A rendezői színház térhódításának dokumentumai

120 éve, 1903. május 19-én született Németh Antal. Ebből az alkalomból idézzük fel barátjával, Jaschik Álmos tervezőművésszel (1885‒1950) folytatott levelezését.
Németh Antal és Jaschik Álmos levelezése összesen 147 dokumentumot tartalmaz. Ebből 81 Németh Antal levele, illetve levelezőlapja az 1925 decemberében megismert tervező barátjához és munkatársához, 66 pedig Jaschik írása Németh Antalhoz.1 Levelezésük – mint minden levelezés – természetesen csak részben nyújt betekintést kapcsolatukba, hiszen számos fontos eseményről nincs írásos anyag. Párbeszédük csak akkor szorítkozott a posta igénybevételére, amikor más-más városban vagy országban tartózkodtak, és mindkettőjük sokirányú elfoglaltsága nem tette lehetővé a személyes érintkezést. Ezért gyorsan kialakuló barátságuk felvázolásához a képzeletünket is igénybe kell vennünk, ha a kényszerű hiátusokat valamiképpen megpróbáljuk kitöltetni. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a két anyag külön-külön, más-más jelzet alatt található, és a kutató arra is kénytelen vállalkozni, hogy valamiképpen összepárosítsa az írásos beszélgetéseket, amelyek nem feltétlenül illeszkednek mindig egymáshoz. Amikor egyiküknek eszébe jut valami, levelet ír akkor is, ha nem ő következik a válaszadásban. De az is előfordul, hogy egy-egy feltett kérdésre csak hetekkel, hónapokkal később érkezik meg a válasz. Az alább ismertetett és elemzett anyagokat időnként a tények vélt vagy valós ismeretében meg kell próbálnunk kiegészíteni a rendelkezésünkre álló ismeretek alapján, hogy valamiképpen élő párbeszéddé váljon az olvasó képzeletében a levélírók szoros kapcsolata.

Jaschik Álmos és Németh Antal (forrás: Magyar Kurir)

Ismeretségük kezdetét pontosan meg tudjuk állapítani. 1925. december 3-án íródott az a meghívó, amely a fiatal képzőművészeti kritikust a Jaschik-iskola kiállítására invitálja:
„Igen tisztelt Uram,
Igen örülnék neki, ha iskolánk kiállítását megtekintené. 4-én és 5-én, pénteken és szombaton délután látható.
Igen tisztelő híve – Jaschik Álmos”
Ez volt az iskola második Műteremkiállítása Jaschik Bakáts téri műtermében. (Az elsőre egy évvel korábban került sor ugyanitt.) Jaschik magániskolája 1920-ban alakult, félig-meddig kényszerűségből. Jaschikot a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt2 1920 júliusában elbocsátották iparrajziskolai tanári állásából, mire növendékei tiltakozásul elhagyták az iskolát. Jaschik erre így emlékezik egyes szám harmadik személyben írott önéletrajzában: „Amikor a B-listára3 helyezés Jaschik Álmos tanítványainak tudomására jutott, azok őt küldöttségben felkeresték, és arra kérték, hogy indítson meg egy magániskolát, miután ők, a történtek után, az iparrajziskolából kimaradnak. Ez meg is történt. Egyszerre 37 növendék fordított hátat az iskolának és két évfolyam-osztály növendékanyaga, egyik napról a másikra, teljesen kiürült.”4
Jaschik Álmos magániskolája fontos szerepet töltött be Németh Antal pályáján. A meghívásnak 1925-ben minden bizonnyal eleget tett. Valószínű, hogy a Magyarságban5 december 6-án aláírás nélkül megjelent Jaschik Álmos növendékeinek kiállítása című írás szerzője Németh Antal, aki ekkoriban a lap munkatársa volt.
A levelezésben Jaschik meghívóját követően négy év szünet következik, ami annak tudható be, hogy ez idő alatt Németh fokozatosan bekapcsolódott az iskola munkájába, díszlettörténeti és színháztörténeti előadásokat tartott, majd drámaelemzésekkel és rendezői elképzelésekkel segítette a hallgatók tervezői feladatainak megvalósítását, és rendszeres volt a személyes találkozásuk. Amikor pedig Berlinben tartózkodott, a távolból irányította tanítványainak tervezői feladatait.
Berlinből küldi el A színjátszás esztétikájának vázlata című doktori disszertációját is,6 melyre Jaschik az alábbi szavakkal reagál:
„1929. április 8.
Kedves Barátom,
Örömmel köszönöm meg kedves figyelmedet és azt az értékes élményt, melyet gyönyörű tanulmányoddal szereztél nekem.
Szeretettel köszönt őszinte barátod –
Jaschik Álmos”
Közben a tavaszi szünetben Németh Antal hazalátogat, és Szegedre is elmegy néhány napra, majd április 26-án visszatér Berlinbe. Nyáron végleg búcsút vesz a német fővárostól, és Szegeden hamarosan megkezdi főrendezői munkáját.
Rendszeres levelezésük ekkor kezdődik.
Német Antal első berlini levele azért is érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert frissen megszerzett doktorátusát – melyet egész életében büszkén viselt, még a plakátokon is ragaszkodott a feltüntetéséhez – magányában azzal ünnepli, hogy német nyelvű fejléces levélpapírt csináltat, és azon küldi a hallgatóknak szóló instrukcióit. Még berlini tanulmányútját tölti, de már készül a szegedi évad első premierjére, a Csongor és Tünde szeptember 21-i bemutatójára, amelynek díszlet- és jelmeztervezője Jaschik Álmos lesz. Gyors egymásutánban két levelet küld. Az első a Jaschik-iskola növendékeivel kapcsolatos feladatokról és a tervezett szegedi kiállításról, a második a Csongor bemutatójáról szól.
„24. Mai, 1929. [Sic!]
Nagyon kedves és tisztelt Álmos Bátyám!
Íme a tervezett színdarabok listája. A vörössel aláhúzottakat lehetőleg az első évben hozom. […] A kiállítást szeptember 1.-én minden körülmények közt megnyitják Szegeden!7 Jó lenne, ha minél több makett készülne olyan darabokhoz, amelyeknek színrehozatala a szezonban biztos, vagy remélhető. Azt hiszem, sikerül forradalmasítani Szegedet!
A Nagyságos Asszony kezeit csókolva baráti szeretettel üdvözöl
Igaz híved – Németh Antal.”
Hatalmas listát mellékel a darabcímekkel, közöttük pirossal aláhúzva a Csongor (1. év), a Bánk bán (2. év), A revizor és a Liliom.8 Nyilván az volt a terve, hogy a növendékeket is bevonja a gyakorlati színházi munkába. Erre azonban – mint látni fogjuk – csak egyetlen esetben került sor.

(forrás: Magyar Kurír)

Másnap újabb levél érkezik Berlinből Jaschik Álmos címére:
„1929. május 25.
Mélyen tisztelt és kedves Álmos Bátyám!
