Ritka, hogy valaki egész színészi pályáját ugyanabban a színházban tölti. A 70. születésnapját májusban koncerttel ünneplő Hegedűs D. Géza ilyen – majd’ félévszázada a Vígszínház tagja. Sokat játszott-játszik közben másfelé is – mostanában épp a Katona József Színházban Lear király szerepét Zsámbéki Gábor rendezésében, de függetlenekkel, fiatalokkal, színiegyetemistákkal is mindig szívesen dolgozott-dolgozik együtt. Cseh Andrea Izabella a születésnapi koncertből is ihletet merítve tekinti át Hegedűs D. Géza eddigi pályafutását.

A Vígszínház mindig is rangos intézmény volt – fennállásának 
40. évfordulóját annak idején, 1936-ban impozáns programmal ünnepelték. Csadi Zoltán színész, doktorandusz a jubileumi rendezvény kapcsán Hunyady Sándor Vígszínházhoz fűződő kapcsolatát tárja fel tanulmányában, melynek olvasása olykor fordított déjà vu élményt okoz, például amikor a nehézségekről szólva az elszerződésekre utal, Németh Antal, a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója ugyanis többeket átcsábított a Vígből.

A Duna-parti Nemzeti Színház egyik legutóbbi nagyszínpadi premierje Molière Don Juanja volt Aleksandar Popovski rendezésében, néhány héttel korábban pedig a Pécsi Nemzetiben mutatták be a művet, Telihay Péter rendezői irányításával. A két előadás más-más világ, eltérő értékrendekkel – mint Stuber Andrea kritikájából kiderül.

A törvényes rend híve volt címmel írt Gabnai Katalin az Egy lócsiszár virágvasárnapja című Sütő András-dráma szolnoki bemutatójáról, a főszereplő, Kolhaas Mihály drámai értékválságára utalva. (A darabot 2011-ben az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház is bemutatta Szarvas József emlékezetes Kolhaas-alakításával, Znamenák István rendezésében, aki 2010-ig a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Mennyi rombolás emléke egyetlen mondatban…)

A Nemzeti Színházat kritikusként bíráló Hevesi Sándorból utóbb, 1923-ban az intézmény igazgatója lett, de addig még sok mindent kipróbált – Balogh Géza ezúttal az ő pályaképét rajzolja meg több fejezetben. Hevesi részt vett például a független színházi tárulás, 
a Thália Társaság megalapításában, amelynek négy évi működése alatt művészeti vezetője volt. (A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint „az európai szabad színházak (Freie Bühne, Thèâtre Libre) hatására és mintájára alakult színházi egyesület” célja „a hivatásos színházak műsorán nem szereplő, irodalmi értékű kortárs vagy klasszikus drámák bemutatása, és új játékstílus kialakítása volt. […] A Thália Társaság pénz, játszóhely és közönség hiányában feloszlott, utolsó előadását 1908. dec. 28-án tartotta”. Újabb fordított déjà vu…

A Maladype Színház immár több mint 20 éve működő független társulat, melynek függetlensége „nemcsak szervezeti formájának, hanem szellemiségének és a színházról alkotott elképzeléseinek is lényege” – miként a társulat honlapján olvasható. Csepeli György a Balázs Zoltán rendezte Valaki, mint én című előadásukról írt e számunkba, Józsa Ágnes ajánlója pedig a Legyek című Maladype-produkcióval kezdődik, de szó esik benne a budaörsi Latinovits Színház Kurázsi és gyerekei című előadásáról, valamint a Katona József Színház Cseresznyéskert-bemutatójáról is – utóbbiról Dömötör Adrienne kritikáját is közöljük e számban. Csehov műve is értékválságról szól többek közt, illetve a múlthoz és a jövőhöz való viszonyról.

Almási Miklós egy régi, majd' félévszázados film, Az utolsó tangó Párizsban kapcsán mereng el Marlon Brando filmszínészi formátumán, s jut el egy krokiban a jövőben, a digitális világvégén működő filmszínész víziójához.

A fantáziának s az időjátéknak nem kis szerep jut a Ciróka Bábszínház Barguzin című előadásában, amelyre Urbán Balázs reflektált. 
A Fábián Péter írta és rendezte színműben a leszármazottak jóvoltából megelevenedik a 48-as hadifogoly, Petőfi Zander (Sándor, barguzini kiejtéssel) alakja.

A spiritualizmus, a transzcendencia A Karamazov testvérek című Dosztojevszkij-adaptáció József Attila színházi előadásában is jelen van. Kritikájában Szekeres Szabolcs nemcsak a produkció erényeit és hibáit mérlegeli, hanem a helyiértékét is, néhány évre visszatekintve a teátrum működésében.  

Szűcs Katalin Ágnes