fotózta: Fábián Évi

Végzettség szerint fényképész, németnyelv-tanár, művészeti menedzser, műbútor-asztalos, vagyis szerepelhetne ő is a Nők Magyarországon kötetben, amelyből már a harmadik jelent meg. A Társalgó Galériában láthatta az érdeklődő a könyv fotóiból készült kiállítást, mind a nyolcvannyolc képet. Mindegyiken olyan nő portréjával, aki valamiben – művészet, tudomány, sport, akármi – kiemelkedőt alkotott. Az első kötetet Keleti Éva vezette be : „Nagy a felelőssége is a fotográfusnak. Száz év múlva ugyanúgy fognak látni minket, ahogy Székely Aladár objektívjével rögzítette Lédát. A legnehezebb műfajt választotta. Embert ábrázolt…” Többek között őt, Keleti Évát, a Kossuth-díjas fotográfust az első kötetben.

Fábián Évi tizenöt éves korában találta ki, hogy fotográfus lesz. Édesapjától kapott fényképezőgépet és beíratták egy fotótanfolyamra. Érettségi után nem vették föl az Iparművészeti Főiskolára fotós szakra, mert ott rajzolni is kellett. Így bölcsészkarra jelentkezett, s a német szakkal párhuzamosan beiratkozott a 6-os számú Iparitanuló Intézet képzésére (úgy jobban ismerik, hogy a Práter utcába). A legendás Hefelle József (ő írta a tankönyveket) volt az oktató, aki az elő évben még haragudott a bölcsészkarért, de amikor látta az eltéríthetetlenséget, akkor megbékélt.

A bölcsészkaron Fábián Évi feminista nyelvészetből írta szakdolgozatát, egy németországi ösztöndíjas kutatás alapján. Már az egyetemmel párhuzamosan kezdett dolgozni a Pester Lloyd című német nyelvű újságnál. Az egyetem elvégzése után két nyáron Vietnamban, Hanoiban tanított német nyelvet a Goethe Intézet megbízásából. 2003 és 2006 között az Origó munkatársaként fotózott mindent, tüntetést, árvizet, kis színest – ő volt ott a fotórovat –, így az akkor létező Mindentudás egyetemének előadásait is. Itt fényképezte Heller Ágnest, aki annyira lenyűgözte, hogy portrésorozatot készített róla. Ez indította el azt a tematikát, hogy olyan nőket kezdett el fotózni, akik a saját területükön fontosak, értékteremtők, nyomot hagynak. Telefonált, érdeklődött, utánajárt, hogy megtalálja őket. Például Szabó Magdának elment egy előadására, hogy ott fényképezhesse. A három év alatt annyi kép gyűlt össze, hogy rendezett belőlük egy kiállítást. Olyan jól mutattak a fotók a falakon, hogy az gondolta, jól mutatnak majd kötetben is. Ebben Gordon Agáta és Heve Andrea volt a segítségére, akik minden egyes felvételt hangulatos ismertető szövegekkel láttak el.

A portrék egyre sokasodtak, újabb és újabb érdekes nő került a sorozatba. Az élet minden területe fontos, és ez a sokféleség megjelenik a tevékenységekben. A helyszín is érdekes, ahol a portrékat elkészíthette. Ő egyedül dolgozik, nincs sminkes, nincs stylist, mindössze olyan helyszínt kér, ahol az alany jól érzi magát. Van, aki pár percet tud fordítani erre, és van, akivel egy napot is eltölt. Változó a helyszín, az egyiknél az erdő, a másiknál a lakás, vagy a laboratórium, vagy az iskola folyosója. Fábián Évinek a helyszínen kell kitalálnia, hogy mi a legmegfelelőbb, mert vaku sincs és mesterséges fény sem, csak a derítő. Így az is változó, hogy hány kockát lőtt el – az első kötet képei még analóg készültek.