Íme az első durva szcenikai instrukciók a Csongor színpadterveihez. […] Én az eredeti 12 képes darabból 14 színpadi képet csinálok. Ezt a változtatást a megfelelő jelenetek belső szerkezete indokolja. Ha átnézed frissen, újra a darabot, még egy sereg ötlet jut majd eszedbe, amit a díszletbe bele lehet vinni. Nagyon ügyeltem arra, hogy gyorsak legyenek a színváltozások, és a lehető legolcsóbb legyen a kiállítás. Be kell bizonyítanunk, hogy a modern inszcenálás fele annyiba kerül, mint az ízléstelen régi.”
Néhány nappal később újabb terjedelmes írást küld:
„Nagyon tisztelt és kedves Barátom!
Igen köszönöm tanítványaidnak a lelkes munkavállalást. Tudom, hogy ez a Te kiapadhatatlan lelkességednek visszasugárzása csupán, de ezért meg kevés a köszönet!... Ezért csak az egész magyar színháztörténelem lehet Néked hálás…
Mellékelten küldöm Benedek Katának9 a Bánk bán instrukcióit. A többi is jön lassan sorjában. A gyerekek addig olvasgassák a vállalt darabokat, de ne igen képzeljék el a dekorációkat, mert nehezen tudják majd belepréselni az adott keretekbe a megoldásokat. A kosztümöket azonban – egyszerűség, olcsóság! – rajzolgathatják.
Amint megírják, küldöm az adatokat.
A Nagyságos Asszony kezeit csókolva, baráti szeretettel üdvözöl
Igaz híved –
Németh Antal”  
A készülő kiállítással kapcsolatban is több ötletet vet fel. Egyszerre foglalkozik a következő évad terveivel és az iskola teendőivel.
Augusztus 3-án Németh egy levelezőlapot küld a színház nyári állomáshelyéről, Makóról, ahová elkísérte a társulatot.
Két héttel később, azután hogy hazaérkeztek németországi útjukról, esztergomi nyaralójukból küldi Jaschik augusztus 25-én, pár soros levél kíséretében a Csongor terveit:
„Kedves Barátom!
Itt küldöm a Csongor és Tünde 11 darab figurinjét és 12 díszletvázlatát.
A Csongorral egyidejűleg küldöm Benedek Kata Bánk bán terveit.”
Németh azonnal válaszol:
„Kedves Barátom!
A mellékelt levlapot éppen fel akartam adni, amikor megérkeztek terveid. Csodálatosak! Felülmúltad szegény rendezői fantáziámat!!! Egy-két lényegtelen dolog majd a realizálásnál módosítandó lesz, […] de tökéletes!
Alig várom a találkozást.
A Nagyságos Asszony kezeit csókolva üdvözöl
Tóni”
Október első napjaiban sietve beszámol a Jaschikék távollétében lezajlott premierről:
„Az erkölcsi siker nagy volt, de háromnál többször nem tudott menni a darab, mert a közönség még nincs hozzánevelve az ilyen rafinált élvezetekhez. Még szombaton du. megy e hó 5-én ifjúsági előadásnak.”
A kurta beszámoló alig leplezi írója csalódottságát, ahogy egy későbbi, nyomtatott fejléccel küldött levélből is árad a keserűség:
„Dr. Németh Antal, a Szegedi Városi Színház főrendezője10
Szeged, 1929. október 19.
[…] Rettenetes nehéz dolgom és helyzetem van itt. Lépésről lépésre kell meghódítani a teret, száz százalékig, de már 75-ig lehetetlen az eredmény kivívása a jelenlegi rezsim mellett… No, erről majd bővebben.”
Néhány nappal később a kiállítással kapcsolatos kérdésekről tájékoztat. Ekkor derül ki, hogy csak novemberben lesz a megnyitó. Viszont büszkén jelenti, hogy az ünnepélyes aktus „a főispán, a polgármester, az intendáns és vagy 20-30 fővárosi színházi ember és újságíró jelenlétében lesz. Klebelsberget11 is meghívtam, nagy a valószínűsége, hogy személyesen nyitja meg a kiállítást.”
December 10-én egy rövid levelet küld, amelynek tartalma később kap jelentőséget:
„Járt Nálad egy Horváth János12 nevű fiatalember? (Százados út, Művésztelep.) Azt hiszem, okosan tesszük, ha bevonjuk a kiállítói körbe, ügyes embernek látszik azok után, amiket nekem mutatott. Utasításomra csinált egy Carmen-skiccet, én nagyon szerencsésnek találom. Egy sor darab kidolgozását beszéltük meg.”
Jaschik december 14-én kelt levele keresztezi az információt:
„Nálam járt egy Horváth János nevű úr, azonban csak a feleségemmel beszélt. Nagyon örülök, hogy őt is bevonjuk a kiállítók közé.”
Az írás további részében a hallgatók munkáival kapcsolatos észrevételeit közli, majd így zárja híradását:
„Györgyi Kálmán13 (Magyar Iparművészet) fölajánlott háromoldalnyi szöveget meg a makettek fotóját.”
December 16-án Németh – talán a kiállítás fogadtatásának és a rendezői sikereknek köszönhetően – megint tele van tervekkel. Hosszú levelében pontokba szedi az újabb ötleteit, amelyek közül kettő érdemel igazán figyelmet:
„[…] 5. Mit szólnál saját magad számára egy olyan feladathoz, mint a Háry János?14
6. Szeretnék egy könyvet kiadni Korszerű rendezés címen, amely egy sereg példán keresztül mutatná meg, mit jelent a modern Regie. […] Egyedülálló lenne a szakirodalomban és korszakos jelentőségű a magyar színháztörténelemben. […] Gondolkozzál a dolgok felett!”
Közben a szegedi színházban igazgatóválság van. Az is felmerül, hogy az 1927 februárja óta tartó házikezelést15 felfüggesztik, de ettől végül egyelőre eláll a városvezetés. Még egy évig megmarad ez az irányítási forma, az igazgató személyére azonban új pályázatot írnak ki. A pályázatra számosan jelentkeznek (egyes források szerint huszonhatan, mások szerint tizenegyen), köztük Németh Antal is. Sajnos erről a Jaschik Álmossal való levelezésben egyetlen szó sem esik, nyilván azért, mert az adott időszakban rendszeres munkakapcsolatban állnak, és személyesen beszélik meg a kialakult helyzetet.
1930. január 4-én Jaschik – nyilván korábbi személyes beszélgetéseikre utalva – ezt írja egy levelezőlapon:
„Én a Fideliót inkább oratóriumnak, mint operának érzem.”
A rövid üzenethez kétféle elképzelés vázlatát mellékeli.
1930. február 5-én lezajlik a Fidelio premierje, amely Németh és Jaschik második közös munkája Szegeden. Németh Antal következő levele már egyszerre beszél a pályázatában szereplő Háryról, és Beethoven operájáról, amelyet összesen három színpadi próbával kényszerült kihozni. Előbbiről annyit ír, hogy „remélem, jó Direktorom – aki e minőségben agonizál – nem intrikálja el tőlem az opera rendezését.” Visszatérve a Fidelióra, így emlékezik:
„Amikor terveid realizálva előttem állottak, úgy éreztem, mintha nem is Szegeden, Tarnay színházában, hanem Jessner16 Schauspielhausában állnék. Nem tudom leírni, milyen boldog esztétikai élmény volt számomra az előadás.”
