Jávor Pál (1)

 

Somló István írja egy Jób Dánielről szóló dolgozatában:

„Bruckner Anglai Erzsébet című darabjában Jávor Pál játszotta Essex grófja főszerepét. Én, mellette, egy kis szerepet, valami Mountjoy névre hallgató, hangos, kötekedő összeesküvő-forradalmárt. Mikor első jeleneténél Jób szeme elé kerültem, ennyit mondott csak: »Légy dühösebb!« Visszamentem, újra kezdtem. »Légy még dühösebb!« A harmadik kísérlet után, amikor még mindig nem volt velem megelégedve, ezt a szívderítő »instrukciót« adta: »Talán gondolj arra, hogy miért nem te játszod Jávor szerepét!«”¹

Somló pompás portréjában pedig ez az 1943-ban megfogalmazott, ars poeticának is beillő gondolat olvasható Jávortól:

„Az idő nem sürget. Amit eddig csináltam, nem érzem többnek, mint egy nagy zenekari mű nyitányának. Mert színészi pályámat nagy zenekari műnek képzelem és igyekszem megfogalmazni. Haszonleső ember vagyok, mindenből és mindenkiből hasznot lesek ki művészetem számára. Nem vagyok válogatós a megfigyelésekben. Egy rongyokba csavart koldusasszony vállán fityegő biztosítótű olykor hasznosabban gazdagítja élmény-készletemet, mint egy székesegyház. Nem kutatom az élmények származását, elraktározom őket, szépen megtisztítva hozzárakom a készlethez, hogy adandó alkalommal új valósággá robbanva melegen köszönthessem színpadi országutam kanyarjaiban. Művészi vágyam a kifejezéskeresés síkján annyi, mint hajszál a fejemen. Ha kettőt leborotválok, tíz új nő helyette. Kielégítetlen maradok, míg élek.”²

 

 

A pályakezdés évei

Jávor Aradon született 1902. január 31-én, egy Pomerániából elszármazott, elszegényedett nemesi család harmadik gyermekeként. Pomeránia porosz tartomány volt az Osztrák−Magyar Monarchia idején, a Keleti-tenger partján, nevezetes és közkedvelt fürdőhelyekkel. A családtagok egyetlen öröksége a német nyelvtudás, hiszen a szülők ügyeltek arra, hogy a gyerekek magas szinten elsajátítsák őseik nyelvét. Az apa, idősebb Jermann Pál az Arad Vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárnoka ötvenhárom éves volt, amikor harmadik fiúgyermeke megszületett, az édesanya mindössze tizenhét. De a szülők csak évekkel a gyerekek megszületése után kötöttek házasságot. Így anyakönyvezéskor az akkori törvények szerint nem viselhették apjuk nevét, „törvénytelen” gyerekeknek számítottak. Valamennyien anyjuk családnevét, a Spannenberget örökölték. Csak a szülők házasságkötése után vehették fel a Jermann nevet. Jávor eredeti neve tehát Jermann Pál Gusztáv Albert. A szegény sorsú gyerekek mást nem is igen kaptak szüleiktől, mint a hármas keresztneveket.

Gyerekkorával kapcsolatban Jávor alig emleget annál többet a számos vele készült későbbi interjúban, mint apja szenvedélyes lepkegyűjtését, amelyben a gyerekek is részt vettek. Nem puszta önzetlenségből. Apjuk bőkezűen jutalmazta a megfogott lepkéket, egy-egy „hatos” volt a jutalom a zsákmányért.

Idősebb Jermann Pál korán meghalt, özvegye pedig gyümölcsüzletet nyitott, hogy taníttatni tudja a kamaszkorú árvákat. Pali az aradi líceumba járt, majd Szombathelyen fejezte be középiskolai tanulmányait. Az édesanya minden vágya az volt, hogy a gyerekei a vasutas pályát válasszák, mert az a legszebb dolog a világon. És főleg, mert nyugdíjas állás.

Ifjabb Jermann Pált azonban jobban vonzotta az újságírás meg a színház. Gyakran megfordult az Aradi Hírlap szerkesztőségében, saját állítása szerint már diákkorában megjelentek színes riportjai. Igaz, ezekből egy sem található a lap hiányosan fennmaradt számaiban. Pedig több alkalommal emlegeti színházi beszámolóit. A film is kamaszkorától kezdve vonzotta, állandó látogatója volt a város két filmszínházának.

