Egy hajdani évforduló margójára

 

Az 1935‒1936-os évad tavaszi idényében Budapesten négy színház függesztette fel tevékenységét.¹ Alig pár évvel a gazdasági világválság után szinte a Vígszínház az egyetlen olyan magánszínházi vállalkozás, amelyik növekedni képes. Csődbement színházakat bérel ki, bővíti portfolióját és évadról évadra nagyszabású tervekkel áll elő.² Az 1936-ban bezárt körúti Royal Színház is a Vígszínházhoz kerül, s 1936 őszétől Roboz Imre és Jób Dániel vezetésével ismét megnyitja kapuit. Az igazgatók terjeszkedési stratégiájába tökéletesen beleillett a Royal körúti épületének megszerzése, különösen a jubileumi évadban, amikor a Vígszínház fennállásának 40. évfordulóját ünnepelték. Az esemény programjában több szinten is fontos szerepet szánt az igazgatóság Hunyady Sándornak. Látjuk majd az 1936. május 8-án tartott ünnepség műsorában Molnár Ferenc és Harsányi Zsolt mellett mint a díszelőadást felvezető egyfelvonásos alkalmi játék szerzőjét, de a színház vezetése őt kéri fel az intézmény alapítása óta eltelt négy évtizedet összefoglaló, fekete-fehér fotókkal illusztrált kismonográfia megírására is. A Vígszínház negyven éve címen megjelent kötetből az évfordulós ünnepségre meghívott vendégek – a korszak társadalmi, művészeti és politikai életének prominens alakjai – és a színházzal fontos üzleti-szakmai kapcsolatokat ápoló cégek vezetői is kaptak tiszteletpéldányt. A későbbiekben példaként hozott gratulációkból látni fogjuk, hogy milyen szerteágazó az a kapcsolati háló, ami körbeveszi a Vígszínházat és biztosítja vezető pozícióját a nehéz időkben is – a gazdasági válság, a társulatot érintő drasztikus változások, az elszerződések Németh Antal hívására (aki 1935-től a Nemzeti Színház igazgatója), a zsidótörvények és a háborús események idején –, valamint megteremti a közelében alkotó művészek, írók, így Hunyady Sándor számára is a biztos megélhetést és a rangot a művészeti élet hierarchiájában.  

 

Hunyady Sándor munka közben

 

Tőkeerős, a budapesti színházi élet működését domináló és a művészeti-kulturális diskurzust meghatározó intézményként készül a Vígszínház a jubileumi évadra. De nem csak az épület töltött be kerek évfordulót, hanem a színház vezetése is. A vállalkozást 1921 óta Roboz Imre és Jób Dániel vezette. A közös igazgatás 15 éves jubileuma alkalmából született az egyik legfontosabb, a budapesti színházi életben komoly befolyással és érdekérvényesítő képességgel rendelkező szervezet, a Budapesti Színészek Szövetsége 1936. március 17-i keltezésű gratuláló levele, Dr. Molnár Dezső aláírásával. A dokumentum szemlélteti azt a pozíciót, amit az intézmény és igazgatói elfoglalnak a művésztársadalmon belül.

„A Vígszínház jelenlegi igazgatóságának 15 éves jubileuma alkalmat nyújt nekünk arra, hogy visszatekintsünk a hatalmas és eredményes munkára, mely a Vígszínházat fényes hagyományaihoz képest a világválság és megrázkódtatások sorozata közben is Európa egyik legjelentősebb színházának és Magyarország büszke kultúrintézményének őrizte meg. Az elmúlt másfél évtized alatt a Vígszínház nemcsak művészi teljesítmény és utánpótlás terén, de anyagi vonatkozásban is mintaképül szolgálhatott és a színésztársadalom tagjai számára kimagasló rangot jelentett a Vígszínház szerződése. A szakemberek és a közönség egyöntetű elismerése a hozzáértés, a szorgalom és a kitartás szerencsés találkozását bizonyítja és záloga a jövő biztos sikereinek.”³