1930. február 8-án Jaschik Budapestről jelentkezik:
„Boldog vagyok, hogy a Fidelio olyan szépen sikerült, és igaz szívből gratulálok Neked ahhoz a hihetetlen teljesítményhez, amellyel ezt a munkát elvégezted. Három színpadi próba a Fidelióból, az több mint bravúr, az már majdnem boszorkányság!
Isten adja, hogy az idegölő személyi harc minél előbb véget érjen, és energiádat végre maradéktalanul művészi hivatásodra koncentrálhasd.”  
1930. március 27-én a színügyi bizottság és a közgyűlés egyhangú döntése nyomán Kürthy György17 lesz a Városi Színház igazgatója. Németh Antal a következő évadban is dramaturg-főrendezőként folytatja tevékenységét.
Júniusban Jaschik Sopronból ír lapot, amelyben tudatja, hogy őszre az építész-hallgatók közül is bevon valakit a szegedi munkákba. Júliusi levelében közli, hogy mihelyt megkapja az operák szövegkönyvét, eldönti, melyiket vállalja. Másnap Esztergomból írja, hogy négy operát, a Normát, a Mártát, a Hunyadi Lászlót és A sevillai borbélyt szívesen tervezné.18
Németh válasza július 5-én:
„Végtelenül boldoggá tett leveled, főként, hogy négy operát vállaltál. Jövőre ugyanis én rendezem az operákat, és nagyobb terem lesz a színpad forradalmasításában.”
Aztán három nappal később újabb ötlettel áll elő:
„1930. július 8.
[…] Mit szólnál egy közös kis könyvhöz, mely az operarendezés problémáival foglalkozna? Karácsonyig feltétlenül nyélbe üthető. Van kedved hozzá? Azt hiszem, külföldön is feltűnést keltene! Tekintve, hogy a jövő szezonra (1931/32) előreláthatólag az Operához megyek,19 feltétlenül nagy perspektívát nyitna egy ilyen kötet mindkettőnk számára… Gondolkozz, kérlek, a dolog felett!”  
Az új évadban megint egy rosszkedvű levéllel jelentkezik a sorsába nehezen beletörődő rendező:
„Szeged, 1930. szeptember 8.
[…] A színház itt bolondokháza. Óráról órára változnak a tervek. A nyáron még biztos volt a forgószínpad, most már biztos, hogy nem lesz. […] Ha minden így halad tovább, ugyanolyan viszonyba kerülök a színházzal, mint voltam a Tarnay-éra alatt. Kürthyt díszlettervezői ihlet szállta meg, egy sor darabot ő akar inszcenálni.20 Nem tudom, mi lesz itt még…”
A levélváltásban nem esik szó harmadik közös szegedi munkájukról, a Hunyadi Lászlóról, amely a Fidelióhoz hasonlóan szintén szcenírozott koncertként jelent meg a színpadon, és komoly szakmai sikert aratott.
1931. április 6-án kelt levelében Németh Antal megemlíti, hogy tanulmányt szándékozik írni Jaschikról a Magyar Iparművészetbe.21
„Úgy veszem észre, hogy a pesti Színházművészeti Kiállítás terve lelohadt. No, majd a szezon befejezése után újra nekiállok a buzdításnak, hogy a legkésőbb szeptemberben, egy újabb esztendei valószínű külföldi utam előtt megnyitható legyen.”
A megkésett válasz így szól:
„Nagyságos dr. Németh Antal főrendező úrnak
Szeged, Városi Színház
1931. május 23.
Kedves Barátom,
ijedten látom leveled dátumán, hogy idestova két hónapja tartozom a válasszal. A Magyar Iparművészet kétségtelenül örömmel venne Tőled egy cikket, de azt, hogy színes mellékleteket hozhat-e, nagyon kétlem.
Valér Erik22 neve merült fel a levélben: jó ízlésű, ügyes fiú, azt hiszem, nevelhető volna erre a mesterségre.”
A következő levelezőlap már az újabb németországi tanulmányútról érkezik:
„München, 1931. november 12.
Ha már nem lesz szükséged az Offenbach-szövegkönyvre, légy olyan jó ajánlott nyomtatványként a következő címre elküldeni: Kalman Latabár, Wien, Skoda-gasse 20, Stadttheater. A két Latabár-fiú ugyanis nagyon érdeklődik Roxy és Coxy szerepe iránt, és megpróbálják Bécsben kihozatni a darabot.”23
Kilenc nappal később új ötlettel áll elő:
„Egy teljesen új Faust megoldással készen vagyok, a valóságban egy új színházat kellene építeni hozzá, de úgy érzem, veri az összes eddigi Faust-rendezéseket. Ha van kedved, vállald el Te a Faustot, a többit pedig oszd szét a gyerekek közt.”
Ezután több alkalommal szóba hozza Goethét. Saját Faust-elgondolását nem fejti ki, de azt üzeni a hallgatóknak, hogy foglalkozzanak Goethével. „Az egész világ a centenárium megünneplésére készül” – írja.
Újév utáni levelében arról tudósít, hogy „a müncheni Goethe und das Theater c. kiállítás el van intézve. Velics24 főkonzul egy 16 oldalas füzetet ad ki „Goethe und das ungarisches Theater címmel.”
Jaschik január 30-án így reagál Németh szavaira, amelyben a levélírás keserveire panaszkodik:
„Kedves Tóni,
Igazad van, borzalmas valami levélben beszélni. Most is az az érzésem, hogy kifelejtek valamit, vagy úgy írom meg, hogy egy nap múlva már változtatni akarnám minden szavamat.”
Január 22-i levelében Németh boldogan újságolja: „előreláthatólag a müncheni rádióban megrendezem a Csongor und Tündét.” Egy dátum nélküli géppel írott levélben többek között egy Mozart-színpaddal kapcsolatos tervét ismerteti, amelyhez egy kecses vázlatot is mellékel. A színpad valamennyi Mozart-opera eljátszására alkalmas lenne.
Jaschik február 6-án kelt válasza megint egy hiányzó tudósításra utal:
Kedves Barátom,
Nagyon örülök, hogy a tollrajzok tetszettek. Ismétlem azonban, hogy a színezett tervek és a makettek mérhetetlenül fölöttük állanak, ami érthető is, hiszen a színeknek és a fényeknek döntő fontosságuk van mindegyik színpadképen .A tollrajz nem adhat mást, mint sematikus diszpozíciót.
A kiállítás az én szemeim előtt is csak most kezd kibontakozni. […] A makettek ezúttal »szabadon« épülnek.25
Négy nappal később egy másik elveszett híradásra reagál:
„Budapest, 1932. február 10.
Kedves Tónikám,
Nagyon köszönöm a leveledet és a füzet vázlatát. Amennyire emberileg lehetséges, mindent el fogok követni, hogy óhajaid teljesüljenek. »Nagyon hamar« képtelen vagyok az újabb tollrajzokat szállítani, néhány napig haladékot kérek!”
Ezután felsorolja a növendékek problémáit, betegségeit, amelyek szintén akadályozzák a szükséges határidők betartását.