1919-ben végleg elhagyta az ekkor már Romániához tartozó szülővárosát. Először azt tervezte, hogy Dániába³ megy. Úgy képzelt felkeresi a Nordisk Filmtársaságot azzal a céllal, hogy filmszínészi szerződést kapjon. Terve azonban csak odáig teljesült, hogy mint „kiutasított” ingyen vonatjeggyel utazhatott Budapestig, ahol még életében nem járt. Természetesen az első dolga az volt, hogy valamilyen filmszínház után nézzen. Ráakadt az Uránia impozáns épületére, amely egyúttal az Országos Színművészeti Akadémia otthona is. Míg a színes feliratokat bámulta, egy úr lépett ki az intézmény kapuján. Az ifjú lézengő szemrebbenés nélkül megszólította. Elnézést kért a tolakodásért, de azt szeretné megtudni, hogy miként lehet jelentkezni színésznek. Az ismeretlen úr szívélyesen felvilágosította, hogy éppen most zajlanak a felvételi vizsgák. Délután háromkor menjen fel az első emeletre, ott minden továbbit megtudhat. Annyit azért elárult, hogy versekkel kell felvételizni. Jermann Pál illedelmesen megköszönte a felvilágosítást, és elsietett, hogy maradék pénzén beszerezzen valamilyen verseskötetet. Szerencsére az egyik közeli antikváriumban ráakadt egy Petőfi-kötetre, és nyomban nekilátott, hogy egy padon ülve megtanulja az egyik verset.

Három óra előtt néhány perccel visszasietett az Akadémiára, ahol már javában gyülekeztek a jelentkezők. A felvételi bizottság asztalánál – legnagyobb meglepetésére – ott ült a délelőtt megismert szívélyes úr is, aki két versszak elmondása után leállította a szavalást. Az ifjú „színészpalánta” elkeseredetten baktatott lefelé a lépcsőn, amikor a portás utána szólt: „Ne menjen el, kérem, várja meg a döntést!” Félóra múlva közölték az eredményt: felvették. A boldogító szavakat is a délelőtti úr közölte, akiről hamarosan megtudta, hogy Pethes Imrének hívják. A sokkal későbbi riportot ezzel a mondattal zárta a sorsdöntő eseményről: „Ma is úgy érzem, hogy fogja a kezemet, és vezet a pályámon.”

Pedig a történet nem ilyen idilli hangulatban folytatódott. Már az előkészítő évfolyam első félévi vizsgáján eltanácsolták. Ezután az Országos Színészegyesületi Iskolában folytatta a tanulást, ahol 1922-ben kapott oklevelet. Vizsgaelőadásain Hervé Nebáncsvirág című operettjében és Az arany ember színpadi változatában mutatkozott be.

Az események következő fordulata olyan, mint egy giccses karriertörténet első fejezete. Az arany ember előadásán ott ül a nézőtéren Csortos Gyula, aki a Renaissance Színház hirtelenjében kinevezett művészeti vezetője, főrendezője és mindenese. Az intézmény a főváros legújabb színháza, a Nagymező utca 22. szám alatti Télikert nevű szórakozóhely jogutódja. 1920-ban a Radius Filmgyár tulajdonába került és filmszínházzá alakult. 1921 áprilisától színházi előadásokat is tartottak benne. Az 1922/23-as évadban a vezérigazgató Csortost bízta meg a művészeti irányítással. Csortos komolyan vette a feladatot, és szorgalmasan látogatni kezdte a színiiskolák előadásait. Így vetődött el az egyesületi iskola záróvizsgájára is, ahol meglátta és nyomban leszerződtette az ekkor már Jávor Pál néven bemutatkozó végzős színinövendéket.

 

 

Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy Jávor igazi felfedezője Csortos volt.

Persze a váratlan megbízatást igyekezett a saját presztízsének növelésére is felhasználni. A Renaissance Színház első, jócskán megkésett bemutatóját, Leonyid Andrejev⁴ Aki a pofonokat kapja című színművét ő maga rendezte, és a „címszerepet” is ő játszotta, vagyis azt a bohócot, aki a pofonokat kapja. Jávor az egyik zenebohóc, Polly kicsi, de hálás szerepében mutatkozott be a nagyközönségnek.