A Budapesti Színészek Szövetségét 1936 tavaszán súlyos belső ellentétek és válságok szabdalták. A Vígszínház esetében ez azért fontos, mert a budapesti színházi életet meghatározó, abban döntési jogkörrel rendelkező szervezetek a Budapesti Színészek Szövetsége mellett a Budapesti Színházigazgatók Szövetsége, illetve a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete. A szakmai érdekszövetségek vezetőségeiben és végrehajtó bizottságaiban a Vígszínházhoz köthető művészek és alkotók aktív szerepet vállaltak. Robozék szempontjából nem elhanyagolható, hogy a válságot követően újjáalakuló szervezet vezetésében kik kapnak majd helyet. A Vígszínház igazgatóinak jubileumára küldött gratuláló levél után, alig másfél hónappal később, a színház fennállásának 40. évfordulóját ünneplő eseményhez a köszöntő levelet már a szövetség új vezetése írja, 1936. május 7-i keltezéssel. A lelkesedés és az elismerés hangjai most is erőteljesek, de amikor a külső és belső rendre és harmóniára utalnak a sorok szerzői, akkor már egyfajta vágyott cél is kiolvasható az új elnök, Békeffy László, valamint az adminisztratív ügyek és a válság kezelésére kinevezett ügyvezető igazgató, Dr. Bársony Dezső szavaiból.

„A fővárosi színésztársadalom együttérző örömmel üdvözli a 40 éves Vígszínházat, mint sikereinek osztályosát. Az a világszerte élvezett elismerés, mely a Vígszínház része, a vezetőség és az együttes közös munkájának büszke eredménye. Amikor a Vígszínház külső és belső rendjét, művészi és adminisztratív harmóniáját példának fogadja el minden hazai és külföldi színház, a magyar színészet azzal ünnepel, hogy rangnak tekinti »a Vígszínház tagja« címet, amit négy évtized alatt szerzett meg önmagának.”⁴

A színház életében egy másik évforduló is kötődik ehhez az időszakhoz. Erről a jubileumi eseményről azonban mindenki elfeledkezik, és csak utólag, néhány emlékező publicisztika tudósít arról, hogy az intézmény kötelékében Jób Dániel, a színház művészeti vezetője is betöltötte 25 éves rendezői jubileumát.⁵ Hunyady Sándor cikket ír a Magyarság áprilisi számában a jubiláló igazgató méltatására. „Rávall, hogy nem szólt egy szót sem, hogy valósággal eltitkolta a jubileumát. A gőgösségig tartózkodó természet. És azt hiszem, rendkívüli tortúra lenne számára a saját maga jubileuma, azzal a bizonyos ezüst babérkoszorúval, amelyet az érzékenyszívű ünnepeltek olyan meghatottan tesznek el pályájuk legszebb emlékei közé. [...] Nem olyan egyéniség, aki szívesen tűrné, hogy tósztot mondjanak rá a vesepecsenye után. [...] Ünneplés, bankett, születésnap, meghatott visszaemlékezés. Az élet minden regényes cécója távol áll tőle.”⁶ Méltatásában Hunyady egy olyan művészeti igazgató képét rajzolja meg, akinek személyiségéhez és egész lényéhez jól illik az esemény kvázi elhallgatása és alig megünneplése. A személyes hangvételű írás a rendező-igazgató érdemeinek felsorolásán túl pontosan ragadja meg azt a sajátos viszonyt is, ami összekapcsolja kettőjüket. Ennek hangsúlyozására érdemes Jób 1935. április 27-i válaszlevelét is idézni, amely tovább árnyalja kettejük kapcsolatát. „Sándorkám újra elolvastam rólam írott cikkedet. Mint írás egyre jobban tetszik, mint barátságod jele egyre jobban főz. Sokszor köszönöm.”⁷

