Színpadi varázslatok

Szentivánéji álom

Budaörsi Latinovits Színházban

Kit nem csaltak és ki nem csalt? Milyen édes tud lenni a káröröm, és milyen sokféle érzelem vezérli azt, aki szeretni tud és akar? Shakespeare mindent tud erről is – Nádasdy Ádám fordításában időtlen a nyelvezete is. A szerelem az szerelem, s hatalma akkora, hogy eltipor.

Valós alakokkal és tündérekkel, de ez mégiscsak egy varázslatos mese. Miközben az uralkodó pár esküvőjére készülnek, Hermia szerelmes Lysanderbe, Lysander kívánja Hermiát, Demetrius akarja Hermiát, Heléna szenved Demetrius miatt, s ezenfelül egyikük zord atyja is bele kíván szólni. Az athéni erdőben – ez a leggyönyörűbb meserész számomra – ahol tündérkirályok és tündérkirálynők is laknak nagy tündér-udvartartással, él egy gonoszkodó huncut tündér – az angol mitológia jelentős alakja, aki nagyon tréfálkozó és mindenféle cselt eszel ki, legfőképpen a maga szórakoztatására.

Szentivánéji álom – Fekete Ádám (fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Fehér Balázs Benő rendező Komán Attila dramaturggal egy olyan történetet eszelt ki ebből, ami telve újdonsággal, akárhányszor látta is valaki ezt a művet. (Én először középiskolásként jegyszedő voltam a keszthelyi strand Balaton vizén lebegő vízi színpadán, ahol a Veszprémi Petőfi Színház előadásában volt látható a mű. Oldalról, a füvön ülve nézhettem az egészet, ahol a kulisszák mögötti élet legalább annyira izgalmas volt, mint a fénnyel megvilágított színpadi. Remekül szórakoztunk. Aztán a régi Madách színpadán is láthattam, Titániát Domján Edit, Puckot Zenthe Ferenc játszotta, volt dús lombú erdő és szerelmes idillek is. Aztán még néhányszor más előadásokban is találkoztam a művel, de kevésbé felidézhetőn.)

Itt, ez az előadás teljesen más. Itt is van szerelem, itt is van varázslás, csak a mese helyett mélyebb lelki, érzelmi és értelmi síkokkal. Titánia például nem a húszas-harmincas éveiben járó, megtestesült erotika, hanem az az érett nő, akinek elhisszük, hogy a legszebb évein túl is képes szerelembe esni. Ezt csak olyan színésznő tudja elhitetni, mint Takács Kati. Titániája nem a bujaság maga, hanem a szeretni tudás és az életélvezet. Könnyed és játékos, és a személyiségével magával ragadó. Heléna, a reménytelenül szerelmes és szerelméért minden megaláztatást elviselni képes majdhogynem kamaszlány itt Spolarics Andrea. Alkata, mimikája, minden mozdulata a sokat megéltségé. Szenvedni akar és szenvedni tud. Számára a fájdalom, ha a szeretett lény okozza, be nem vallottan is boldogság.

Takács Katalin (Titánia) és Ilyés Róbert (Oberon) – Szentivánéji álom, Budaörsi Latinovits Színház (fotó: BLSZ)

A színjátszó mesteremberek – színház a színházban – nemcsak saját nevüket viselik szereplőkként (Böröndi Bence, Göndör László,  Laboda Kornél, Szőts Orsi, Dióssi Gábor), de a jelen színházi élet aktorainak helyzetét is magukkal hozzák a játékba. Az athéni erdő helyszínéből mindjárt a magyar valóságba csöppenünk. A direkt utalások, a sanyarú való így átkerül valamiféle emelkedettségbe.

Puck szerepét Fekete Ádám játssza. Elsőrendű színházi szakember. Junior Prima-díjas színész-dramaturg. Oxigénhiánnyal született, mozgása nem átlagos, szellemi képességei még kevésbé azok – jóval átlagon fölüliek. Ír verset , megjelent már kötete (Fanyar nappalok tokhal-tapétás szobában, 2019) , sok-sok színházi munkában vett részt és tette kivételes képességével még emlékezetesebbé a szöveget csakúgy, mint a szituációt. Itt ő az, aki kópéságból szamárfejet tesz az alvóra és összekeveri a szerelmi varázsital célzottjait. Az ő jelenléte a történetben, a játsziságból a mélységek felé röpít. Egyszerre szórakoztató – kitűnő a koreográfia –, ugyanakkor gondolkodásra kényszerít. Nem nevethetünk úgy, ahogy nevetni szeretnénk.