Ezt követte alig három héttel később egy korábbi, Magyar színházi Csortos-siker, A mandarin⁵ premierje. A szerzők angol színészek, akik jól ismerik a színpadi hatás fortélyait. A darab giccs a javából, és a Magyar Színház hazai bemutatója a korszak rendkívüli eseményének számított. Wu, a mandarin (Csortos) azért áll bosszút egy dúsgazdag angol hajótulajdonos családon, mert lányát, Nang Pinget a „fehér kapitalista” fiú, Gregory elcsábította, majd faképnél hagyta. Jávor a hűtlen csábítót játszotta a felújításon. A két produkció azonban nem váltotta be a reményeket, a Renaissance Színház a tönk szélére jutott. Nem volt mit tenni, új vezetés után kellett nézni.

Ezt az új vezetést a vállalkozók Bárdos Artúr személyében találták meg. Bárdosnak is kapóra jött az ajánlat, mert éppen összekülönbözött Beöthy Lászlóval, az UNIÓ trösztvezérével. Az újonnan kinevezett igazgatóval egy probléma van: Jávorról nincs túl jó véleménnyel. Legjelentősebb írásművében, a Játék a függöny mögött című visszaemlékezésben egyetlenegyszer fordul elő a neve, az is egy felsorolásban: hosszan ír a Renaissance Színház legjelentősebb bemutatójáról, Crommelynck Csodaszarvasáról, s ott sikerül az olvasónak felfedezni a fiatal és ismeretlen Jávor nevét. „A legmerészebb volt talán a belga Crommelinck Le Cocu magnifique című, a groteszkségig különös, de mély és zseniális tragikomédiája, melyet Karinthy Frigyes jókedvében A csodaszarvas címen fordított magyarra. […] A közönséget valósággal felrázta, feldúlta, felbolygatta ez a szenvedélyes darab, a féltékenység szenvedélyének ez a véres tragikomédiája. Már a premieren kirobbant a lefojtott izgalom. […]

De nagy része volt a sikerben az előadásnak is. Már Márkus László érdekes, sőt zseniális expresszionista díszlete is feltűnést keltett. A főszerepet Törzs Jenő játszotta hatalmas szenvedéllyel. Mellette egész csomó új színészt dobott színpadra ez a mindenképpen szenzációs bemutató: Tőkés Annát, Makláry Zoltánt, Jávor Pált, Somló Istvánt.”⁶

Crommelynck színjátéka lélektani dráma, középpontjában a féltékenység egyre elhatalmasodó, végzetessé váló érzésének mindent elsöprő ereje áll. Bruno, a férj (Törzs Jenő) olyan tébolyultan szerelmes fiatal és gyönyörű feleségébe, Stellába (Tőkés Anna), hogy egyszerűen képtelen elhinni, az hűséges hozzá. Mindenáron szeretné tetten érni hitvesét, és amikor ez nem sikerül, legjobb barátját, Petrust (Jávor) arra kényszeríti, hogy szeretkezzen az asszonnyal.

A vonzó fiatalember szerepében először volt Jávor kezében a drámai szituáció kulcsa. Életében először játszott „majdnem” főszerepet. A kritikák mégsem veszik észre a jelenlétét, csupán néhány közhely-jelzővel illetik.

A Renaissance Színházban ráosztott többi szerep (Felix Gondera: Hol a férjem? – Pierre, Szenes Béla: Végállomás – Fiatal férj, Vajda Ernő: A trónörökös – Lovász) alig terjed túl azon a határon, hogy képes legyen felhívni a szakma és a közönség figyelmét egy kibontakozó tehetség jelenlétére. Egyetlen kivétel van a feladatok között: Móricz Zsigmond Búzakalász című színjátékának Tiba Pistája. Az író azzal tisztelte meg a jóformán teljesen ismeretlen színészt, hogy a Színházi Élet hasábjain külön bekezdést szentelt neki. „Jávor Pál egészen fiatal színész, aki maximum egy percig van a színpadon, s csak annyi szava van, amennyi egy percből, pauzákkal telik: s behozza az egész mai modern falut, a virágos kertet, s a gazdag paraszt minden hetyke és tisztességes önérzetét, erejét, érzelmesség nélküli arisztokrata nagyságát, s teljesen megadja azt az alaphangot, amit a nagy magyar parasztság a mai magyar úri élettel szemben jelent.”⁷