A korabeli nyilvánosságban köztudott volt Hunyady Vígszínházon belüli státusza. Kárpáti Aurél, szintén a Jób-évforduló kapcsán megjelentetett publicisztikájában írja, hogy Hunyadyn kívül más kezdő íróval Jób nem is kísérletezett talán. „Vakmerő kalandokba sohase bocsátkozott. Se mint dramaturg, se mint rendező. Felfedező szenvedély nem zavarta. Hunyady Sándoron kívül talán egyetlen magyar drámaírónk sincs, aki az ő színpadán startolt volna. Fiataloktól mindig szívesebben vette a »folytatást«, ahogy már a Molnár – Heltai – Szomory-triásznál megszokta.”⁸ Fontos utalni arra, hogy a Jób – Hunyady kapcsolat esetében nem csak egy olyan mentor-mentorált partneri helyzetről beszélünk, amelyben a tapasztalt vezető iránymutatást nyújt munkatársának, támogatja előrelépését, személyiségfejlődését, megalapozza színházi reputációját és előmozdítja karrierjét. Az ő esetükben többről van szó. Az OSZK Színháztörténeti Tárában őrzött vígszínházi iratanyagban található egy levél még 1923-ból, melyet Jób Dániel írt az éppen akkor Kolozsváron tartózkodó Hunyady Sándornak.

„Kedves Sándorkám! Most érkeztem meg és sietek Neked írni. Apádról annyit olvasok a mai esti lapokban, hogy fölhozták Pestre valami szanatóriumba és itt fogják ápolni. Többet e pillanatban még nem tudok, holnapra már fogok tudni és akkor újra írok neked. A pénzedet csakugyan nem utalom át, mert rendkívüli nehézségek vannak, majdnem lehetetlen [...] Vígszínház főpénztáránál leteszem a nevedre és bármikor jönnél föl, rendelkezésedre áll. [...] Igazán nagyszerű volt az a pár nap és hogy ott jól éreztem magamat, elsősorban Neked köszönhetem.”⁹

 

Hunyady Sándor és Márkus László az ünnepi előadás utáni fogadáson

 

Ez a korai levél azt mutatja, hogy Jób és Hunyady már a Júliusi éjszaka vígszínházi debütálása (1929. december 31.) előtt ismerték egymást.¹⁰ Kapcsolatuk tehát nem a Vígszínházzal és nem Hunyady írói karrierjével kezdődött. Kutatásom során olyan új információra bukkantam, amit különös módon sem a Hunyady Sándorról mindmáig egyetlen megjelent monográfia,¹¹ sem más szakirodalom nem említett eddig. A forrás egy Hunyadyval készített interjú, melyet a Feketeszárú cseresznye kilencedik előadása után adott az Esti Kurir újságírójának, Kardos Istvánnak. „Hunyady Sándor még mond valamit: – A darabot unokabátyámnak, Jób Daninak, a Vígszínház igazgatójának írtam. Ha ő történetesen nem színiigazgató, én nem vagyok darabíró. Benne egyedüliben vakon bíztam és féltem tőle. Ez a rémület vezetett a színdarabírás felé, ez az ijedtség vonzott a színdarabírói pályára.”¹² Valószínűleg nem volt ismert dolog, jómagam is mindössze ebben az egyetlen korai interjúban találkoztam azzal, hogy Jób Dániel Hunyady Sándor unokabátyja volt.¹³ Hogy a korszakban ez a tény mennyire volt ismert, azt nehéz lenne megállapítani. Sokat sejtető azonban, hogy az említett interjút leszámítva máshol – sem Jób Dánielnél, sem Hunyady Sándornál – nem találkoztam ezzel az információval. Ez az adat azonban önmagában is megmagyarázza azt a sokszor szenvedélyes, érzelmes, rendkívül közvetlen kapcsolatot jelző hangvételt, ami az igazgató‒szerző viszonyt jellemzi a fennmaradt dokumentumok szerint. Ennek alátámasztására csak egyetlen, a ’30-as évek elején született levélből idézek, melyet Hunyady Sándor írt Jób Dánielnek:  

