A Százéves pályaudvarról

Nagyon bejött ez a pop-dal, Gerendás Péter és Bródy János szerzeménye. Az általam látott felvételen Koncz Zsuzsa énekli, és ez nekem elég. Amiért ide idézem – sok évvel első megjelenése, 1993 után –, az a dal rejtelmessége és aktualitása. Nézzük csak:
„Vannak idők, mikor menni kell
Mikor feltűnik a ház falán a jel
Nem volt már egészen fiatal
És most úgy érezte, majdnem belehal. 
Mikor a sínek mellett állt egy hajnalon
Azon a százéves pályaudvaron”
Ez a sorok mögötti rejtély az, ami elsőre elkapott: akinek van füle, tudhatja, hogy a pesti holokauszt-esemény egyik képsoráról van szó –  tán a ferencvárosi ősi pályaudvaron –, de ez a szó, sőt még  a deportálásra való utalás sem jelenik meg a dalban. Pedig végig arról szól Bródy János megrázó szövege, zeneileg is hihetetlen drámai erővel, hogy emberektől elvették a hazájukat:
„Elbúcsúzom, elbúcsúzom
Ez a föld már nem az én otthonom”
Tragikus lemondás, kényszer és fájdalom („De a szívemet örökre itt hagyom”).
Eddig a vészkorszak emlékének fedett, titkos felidézése. Megdöbbentő.
Igen ám, csak mai füllel hallva a dalt – Koncz Zsuzsa csodás előadásában – az „elbúcsúzom”-strófa nagyon is aktuális. Volt tanítványaim sora ment külföldre, barátaim alig maradtak, és ha igen, Kanadából vagy Ausztráliából írnak – vicceset, szomorút, honvágyasat vagy csak beszámolót. Vagyis a dal MAI lényege – sajnos nagyon sokaknak – az a sor, hogy „Ez a föld már nem az én otthonom”. Hogy menni kell, mert itt elviselhetetlen a lét.  Tragédia kettő. És a szövegnek ez a jelentése sincs kimondva, mint ahogy 
a következő áthallásos négy soré sem:                                          
„Az utcákon a gyűlölet vonult
És a láthatáron felizzott a múlt
 S ő tudta jól, hogy most már menni kell
Mert mindig ugyanúgy kezdődik el”
Érti, akinek füle van. Meg hát a dal zenei közlendője, ami már egyértelműen Gerendás Péter leleménye, megérteti még a hitetlennel is, hogy itt az emigráció fájdalma szól. Nem úgy, ahogy ’44-ben, nem kényszer alatt, hanem személyes ellehetetlenülés terhe miatt.
Ez a kettős tartalom, illetve a dalba foglalt kettős – de ki nem mondott – utalás tette számomra olyan fontossá, amit hallok.
És akkor még nem is említettem Koncz Zsuzsa testbeszédét – hihetetlen.

Almási Miklós