Jaschik 1932. március 31-én beszámol a megérkezett makettek sérüléseiről. „Igen örülök, hogy a konzul úrnak is tetszett az anyag – írja. – Legalább megnyugodott, hogy a látatlanban beígért anyagi segítsége nem volt oktalanul kidobott pénz.[…]
A Mozart-színpad nagyon megfogott. Eddig azonban, rengeteg munkatorlódásom miatt, még nem volt időm elmélyedni a megoldásban.
Az ígért »szenzációs« ügy részleteit sóváran lesem.”26     
Németh ugyancsak március 31-én kelt levele több tennivalót érint:
„Itt Münchenben az elmúlt ősszel nagy, komoly sikere volt Az ember tragédiája rádióelőadásának.27 Kis füzetünk és a kiállítás pedig egy csapásra ismertté teszi majd a nevedet, legalább színházi körökben. Nekem is van némi összeköttetésem a bajor állami színházakhoz, az a látszólag merész eszmém támadt, hogy mi lenne, ha mi hárman, Madách, Te és szerénységem összefognánk és egy remek előadást produkálnánk itt. Megtudtam, hogy Mohácsi Jenő és jó német fordítása már az itteni Generalintendant asztalán pihen, és várja a feltámadást. Egyetlen akadály, hogy itt sincs pénz, mint sehol a világon.”
És egy teljes elképzelést ismertet, vázlatokkal, alaprajzokkal, méretekkel a Prinzregenten Theater színpadára.  
Április 2-án kelt híradásában egy Bécs számára készült Tragédia-tervét ismerteti. Elöljáróban fokozott óvatosságra inti a címzettet, „mert Hevesi biztosan mozgolódni kezd, hogy saját maga számára kamatoztassa az ügyet. Madách-levelezésünket – kérlek – őrizd meg a színháztörténelem számára.”
Az 1933-ban megjelent Az ember tragédiája a színpadon című monográfiájában Németh Antal külön fejezetet szentel a drámai költemény meg nem valósult elképzeléseinek, köztük a Jaschik Álmossal közösen kidolgozott saját első koncepciójának. „Jaschik Álmos, a nagynevű iparművész-tanár is elmélyedően foglalkozott a Tragédia inszcenálásának problémájával. Két esztendővel ezelőtt merült fel ugyanis Az ember tragédiája müncheni bemutatásának gondolata. Ekkor e sorok írója kidolgozta az előadás tervezetét a Prinzregenten Theater számára. A rendezői elképzelés a müncheni színházi hagyományok figyelembevételével, a színpad technikai berendezéséhez alkalmazkodva, egyformán akarta hangsúlyozni a történelmi képek álomszerűségét és az egész mű filozófiai költemény jellegét. Egy állandó keretes előszínpad mögött változó nagyvonalú, látomásszerű képek hangulatát híven érzékelteti Jaschik Álmosnak a prágai színt ábrázoló artisztikus és invenciózus képe.”28
Erről a próbálkozásról még a nem sokkal halála előtt, 1967-ben írott Egy emberöltő Az ember tragédiája szolgálatában című összefoglalójában is megemlékezik, hangsúlyozva Goethe szerepét az egész életén végigvonuló fanatikus Madách-rajongásában. „Amikor 1931 őszén újabb ösztöndíjat kaptam külföldi színháztudományi tanulmányútra, Németországban látnom kellett a Goethe halálának százados évfordulójára való készülődés hatalmas arányait.  […] E hatalmas színháztörténeti anyag tanulmányozása ébresztett e téren való elmaradottságunkra. Ekkor határoztam el, hogy megírom Az ember tragédiája színpadi élettörténetének monográfiáját, és mindent elkövetek majd Madách művének nemzetközi megismertetése és elismertetése érdekében. […]
Az ember tragédiája külföldi megismertetését – tudtam – leghatékonyabban a színház szolgálta volna. Ennek érdekében már 1932 tavaszán megkezdtem a munkát. Kapcsolatot kerestem és találtam a bajor állami színházak intendánsával, […] hogy felkeltsem érdeklődését a Tragédia iránt. […] Felkértem Jaschik Álmos barátomat, hogy dolgozza ki egy reménybeli előadás díszletterveit. Jaschik, akivel akkoriban a müncheni Theatermuseumban közösen rendezett Ein ungarischer Goethe-Cyklus című kiállításunk kapcsán a német sajtó nagy elismeréssel foglalkozott, vállalta a bizonytalan jövőjű munkát. […]
Jaschiknak az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályán őrzött vázlatai bizonyítják, hogy ezt a feladatot tökéletes beleéléssel oldotta meg.”29     
Április 8-án Németh Antal elhagyja Münchent. Kölnbe utazik, ahol a Jaschik-iskola növendékeinek kiállítását készíti elő. Néhány nap múlva beszámol a megnyitóról:
„A kultuszminisztériumon kívül egy echt kaiserische Hoheit30 is megjelent. […] Szó van róla, hogy Düsseldorf is kihozza a Madách-drámát. A főkonzul feszülten várja a skicceidet!”
Három nappal később tovább folytatja a tervezgetést:
„Köln, 1932. április 17.
[…] Most is olasz dekoratőrje van a müncheni operának. Miért ne lehetne magyar? (Vagy nincs kedved hozzá?...) Meg magyar rendezője… […] De hát ezek csak távoli dolgok.”
Április közepén Jaschik hosszabb levélben ismerteti barátjával a hazai eseményeket:
„Kedves Barátom,
Nagyon örülök, hogy a »pótszállítmánnyal« meg voltál elégedve. Előadásodról a Pester Lloydból31 értesültem és sikeredhez őszintén gratulálok.32
A kiállítást leszedtük, Ernszték33 sajnálták, hogy ilyen hamar.
Velics László főkonzul úrnak azonnal írok, mihelyt egy levlapon közlöd velem, hogy milyen megszólítás illeti meg őt. Köztünk, magyarok között ezek nem lényegtelen kérdések…”
A jókedvű levél nagy részét az iskolával kapcsolatos technikai információk töltik ki.
Április 20-án Jaschik újból jelentkezik:
„A Madách-instrukciókat érteni vélem. Ha az előzetes vázlatokat megkapod, majd megítélheted. Miért akarod elejteni a visszatérő Kepler-képet?”34
Majd tolmácsolja Dohnányiék35 meghívását, akik Németh Antal hazatérése után szeretettel várják vendégségbe a Németh- és a Jaschik-házaspárt.
A kimerítő információkra Németh is ötoldalas küldeményben válaszol:
„Köln, 1932. április 23.
Kedves Álmosom!
Nagy élvezettel olvastam kimerítő leveled, melyen sokat derültem.”
Aztán komolyra fordítja a szót, közli a főkonzulnak kijáró megszólítást, és újabb megjegyzéseket fűz készülő és soha el nem készült Tragédia-előadásukhoz. És töméntelen mennyiségű instrukcióval árasztja el a növendékeket.
Júniusban megérkeznek az első tervek. Németh Antal elragadtatott hangon reagál:
„Megérkeztek a Madách-vázlatok. Igazán nagyszerűek! A tudás fája zseniális! A főkonzulnak is tetszenek. Ő tegnap tárgyalt az intendánssal, akinek nincs kifogása a vendégszereplésünk ellen.”