„Drága Danikám! Keserves heteket éltem át. Nem jutott az eszembe semmi. Hiába kínlódtam, hogy a Tőled kapott maggal csináljak valamit. [...] Nem tudok föléje kerülni. El kell hinned drágám, hogy igen sokat szenvedtem [...] Végre is össze-vissza macerálva magam, föladtam a témát. Úgy érzem, nem tudnám megcsinálni egészen őszintén, már Neked is hazudnom kellene rögtön, így pedig krajcárt sem ér az egész ügy. [...] Tudom, hogy talán bután hangzik mindez. Igazad van Drágám, nem tudok kurrens prózát írni, nem is tudom vele kifejezni jól, amit akarok. [...] Ezt a levelet már két hete fogalmazgatom drágám /: biztosan azért is van, hogy ilyen hosszú és mégis hiányos. – végül is elrontottam, vagy írásban is dadogok előtted? [...] Szóval Drágám, ha tetszik Neked ez a téma, belésüllyedek a munkába és a válaszod napjától kezdve megszűnik számomra a világ minden más dolga. [...] Elkövetnék mindent, ami csak telik tőlem, hogy tisztességes munkát tegyek eléd. Tudom, hogy nem tudlak ezzel a sok szóval elszédíteni, de igazán azt hiszem, hogy sikerülne a dolog. [...] De ha nem kell Drágám, eldobhatom ezt is és keresgélek tovább. [...] Ne haragudj Drágám a hosszú levélért. Hogy csináljam másképpen, hogy könnyebb legyen neked? Mindig félek, hogy elveszted türelmed hozzám, pedig igazán hidd el hogy többet ér nekem a dolognak Veled való megbeszélése, mint minden, amit magával a kész darabbal lehet keresni. [...] Minden szeretetével ölel Sándor.”¹⁴

Kettejük kapcsolata magyarázatul szolgálhat arra a „türelemre” és empátiára, amit az intézmény Hunyadyval szemben gyakran tanúsított. Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy csak a rokoni kapcsolat miatt tartották az intézmény közelében és tekintették Molnár Ferenc mellett háziszerzőjüknek. Számítottak rá íróként és alapoztak a népszerűségére. Jól jövedelmező üzlet volt az alkalmazása, különösen akkor, amikor sikeres színdarabokat írt. 1936 májusára kilenc drámáját mutatja be a Vígszínház. Filmforgatókönyveket ír, színművei és novellái külföldi filmek¹⁵ alapjául szolgálnak. Novelláskötetei, regényei jellennek meg. Az, hogy ő írja meg a színház negyvenéves történetét, egyszerre jó médiafogás és azért sem kifogásolható, hiszen Hunyady az intézmény megnyitása óta gyakorlatilag testközelből ismerte a Vígszínházat.¹⁶

Az ünnepi esemény menetrendjéről eredeti forrás nem maradt fenn, de a korabeli sajtóban több helyen is közölték az ünnepség műsorát. Ebből rekonstruálható, hogy kikre alapozta a vezetés a programot: a Molnár–Hunyady–Harsányi szerzőhármasra, az intézmény háziszerzőire. Harsányi Zsolt Emlékezés címen prológust írt, amit a program nyitányaként Makay Margit adott elő, majd Hunyady Sándor alkalmi játéka következett. Az estet Molnár Ferenc Csoda a hegyek közt négyfelvonásos legendájának bemutatója zárta.¹⁷

A Vígszínház iratai között fennmaradt Dr. Jónás Alfréd kötetbe fűzött gépiratos kézirata,¹⁸ melyben hónapokra lebontva összegzi a színház műsorát, minden hónapnál külön jelezve és néhány sorban röviden értékelve az új bemutatókat. A dokumentum 1942-ig követi a műsort, a kötet végén pedig egy összegző felsorolást találunk a színház megnyitásától kezdődően bemutatott művekről. Ebből az összesítésből jól látható, hogy 1942 végéig Molnár Ferenc mellett Hunyady Sándor a legtöbbször bemutatott szerző a színházban. Ez lehetett az oka, hogy az ünnepély keretében az említett Molnár-bemutató felvezetéseként láthatták a nézők Hunyady A társalgóban című egyfelvonásosát.¹⁹ A Jónás-kötetből tudjuk, hogy a színház az ünnepi alkalom után is együtt játszotta a két produkciót. A Csoda a hegyek közt főpróbáját május 7-én tartották, majd ezt követően még 21 alkalommal került műsorra.²⁰ A korabeli sajtóban többféle címen – A társalgóban, Negyven év – is szereplő Hunyady-előjátékot a Jónás-kötet nyilvántartása szerint öt nap kivételével ugyanúgy játszották, mint a premieren, egyfajta előjátékul a Molnár-darabhoz.²¹