Az első kötethez fotózta a vak Matatek Juditot, ő volt Tímár Péter Vakvágányok című filmjének főszereplője, akinek kezébe adva a fényképezőgépet el kellett magyarázni a működését is. Ehhez a kötethez fotózta Keleti Évát is, akihez aztán szakmai barátság kötötte, olyannyira, hogy amikor évtizedek múltán Keleti Éva mégis úgy határozott, hogy digitális fényképezőgépet vesz a kezébe, őt kérte a beavatásra.

Fábián Évi azt mondja, nincs különbség a profi és az amatőr fotóalany között. Már mindenki fotózik, és az sem véletlen, hogy annyi fotómodellből lesz fotós, mert ők tudják, hogy mi a legelőnyösebb a látványhoz. Horváth M. Judit vagy Szilágyi Lenke is modellt állt neki. Fábián Évi utólag nem vág – a technéjét ennek még akkor elsajátította, amikor filmre fotózott –, nála a teljes kép kerül a képmezőbe. Karikó Katalinnal kilenc hónap levelezés után negyven percet töltöttek a felvétel készítésével, de van, akivel egy egész napot eltölt, míg a megfelelő sikeredik. A harmadik kötet a Covid alatt készült, mert a megbeszéltet sokszor lemondták, és mindig több időpont kellett. Mindegyik képnek más a története, akár a technika miatt, akár emberileg, vagy a helyzet hozza úgy, hogy például félre kell ugrani, mert jön egy autó.

Minden kötetben nyolcvannyolc nő, nyolcvannyolc tevékenységgel, életúttal, történettel. De Fábián Évi fotózott közben mást is, nemcsak portrékat, ám ez volt az igazi. Sokféle emberrel találkozhatott, beszélgethetett, s a beszélgetésekre fel kellett készülnie. Utána nézett például a veseműködésnek, hogy Fekete Andreával, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika kutatóorvosával beszélgethessen.

A sokféle érdeklődés, kíváncsiság és a tanulás jellemzi Fábián Évi életútját. A második kötet 2013-ban jelent meg, utána munkát vállalt Berlinben megélhetésből. Családi fotókat készített, ami igazi futószalag munka volt. Sokan fotografálnak, és nagyon nehéz ebből megélhetést találni. Amikor 2016-ban hazajött, először kertésznek állt, majd beiratkozott asztalos iparitanulónak. A bútorasztalos szakmát kitanulva táskákat csinál. Saját fotóstáskája is fából van. Ő a fatáskás lány. Sokféle táskát-ridikült készít fából. A márkanév, amit kitalált: TUKA (Túl a kamerán), s amikor nem fotózik, ő asztalos.

Tanít a MUOSZ fotóriporter-képzésén. Gazdag tapasztalattal rendelkezik, tudja, hogyan kell ellesni a pillanatot, hogy ott legyen benne minden, az ember és a sorsa, nemcsak a környezete. A munka izgalmas mindig, mert változó, hogy ki mennyire együttműködő. Fábián Évi csak azt tudja, hogy dolgozni kell, és ha kötetet akar, akkor szponzorokat kell keresni – erre is jó volt az elvégzett kulturális menedzserképző. Mint mondja: „ Nem tudom, lesz-e negyedik kötet, csak azt, hogy Magyarország izgalmas és jó terep olyan szempontból, hogy tele van különleges életutakkal. Azt, hogy a kötetek és a kiállítás után hova fogok eljutni, nem tudom. Lesz sok fotós megbízás, és ebből meg tudok majd élni? Nem tudom. Ha már van nyolcvan‒száz ember, akik bíznak benned, akkor neked is bíznod kell magadban. Ez erősít. Hogy ki is vagyok? Nem tudom magam könnyen definiálni. Szeretek tanulni és szeretek kézimunkával foglalatoskodni. Asztalos? Igen. Bölcsész? Igen. Fotográfus? Igen. És nem tudom, hogy mi lesz még. A legszívesebben tanulnék.

Nagyon sok minden tevékenység volt, és remélem, sok minden lesz még.”

JÓZSA ÁGNES