A bíztató indulás azonban hamar megroppan egy ostoba konfliktus miatt. Jávor tiszteletjegyet kér egy közeli jóakarójának, és felkeresi a színház művészeti titkárát, aki gorombán elutasítja. Éppen a telefonkagylót tartja a kezében, amit Jávor kitép a kezéből, és ütlegelni kezdi vele a titkár úr fejét. A dulakodásnak az lesz a vége, hogy azonnali hatállyal kiteszik a szűrét a Renaissance Színházból. Jávor 1924. május 18-án, vasárnap délután lép fel utoljára a világot jelentő budapesti deszkákon.

Nincs mit tenni, állás, szerződés után kell néznie. Felkeresi Réti L. Pál színházi ügynökségét,⁸ aki Faragó Sándor⁹ székesfehérvári Vörösmarty Színházához közvetíti ki. Ezzel megkezdődik Jávor öt évadon át tartó vidéki pályafutása.

Az ország területén működő vidéki színtársulatok 1879. október 1-jétől a színházak 1949-es államosításáig ún. színikerületi rendszerben működtek. Egy-egy vidéki társulat három-négy állandó állomáshelyen játszott, amelyeket meghatározott időközökben váltogatott. A székesfehérvári színház négy városban, Fehérváron kívül Esztergomban, Veszprémben és Kaposváron tartott előadásokat.

Jávor sokat és sokfélét játszik, ami egy kezdő színész számára már a húszas években is nagy előnyökkel járt. Például azzal, hogy a helyi sajtó odafigyel az előadásokra. Első bemutatójáról, Sardou Szókimondó asszonyság című vígjátékában nyújtott alakításáról így ír a Székesfehérvári Friss Újság munkatársa: „Egy fiatal színész, Jávor Pál Lefèbre-alakításával bizonyságot tett arról, hogy jó iskolája van, mértéket tud tartani, és intelligenciája képesíti a szerep megértésére és tolmácsolására.”¹⁰ Paul Geraldy Az ezüstlakodalom című darabja kapcsán ezt olvashatjuk: „Egyetlen jelenet után hangzott fel nyíltszíni taps, Jávor Pál javára, egyébként úgyszólván hideg közömbösség és néma lehangoltság ülte meg a nézőteret.”¹¹ A többi színésszel elnézőbb egy másik tudósítás szerzője: „Mindenkinek nagy sikere volt, de a legszebb sikert Jávor Pál aratta. Rokonszenves egyéniségével, jól átgondolt alakításával messze kiemelkedő játékot produkált, s ezért a közönség (főleg a hölgyek) a hősnőhöz hasonlóan megcsókolták volna.”¹²

Az 1924 és 1926 között eljátszott többi szerepe (Bíró Lajos−Lengyel Menyhért: A cárnő – Francia követ; Oskar Nedbal: Lengyel vér – Mirszky, lengyel nemes; Mikszáth: Szent Péter esernyője – Vibra György; Petőfi−Sas Ede−Bihari Ákos: Bolond Istók – Balázshalmi; Niccodemi: Az árnyék – Delon Mihály; Victor Hugo: A notre-dame-i toronyőr – Phöbus; Csathó Kálmán: Az új rokon – Bonifác; Földes Imre: Hivatalnok urak – Feleki; Farkas Imre: Nótás kapitány – Szentmarjai Pál; Jókai: Az arany ember – Kadisa és mások) hasonló fogadtatásban részesülnek az esztergomi, a veszprémi és a kaposvári sajtó részéről is.

Számos elragadtatott kritika bizonyítja, hogy Jávor a Faragó-társulat kedvence lett. Szerepről szerepre haladt előre a pályán, és a két székesfehérvári évad méltó betetőzése volt Molnár Ferenc A hattyú című darabjának Ági Miklósa, a Liliom Ficsúrja és a Karenina Anna Vronszkija.

