség mondatja velem, de ha nem ismerném, nem gondolnám, hogy színésznő. Már csak azért sem, mert az övé egy irigy szakma, s pár évvel ezelőtt éppen mellettem állva olyan önfeledt extázisban, hangosan és magától értetődően örült egy kolléganője – értsd: természetes riválisa – elismerésének, sikerének, ahogy csak a tiszta szívű emberek tudnak. Nincs benne felszínesség. Mindig zakatol az agya, mert figyel a környezetére. Tekintetén látszik, állandóan úton van A-ból B-be és azonnal észreveszi, ha valaki bajban van, radarja van arra, hogy meglássa a segítségre szorulót. Ehhez kifogyhatatlan az elhivatottsága és az energiája. Ha jellemeznem kéne: lelkecske. Persze az, hogy empatista, jól jön a hivatásában. Nála olyan, hogy kis feladat, kis szerep, kis színház nincs. Színház van a maga komplexitásában. Ha a színház éppen nem számít rá, akkor szervez maga köré. Megvan ehhez a műveltsége. Kutat, értéket ment, ír, dramatizál, szerkeszt, társakat gyűjt küldetéséhez, színpadon áll. Mindegy, hogy az estén epizodista éppen vagy a főszereplő, társas játékot űz vagy monodrámát ad elő. Szíve benne 101%-ig. Mélyen hisz a színházban, és nem rest tenni érte.

Murányi Márta az együttes énekese és harmonikása, civilben énekes-színész. Számomra ő testesíti meg az operaénekesnő prototípusát, amióta láttam a Szikszai Rémusz rendezte Amadeusban Catherina Cavalieri szerepében. Talán nem véletlen, a bécsi Vienna Konservatoriumban végzett magánének szakon 2013-ban, már zeneakadémiai ének-zenetanár, karvezető diplomával. Különleges zenei repertoárja van: a romantikus dalirodalom ismert darabjain túl a középkori, reneszánsz, barokk és kortárs szerzők ritkán előadott művei. Ő a HANEM plakátokra illő „honleánya”. Nemcsak iskolázott énekhangjára, de finoman nőies külsejére is épít a zenekar. Attraktív megjelenését ellensúlyozza, ahogy ölbe kapja nem éppen nőies tangóharmonikáját, s nem fél a kétértelmű, néha sikamlós dalok interpretálásától sem. Vibrál a színpadon, egyszerre introvertált és szangvinikus, ettől kissé misztikusnak tűnik. (Ebben segíti fiatal kora ellenére is egy ezüstfehér tincs a hollófekete hajában,) Ő egy tangózenekarban is a helyén lenne. Kitűnően beépült az Örkény Színház társulatába Szathmáry Judittal az oldalán. Mindig várom, mit talál ki a rendező kettősüknek, kicsi, zenés betétjeik az örkényes előadások védjegyévé váltak.

 

Lentről fölfelé: Bíró Kriszta, Nádori Lídia, Rick Zsófi, Murányi Márta és Sváb Ági

 

Rick Zsófi az együttes énekese és hegedűse, újságíró, fotós, vizuális képmesélő. A revizor.hu internetes portálon, színházak (Magyar Színház, Centrál Színház, Budapest Bábszínház) előadást beharangozó werkfilmjeiben találkozhatunk munkáival. Egyedi világlátását, cikázó lényét tükrözik munkái. Aki látja ezeket, még ha nem egyeznek is az ízlésével, biztos megjegyzi az „üzenetüket”. Így persze könnyű az együttesnek rendhagyó klipeket forgatni a számokhoz. Tudatosan és hatékonyan használja a közösségi médiát. Szakmájánál fogva semmi nem kerüli el a figyelmét, és mindenről határozott, néha sarkos véleménye van, amit teketória nélkül megoszt, felvállal a nyilvánosság előtt. Aki követi a facebookon, pontosan tudja, merre járt, mit ebédelt, minek örül, milyen ügy mellett kötelezte el magát. De ugyanígy azt is, hogy a közélet vagy celebvilág mely bornírt szereplőjének megnyilatkozása borította ki éppen. Égővörös hajával, alapszínében kissé szomorkás, mégis mosolygó lényével ő az együttes Columbine-je. Igaz, Watteau híres, Gilles című képe férfit ábrázol, de Rick Zsófit nézve a színpadon mindig ez a kép ötlik fel bennem. Talán azért, mert hegedűs lévén az ő szóló dalai nem feltétlenül tartoznak az együttes vidám zeneszámai közé.    