Párizsból Blattner Géza bábszínházának céges papírján jelentkezik:
„Lassan véget érnek a párisi szép napok…”
Aztán még hozzáteszi, hogy Vaszy36 írja a kísérőzenét a müncheni Tragédia-előadáshoz.
Június 5-én búcsút vesz Párizstól, pár napra visszatér Münchenbe. Június 13-án véget ér nyolchónapos tanulmányútja.
Amikor kiderül, hogy a Madáchcsal kapcsolatos müncheni tervek nem valósulnak meg, újabb terveket sző, ezúttal Horváth János részvételével. Most a Veronai Aréna monumentális szabadtéri színpadára álmodja meg Az ember tragédiáját. Ha megvalósul, ez lett volna a drámai költemény első szabadtéri előadása.37 Közben a kísérőzene szerzője is változik. Ekkor készül el Farkas Ferenc38 zenéje, akivel hónapokig dolgoznak együtt. Ezt a tervet egy sértett kultuszállamtitkár hiúsítja meg.
Nyáron Jaschikék Olaszországban járnak, több képeslapot küldenek. Az egyiken a Veronai Aréna, a másikon a velencei Scala Minelli látható. Előbbin Jaschik ceruzával odavetett kurta megjegyzése:
„Drága Öregem, hogy itt a Godunov Boris részleteit hogyan csinálták meg, az egyszerűen őrültség. Kétmillió ötlet toporzékol bennem. Meleg barátsággal üdvözöl Álmos, Jaschikné,39 Benedek Kata.”
Amikor Németh Antal hazatér nyolchónapos németországi és párizsi tanulmányútjáról, levélváltásuk már csak néhány kivételes alkalomra szorítkozik, hiszen rendszeresen találkoznak. Németh Antal körül felgyorsulnak az események. Tanári állást vállal az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában.40 Miután korábban rendszeresen publikált Tormay Cecile41 folyóiratában, a Napkeletben, a főszerkesztő asszony 1933-ban helyettes szerkesztői állást kínál neki. A szerkesztői munkája mellett rendszeresen publikál elméleti írásokat. Még 1930-ban jelent meg szerkesztésében a máig kivételes értéket képviselő kétkötetes Színészeti lexikon, valamint a már említett két monográfia, az 1933-as Az ember tragédiája a színpadon és az 1935-ben kiadott A Bánk bán száz éve a színpadon. 1934 augusztusában a Debreceni Nyári Egyetemre, az év végén a Pirandello elnökletével Rómában megrendezett Volta42 Kongresszusra kap meghívást, amelyen három előadást tart; az elsőt a magyar állami színházak helyzetéről, a másodikat az állam és a színház kapcsolatáról, a harmadikat az ősi színjátékforma és a huszadik századi médiumok, a film és a rádió kölcsönhatásáról.
Néhány héttel később, 1934. május 20-án nem a müncheni Prinzregenten Theaterben, nem is a Veronai Arénában, hanem a Budai Színkörben43 sor kerül első Tragédia-rendezésére, amelynek plakátjára végül nem engedi a nevét kiírni.
1935. május 1-jén kinevezik a Magyar Rádió drámai osztályának élére, dramaturg-főrendezői munkakörben. Két héttel később a debreceni Tisza Kálmán Tudományegyetem a magántanárok sorába emeli.
1935. május 31-én ő lesz a Nemzeti Színház igazgatója.
1934. január 23-án Jaschik megköszöni Az ember tragédiája a színpadon dedikált kötetét:
Kedves Tóni,
köszönöm gyönyörű könyvedet, amelyet feszült érdeklődéssel azóta kétszer végigolvastam. Egy bizonyos: addig mindenki – akarva, nem akarva – melléje nyúlt Madáchnak. Az összes eddigi rendezések alaphibája, hogy Az ember tragédiáját a keresztény világnézet szellemében fogták fel, miáltal a filozófiai tartalma értelmetlen pesszimizmussá vált. […] Ez a véleményem Röbbeling44 munkájáról is. Madáchot vagy madáchul, vagy sehogy.”
Jaschik és Jaschikné meghatározó szerepet játszik az újonnan kinevezett igazgató Nemzeti Színházának kibontakozásában. A színházi feladatokról természetesen nem levélben értekeznek, írásbeli kapcsolatuk inkább néhány szívélyes fordulatban követhető nyomon.
1935. május 23-án Jaschik gratulál barátjának az egyetemi magántanárság elnyeréséhez.
1935. június 1-jén elsők közt gratulál igazgatói kinevezéséhez. Tömör fogalmazása tökéletesen jellemzi tízéves barátságukat és a levélíró bölcsességét, szemérmességét meg a sorok közül kivillanó örömét:  
„Őszinte szívvel kívánom, hogy jogosan és megérdemelten elfoglalt új állásodban legyen erőd és időd megvalósítani minden művészi elgondolásodat. Isten adjon ehhez – mindenekelőtt – szívós idegzetet, jó gyomrot és vasmarkot. A többi egy év múlva – magától jön.”
Jaschik sorsdöntő szerepet tölt be a következő kilenc színházi évad Nemzeti Színházában. Együttműködésük magától értetődő folytatása a szegedi időszaknak, amely nemcsak kettőjük kiváló munkakapcsolatának volt a főpróbája, de egy sok vitát kiváltó, nagyszerű korszak egész művészi arculatát meghatározta.
„Mikor 1935-ben Németh Antalt kinevezték a budapesti Nemzeti Színház élére, egyik vezető munkatársául Jaschik Álmost választotta, aki így fontos szerephez jutott a színház vizuális arculatának kialakulásában – olvasható egy tanulmányban. – A másik két állandó tervező két nagy tehetségű, pályáját éppen megkezdett művész, Horváth János és Varga Mátyás45 lett. Generációs szempontból is érdekes alkotói együttes jött így létre. Németh Antal igazgatói kinevezésekor csak 32 éves volt, német expresszionista környezetből induló koreográfusa, Millos Aurél,46 illetve Horváth János és Varga Mátyás még fiatalabb. Jaschik Álmos ekkorra már betöltötte az ötvenet, óriási tapasztalattal és nagy ismertséggel rendelkezett. Benedek Kata a Nemzetiben csak egyszer jutott megbízáshoz, amikor a Liliomfit állította színpadra. Jaschik Álmosné Müller Márta állandó munkatárs lett, a díszletek kivitelezését felügyelte, emellett főként kamaradarabokat, vígjátékokat jegyzett.”47
Jaschik Álmos tizenkét darabot tervezett a Nemzeti Színházban (Kállay Miklós:48 A roninok kincse, Kacsoh Pongrác: János vitéz, Hsziung:49 Gyémántpatak kisasszony, Vörösmarty: Csongor és Tünde [két alkalommal], Babay József50‒Buday Dénes:51 Csodatükör, Shakespeare: Szentivánéji álom, Calderon: A nagy világszínház, Szophoklész: Élektra, Molière: Az úrhatnám polgár, Arisztophanész: Madarak, Kállay Miklós: Rontó Pál,52 Ibsen: Peer Gynt.) Ezek többsége Németh Antal igazgatói korszakának legjellegzetesebb és leghatásosabb alkotása. Jaschik festői világa, térszervezése, a szecessziót és a szimbolizmust különleges költőiséggel és meseszerűséggel színpadra fogalmazó szemlélete sokat tett azért, hogy Németh Antal rendezői színháza – Magyarországon először – teret hódítson a naturalizmusban gyökerező hagyományokból kilábaló, Európa legkorszerűbb irányzatait követő törekvésekben. A weimari Németországban és Párizsban szerzett tapasztalatai még elég frissek voltak ahhoz, hogy Jaschik segítségével, figyelembe véve a magyar hagyományokat, megteremtse a költői színház hazai változatát. A teatralitást honosították meg, amely szükségszerűen a díszlet- és jelmeztervezőt emeli a rendező legfontosabb munkatársává. Hogy ezzel a közvélemény és a szakma legkiválóbb ítészeinek egy része sem tudott mit kezdeni, az nem Németh Antal és Jaschik Álmos kudarca, hanem a hangadó sajtó tekintélyes képviselőinek fogyatékossága.       