Ám egy újabb botrány – hasonlóan a Renaissance Színházban történt esemé–nyekhez – kis híján végleg ellehe-tetleníti pályája folytatását. Olyan fokon elszaporodnak a botrányai, főleg az éjszakai dorbézolásai, utcai hangoskodásai, részeg kocsmai tivornyái – amelyekről Székesfehérvár, Veszprém, Kaposvár és Esztergom sajtója rendszeresen beszámol –, hogy az Országos Színészegyesület kizárja tagjai sorából. 1927. május elsején az alábbi kommüniké jelenik meg a szervezet újságjában¹³ Hivatalos vád Jávor Pál ellen botrányos viselkedésért címmel: „Olvastatott Békeffi Róbert vádlevele Jávor Pál ellen és a színházi bíróság által feltett vádak a március 10-i törvényszékről, melyet a bíróság elbírálás végett a fegyelmi bizottsághoz tett át.

Az iroda Jávor Pált értesítette április 15-én az ellene emelt vádakról és az április 25-i fegyelmi ülésről.

Jávor Pál a felhívásra nem is válaszolt, ezért a halmozott vádak alapján Jávor Pált az egyesületből kizárja azzal, hogy tizenöt napon belül a tanácshoz fellebbezhet.”

Feltehetően Jávornak dühében eszébe sem jutott fellebbezni. Viszont ezek után nem maradhatott tovább a Vörösmarty Színháznál. Az a tény pedig, hogy nem tagja többé az Országos Színészegyesületnek, azt is jelentette, hogy más színház sem szerződtethette. Csak olyan – félig-meddig „törvényen kívüli” – társulathoz kerülhetett, amelyik színészegyesületi nyilvántartás nélkül, tehát félig-meddig illegálisan működik.

Persze ilyen „dali”¹⁴ társulatok is bőven akadtak annak idején az országban. Például Miklósy Imre¹⁵ Kispesten megalakult kompániája. Jávor jelentkezését természetesen örömmel fogadta az éppen direktorrá avanzsált vállalkozó. Bármilyen hihetetlen, de a helyi sajtó terjedelmes cikkben számolt be az első bemutatóról, Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének Harsányi Zsolt által készített színpadi változatáról, amelyben Jávor először játszotta Noszty Ferit. (Tíz évvel később, 1937-ben filmen, 1939-ben pedig a Nemzeti Színházban is találkozott a szereppel.) A terjedelem természetesen nem annyira az előadás kivételességének köszönhető, mint inkább a premier körüli kínos akadályoknak. Íme egy részlet a furcsa beszámolóból:

„Kedden, május 24-én megnyitották a színházat, bízva az engedély rövidesen való megszerzésében, de mikor áldozócsütörtökön föl akarták húzni a függönyt, hogy megkezdjék a pompás Mikszáth-Harsányi vígjáték előadását, egy szigorú rendőrőrmester jelent meg Miklósy Imre színigazgatónál, és fölszólította, hogy azonnal ürítse ki a színházat, mert a szükséges engedélyek hiányoznak. Miklósy a függöny elé ment, és bejelentette a közel hatszáz főnyi közönségnek, hogy az előadás megtartását a hatóság nem engedélyezi, és a jegyek árát a pénztár visszafizeti. Nem tartottak előadást pénteken sem. Ezzel tizenkét millió korona kárt szenvedett a törekvő színigazgató. Szombaton délután futótűzként terjedt el a városban a hír, hogy Miklósyék megkapták az engedélyt, és estére már ismét telt ház tapsolt a Magyar Király Szálló gyönyörűen átalakított színháztermében.

A szereplők közül legelsőnek Jávor Pált kell megemlítenünk, Noszty Feri szomorú-víg sorsát pompásan megérzékeltette, kiváló tehetsége különösen csillogott az első felvonás drámai jelenetében.”¹⁶

 