A legifjabb taggal, Sváb Ágival, a zenekar nagybőgősével és vokalistájával beszélgettem, az ő emlékein át tekintünk vissza az elmúlt évtizedre. Mert míg a másik négy tag „közélete” – már csak hivatásuk révén is – a nyilvánosság előtt zajlik, addig Ági hozzájuk képest takarásban van, bár érdekérvényesítésben, a zenekari projektek megvalósításában, műsorötletekben semmivel sem marad el társai mögött, pont olyan „művésznőként” készül egy-egy koncertre, mint nagyobb színpadi rutinnal bíró társai. Bölcsész-nyelvtanár, a földi halandóknak kissé misztikus skandinavisztika szakon végzett. A dán a fő nyelve, de norvégül és svédül is boldogul. Csendes, elmélyült ifjú hölgy, hihetetlen toleranciával. Ezt már csak az is mutatja, hogy –önhibámon kívül ugyan –, de egy óra késéssel érkeztem a találkozónkra, mégsem éreztette velem, hogy neheztelne, holott tiszteletlen voltam az idejével. Nyugodt a lénye, tekintete; a belőle áradó pozitív kisugárzás oldja beszélgetőpartnere feszültségét is. Megfontoltan formálja a szavakat, minden válasza előtt kicsit elgondolkozva. Tanít, ír, zenél és nagy fantáziával bloggerkedik, írásaival az Ezek a dánok! és az Olvass bele! web-oldalakon találkozhatunk. Élete fontos része az együttes, úgy hiszem, neki a felnőtté válása útja volt a HANEM elmúlt tíz éve, és hálás, megértő családtaggá cseperedett az életben már előrébb tartó tagok között.    

 

Nádori Lídia, Rick Zsófi, Sváb Ági, Bíró Kriszta és Murányi Márta

  

Mit jelent a HANEM mozaikszó?

Ez egy hosszú ötletelés eredménye. Nagyon sok felvetés volt, az Ország Első Női Tangózenekara tűnt a legesélyesebbnek és ennek összes variációja, de aztán mégsem, mert egyik sem volt az igazi. Azonban mindig jött a válasz: „Jó, jó, ez nem, de ha nem ez, akkor mi? Annyiszor elhangzott, hogy „ha nem”, hogy végül megszülettet a döntés, HANEM lesz az együttes neve.

Honnan ismertétek egymást?

Az úgy kezdődött, hogy Lici elérkezett egy kerek születésnaphoz, és erős belső késztetése volt, hogy szeretne zenekarban játszani. Ő zongorista, ami egy eléggé magányos műfaj, zenésztársakra vágyott. Kitalált magának egy születésnapi projekt-koncertet, és keresni kezdett hozzá zenészeket. Kifejezett koncepciója volt, hogy lányok alkossák a zenekarát. Zsófi és Márti volt az első két csatlakozó, hiszen tangózenekarban gondolkodott, Márti játszott harmonikán, Zsófi pedig hegedűn. Az első bőgős lány még nem is én voltam, de pár próba után ő elutazott külföldre, és jöttem én, Márti révén kerültem a zenekarba, mi már játszottunk korábban együtt. Utolsónak érkezett Kriszta.

Melyek voltak a tangózenekar induló darabjai?

Nagyon szűk listával futottunk neki a Jedermann Café-ban megtartott szülinapi bulinak, talán csak három számunk volt. Nem emlékszem már pontosan, de a Munka után című dal biztos megvolt, és talán egy Piazzolla-szerzemény, már a tangóvonal miatt. Nem terveztük, hogy lesz folytatás, de az első koncert után azonnal hívtak minket több helyre, bővíteni kellett sürgősen a repertoárunkat.

Ez az első koncert zártkörű lehetett a születésnapi jellege miatt. Hogyan terjedt el a híretek?

Nem tudom, de szerintem azonnal látták, hogy teljesen őrültek vagyunk, és erőteljesen segített a baráti társaságunk, hogy eljussunk kisebb helyekre. Az is támogathatott ebben, hogy jók voltak a szövegek, Parti Nagy Lajos írásaival kezdtünk.

Hogyan alakult ki az együttes repertoárja? Hol és hogyan próbáltok?

