Danny Robins: 2:22 (egy kísértettörténet) – Centrál Színház

A nappaliban a családi ház kertjéből időnként rókák visítása hallatszik. A bébifonban a vendéglátók újszülöttjének sírása minduntalan megzavarja a társalgást. A vacsorán résztvevőknek homályosak a sziluettjei a verandára nyíló üvegajtón. Érezzük, hogy valami történni fog, amint 2:22 lesz olvasható az ajtó felett elhelyezett órán. Aggasztó jelek kísérik Jenny és Sam régóta tervezett házszentelőjét.

Négy ember viszonyulásait a parapszichológiához boncolgatja a 2:22 (egy kísértettörténet) című előadás. A karakterek árnyalását nem kizárólag a személyek közötti kapcsolatok adják a Centrál Színházban. Hétköznapi emberek hitei a túlvilágban és világképeik ütköznek a nemrégen felújított ház nappalijában. A komor hangulat megteremtéséhez és fenntartásához megfelel a figurák metafizika iránti érzékenysége, ám bizonyos szituációkban kevesebbet tudunk a szereplőkről a kelleténél. Ilyen például Lauren és Sam egykori, kellően nem jelzett szerelmi kapcsolata, amelynek a színpadi jelenre is lennének hatásai. Samről sok minden nem derül ki azonkívül, hogy racionális hévvel igyekszik közelíteni az irracionálishoz. Az asztrofizikus általában talál megoldást a nyugtalanító mozzanatokra, vagy nem. Ha az utóbbi történik, Sam akkor sem ismeri be magyarázata gyengeségét.

Ágoston Katalin, Mészaros András, Martinovics Dorina és Lengyel Tamás (fotó: Horváth Judit)

A thriller társadalomkritikus műfaj. Jelen előadásban halványabb ez a dimenzió, leginkább a szélsőségesen ellentétes véleményeket megfogalmazó Ben (Mészáros András) és Sam (Lengyel Tamás) verbális csörtéi képviselik ezt a vonalat. Az előbbi hisz a tapasztalaton túli világban, az utóbbi nagyon nem. A mindjobban elbizonytalanodó Jenny (Martinovics Dorina) a Ben által képviseltekhez húz, míg a pszichiáter Lauren (Ágoston Katalin) nem zárja ki a világmagyarázatok közül egyik végletet sem.

A jól eltalált hangeffektusokban és az ellentétes személyiségtípusokat megmutató színészi játékban bízik Puskás Tamás rendezése, és ebben igaza van. Ben a legösszetettebb karakter.

A férfi enyhén csámpás léptekkel jár és feszülő nadrágja zsebébe dugja kezét. Jól látszik, hogy nem túl gyakran visel elegáns zakót lazán kigombolt, vajszínű inggel. (Jelmeztervező: Matis Edit.) Mészáros András játéka szélsőséges világérzékeléseket sejtet Ben személyiségében. A férfi finom eszközökkel érzékeltetett bárdolatlanságán átüt érzékenysége. A fizikai munkát végző fiatalember ugyan kétlábbal jár a földön, ám meggyőződése szerint az égről sem szabad elfeledkeznünk, hiszen a fentiek befolyásolják az életünket. Ben valaha ezen a környéken lakott, ahol a cselekmény játszódik. Úgy érzi, hogy neki, a középosztályba törekvőnek szűkítik a lehetőségeit a Samhez (Lengyel Tamás) hasonló gondolkodású emberek.

Bármennyire szeretnék néhányan az ellenkezőjét hinni, van, amire nincs magyarázat. Esetleg mégis, de a józannak érzett gondolkodás tanácstalan ilyenkor. A 2:22 (egy kísértettörténet) azoknak lehet kedvére, akik nem utasítják el mereven a szellemvilág létezését. Az idén 47 éves, angol nemzetiségű Danny Robins színdarabja képes megőrizni a Centrál Színházban az izgalmait, ám az előadás arról is tanúskodik, hogy a misztikus thriller műfajában a mozinak tagadhatatlan az előnye a színpaddal szemben.

A zárlatban nem marad el a váratlan fordulat, amelyet elárulni természetesen poéngyilkosság lenne. Nincs bűn és elkövető, ahogyan a hagyományos értelemben vett nyomozás is hiányzik a Centrál színpadáról. Az előbbiek helyett aggasztó nyomok vezetnek bennünket, és ugyanannyira keveset tudunk, akárcsak a történet szereplői. Az utolsó jelenetre a bizonyosság marad, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk az égi hatalmaknak.

SZEKERES SZABOLCS