Takács Katalin (Hyppolita) és Ilyés Róbert (Théseus) – Szentivánéji álom, Budaörsi Latinovits Színház (fotó: BLSZ)

Egyáltalán. Ez az egész előadás annyira más. A kivételes élményhez Devich Botond remek színpadképe erősen hozzájárul. Az előjáték bugyirózsaszín, loknis szaténfüggöny előtt játszódik, az erdő ágaskodó, csupasz nyírfatörzsekből áll (a fakoronák valahol az égben), amelyek más értelmet adnak az erdő vadonjában való bolyongásnak és eltévedéseknek. A jelmezek a jelent idézik, csak színviláguk harsánysága ad meseszerűséget a történetnek.

A Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom előadása kimozdít testi és lelki komfortunkból, és ez jó. Nagyon egészséges ezekben a mindenféle szempontból egészségtelen időkben.

Amikor találkoztam Barisnyikovval

Hatszín Teátrum – Hölgyválasz Táncstúdió

Fantasztikus fogalmak kerültek itt most egymás mellé. Kezdjük Csákányi Eszterrel, aki fantasztikus színházi egyéniség, kis és nagy szerepben egyaránt, többekkel és egymagában is a színpadon. Ő ott élmény. Feledhetetlen élmény – évtizedek távolából is felidézhető. Hét nő volt például Parti Nagy Lajos szövegeivel, hét sors, hét különféle megjelenés az egy testalkatban.

Aki csak egyszer is érzékelhette a balettmozdulat könnyedségét, azt magával ragadja, és mozgásába akárhány évesen is beleivódik az érzés, ott a nyom. Csákányi is könnyeden szárnyal most, mert ő az, aki táncosként találkozott a nagy orosz balettművésszel, Barisnyikovval.

Amikor találkoztam Barisnyikovval – Csákányi Eszter (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Az ősrobbanáson kívül mindennek van előzménye, ennek is. Bodor Johanna, a nagyszerű táncművész, koreográfus, a halhatatlanok társulatának örökös tagja írt egy regényt Nem baj, majd megértem címmel, amiből előadás is született. Ez a mű adta az ötletet Csákányi Eszternek és Bíró Bencének – utóbbi nagyszerű dramaturg, a Katona József Színház több produkciójában is részt vállalt, legutóbb a Káli holtakban –, hogy előadást készítsenek Bodor Johannával és Kálmán Eszterrel, s a színházi zenék egyik élő nagy alakjával, Rozs Tamással együttműködve.

A történet gyönyörű mese, amely a világnak csak ezen a táján valóságos. A Kolozsvárott, magyar nemzetiségű, tanár szülők gyermeke, Marosán Henriett a bukaresti Állami Balettintézetet végezte, s élménye és vágya, hogy találkozhasson a Kirov Balett sztárjával, a később Amerikába disszidált balettművésszel, Barisnyikovval. Ceauşescu Romániájából névházassággal került Magyarországra, ahol művészeti tudását gyakorolhatta, s egy vendégszereplés során tényleg találkozhatott álmai művészével. Mára a táncból a tanítás maradt és az emlékek felidézése.

Csákányi Eszter az Amikor találkoztam Barisnyikovval című előadásban – Hatszín Teátrum (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Ezt vezeti fel mozgással, tánccal, énekkel, történetmeséléssel Csákányi Eszter. Bejön mint elgyötört tánctanerő, akinek látszólag nem öröm foglalkozni a tanítványokkal, s aztán láthatjuk őt kislányként, csillogó tekintettel lelkesedve, majd sorsába beletörődötten. Millió arckifejezés, könnyed, majd fáradt mozdulatok. Igazi élet és igazi mese, aminek előadásához ott a kitűnő tér. Az épületben a Hölgyválasz Táncstúdió – a tangó-, salsa és egyéb táncok tanítása – előtt a bőrkereskedelmi vállalat bemutatótermei és irodái voltak. A tér most ideális táncoktatásra, a hosszú fal mellett elfér a tükör és a balettrúd is. Ezt a sokemberes teret ebben az előadásban Csákányi Eszter egyedül uralja, belakja, mozgással, élettel telíti. Rozs Tamás csellóhanggal szólal meg időnként.

Az előadás az első perctől az utolsóig a valóság és az ábrándozások mezsgyéjén tart bennünket, hol ide, hol oda billenve-libbenve Csákányi Eszter varázslatában.

Józsa Ágnes