Hát először is nagyon sokat kell beszélgetnünk, amivel mindig rengeteg idő elmegy, lassan hangolódunk rá a próbára, de az biztos, ez vidáman folyik. Békeidőben sincs sok koncertünk, úgy évente 5−10 alkalom között lehet a fellépéseink száma. A nyári időszak eleve kiesik, mert akkor tudunk pihenni, hisz mindenkinek van civil foglalkozása, így inkább a színházi évadhoz alkalmazkodunk, ekkor is havi egy, maximum két estéről lehet szó. De a nyár az fantasztikus, a Balaton-felvidékre megyünk, Ábrahámhegyre, mi ezt edzőtábornak hívjuk. Egy hétig csak mi vagyunk, főleg ekkor jönnek az új ötletek, délelőtt és délután is tartunk próbát, össze-vissza kísérletezünk, hangszerelünk. Ebben Márti a legrutinosabb, de az Örkény Színház zenei vezetője, Kákonyi Árpád és Zsófi öccse, Rick Róbert is hangszerelt már nekünk dalokat. Mára három-négy próba elég egy-egy fellépés előtt, ahogy megerősödött, rögzült a repertoárunk, már a meglévő tudást hívjuk elő, és nagyon fontos az éves edzőtáborunk, ahol mindig frissítjük a zenei tárat. Valamiért mindig Liciék lakásán próbáltunk és próbálunk, akárhol is laknak éppen. A legelső évben még heti gyakorisággal jöttünk össze, magam mindig a munkahelyi ebédidőt nyújtottam meg, hogy elszaladjak a próbára. Ma már talán könnyebben megy, Lici otthon dolgozik, Zsófi szabadúszó, a két színházban dolgozó tagunk pedig talál a saját próbái között egy-egy lyukat, amikor ráér.

Hogy zajlik az ötletelés?

Hangulatra, témára, fazonra: „Neked az a dal olyan jól állna!”. A tangóvonalat elég hamar feladtuk. Rájöttünk, arra születni kell, Európa közepén nem biztos, hogy meg lehet ezt a fajta zenét tanulni. Ezt követte egy átmeneti időszak, amikor mindenféle hétköznapi számot próbáltunk tangó ritmusba áttenni, majd jött a teljes elszabadulás. Ráébredtünk, ha elhagyjuk a tangó megkötést, időben és térben is nagyon sokfelé tudunk kalandozni. Úgy a harmadik, negyedik évben még az is felmerült, hogy sokkal komolyabban kéne ezt csinálnunk, már-már hivatásszerűen, de aztán ezt elvetettük, maradt mindenki az alaphivatásánál. Az biztos, hogy mind egy ideológiai platformon vagyunk, és már az elején határozottan meghúztunk egy közös vonalat, amit nem léphetünk át, mindig csak addig megyünk el bármiféle kísértő őrületbe, zenésben és dalszövegben is, amíg az valamelyikünknek az ízlésével nem ütközik. Így az évek alatt sokat formáltuk, formáljuk egymást, a zenén túl is.

Tapasztalhattam egy koncert előtti próbátokon, hogy öt nagyon erős személyiségű, alapvetően eltérő ízlésű ember csiszolódik össze az esti zenélésre. Egy irányba húztok, de mindenki határozottan képviseli a saját álláspontját.

És ez pont így jó, mert mindenki másban erős, és így tudjuk egymást kiegészíteni. Nagyon nagy konfliktusaink nincsenek, az eszmecsere, szakmai vita során is inkább erősítjük, mintsem kioltanánk egymást. Ami biztos közös bennünk, hogy nyitottak vagyunk minden társadalmi kérdés megvitatására, felkarolására. Mindannyian ugyanazt éljük meg a közös zenélésben, fellépésekben, hogy van benne játék, intellektuális kihívás, otthonosság, közösségi érzés és hatalmas szabadság.

Ha már szóba került az intellektuális kihívás, elkészült-e az az új számotok, amely a színházak működési támogatásának átalakítására és e folyamatban Vidnyánszky Attila személyes szerepvállalására reflektál?

Igen, Máthé Zsolt írta a dalszöveget nekünk, de eddig összesen egyszer sikerült közönség előtt eljátszani, mert tavaly március óta egy koncertet tudtunk megtartani a leállás miatt. Múlt év nyarán volt a premierje a Balaton-felvidéki „közért-koncerten”, egy Csemege-boltban léptünk fel. Meglepően jól fogadta a közönség, működik a dal, nagyon is. Igaz, nagy lehetőséget ad a szöveg a színpadi játékra, amiben úgy hiszem, egyre erősebbek vagyunk. Zsófi énekli a dalt, az a refrén: „Kell az egész”, és hiába játszom nagyon sok hangszeren, Zsófi sorban kiveszi mindet a kezemből, s a végén meg ott állok eszközeimtől megfosztva. Mára nagyon figyelünk a zene mellett a színpadi játékra is, és ha nem is összművészeti a produkciónk, de próbálunk kiaknázni, beépíteni az estekbe minden lehetséges társművészeti előadásformát. Régebben megszületett az elhatározásunk, hogy legyenek tematikus estjeink is, amikor a koncerteken kicsit túllépünk a zenén. Ilyen volt a Pepita Ofélia előadásunk, Bán Zsófia íróval közös estünk, ahol novellákat olvasott fel a számok között, vagy inkább mi zenéltünk a prózához kapcsolódva. És a MŰPA-ban is volt pár éve egy német nyelvű estünk az elmúlt évtizedek fontos német dalainak bemutatására.