 

A kormányzói pár a Csoda a hegyek közt premierjén

 

A nagyszabásúra tervezett ünnepség előkészítése már 1935 telén megkezdődött. Novemberben a Vígszínház vezetősége aláírással Robozék gratulációt küldtek Porzsolt Kálmánnak 75. születésnapja alkalmából. „Hálásan megköszönjük barátságát, szüntelen érdeklődését, szeretetteljes pártfogását, amiben színházunkat immár évtizedek óta részesíti. [...] készséges örömmel fogadtuk mindig jóakaratú, tárgyilagos bírálatait, tanácsait, útmutatásait.”²² Bár a levél még nem említi az ünnepség szervezőbizottságával kapcsolatos terveiket, de ez a doku-mentum is bizonyítja annak a kiterjedt kapcsolati hálónak a létét, ami körbevette a színházat és igazgatóit. Roboz és Jób erőfeszítései, hogy Porzsolt Kálmánt és vele a Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egyletet megnyerjék az évfordulós események szervezésére, a Vígszínház pozicionálásáról szóltak. A konkrét ötlettel kapcsolatban két levél maradt fenn. Az 1935. december 23-i keltezésűt Jób Dániel írta. Ő vetette fel először a gondolatot, hogy az ünnepség szervezését adják Porzsolt Kálmán kezébe „[...] őszintén megmondom, nagyon jól esne ha valaki kezébe venné a Vígszínház jubileumának ügyét. És hogy ez a valaki éppen Te lennél, aki a Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egylet igazgatója vagy, ez csak külön öröm és dísz lenne a Vígszínháznak, mert Te aztán igazán tudod, mit jelent ez a színház a magyar színpadi kultúra szempontjából.”²³ A négy nappal későbbi – december 27-i – keltezésű levelet már Roboz Imre írta és arról tájékoztat, hogy Porzsolt nyitott volt a felkérésre és kérte az igazgatót, hogy jelöljenek maguk közül tagokat, akik segítik majd a munkáját „Amint tudni méltóztatik a most következő év májusában éri el a Vígszínház fennállásának 40 éves fordulóját [...] Azt méltóztatott óhajtani, hogy delegáljunk a Vígszínház igazgatósága képviseletében egy vagy két tagot arra, hogy a Magyar Irodalom és Művészetpártoló Egylet elnökségével kapcsolatba lépjen. Legyen szabad e célra Jób Dánielt és magam szerény személyének közreműködését felajánlani.”²⁴ A bizottság megalakulásáról és munkájáról további információnk nincs, nem tudjuk, hogy végül létrejött-e és a szervezésben aktív szerepet vállalt-e. Ami rendelkezésre áll, az az ünnepséget követően Porzsolt Kálmán tollából megjelent cikk a Pesti Hírlap május 9-i számában.²⁵

 

 