Egy évad Szegeden

Mint már nem egyszer megtörtént, Jávor kilátástalan sorsán egy hirtelen jött szerencsés fordulat segített. Ez a fordulat ezúttal Tarnay Ernő¹⁷ személyében toppant be. Szeged szabad királyi város tanácsa hosszas előkészítés után 1927. február 22-i ülésén kimondja: „arra való tekintettel, hogy az országos, sőt külföldön is uralkodó színházi válság következtében a háború óta lefolyt években a színháznak vállalkozó igazgató útján való vezetése nem járt eredménnyel, az előző igazgató, Faragó Ödön¹⁸ lemondását február 1-jei hatállyal elfogadja, és a társulat létszámát 24 fővel csökkentve, a színházat házi kezelésbe veszi.”¹⁹ Ez a döntés a színház további zavartalan működését jelenti. A házi kezelés február 1-jével lép életbe, de az új igazgató csak az új évad elején veszi át a színház vezetését. Előtte viszont járja az ország színházait, és betéved a kispesti társulat egyik Noszty fiú-előadására is. Jávort azonnal leszerződteti. Hogy az Országos Színészegyesület korábbi döntését miképpen lehetett figyelmen kívül hagyni vagy semmissé tenni, arról ma már semmiféle adat nem áll rendelkezésre. Csak spekulációkra szorítkozhatunk, hogy valamiképpen sikerült Tarnaynak elintéznie Jávor büntetésének felfüggesztését vagy megszüntetését.

A házi kezelés fogalmát így tudhatja meg az utókor az egyik korabeli színházi lexikonból: „A házi kezelés tulajdonképpen hatósági jellegű színházvezetés. A magasabb hivatottságú színházakat rendszerint nem szokták magánvállalkozó igazgatónak bérbe adni, hanem maga a színháztulajdonos hatóság kinevezett szakembereivel házilag kezeli azokat. Ez a rendszer dívik az állami színházaknál, a Nemzeti Színháznál és a Magy. Kir. Operánál.”²⁰

Tarnay hatalmas lendülettel fog hozzá a társulat átszervezéséhez és a munkarend módosításához. A korábbi egyhetes próbaidőt a duplájára szándékozik emelni. A társulat egyébként kiváló, a legjobb színészek – Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Neményi Lili, Ladomerszky Margit, Jávor és mások – hamarosan a fővárosban folytatják felfelé ívelő pályájukat.

„Az első teljes házi kezeléses évad szeptember 19-én kezdődött és július 2-án végződött – írja a Délmagyarország. – Mérlege: 381 előadás, ebből 131 este próza, 222 est operett, 28 este opera és egy alkalommal népszínmű volt műsoron. A sajtó sommásan fogalmazza meg a véleményét: »Tessék csak elsőrendű drámai társulatot szervezni, elsőrendű drámai műsorról gondoskodni, elsőrendű drámai műsorokat produkálni. Hátha kiderül, hogy a szegedi közönség nemcsak a dugárut kedveli – érts alatta operettet! – és van keletje másnak is, mint a selejtes árunak.«”²¹

Az évadnyitó előadás Jókai Mór Az új földesúr című regényének színpadi változata Hevesi Sándor feldolgozásában. A zenekar a Hunyadi László nyitányát játssza, majd Tarnay Ernő lép a függöny elé, és a közönség jóindulatába ajánlja a megújult intézményt. Ezután Móra Ferenc következik, aki a város közönségének üdvözletét tolmácsolja az új vezetés felé. Amikor ezek után felmegy a függöny és elkezdődik az előadás, elsőként a „hős- és karakterszínészként” szerződtetett Jávor Pál szólal meg a hetvenöt éves Ankerschmidt tábornok szerepében. Ő maga éppen csak betöltötte a huszonötödik életévét. Az első szegedi kritika ezekkel a szavakkal fogadja: „Jávor Pált életkorát meghaladó feladatra kényszerítette a téves szereposztás. Hiába – sunt certi denique fines²² – az öregkort és az ifjúságot nem lehet tökéletesen utánozni szereppel ellentétes temperamentummal. Ezért őróla, bár ambíciója sok ígéretet jelentett be számunkra, egyelőre fel kell függesztenünk véleményünket.”²³

Tarnay minden bizonnyal jó szimatú rendező volt, aki azonban a Székesfehérváron látottak alapján még nemigen tudta megítélni Jávor képességeit. Ennek tudható be, hogy az évad során egyaránt oszt rá jelentéktelen epizódokat és sorsdöntő főszerepeket. Amikor Harsányi Zsolt A zenélő óra című hazafias balladájában Bajmóczy Pál földbirtokost játssza, a sajtó már kedvezően fogadja. „A darab főerőssége Jávor volt, akihez hasonló tehetséget ritkán láthatnak a színházlátogatók” – olvashatjuk a Szegedi Új Nemzedékben.²⁴ Ezután következik A makrancos hölgy, amelyben először találkozik Petruchio szerepével. A sajtó elégedetlen az előadással és Tarnay rendezésével. „Jávor és Pártos Klári²⁵ igyekezete ellenére jellegtelen az előadás” a Délmagyarország cikkírója szerint.²⁶ Hasonlóan felemás a fogadtatása Somerset Maugham A levél című színművének, amelyben Jávor ismét egy jelentéktelen szerepet kap, Geoffrey Hammandot. A kritikus szerint viszont „kis szerepét megtölti élettel”.²⁷ Az évad kiemelkedő sikerében, a Liliomban, amelyben 1926-ban Székesfehérváron még Ficsúr volt, most a városligeti razziát vezető Rendőrkapitány egyetlen jelenetével kénytelen beérni. (Liliom: Páger, Julika: Pártos Klári.)

