Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései – RS9 Színház, Junion Színház

Néhány elkapott mondat az előadás előtt, az RS9 Színház előterében: „Nem tudnám pontosan megmondani, miről szól. Az életről? De nem is ez a fontos. A hangulata maradt meg bennem.” Így válaszolt egy ismerőse kérdésére egy fiatal nő, aki már korábban látta az előadást. Néhány nappal az után, hogy megnéztem, magam is valami hasonlót tudnék mondani.

Rilke nálunk kevésbé ismert műve, a Malte Laurids Brigge feljegyzései egy költő prózája. Töredékes mű: napló és visszaemlékezés, elmélkedések és gondolatfutamok elegye. Feltűnnek benne történetmorzsák, de lényegében nincs története. Egy író számvetése élete szereplőivel, élőkkel és holtakkal, önmagával, érzésekkel és gondolatokkal. Nem színpadra született. Lábán Katalint azonban vonzzák a nem színpadra született irodalmi szövegek. Legutóbbi munkái is ilyenek: Füst Milántól A Mester én vagyok című regényből készült Egy doktorkisasszony naplójegyzeteit rendezte meg, majd következett Pilinszky és Sheryl Sutton levelezése. Egy interjúban1 ezzel indokolta darabválasztásait: „Próbáltak lebeszélni mindkettőről, de nem sikerre törekszem. Fontos nekem, hogy az engem régóta foglalkoztató szövegeket színpadra vihessem. És közben reménykedem, hogy ezek nem csak engem érdekelnek.” A Rilke-mű is ebbe a sorba illik. Színházi érdeklődése nyilván összefügg civil foglalkozásával: mentálhigiénés szakember, személyközpontú pszichoterapeuta, sokáig foglalkozott gyászterápiával is.

Tiz jo sort

Kassai László, Kókai János és Nagy Ferenc (fotó: Veres Ildikó)

 

Ez utóbbit azért is érdemes megemlíteni, mert az előadásban az élet különböző szakaszai mellett folyamatosan jelen van a halál, a meghalás pillanata, képileg a ravatal. A címszereplő mellett a többi szereplő mintha az emberi élet egy-egy szakaszát is megjelenítené. A játékot egy mozgásjelenet foglalja keretbe. Úgy megyünk be a színházterembe, hogy Malte (Kókai János) a színpad első részén, oldalt ül egy kis íróasztalnál, a többi színész pedig (Álmosd Phaedra, Kadlót Zsófi, Nagy Ferenc és Kassai László) a mögötte lévő térben perceken keresztül ide-oda sétál, vánszorog vagy éppen rohan a színpad egyik oldalfalától a másikig. Eltérő módon és eltérő ritmusban róják a szélteket. Különböző stációkat, életutakat mutatnak meg: a fiatal lányt, az anyát, a középkorú és az idősödő férfit.

Miközben ők néhány percbe sűrítve leélnek egy életet, annak minden igyekezetével, küszködésével, örömével és csalódásával, Malte, az író, a külső szemlélő pozíciójában jelenik meg. A többiek aktivitásával ellentétben ez a passzív, megfigyelő, elmélkedő alaphelyzet jellemzi az egész előadás alatt. Kókai János alakja fehér hajával kiviláglik a fekete térből. Egyszerűen, sallangmentesen beszél, éppen a megfelelő tempóban, időt hagyva Malténak, hogy megszülethessen benne a következő gondolat, és időt hagyva nekünk, a nézőknek is, hogy ezt a gondolatfolyamot követni tudjuk. Néha elidőzik egy-egy nézőn a tekintete, mintha egyetértést vagy éppen ellenkezést várna – képes kapcsolatot teremteni a közönséggel.

Malte elmélkedései mellett látunk rövidke jelenetdarabkákat is a halálon innenről és túlról, mintha a kettő közötti átjárást vagy senki földjét igyekeznének megragadni például Nagy Ferenc többször is meghaló karakterével, vagy a kísértetként visszajáró asszonnyal (Álmosd Phaedra), az agyvelőre emlékeztető karfiolt kezében tartó Kassai Lászlóval. Kadlót Zsófi karaktere kötődik leginkább az élethez, ő Malte szerelmét játssza, aki feltétlenül hisz a férfi tehetségében és jövőjében.      

Malte Rilke művében 28 éves. Mai fogalmaink szerint ez inkább a kapunyitási pánik, nem pedig az elmélkedés, az összegzés időszaka. Az előadásban húsz évvel idősebb, 48 éves, az életközepi válság, a számvetés, a visszanézés időszakában jár. És 48 évesen sokkal fájdalmasabb szembenézni azzal, hogy amit eddig elért, szinte semmi. Így látja írói teljesítményét is: írt egy – szerinte – rossz tanulmányt és verseket. Felszínesnek érez mindent maga körül, beleértve a saját műveit is. Mélyebbre menni, tapasztalni, látni – ezt a célt tűzi ki, hogy aztán majd a halála előtt meg tudjon írni talán tíz jó sort.

Érdekes összevetni ezt az írói életprogramot azzal, hogy Rilke a megírás idején, 1910-ben 35 éves, már megjelent az Imádságos könyv és a Képek könyve, fő műve, a Duinói elégiák azonban még messze van, majd csak 1926-ban, halála évében jelenik meg. Malte alakjában nyilván benne van Rilke is.

Ahogy az előadásban érezhetően benne van Lábán Katalin színházi és színházon kívüli gondolkodása, értékrendje is. A bátorsága, hogy a mai színházi komfortzónához képest történetszegény vagy éppen történet nélküli, lassú előadásokat csináljon, olyanokat, amelyekhez nagyjából lehetetlen nézőhívogató reklámokat és színlapokat készíteni. Amelyekről tényleg csak azt lehet mondani, hogy nem tudni pontosan, miről szólnak, gondolatokról, érzelmekről, életről és halálról. Amelyeket lehet, hogy kevesen néznek, de akik igen, azok pontosan érzik, hogy érdemes átadni magukat ennek a gondolatfürdőnek. Lehet, hogy csak néhány gondolatfoszlány marad meg belőle, valami olyasmi, hogy lassabban, mélyebbre, szeretettel. De ez sokkal több, mint amit az előadások túlnyomó többségéről elmondhatunk.

Turbuly Lilla  

1 https://kutszelistilus.hu/szinhaz/interju/726-ennek-a-korszaknak-vege

 

NKA csak logo egyszines

1