Az előkészítő bizottsággal kapcsolatban idézett levelek egyike sem említi Hunyadyt a szervezőbizottság tagjaként, az ünnepség programjában azonban ott találjuk. A nagyszabásúra tervezett esemény megvalósítása végül több ponton is hiányérzetet keltett a közönségben. Maga Porzsolt is megfogalmazta kritikáját – főként a Hunyady-darabbal kapcsolatban – az intézmény múltjának bemutatását illetően. „A négy évtizedes jubileumot Harsányi Zsolt, a színház egyik népszerű szerzője, hangulatos szép költeménnyel vezette be, melyet Makay Margit ízléssel szavalt; másik szerző, Hunyady Sándor, pedig »Negyven év« cím alatt kis alkalmi játékot írt a színházi társalgóból. Kedves, könnyű házi kabaré-darab, de a negyven esztendő mégis csak kissé súlyos dolog hozzá. Komolyabban kell méltatni kort és embereit.”²⁶ Molnár darabját a tudósítások legtöbbje – vélhetően a szerző személye miatt is – dicsérte, de a kritika kifogásolta az előadás színvonalát és a színészi játékot.²⁷ A Csoda a hegyek közt színibírálatai közül egyet emelek ki: Schöpflin Aladár írása a Nyugat 1936. júniusi számában jelent meg. A kritika hosszan elemzi a darabot, méltatja Molnár drámaírói tevekénységet, számba veszi a szerző nagy sikereit, de magát az előadást nem tartja megfelelőnek az esemény nívójához. A színészi játékot több művész esetében is bírálja. Az Ismeretlen ügyvéd szerepével kapcsolatban pedig írói hiányosságokat vet fel. „Sajnos a Vígszínház előadása nem áll teljesen az alkalom ünnepi színvonalán. Sem Muráti Lili, sem Góth Sándor nem merítik ki teljesen szerepük lehetőségeit; az előbbi nem elég mélyről hozza fel az üldözött leány sikoltásait, az utóbbi külsőleges játékkal játssza meg a polgármester megrendülését a bíróság előtt. Toronyi játéka kitűnő, ami hiány mutatkozik, az a szerepé.”²⁸ Az egész ünnepség kapcsán a beszámolók megjegyzik, hogy a vezetőség megfeledkezett több, az intézmény életében meghatározó előd méltatásáról. Ezt a hiányosságot a Hunyady-féle emlékkötet pótolja majd, ahogy erre az Uj Nemzedék cikke is rámutat „A napokban szétküldték Hunyady Sándornak a Vígszánház 40 évéről írt szép kiállítású albumát, amely riportszerű frissességgel foglalja össze kitűnő színházi intézményünknek négy évtizedes múltját. Az album szerencsésen pótolja azt a hiányt, amely a jubileumi előadások prológusában és alkalmi színjátékában mutatkozott. Ezúttal már méltó helyre állítják Keglevich István grófot, a színház alapító fődirektorát és nem felejtik ki az első évek nagy sikert arató művészei közül Lánczy Ilkát, Nikó Linát, Delly Emmát sem.”²⁹

