Lotte Lenya, a zseniális énekesnő

Nagyon szeretem, pontosabban elfogult vagyok a húszas évek, azaz a weimari köztársaság színházával, irodalmával, szóval kultúrájával, s benne persze elsősorban Bertolt Brechttel és Kurt Weill-lel. És persze köztük a mára kissé felejtett Lotte Lenyával. Lotte a Koldusopera című kvázi musicalben lépett a világhír színpadára, de ne fussak előre.

A színház (Theater am Schiffbauerdamm) akkori tulajdonosa elment Brechthez, hogy nyílik az újonnan berendezett színház, és nincs darab, azonnal kéne egy ütős dráma, vagy operett vagy akármi. Brecht összeült Kurt Weill zeneszerző barátjával és pár éjszaka alatt összedobták azt a furcsa művet, amit ma Koldusoperaként szeretünk. Teljesen fura alakulat volt: se nem opera, se nem prózai színház, a dalbetétek hol jazzben szóltak, hol slágerszerűen, hol filozofáltak, hol romantikusan-ironikusak, sőt polgárpukkasztóak voltak. Ráadásul a zenekar felköltözött a színpadra, az élő zene játszotta az egyik főszerepet. Szó, ami szó, a szövegek vadak voltak (például Jenny a Ballada a kalózok szeretőjéről című dalban, arra a kérdésre, kit öljenek meg a vad tengeri rablók, azt feleli, hogy mind az egész várost.

A Háromgarasos opera című filmben, 1931

Már majdnem kész volt a bemutató – 1928 márciusára volt kitűzve –, de a főpróbán kiderült, hogy a darab nem elég ütős, ráadásul a főszerepet (Bicska Maxit) játszó színész (Harald Paulsen) sztrájkolni akart, merthogy csak a második színben jut szóhoz, pedig ő viszi a hátán ezt a furcsa kevercset. De a két szerző, Brecht és Weill is belátta, hogy bizony az első felvonás unalmasan indul, ez derült ki épp a próbán. Ezért az utolsó pillanatban összeültek és megszületett a Mackie Messer (Bicska Maxi) című „moritat” (gunyoros előjáték) – ami azonnal sikerre vitte a darabot: másnap már az utcán is ezt a dalt fütyülték a népek….

Lotte Lenyának az volt a pechje, hogy nem volt egy csábító szépség, és ami fontosabb: szemben Marlene Dietrich-hel, a hangosfilm csak néhány év múlva indult Németországban, mindjárt a Kék angyal című sikerdarabbal. Vagyis Lotte pár évvel korábban érkezett. De hangja fennmaradt, és 1933-ig állandó sztárként játszott a németeknél, majd külföldön, végül Amerikában.

Bertolt Brecht, Lotte Lenya és Kurt Weill

Én meg róla, Lenyaról akarok írni. Ez a furcsa, kaparó torokhang, a dobpergés-szerű „r” betűk, amiről Lotte híres volt, utánozhatatlan és máig élvezhető. Pollyként (a Koldusoperában) egymás után rúgja ki tehetős udvarlóit, ám amikor a koszos, goromba Mackie belép, azt énekli, hogy „nem tudtam, mit csinálok.” Hát ilyen, amikor a szerelem villáma lecsap, és Lenya ezt az átalakulást drámai erővel tudta hozni repedt fazék hangján és többszöri – zenei – átváltozással. Csoda.

Akit érdekel, két híres dala, a Barbara Song (Polly szerelmi dala)

és a Jenny, a kalózok szeretője című Lotte variánsa megtalálható a YouTubon.

Mellékesen ez utóbbit Faludy György balladája örökítette meg magyarul – Villon után, szabadon. Ennek szövege is megtalálható a neten (Ballada a kalózok szeretőjéről címen).. Faludy kicsit hosszú, de érdemes olvasni: e fordítás tragikus mása annak, amit Lotte Lenya németül énekel.

ALMÁSI MIKLÓS