Kár, hogy együttműködésükről a levelezésükben alig találhatjuk meg a sorsdöntő fogódzókat. Jó lett volna a sorok között bepillantást nyerni munkamódszerükbe, vitáikba. Hogy mennyit jelentettek egymás számára, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fiatal Németh Antal mindig lázba tudta hozni egy nemzedékkel idősebb barátját, még akkor is, ha a megvalósulásnak csak az egészen halvány reménye kecsegtetett.
Németh Antal 1935. augusztus 20-án egy fejléces és géppel írott igazgatósági levélben utal barátja elveszett soraira, amelyek nyilván első közös munkájukra, A roninok kincsére vonatkoznak:
„Levelednek megörültem, mert látom, hogy tökéletesen kapiskálod az ügyet, az elgondolásod 100%-kal fedi az én elgondolásomat. Természetesen az olcsóbb megoldás mellett vagyok, és már türelmetlenül várom, hogy az olcsó változatú skicceket mikor beszélhetem át Veled. Amint Pestre érkezel, rögtön jelentkezz nálam.”
Csesztvéről, ahol a Jaschik-iskola minden nyáron tábort szervezett, 1936. július 30-án ezt írja a tanár úr:
„A Csongorhoz elkészültek a diapozitív festmények színvázlatai.” (Az első, 1937-es változathoz a körhorizontra vetített színes diapozitívok voltak a díszlet domináns elemei.)
1936 karácsonyán egy különös meghívó érkezik „Nagyságos Dr. Németh Antal igazgató úr” címére. A gépelt kétsoros levelet a Művészi Bábjátékok Barátainak Egyesülete küldte a VI. kerületi Gróf Zichy Jenő utca 4. számból, és így szól:
„Kérjük, hogy szíveskedjék kiállításunkat megtekinteni.
Andráscsik Klára titkár és Jaschik Álmos festőművész-tanár, elnök”
A Nemzeti Színházba címzett levélen Németh kézírásával piros ceruzával írva ez olvasható: LERAKNI! (Ne felejtsük el, hogy Jaschik épp olyan megszállott rajongója volt a bábjátéknak, mint Németh.)
1936 januárjában Jaschik megköszöni A Bánk bán száz éve a színpadon dedikált példányát.
1936. június 25-én kelt négyoldalas levele egy technikai malőrrel kapcsolatos. A János vitéz vetítő lemezei valamilyen okból nem úgy sikerültek, ahogy ő szerette volna. A levél annak ellenére tökéletes jellemrajzot kínál írójáról, hogy nem ismerjük az események pontos részleteit. Az írás egyszerre tapintatos és felháborodott. Egy megszállott, munkamániás művész kirohanása a színház bonyolult és emberpróbáló mindennapjaival, meg egy „szakemberrel” szemben, aki selejtet hozott létre abban a gépezetben, amelyben mindig mindennek tökéletesnek kellene lennie.
Három évvel később, 1939. március 5-én egészen más okból ragad tollat:
„Engedd meg, hogy Kormányfőtanácsossá53 történt kinevezésed alkalmából szívélyes tisztelettel üdvözöljelek. Bár egyénileg az a véleményem, hogy mindazért, amit az elmúlt négy év alatt művészileg teljesítettél, és emberileg átéltél, ez volt a legkevesebb, ami Neked kijárt, mégis kénytelen vagyok megállapítani, hogy kulturkormányzatunk nagyot nőtt a szememben. Kinevezésed hírére kalapot emeltem közös barátunk, Hóman Bálint előtt.”
1940. augusztus 12-én így reagál utolsó, tizenkettedik nemzeti színházi munkájának hírére:
Miután nem szeretnék hivatalos idő alatt és főleg nagy elfoglaltságod között megzavarni, engedd meg, hogy ezúton köszönjem meg, amiért a Peer Gynt kapcsán rám gondoltál.”
1941. október 29-én egy kétsoros üzenetben kimenti magát a Kaland54 jubileumi ünnepségéről. Különös, hogy egy ilyen furcsa írással ér véget kettőjük levelezése.
Hogy Németh Antal számára sokat jelentett Jaschik Álmos barátsága, azt egy 1965-ben írt esszéje is bizonyítja: „Jaschik Álmost régi szálak fűzték a színházhoz. Tagja és dolgozótársa volt annak idején egykori iskolatársával, Benedek Marcellal együtt a Thália néven alakult színházi vállalkozásnak, amely az 1904‒1908 közötti években forradalmat csinált a magyar színházi világban. Hevesi Sándor dr. állt az élén ennek a bátor kis csoportnak, mely Hebbelt, Ibsent, Strindberget, Wedekindet, Gorkijt Maeterlincket, d’Annunziót és az akkor legkorszerűbb modern írókat hozta Budapest közönségének, és egy sor, később nagy nevet szerzett színésszel ajándékozta meg a magyar színháztörténetet.”55
Hevesinek még mást jelentett a díszlet, vagy ahogy ő nevezi, a „kép és a keret”.  Ő még Arisztotelészre hivatkozik, aki „a színpadi kiállítást az utolsó sorba helyezte.” Bár Hevesi is tett néhány fontos kísérletet a megszokott realista környezettől való elszakadásra (Shakespeare-színpad, misztériumszínpad), meg rokonszenvezett Gordon Craig „forradalmasított” színpadával, azért ő „a forradalom túlzásai” közé sorolja Jessner, Mejerhold és Tajrov törekvéseit.56 Németh Antal az első Magyarországon, aki a játéktér kialakítását a rendező legfontosabb teendői közé sorolja. Egész pályafutását meghatározta a díszlet- és jelmeztervezőkkel kialakult kapcsolata. Ennek a „párkapcsolatnak” volt az első és legszebb példája Jaschik Álmos megjelenése.

BALOGH GÉZA
 

 JEGYZETEK
1  A 147 darab fólió az OSZK Kézirattárában található a Németh Antal Fondban 63/1523 és 63/3815 sz. jelzet alatt.
2  1919-ben az iskola háromtagú direktóriumának tagjává választották.