Igen, emlékszem egy koncertetekre, ahol egész váratlanul feltűnt Bob Dylan a ’60-as években forradalminak számító Subterranean Homesick Blues-klipjéből a „lapozgatós” motívum, ami mára tényleg összművészeti forma, a legváratlanabb helyeken találkozunk vele. Sok dalt énekeltek eredeti nyelven is. Mindenki beszél idegen nyelvet?

Alapvetően igen, ha nem is egyforma szinten, hisz van, aki a nyelvtudásából él, és van közöttünk, akinek inkább kommunikációs vagy művészi kifejezőeszköze az idegen nyelvek ismerete.    

Te inkább vokálozol. Van saját, általad hozott dal a HANEM-repertoárjában?

Nagyon szerettem volna feldolgozni a Beatlestől az Imagine-t, de úgy, hogy a környezetvédelem legyen a témája, mert ez fontos nekem. Tavalyelőtt nyáron készültünk el, nagyon jó kis videót vettünk fel. Nem gondoltam, hogy én is énekelni fogok a zenekarban, de ez végül az én számommá vált, és valóban nincs sok dalom, a tíz év alatt talán csak 3-4 szám kötődik hozzám. Én amúgy azokat a dalokat szeretem a legjobban, amelyekben mindannyian éneklünk. A korai számok közül a Hazám, hazám ária átiratát, az Idegen szívet, és a Gyöngyöspatai Máriát, amit Kriszta énekel (Astor Piazzolla tangóátirata Parti Nagy Lajos magyar szövegével). Évek óta dédelgetek magamban egy nagyon egyszerű, szép dán dalt, amit már próbáltunk néhányszor magunk között, de még nem adtuk elő nyilvánosan soha. Talán az ősszel.

Ki miben a legerősebb? Ki mit ad az együttesnek?  

Zsófi talán a legtalpraesettebb, az abszolút szervező. Lehet, nincs is olyan kihívás, amit ő ne tudna megoldani. Márti az, aki nagyon ért a zenéhez, bármilyen zenei nehézségen percek alatt úrrá lesz, zeneileg ő a profi a csapatban. Kriszta a szív, neki is nagyon fontos a zenekar, akárcsak nekem, és őrületes energiával veti bele magát a fellépéseinkbe. Licire leginkább azt mondanám, ő a „felnőtt” a csapatban, ő próbálja összetartani egészként ezt az öröm-baráti vállalkozást. Erősen intellektuális beállítottságú, így kvázi a szellemi vezetőnk is, ami rányomja bélyegét a zenekari outputra, a HANEM-együttes külső megjelenésére.  

Jósoltál magatoknak tíz évet az eső koncert után? Meddig tarthat ez az örömzenélés, a HANEM-varázs?

Nem, az első koncert után biztos nem. De ahogy teltek az évek, érkeztek a jobbnál jobb felkérések. Aztán lassan-lassan kialakult a törzsközönségünk, akik már nem csak a baráti körünk, és jönnek minden fellépésünkre. Én úgy gondolom, a HANEM simán működhet még a nyugdíjasklubokban is, ha odaérünk. Leginkább azért, mert szerelemből, élvezetből, teljes erőbedobással csináljuk. Nem akarunk keresni vele, vállalkozássá kinőni magunkat. Mi soha nem megyünk majd jó pénzért haknizni egy hétvégén akár öt nyári fesztiválra. Ez egy szenvedélyes hobbi, kikapcsolódás, levezetés mindenkinek. A közös érdeklődés, a barátság tart össze minket. A HANEM addig élhet, amíg ez a barátság tart. Kimondhatom, hogy minket már nem az együttes tart össze, hanem közös érdeklődés tartja össze az együttest. Nemcsak a saját színházi embereinket megyünk el megnézni a színházba, hanem közösen is járunk más színházakba, kulturális eseményekre. Lici a Magyar Műfordítók Egyesületének elnökeként nagyon sok olyan esemény szervezője, részese, ami érdekel, érint bennünket is. De azért nem vagyunk kékharisnyák, simán beülünk bármikor csak úgy egy étterembe ötösben, pusztán a baráti beszélgetés, a dumcsi kedvéért.    

A legközelebbi koncertek tervezett ideje 2021 ősze, várhatóan a Benczúr-házban és a Pestújhelyi Közösségi Házban.

 

Cseh Andrea Izabella