Kenyértörés – Láthatáron Csoport

Egy évvel az orosz‒ukrán háború kitörése után nem mondhatjuk, hogy a színház nem reagált erre a helyzetre. Vagyis nem tudom, hogy erre reagált-e, hiszen az évadtervek sokszor két-három évre előre elkészülnek, ráadásul a covid miatt most nagyon sok helyen csúsztak is a bemutatók. Mindenesetre feltűnő, hogy az utóbbi hónapokban mennyire megszaporodtak a háborút tematizáló előadások. (Persze az is lehet, hogy ez az érzet részben a nézőről szól, aki azt hallja ki a színpadi valóságból, ami az életben nyomasztja, körülveszi.) Néhány példa csak, amelyek között van klasszikus, kortárs külföldi és magyar egyaránt: Kurázsi és gyerekei Budaörsön, Kályha Kati a Radnótiban, a haditudósítók élete (a csíkszeredai Pillanatfelvétel) és abszurd öldöklés a debreceni Makbettben – folyik a vér a színpadon is. „A jó oldalon állok, azt hiszem” – mondják az utóbbi előadásban, és ez az egyik alapkérdése Fábián Péter friss drámájának, a Kenyértörésnek is. Amely, miként egy interjúból kiderül, valóban a háborúra való reflexióként született.

Háda Fruzsina, Csányi Dávid és Feuer Yvette a Kenyértörés című előadásban – Láthatáron Csoport (fotó: Reviczky zsolt)

Fábián Péter (aki az előadást írta és rendezte) előszeretettel nyúl történelmi témákhoz, hogy révükön egyszerre beszélhessen a máról és örök emberi dilemmákról. Az ókori történelemhez sem először fordul, így volt ez a még a k2 társulattal létrehozott Antigoné esetében is. Osztálytermi előadás volt az is, ahogy a Kenyértörés is az, bár nemcsak iskolákban, a Jurányiban is játsszák, és nemcsak középiskolásoknak, felnőtteknek is ajánlják.

A görög-perzsa háborúk idejét felidéző darab egy kis görög szigeten, Ténoszon játszódik, amely annak idején valóban ki akart maradni a harcból, végül azonban csatlakoztak a görög szövetséghez. A történet szerint itt él az özvegy anyából és két gyermekéből álló kis család. Az anya pék, fia és lánya segítségével viszi az üzletet, amelyhez a szigeten meg nem termő gabonát a perzsáktól kapják. Mi a fontosabb? Enni adni a családnak és a szigetlakóknak, vagy kiállni és harcolni a hazánk szabadságáért? Túlélni, vagy közösséget vállalni a megtámadottal, akár az életünk kockáztatásával is? Meddig terjednek a szolidaritás és az önfeláldozás határai? A történet ilyen és hasonló kérdéseket vet fel, anélkül, hogy direkt módon rájátszana a jelenkori áthallásokra.

Ugyanakkor az alkotók megőrzik a tandráma jelleget, az előjátékkal ráirányítják a figyelmet az előadás fókuszában álló dilemmára. A színészek szinte észrevétlenül visznek át bennünket a kezdés előtti rendezkedésből, elhelyezkedésből a játékba. Biztosítanak róla, hogy ha éhesek lennénk vagy fáznánk, segíteni ugyan nem tudnak, de mély együttérzésükben nincs okunk kételkedni. Majd a címben szereplő kenyértörés valóban megtörténik. Az éhező kérne az ételből, de az abban bővelkedő csak tömi magába, legfeljebb morzsát vet a másik elé, vagy pénzt kér az ételért. E direkt rávezető játék után vágnak bele a történetbe, melyet időnként a brechti színház songjaira emlékeztető dalok szakítanak meg (a zeneszerző Horváth Szabolcs).

A három szereplő három attitűdöt képvisel. Az anya (Feuer Yvette játssza) számára a család és a szűkebb közösség túlélése az elsődleges szempont, ehhez pedig kenyér, a kenyérhez liszt kell. Ha a perzsáktól, akkor a perzsáktól. A fiú (Csányi Dávid) nem alkuszik, ő harcolni akar a perzsák ellen. A lány (Háda Fruzsina) köztes álláspontot foglal el: először visszautasítja a gabonát, majd ennek következménye, a hosszú éhezés a másik oldalra állítja. Mi már történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy kinek lett „igaza”, ha ezen azt értjük, hogy ki áll a győztes, és ki a vesztes oldalon. Itt azonban ezt még senki sem tudja, így tettei következményeit sem láthatja. A maga módján mindenki jót akar, álláspontja indokolható.

A színészek e meghatározó attitűdök adta lehetőségeken belül árnyaltan, a belső motívumokat érzékeltetve mutatták meg a karaktereket. Látszott az is, hogy mindhárman hozzászoktak a nézőkhöz közeli, a színpadihoz képest intimebb játékhelyzethez.

A tantermekbe készült előadás fő kelléke a kenyértészta. Nem újdonság a színpadon, emlékezzünk csak Horváth Csaba rendezésére, A nagy füzetre! De itt is tökéletesen a helyén van, és nem csak azért, mert illik a pékcsaládhoz. Az ilyen könnyen formázható, sok mindenre használható anyagok, mint a nyers tészta vagy a kinetikus homok, különösen alkalmasak a tanteremszínházi előadásokhoz. Kell még egy dagasztótál meg egy sodrófa, és ennyi már elég is a Brechtet idéző doboláshoz az előadás végén.

Ami még egyáltalán nem jelenti az est végét, mert ez után következik a vitaszínház. A Jurányi Produkciós Házban vegyes közönség gyűlt össze ezen a februári estén. Hatodikos-hetedikes gyerekek és felnőttek. A vita kiindulópontja az volt, hogy bűnösnek tartjuk-e a görög hajót a perzsáknak eláruló, ezzel a szigeten élők túlélését célzó anyát, vagy sem. Első lépésként az álláspontunknak megfelelő oldalra ültünk, hogy aztán érveket gyűjtsünk és próbáljuk meggyőzni a másik oldalt. A fórumot Háda Fruzsina vezette, egyszerre empatikusan és magabiztosan. Ha kissé szétfolyó volt a hozzászólás, kihámozta a lényegét, anélkül, hogy átértelmezte volna. Hagyott időt a gondolkodásra, mégis meg tudta őrizni a beszélgetés lendületét. Jó kérdésekkel gördítette tovább, ha megakadt volna. És odafigyelt arra, hogy néhány hangadó ne uralja teljesen a beszélgetést, megkereste a csendesebbeket is. A fiatalok meglepően aktívan kapcsolódtak be a vitába. Közöttük persze több volt az érzelmek vezérelte, kategorikus álláspont – nem meglepő módon főleg a fiúk érveltek a haza fegyveres védelme mellett, hazaárulónak minősítve az anya tettét. A „cserépszavazás” ezúttal azt az eredményt hozta, hogy a többség felmentette az anyát. A lényeg azonban, hogy a játék és az azt követő vita élővé tudta tenni a holt történelmi adatokat perzsákról és görögökről, csatákról és bemagolandó évszámokról. És ami még fontosabb: lehetőséget adott arra, hogy a nézők egy értelmes vita keretében megoszthassák a véleményüket olyan kérdésekről, amelyek ott vannak a mindennapjainkban, és amelyekről legfeljebb facebook-kommentekben szoktunk vitatkozni, sokszor a legkevésbé sem értelmes vagy előre vivő módon.

TURBULY LILLA