3  A B-lista a közalkalmazottak tömeges elbocsátásának elnevezése. Magyarországon két időszakban alkalmazták: az első világháború után és az 1945-öt követő években. A B-lista puszta léte folyamatos fenyegetést és egyfajta fegyelmezési lehetőséget jelentett a hatalom kezében.
4  Jaschik Álmos: A magyar iparoktatás és munkásnevelés reformtervének vázlata, in: Jaschik Álmos – A művész és pedagógus, Noran, 2002, 246.
5  Magyarság (1920‒1944) politikai napilap, alapítói Milotay István (1883‒1963) és Pethő Sándor (1885‒1940).
6  Első megjelenés: különlenyomat a Budapesti Szemle 1929-es évfolyamának áprilisi és májusi számából. Későbbi kiadás: Új színházat! Németh Antal-tanulmányok, 151‒205., szerk.: Koltai Tamás, Múzsák, 1988.
7  A kiállítás végül november 16-án nyílt meg a Kultúrpalotában, amelyen közel száz díszlet- és jelmeztervet mutattak be, valamint – igazi újdonságként – tíz makett volt látható. Jaschik iskolája volt az első Magyarországon, ahol díszlettervezést és makettkészítést is tanítottak. Ezek megvalósítására Németh Antal rendezői instrukciói alapján került sor.  
8  A Liliomot végül nem mutatták be. A revizor 1930. január 25-én, ifjúsági előadásban, az előző évad produkciójának felújításaként került színpadra, régi díszletekkel. Németh Antal nem szignálta a rendezést.
9  Benedek Kata (1903‒1988) a Jaschik-iskola növendéke, a Bánk bán tervezője, később a Nemzeti Színház munkatársa.
10  Tarnai Ernő (1886‒1940) igazgató Sziklai Jenőt (1888‒1944?) operett-főrendezőnek, Németh Antalt a prózai társulat vezetőjének szerződtette.
11  Klebelsberg Kunó gróf (1875‒1932) kiemelkedő művelődéspolitikus. 1917-ben politikai államtitkár, 1922 és 1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. A határokon túli kulturális intézményhálózat megteremtője, a Collegium Hungaricumok létrehozója. Németh Antal pártfogója, ajánlólevéllel egyengette útját a Szegedi Városi Színház felé. Második, 1931‒32-es németországi tanulmányútjának ösztöndíját is neki köszönheti. (Forrás: OSZK Színháztörténeti Tár, Fond 6/31-36. o. I-IX.)
12  Horváth János (1907‒1958) díszlet- és jelmeztervező a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd Berlinben dolgozott. Római, párizsi, bécsi tanulmányutak után 1935-ben Németh Antal szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Jaschik Álmos mellett a színház meghatározó tervezőegyénisége volt. 1944 után külföldre távozott.
13  Györgyi Kálmán (1861‒1930) iparművész, tanár, lapszerkesztő. A Magyar Iparművészeti Társaság titkára, majd igazgatója.
14  A Háryt valóban bemutatják a következő, 1930/31-es évadban, de nem Jaschik tervezi és nem Németh Antal rendezi, hanem Sziklai Jenő. Bemutató: 1930. november 12. Ez volt Kodály daljátékának első vidéki premierje.
15  „Arra való tekintettel, hogy az országos, sőt külföldön is uralkodó színházi válság következtében a háború óta lefolyt években a színháznak vállalkozó igazgatók útján való vezetése nem járt eredménnyel, a színházat házikezelésbe vesszük” – mondta ki Szeged város törvényhatósági bizottságának 3426/1927 sz. határozata. Idézi Sándor János A szegedi színjátszás krónikája című monográfiája, Szeged, 2003, p. 386.
16  Leopold Jessner (1878‒1945) német színházi rendező, intendáns. Németh a berlini naplójában gyakran emlegeti, őt tekinti a korszak legjelentősebb alkotójának. 1933-ban az Egyesült Államokba emigrált.  
17  Kürthy György (1882‒1972) színész, író, díszlettervező. Építészeti tanulmányok után a Thália Társaságnál kezdi pályáját, majd 1906-ban a Nemzeti Színház szerződteti. 1923‒24-ben a pécsi színház igazgatója. Szegedi igazgatása is mindössze egy évig tart, mert 1931-től konzorciumot alakít a társulat. Ekkor visszaszerződik a Nemzeti Színházhoz. Németh Antal 1935-ben nyugdíjazza.
18  A felsorolt négy opera közül csak a Hunyadi László és A sevillai borbély valósult meg.
19  Nincs kizárva, hogy szegedi operarendezései alapján az Operaház vezetői – Radnai Miklós (1892‒1935) igazgató, vagy Márkus László (1881‒1948) főrendező – tárgyaltak a szerződtetéséről, de a szándék nem realizálódott. Helyette újabb ösztöndíjat kapott Németországba.
20 Korábban a Nemzeti Színházban és Kolozsváron is rendszeresen foglalkozott díszlettervezéssel. A levelezésben nem esik szó arról, hogy Kürthy A teve című darabját is kénytelen Németh Antal színpadra állítani, amelynek eredete teljesen bizonytalan. Annyit tehet a kényszerfeladat ellen, hogy nem engedi feltüntetni a nevét a plakáton.
21  Németh Antal: A korszerű színpad, Magyar Iparművészet, 1930, 62‒63. Újra közölve in: Jaschik Álmos tervezőiskolája – A hazai szabadiskolák [műhelyek] múltjából, szerk.: Mezei Ottó, Budapest, Népművelési Intézet, 1980, 2. kötet, 7‒11.
22  Valér Erik (1910‒1944) építészmérnök, iparművész, grafikus, díszlettervező. A Jaschik-iskola növendéke. Könyvet írt A korszerű színpad címmel, melyben 12 linóleum- és fametszete szerepel. (Kosmos kiadó, Budapest, 1936.) Németh Antallal együtt kidolgozta több Verdi-opera díszlettervét. A Városi Színházban ő tervezte néhány opera színpadképét.
23  A Latabár-fivérek ekkor éppen a bécsi Theater an der Wienben lépnek fel Lehár Szép új világ című operettjében. Hogy melyik Offenbach-szövegkönyvről van szó a levélben, nehéz megállapítani, de valószínű, hogy ennek a tranzakciónak köszönhető a nevezetes Reinhardt-rendezésben, a Szép Helénában való részvételük, amelyben a két Ajax szerepét játszották hatalmas sikerrel, amikor az előadás 1932-ben átköltözött a berlini Großes Schauspielhausba.
24 Velics László (1890‒1953) diplomata. 1913-ban Bécsben külügyi szolgálatba lépett. 1917-től a  Külügyminisztériumban dolgozott. Később müncheni főkonzul, majd berni és athéni követ volt.
25  A müncheni Színháztörténeti Múzeumban, majd Kölnben megnyíló Egy magyar Goethe-ciklus című kiállításról van szó. A Goethe halálának századik évfordulójára készített anyag a Jaschik-iskola első külföldi bemutatkozása volt.