Viszont sikernek számít Offenbach Szép Helénájának Ajaxa, Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének Gróf Saskusnija, Klabund A krétakörének kínai hercege, Fodor László A templom egere című vígjátékának Kerich bárója, egy pikáns francia komédia, A szombat esti hölgy²⁸ Gastonja, meg persze Csajkovszkij Diadalmas asszony című nagyoperettje Neményi Lilivel, Patkós Irmával, Tolnay Andorral²⁹, Págerrel és Jávorral, amelyben – mint a Délmagyarország elragadtatott kritikusa írja – „az ötösfogat diadalmasan ülte diadalát”.³⁰

A meglepő fordulat, mint már annyiszor, most is váratlanul következik be. Tavasszal nevezetes vendég érkezik Budapestről: Faludi Jenő,³¹ a Magyar Színház nagytekintélyű igazgatója. Nem véletlenül látogat Szegedre. Törzs Jenő összekülönbözött a Faludi-klánnal, és átszerződött a Vígszínházhoz. A társulat legfontosabb színészének helye megüresedett. Lázasan keresni kellett egy lehetséges utódot. „Véletlenül” megnézi Hegedűs Lóránt³² Kossuth című darabjának előadását, amelyben Jávor Széchenyit játssza, majd másnap délelőttre találkozót beszél meg vele. A rövid találkozón szerződést tesz elé, amit mindketten azon nyomban aláírnak.

Tehát megint egy mesebeli fordulat következik be Jávor pályáján. Még hátravan ugyan három hónap az évadból, még eljátssza Molnár Ferenc Olympiájának Kovács huszárkapitányát a vendégszereplő Lábass Juci³³ partnereként, Cassiót az Othellóban, Lengyel Menyhért Antónia című vígjátékában Reginald Harris Barkert és Emőd Tamás−Török Rezső Borcsa Amerikában című évadvégi bohózatában Bobát az ugyancsak vendégként fellépő Fedák Sári oldalán, de ezek után végleg lezárul ötéves vidéki pályafutása.

1928 őszén a Magyar Színház tagjaként térhet vissza a fővárosba.

(Folytatjuk)

BALOGH GÉZA

 

 

^JEGYZETEK

^{1 Somló István: Kor- és pályatársak – Jób Dániel, Bp., 1968. 58−59. o.}

^{2 Uo. 120−121. o.}

^{3 Dánia filmművészete sajátos helyet foglalt el Európa filmtörténetében, mert lépést tartott a nagy országokkal. A némafilm korszakában hatott az egész európai filmművészetre, mind technikai, mind művészi tekintetben egyik irányadója volt. A Nordisk 1906-ban alakult és rövidesen világhírűvé vált.}

^{4 Leonyid Andrejev (1871-1919) orosz író, Gorkij felfedezettje. Az októberi forradalom győzelme után emigrációban élt.}

^{5 Harry M. Vernon (1878-1942) és Harold Owen (1897-1971) melodrámája.}

^{6 Bárdos Artúr: Játék a függöny mögött, Budapest, 1942. p. 79−80. Bárdos téved, Somló nem játszott az előadásban. Ennek ellenére számos későbbi tanulmány – Bárdos közlése alapján – őt is felsorolja a közreműködők között.}

^{7 Színházi Élet, 1924. 4. szám}

^{8 Réti Lipót Pál (1862−1942) saját emlékezései szerint húszéves korában, 1882-ben alapította színházi ügynökségét. Állami támogatással működött, feladata szerződésközvetítés, tehetség}kutatás, vendégjátékok, turnék szervezése volt. Ügynöksége 1890 márciusától Első Magyar Színházi Ügynökség néven szerepelt. Tevékenységét halála után a fia folytatta.