Az ünnepségre a színház vezetése gyakorlatilag mindenkit meghívott, aki valamilyen befolyással rendelkezett a korabeli politikai, társadalmi, művészeti és kulturális életben s jelenléte a Vígszínház életében kiemelt fontossággal bírt. A Pesti Hírlapban megjelent egy összefoglaló, amelyben közlik az est protokollközönségének névsorát: „Negyedkilenckor megérkezett Horthy Miklós kormányzó feleségével, akiket a közönség felállással üdvözölt. A nézőtéren ott voltak még többek közt dr. Hóman Bálint kultuszminiszter családjával, dr. Sipőcz Jenő főpolgármester feleségével, bárciházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár, Mikecz Ödön, a miniszterelnökségi sajtóiroda főnöke, dr. Liber Endre alpolgármester, dr. Bárczy István nyugalmazott polgármester és még számosan a közélet, előkelőségeinek soraiból. A pénzvilágot többek közt Weiss Fülöp, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke képviselte. Ott volt Szüllő Géza császári és királyi kamarás, gróf Bethlen Istvánné, de a művészet világának és az irodalomnak is igen sok előkelősége jelen volt, többek közt Miklós Andorné Gombaszögi Frida, Salusinszky Imre főszerkesztő. A külföldi színházakat Lothar Ernst, a bécsi Josefstädter Theater igazgatója, Hellmer Alfréd, a Theater an der Wien igazgatója. Miller Gilbert, Geier Siegfried, Salten Félix és Gomes de la Vega, a mexikói színházak intendánsa képviselték.”³⁰ Az OSZK-ban őrzött Vígszínházi Iratanyagban az ünnepséggel kapcsolatosan több gratuláció és köszöntőlevél is fennmaradt. Faludi Miklós, a Vígszínház egyik alapítójának és első igazgatójának, Faludi Gábornak a fia írja Roboznak 1936. május 8-án: „Teletüdővel szívtam be a színpadról áramló színtiszta művészet illatát és újra meggyőződtem, hogy a régi rezsim minden szempontból méltó, s a fényes múlt tradíciót híven megőrző utódra talált az új rezsimben.” Zsoldos Andor író, forgatókönyvíró, költő, színész hosszabb londoni tartózkodásából visszatérve írja: „adja a jóisten, hogy önök a Vígszínházat – amelyhez engem is ifjúságom legmelegebb és legszebb emlékei fűznek – még hosszú-hosszú ideig kormányozhassák kedvükre, megelégedésünkre és nemcsak a magyar, de az európai színházi és irodalmi kultúra épülésére.” Heltai Jenő táviratot küld: „A Vígszínház ünnepéhez, 40 év viharain keresztül való diadalmas megmaradásához, a ma öröméhez és dicsőségéhez szívből gratulál, a jövőhöz sok szerencsét kíván.” Kende Paula, a színház első nagy korszakának jelentős művésze: „Nem tartozom ugyan a szorosan vett alapító tagok közé mégis kábé huszonhárom évig csak azokkal működtem együtt, nem is szólva azokról akikkel már előzőleg a színész iskolába jártam. Ünnepeljenek hát a fiatalok – mi is azt csináltuk egykor – övék a jelen és a jövő! A múlt maradjon múlt! Gondolatban és érzésben úgyis mindig ott vagyok a Vígszínházban, mint egy öreg macska aki meghúzódik a neki oly drága, megszokott ház sarkában. Mindenkit ölelek aki gondol rám.” Németh Antal távirata jól jellemzi a színházi életet domináló intézmények – Vígszínház, Nemzeti Színház – kapcsolatát. Néhány hónappal korábban még éles vita folyt köztük a Vígszínházból a Nemzeti Színházba elszerződött művészek kapcsán, de túllépve a személyes sérelmeken, Németh a következőket írja: „Negyven év fordulóján a magyar színjátszás és színpadművészet terén szerzett elmúlhatatlan érdemeiért a magyar színmű irodalom fejlesztésében aratott sikereiért a magyar kultúrának hozott sokszori nemes áldozatkészségéért a Nemzeti Színház nevében meleg együttérzéssel gratulál Németh Antal”. Robozék válasza a Némethéhez hasonló hangnemet folytatja: „Végtelenül jól estek a bajtársi szeretet és kartársi megbecsülés sorai, amelyekből kicsendül igen tisztelt Igazgató Úr őszinte együttérzése. Mindenki, aki a Vígszínházhoz tartozik, büszke lesz intézetünk múltjának és jelenének e meleg szavakban kifejezett méltánylására.” Móricz Zsigmond és Simonyi Mária is küldenek táviratot az igazgatóságnak: „Szeretettel, tisztelettel és örömmel köszöntöm a Vígszínházat mai szép jubileumán. Új utat, új levegőt, új életet jelent ez a negyven év a magyar művészet történelmében. Büszke vagyok rá, hogy én is jelen lehettem a hősies, sikeres és gyönyörű munkában, és hálásan hódolok a nagy színész generáció emlékének és a mai nemes művész társaságnak, mely ezt a munkát szolgálja. Móricz Zsigmond és Simonyi Mária.”

 

Muráti Lili a Csoda a hegyek közt előadásában

 

Az ünnepség a korabeli társasági élet rangos eseménye volt. A hónapra pontosan két évvel később kihirdetett Első zsidótörvény majd az egy évvel később kirobbanó II. világháború előtt az utolsó olyan alkalom a színház életében, ami bizonyította egy tőkeerős, a művészeti és kulturális életben komoly befolyással, kiterjedt kapcsolati hálóval és az ebben rejlő erőtartalékkal rendelkező mamutintézmény kondícióit. Tíz év múlva, amikor a Vígszínház fennállásának 50. évfordulóját ünnepelték volna, Jób Dániel már a következőket nyilatkozta a Világosság 1946. április 28-i számában: „a Vígszínház nem ünnepel, hanem dolgozik tovább. Ez természetes is. A színház, amely a magyar kultúra egyik komoly fellegvára volt az elmúlt félévszázad alatt, nem ünnepelheti önmagát.”³¹

Csadi Zoltán

JEGYZETEK

¹ Magyar Bálint: A Vígszínház története, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979

² A Royal nyitóelőadásának megrendezésére Hevesi Sándort kérik fel, aki maga adaptálja színpadra Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét. Az előadás minden erőfeszítés ellenére megbukik. 1937 áprilisában tárgyalásokat kezdenek a Margitszigetre tervezett szabadtéri színházról. Tolnay Pál, az Operaház műszaki főfelügyelője vállalja a színpad és a nézőtér tervezését. A Szép Heléna című operettet végül mégsem mutatják be.

OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1936, 1937 gazdasági iratok    

³ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1936 márc.‒ápr.

⁴ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1936. máj.‒jún.

⁵ Az évforduló hivatalos dátuma 1934. október 30. lett volna, mivel Jób 1909-ben csatlakozott a Vígszínházhoz rendezőként.

⁶ Magyarság, 1935. 04. 25., 10.

⁷ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1935. márc.‒ápr.

⁸ Kárpáti Aurél: Jób Dániel. Pesti Napló 1935. április 28.

⁹ Jób Dániel levele Hunyady Sándornak 1923. július 7., OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374 1923 gazdasági iratok

¹⁰ A szakirodalom a Jób Dániel és Hunyady Sándor között lévő szakmai kapcsolatról kizárólag a Vígszínházban betöltött „házi szerző” időszakból (1929‒1942) tesz említést.

¹¹ Vécsei Irén: Hunyady Sándor, Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1973

¹² Kardos István: A függöny mögött, Esti Kurir, 1939. november 19. 11.

¹³ Próbáltam kideríteni, hogy apai vagy anyai ágról van-e a kapcsolat, de egyelőre biztos forrást nem találtam. Mivel Jób Dániel Aradról származott, ezért feltehetően a rokoni kapcsolat Hunyady Margit erdélyi családjának oldaláról lehetséges.  

¹⁴ Hunyady Sándor levele Jób Dánielnek, OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG 374

¹⁵ Storm at Dybreak (Feketeszárú cseresznye) (1933), r.: Richard Boleslawski; Catherine die Letzte (Bakaruhában) (1936) r.: Hermann Kosterlitz; The Girl Downstairs (Bakaruhában) (1938) r.: Norman Taurog.

¹⁶ Édesanyja a színház megnyitásától a társulat, 
a meghatározó írója.

¹⁷ 8 órai újság, 1936. május 5. 12.

¹⁸ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374

¹⁹ A társalgóban cím szerepel az OSZK Színháztörténeti Tárában őrzött egyetlen fennmaradt, máig publikálatlan példányon, amelynek elején ceruzával is szerepel a cím és az első oldalon is ebben a formában: A társalgóban – /Kis alkalmi játék prológus helyett./  

²⁰ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374.

²¹ A társalgóban (Negyven év) előadásai: május 8‒11.,13.,15‒18., 20., 22., 23., 25. Június 1., 2., 4.  

Szereplők: Muráti Lili, Góthné Kertész Ella, Tolnay Klári, Szombathelyi Blanka, Góth Sándor, Ráday Imre Alkalmi játék prológus helyett – írja Dr. Jónás Alfréd. OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374.

²² 1935. november 23. A Vígszínház igazgatóságának levele Porzsolt Kálmánnak, OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374 1935. nov‒dec.

²³ OSZK Színháztörténeti Tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1935. nov‒dec.

²⁴ OSZK Színháztörténeti tár Vígszínházi Iratanyag, VÍG374/76 1935. nov‒dec.

²⁵ Porzsolt Kálmán: Színház és zene – A Vígszínház 40 éves jubileuma, Pesti Hírlap, 1936. 05. 09., 18.

²⁶ Porzsolt u. o.

²⁷ Molnár   Gál Péter: Muráti-életrajz IV. Criticai Lapok, XX. évf. 2011. 05‒06

²⁸ Schöpflin Aladár: Színházi bemutatók, Nyugat, 1936. június, XXIX. évf. 6. sz. 477.

²⁹ Uj Nemzedék, 1936. 06. 07., XVIII. évf. 130. sz.

³⁰ N. A: A Vígszínház nézőtere, Pesti Hírlap 1936. 05. 09., 18.

³¹ N.A: Egy pillanatra. Világosság. 1946. április 28., 2. év 95. szám, 8.