26  Talán a Csongor rádiórendezésére utal, amely végül nem valósult meg.
27 Könyvében Németh részletesen ismerteti a darab bécsi, müncheni és prágai rádióelőadásait. Az említett müncheni előadásról ezt írja: „A bécsi rádiósiker hatása alatt azután megismételték ezt az előadást Münchenben is 1931. október 13-án este 8 óra 10 perckor. […] A bemutatót az összes müncheni lapok mint elsőrendű irodalmi szenzációt kezelték, és a rendes szokástól eltérően kisebb-nagyobb cikkekben már előzőleg rámutattak a mű világirodalmi jelentőségére és a készülő müncheni premierre.”
28  Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon, Budapest Székesfőváros kiadása, 1933. p. 127., 134. A történethez hozzátartozik, hogy Jaschik soha többé nem tervezte Madách művét.
29  A dolgozat Németh Antal utolsó írása. Megjelent: Német Antal: Új színházat! Múzsák, 1988., szerk.: Koltai Tamás,  444‒445.
30  Egy igazi császári fenség
31  1854 és 1944 között megjelenő németnyelvű budapesti napilap. A kormányt támogató nagypolgárság újságja volt. Politikai és gazdasági rovata mellett a kultúrának is nagy figyelmet szentelt.
32  Németh 1932. január 10-én Münchenben előadást tartott A színjátszás fejlődése címmel, melyhez csatlakozott barátja, Jókay Zoltán nyelvész magyar irodalomról szóló expozéja. Az eseményről a hazai lapok is tudósítottak.
33  Ernszt Sándor (1870‒1938) pápai prelátus, országgyűlési képviselő, a Bethlen-, majd a Károlyi Gyula-kormány minisztere, Klebelsberg utóda.
34  Már az 1883-as ősbemutatón is elmaradt a második prágai szín, és ez a hagyomány – néhány felújítástól eltekintve – folytatódott egészen a második világháború utánig. Németh Antal valamennyi Tragédia-rendezésében kihagyta a X. képet. „Eltekintve attól, hogy dramaturgiai szempontból egyáltalán nem feltétlenül szükséges a második Kepler-jelenet játszatása, szcenikai szempontból pedig egyenesen kívánatos az elhagyása, ez az »álom az álomban« megérzékítés – rendezői  tévedés” – írja könyvében az 1905-ös Nemzeti színházi felújításról.
35  Dohnányi Ernő (1877‒1960) zeneszerző, zongoraművész, karmester, a magyar és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő alakja.
36  Vaszy Viktor (1903‒1979) zeneszerző, karmester, 1925-től a Székesfővárosi Zenekar, 1929-től a Budapesti Egyetemi Énekkar, 1935-től a Budapesti Palestrina Kórus karnagya, 1941-től a Kolozsvári Magyar Opera, 1957-től a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója.
37  A Szegedi Szabadtéri Játékokon csak egy évvel később, 1933. augusztus 26-án mutatták be először.
38  Farkas Ferenc (1905‒2000) zenéje később több alkalommal szólalt meg a felújítások alkalmával.
39  Jaschik Álmosné Müller Mária (1898‒1954) díszlet- és jelmeztervező, Jaschik iparrajz-iskolai növendéke, majd a magániskola munkatársa és jelmeztörténet-tanára, később a Nemzeti Színház tervezője és díszletműhelyének vezetője. Más színházaknak is tervezett. 1945 után visszavonult.  
40  A Színiakadémia mellett a magyar színjátszás legjelentősebb színésznevelő intézménye. 1903-ban alakult, 1924-ig kétéves, ettől kezdve 1949-es megszűnéséig hároméves képzést adott. Németh Antal 1932 és 1935 között volt az iskola tanára.
41  Tormay Cecile (1876‒1937) író, szerkesztő, 1923-ban indította meg a liberális szemléletű Nyugat ellensúlyozására a keresztény-konzervatív Napkelet című irodalmi és kritikai folyóiratot, amely 1940 augusztusáig működött a Magyar Irodalmi Társaság kiadásában.
42  Többértelmű olasz fogalom: fordulat, hátraarc, boltív, de a villamos feszültség mértékegységét, a voltot is jelenti.
43  1843-tól működő nyári színház a krisztinavárosi Horváth-kertben. Később többször megváltoztatták a nevét. 1936-ban lebontották.
44  Hermann Röbbeling (1875‒1949) osztrák rendező, intendáns, 1932 és 1938 között a bécsi Burgtheater igazgatója. 1934-ben az ő rendezésében került színpadra Az ember tragédiája. Németh Antal könyvében csak az előzetes nyilatkozatai szerepelnek, hiszen a monográfia megjelenésekor még nem volt meg a bemutató. Viszont a kéziratban maradt befejezetlen folytatásban (Az ember tragédiája a színpadon – 1933 után) részletesen elemzi az 1934. január 23-án lezajlott bemutatót és Röbbeling rendezését. Az írás megjelent az Új színházat! című kötetben, 432‒441.
45  Varga Mátyás (1910‒2002) díszlettervező, iparművész, 1935 és 1941, majd 1944 és 1979 között a Nemzeti Színház tagja. Szegeden 1987 óta állandó kiállítása van az általa létrehozott Színháztörténeti Kiállítóházban.
46  Millos Aurél (1906‒1988) táncos, koreográfus, balettigazgató. Kiemelkedő életműve több mint 170 koreográfiai művet ölel fel. A világ számos operaházában dolgozott. 1939-től a római Operaház balettmestere. 1942-ben a milánói Scalában bemutatta A csodálatos mandarint, amelyet később számos alkalommal koreografált.
47  István Mária: Jaschik Álmos díszlet- és jelmeztervei a budapesti Nemzeti Színház produkcióihoz, in: Jaschik Álmos – a művész és pedagógus, Noran, 2002, p. 141.
48  Kállay Miklós (1885‒1955) író, újságíró, színikritikus. Regényeiben és színműveiben történelmi témákat dolgozott fel. Műfordítói munkássága is jelentős.
49  Hsziung Fo-hszi (1900‒1965) kínai színműíró, a modern kínai dráma egyik úttörője. Legjobb műveit – történelmi drámáit – a japán‒kínai háború (1937‒1945) előtt és alatt írta.
50  Babay József (1898‒1956) író, hírlapíró, 1935-től az Új Idők és a Magyarság munkatársa. Számos műfajban dolgozott, írt novellát, mesejátékot, színpadi művet, filmforgatókönyvet.
51  Buday Dénes (1890‒1963) korában népszerű operett- és sanzonkomponista.
52  Ez az egyetlen Jaschik munkái között, amelynek nem Németh Antal a rendezője. Az 1939. december 5-én bemutatott darab játékmestere Táray Ferenc volt.
53  Horthy Miklós által alapított kitüntető cím. 
A tulajdonosának méltóságos megszólítás járt.
54  Márai Sándor 1940. október 13-án bemutatott nagysikerű darabja a Nemzeti Kamaraszínházban. Összesen 351 alkalommal játszották.
55  Német Antal: A díszlet- és kosztümtervező Jaschik Álmos, Művészet, 1965/9.
56  Színház című, 1938-ban megjelent könyvében egész fejezetet szentel a színpadkép történeti átalakulásainak és túlzásainak, Singer és Wolfner, Budapest,  78‒105.