⁹ Faragó (Fabinyi) Sándor (?−?) színész, színigazgató. Pályáját a Magyar Színháznál kezdte mint ösztöndíjas, majd a miskolci színházhoz szerződött. 1922-ben lett a Székesfehérvár−Kaposvár színikerület igazgatója. 1928-ban lemondott, Pápán könyvkereskedő lett.

¹⁰ P.J.: Szókimondó asszonyság, Székesfehérvári Friss Újság, 1924. szept. 11.

¹¹ P.J.: Az ezüstlakodalom, Székesfehérvári Friss Újság, 1925. szept. 30.

¹² (J.H.): Molnár Ferenc: A hattyú – Premier a Vörösmarty Színházban, Székesfehérvári Friss Újság, 1925. december 18.

¹³ Színészek Lapja, 1927. V. 1.

¹⁴ A manapság már jószerével ismeretlen fogalom olyan vándorszínész társulatot jelentett, amely helyhatósági engedély alapján csak zenés egyvelegeket, népszínmű- és operett-részleteket, esetleg egyfelvonásosokat adhatott elő. Színháznyitási engedélyt nem kaphattak. Ezeknek az ellenőrzése azonban meglehetősen esetleges volt.

¹⁵ Miklósy Imre (1901−1937) színész, színigazgató. Apja társulatában kezdte a színészi pályát, majd 1927-ben színigazgatói engedélyt kapott. Újpesten, Kispesten, Kecskeméten, Szolnokon, Veszprémben, Békéscsabán tartott előadásokat.

¹⁶ K. F.: Megkésett bemutató Kispesten, in: Kispest-Szentlőrinc, 1927. május 28.

¹⁷ Tarnay Ernő (1886−1940) színész, rendező, színigazgató, Rákosi Szidi színiiskolájának elvégzése után a Magyar és a Király Színház egyesített társulatához szerződött. 1912-ben kezdett el rendezni is. 1915-től a Magyar Színház főrendezője, 1925-ben a Belvárosi Színház helyettes igazgatója. 1927 és 1930 között a szegedi színház igazgatója. 1933-tól haláláig a Vígszínház rendezője.

¹⁸ Faragó Ödön (1876−1958) színész, rendező, az 1926/27-es évadban a szegedi színház igazgatója.

¹⁹ Idézi Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája, Szeged, 2003, p. 382.

²⁰ Magyar Színművészeti Lexikon, II. kötet, főszerk. Schöpflin Aladár, Budapest, 1930, p. 217.

²¹ Délmagyarország, 1928 júniusa, idézi Sándor János: i. m. p. 398.

²² A Horatius-idézet megfejtése: „mindennek van határa.”

²³ Szegedi Friss Újság, 1927. szeptember 23.

²⁴ 1927. december 7.

²⁵ Pártos Klári (1907−?) Miskolcon és Szegeden játszott, majd a Magyar Színház tagja lett.

²⁶ 1927. december 29.

²⁷ Délmagyarország, 1928. január 12.

²⁸ Georges Berr (1867−1942) és Louis Verneuil (1893−1952) vígjátéka.

²⁹ Tolnay Andor (1895−1943) színész, színigazgató. 1927 és 1931 között a szegedi színház tagja. Elsősorban operett-szerepekben volt népszerű.

³⁰ 1928. január 12.

³¹ Faludi Jenő (1873−1933) ügyvéd, színigazgató, a híres Faludi-dinasztia tagja, Faludi Gábor (1846−1932) fia, Faludi Sándor (1873−1945) ikertestvére. 1911 és 1921 között apja mellett a Vígszínház művészeti igazgatója, majd 1924-től az UNIO színházainak vezetője. 1925 és 1929 között a Magyar Színház művészeti igazgatója.

³² Hegedűs Lóránt (1872−1943) író, újságíró, bankigazgató. A Pesti Hírlap főmunkatársa, 1920−21-ben pénzügyminiszter.

³³ Lábass Juci (1896−1932) a XX. század első évtizedeinek népszerű szubrettje, majd ünnepelt primadonnája. Vidéki vendégjátékain prózai szerepeket is játszott.