Gunilla Boëthius: A Föld fia – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka

A Bethlen Téri Színház idei Vendégváró Fesztiválján, amelyre mindig egy határon túli színházi vagy kortárs táncos műhelyt hívnak meg, februárban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégeskedett. Három előadást hoztak el Budapestre, két Urbán András-rendezést és a Hegymegi Máté által jegyzett A Föld fiát. A jórészt szakmai közönség élt a lehetőséggel, a fesztivált élénk érdeklődés kísérte, az előadások teltházzal mentek.  
Itt most részletesebben A Föld fiáról írok, előtte azonban hadd említsek egy olyan lehetséges szempontot, amely összefűzi a fesztivál három előadását, ez pedig a női szemszög hangsúlyos jelenléte. Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című drámai szövege (a párbeszédes monológregény nem sorolható be egyértelműen egyik műnembe sem) és a belőle készült előadás amellett, hogy Csáth Géza életén alapul, a szülést, az anyaságot és a lány‒apa viszonyt is tematizálja. Az Urbán András és a társulat szövegeiből összeálló Az Úr nevében az Urbán-előadások jelentős részére jellemző módon a jelenre, ebben az esetben a menekültválságra reflektál, provokatívan, ahogy a színlapon is írják, politikailag totálisan inkorrekt módon. A keresztény tanításokat és a bennük hívők teljesen vagy részben alaptalan előítéleteit szembesíti az iszlám tanításaival, és a bennük hívők teljesen vagy részben alaptalan előítéleteivel. Kiemelten foglalkozik a nők helyzetével a nyugati és az iszlám társadalomban. Az előadás egyetlen női szereplője, Nagyabonyi Emese „veszi magára” ezeket a szerepeket, hol dühös indulattal, hol megvető cinizmussal, hol belenyugvó elfogadással.

Kucsov Borisz és Fülöp Tímea (fotó: Molnár Edvárd)

A Hegymegi Máté rendezte A Föld fia egy svéd kortárs drámaíró(nő), Gunilla Elisabeth Boëthius darabja, melyben megint csak központi elem az anyaság, nagyanyaság. A mű különös elegye a mitikus mesének és mai életünk problémáinak. Kiindulópontja szerint lehetne népmese vagy mítosz: egy szerelmes párnak gyermeke születik, az erdőben született gyermeket azonban az anyja a földre (a Földnek?) szüli: úgy jön világra, hogy deréktól lefelé a földben van. És mivel nem tudni, hogy gyökerekkel kapaszkodik-e oda vagy sem, nem merik kiásni – ott, az erdőben nevelik fel. Életüket azonban mai gondok és adminisztratív akadályok nehezítik: a hivatal nem ad engedélyt, hogy házat építsenek köréje, így ki vannak téve az évszakok változásának és az időjárás viszontagságainak. Számkivetett életükbe csak időnként szüremkedik be a külvilág, például a tankötelezettség parancsával.
Biztosan lehetséges más, általánosabb olvasat is, de a dráma meghatározó vonala mégis a fogyatékos vagy beteg gyerek, házastárs, szülő vagy más hozzátartozó szolgálatában töltött élet megélése, terhe, és e teher viselése mindkét részről: a szolgáló és a kiszolgáltatott oldaláról.
Az alaphelyzet látványos színpadi ábrázolást kínál, és ez meg is születik. Fekete Anna szemcsés, fekete kőzúzalékhoz hasonló anyaggal töltötte meg a színpad középső részét, az erdőt. A fiút játszó Mészáros Gábor már ott van, derékig beásva, amikor a nézőtérre belépünk, és ott is marad egészen az előadás befejező jelenetéig. Statikus helyzete meghatározza a játékot, hiszen a többi szereplő körülötte forog, hozzá érkezik, tőle menekül. Aki innen kilép, visszatér a másik világba, a „civilizációba”, az izoláltságból az emberek közé. A darab és az előadás nem idealizálja az anyát, ő is elmenekül az emberpróbáló feladat elől, ő is esendő, aki szerelembe esik, szenvedélyre vágyik, éppen úgy, ahogy a többi szereplő (az apa és a nagymama) is vívódik magával és a feladattal. Folyton változik a konstelláció, hogy éppen ki az, aki képes maradni, és ki  fogja menekülőre.
Van néhány kimerevített, költőien megkonstruált pillanat, amelyek általában valamilyen természeti jelenséghez kapcsolódnak: például egy téli hóvihar képe, közepén az elemeknek kiszolgáltatott fiúval. Egyszerű eszközökkel (szélgép, fehér műanyaglepel) látványos képek születnek, melyekhez természetesen szükséges az erős színészi jelenlét is. Mészáros Gábor a gyámoltalan, kiszolgáltatott gyermektől a lázadó kamaszig járja be a fiú útját.
Míg őt végig ott látjuk középen, a többi szereplő időnként kilép a központi térből, és vagy a színpad szélén, a félig ott-félig kint helyzetet jelző megvilágításban énekel, vagy teljesen a háttérbe húzódva marad ki egy időre a játékból. Van néhány külső jelenet is, például az anya menekülése idején, egy üdülőhelyen, ezek is a színpad szélén zajlanak. És vannak olyan, erdőben játszódó jelenetek, amelyek szó szerint és átvitt értelemben is a fiú háta mögött zajlanak, mint az anya és a házitanító viszonya. Hegymegi Máté a tőle megszokott, mozgásközpontú rendezésektől eltérően itt egy állóképszerűbb, a mozgás helyett a világos térrendezéssel is beszélő előadást konstruált.

 Fülöp Tímea és Mészáros Gábor A Föld fia című előadásban – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
(fotó: Molnár Edvárd)

Az anyát Fülöp Tímea alakítja, ívet rajzolva a játékosan és vadul szerelmes tinilánytól a meghökkenésen, tehetetlenségen, elfáradáson és menekülésen át a felelősségvállalásig és a feltétlen szeretetig eljutva. Az előadás végén aztán van még egy jelenet, amelyben egészen katartikus és fizikailag is bámulatra méltó teljesítményt nyújt. Verebes Andrea nagyanyafigurája távol áll a nagymama-sztereotípiáktól, neki még talán az anyánál is ellentmondásosabb szerep jut. Anyaságában annak idején megbukott, most az unokával törlesztene, de erre már nem képes. A színésznő érzékenyen mutatja meg ezt a kettősséget.
Kucsov Borisz az apa szerepében szintén egy magával és apaszerepével küzdő, önzés és önzetlenség között ingadozó karaktert hoz. A tanító (Búbos Dávid) az egyetlen családon kívüli szereplő, akinek nem kell hasonló morális dilemmákkal megküzdenie, így a szerep és a színészi játék is szükségszerűen homogénebb. A társulat játékán látszik az összeszokottság, A Föld fia pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak Urbán András nyelvét értik kiválóan, más rendezői világokkal is képesek azonosulni, és színvonalas teljesítményt nyújtani.

Turbuly Lilla