A Noszty fiú esete Tóth Marival – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Öt évvel a Szent Péter esernyője (r.: Mora-vetz Levente) után most újabb Mikszáth-darabot mutattak be a Hevesi Sándor Színházban, ezúttal Farkas Ignác állította színpadra A Noszty fiú esete Tóth Marival című művet. Mikszáth egyszerre biztonsági és rizikós választás. Praktikus előnye, hogy a felnőtt bérlet mellett a középiskolásokéba is bele lehet tenni (ahogyan most is történt, a Hevesi Sándor Színház ugyanis vállalta, hogy az éves repertoárban egy kötelező olvasmányt is szerepeltet), és az irodalomból, filmről is ismert történet jó hívószó a nézőknek. Veszélye, hogy a regényadaptációból nem lesz színpadi dráma, megmarad az epikus történetmesélésnél. Mikszáth keserű realizmusát, a társadalmi-politikai viszonyokat pontosan láttató éles kritikáját ráadásul gyakran eltakarja „a nagy palóc mesemondó” toposza – a színlap is így utal a szerzőre.

Pedig nem nehéz kapcsolódási pontokat találni a múlt századforduló táján játszódó történet (a regény 1908-ban jelent meg először) és a jelen között, főleg most, hogy újra ispánok és vármegyék között találjuk magunkat. A megyei közigazgatás anomáliái, a felemás polgárosodás, a házasság mint a befolyás- és vagyonszerzés bevett eszköze mind-mind visszaköszönnek a mai közéletből. Lehet persze azt az utat is választani, hogy mai direkt áthallások nélkül, szigorúan a regénybeli időszakban tartva meséljék el a történetet, ebből is születhet érvényes előadás, ha kellő erővel tud megszólalni a színpadon, rábízva a nézőre, hogy ám, lássa bele a jelent, ha úgy akarja. Az egerszegi előadás sem a direkt, sem az indirekt jelen időre vonatkoztatás lehetőségével nem él. Külsőségeiben sem, hiszen a színpad hátsó falára kivetített Nagy-Magyarország térkép azt jelzi, hogy a századforduló időszakában járunk. Szőke Julianna jelmezei is ezt a korszakot idézik. Mészáros Tibor díszletén pedig a praktikum, az egyes helyszínekhez való alkalmazkodás, alakíthatóság követelménye és a taka-rékosság kényszerű parancsa látszik, nem pedig az önálló, egyedi látványvilág megteremtésére törekvés.

Fontos szerepet kap viszont az előadásban a zene és a tánc (zenei vezető: Máriás Zsolt). Már a nézőtéri beengedés előtt megjelenik az előtérben a Noszty Ferit játszó Ticz András a zenészekkel, és – a vállalkozó kedvű közönséget is bevonva – nótára fakad. Szép hangja van, és ebben a megmutatkozásában (meg a vékony bajszában is) van valami Jávor Pálra hajazó snájdig nagystílűség. A zenészek a szüreti jelenetben a színészeken kívül a Zalai Táncegyüttes tagjainak is húzzák a talpalávalót. Sok színészt, táncost, zenészt mozgat meg az előadás, mégis meglehetősen komótosan folydogál, különösen az első felvonásban. Bártfay Rita színpadi átirata minden lényeges momentumot átemel a regényből, jól követhető annak is, aki nem ismeri a történetet. A játék azonban megmarad a korrekt történetmesélésnél, nem tud felszikrázni.

És ebben szerepet játszik az is, hogy Ticz András valahogy nem találja a helyét Noszty Feriként. Ez azért meglepő, mert 
a néhány éve Kaposváron végzett fiatal színész már többször bizonyította tehetségét. Az elmúlt évadban például a Cigánykerékben az előadás egyik legjobbja volt. Most azonban néha kifejezetten direkt eszközökkel próbálja megoldani a karakterábrázolást. A regényben és a filmben is sokáig eldöntetlen marad a kérdés, hogy Noszty Feri csak a pénzéért szeretné-e elvenni Tóth Marit, vagy később bele is szeret a lányba. Ticz András többször elfordul, és a mimikájával egyértelműen jelzi, hogy a karaktert kizárólag az érdekek mozgatják.

A Tóth Marit játszó Dura Veronika is kissé feszélyezettnek tűnt még a premieren, abban a jelenetben oldódott fel, amikor a polgármester lányát játszó Támadi Anitával a két szerelemes lány meghitt beszélgetését tudták egyszerre játékosan és az első szerelem szenvedélyével megjeleníteni.

^{Balra Dura Veronika és Ticz András, jobbra Pap Lujza és Besenczi Árpád (forrás: Hevesi Sándor Színház)}

Tóth Mihályt, Tóth Mari édesapját Besenczi Árpád játssza. Most már többedszerre bizonyosodik be (legutóbb a Böhm György által rendezett A tanúban is ezt tapasztalhattuk), hogy színészként sokkal jobb formáját mutatja akkor, amikor nem a saját rendezésében lép fel. Tóth Mihályként egyszerű, sallangmentes játékkal mutatja meg ennek a milliomosként is józan, tisztességes embernek az arcát, aki tudja, hogy fájdalmak árán, de emelt fővel kell kimenekítenie lányát abból a helyzetből, amelybe a Noszty család belesodorta.

Farkas Ignác rendezése érezhetően az ő alakjára, morális fölényére koncentrál; a tisztességes polgár elveire az idejét és javait értelmetlenül pazarló, mások pénzén túlélni akaró dzsentrikkel szemben.

Ennek megfelelően a Tóth szülők megjelenése a második felvonásban érezhetően felpezsdíti a játékot. Különösen igaz ez a Tóth Mihály feleségét játszó Pap Lujzára, aki (Molnár Ferenc szavával élve) valósággal „kiragyog” az előadásból. Néhány perces bemutatkozó jelenetével mintha egy más dimenzióba emelkednénk: Tóthné csacsogásával, hol butuska, hol találó mondataival, tipegés-topogásával, jellegzetes gesztusaival egyszerre csak ott van előttünk ez az asszony, olyan plasztikusan, hogy azt érezzük, mindent tudunk róla. Mégpedig úgy, hogy a színésznő játékában nincs semmi túlzás, és eléri azt is, hogy ha mosolygunk is Tóthnén, ne váljon nevetségessé, mert ott van benne a csupaszív anya és feleség.

A népes szereplőgárdából kiemelkedik még Magyar Cecília Noszty Feri testvérének a szerepében, Kiss Ernő, aki Kopereczky bárót játssza, valamint Szakály Aurél korcsmárosa.

Az előadás keretes szerkezetűnek is mondható, mert Noszty Feri nótázásával kezdődik, és azzal is végződik. Míg azonban az elején a gondtalan jókedv szólal meg, a végén a számításában csalódott ember dühe keres levezetést a duhaj mulatásban. Biztosak lehetünk benne: Noszty Feri semmit sem tanult Tóth Mihály leckéjéből. Mi viszont nagyon sokat tanulhatnánk Mikszáth-tól – és nemcsak középiskolás fokon, a nemszeretem kötelezők közé besorolva.

Turbuly Lilla